Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ön hogy látja? Szavazzon!

2012.06.22. 22:04 :: Tanácsnok

 

A Médiatanács napirendjén nemrégiben szerepelt egy ügy, amivel kapcsolatban most az Önök véleményét kérdezzünk. Egy országos kereskedelmi rádió reggeli élő adása a kihaló vagy veszélyeztetett állatfajokról szólt, meglehetősen vitatható formában. A műsorral kapcsolatban egy állatvédő szervezet tett bejelentést. A Médiatanács döntött az ügyben. Mi az Ön véleménye?

Az 1. kérdés esetében kódhiba miatt a szavazást 2012. június 24-én reggel 8:14-kor újra kellett indítanunk. Elnézést kérünk. Kérjük, amennyiben korábban már adott le szavazatot az 1. kérdésre a fenti időpontot megelőzően, most tegye meg újra!

1. kérdés
Ön szerint van dolga a Médiatanácsnak, ha egy állatvédő szervezet bejelentést tesz arról, hogy egy országos kereskedelmi rádió reggeli élő adásában azon élcelődnek, hogy miként lehet egyes állatfajok kihalását elősegíteni?

Igen
Nem

 

2. kérdés
Ön szívesen hagyná gyermekét a rádió mellett, amikor egy országos kereskedelmi rádió reggeli élő adásában állatok meggyilkolásáról beszélgetnek nevetgélve?

Igen
Nem

 

3. kérdés
Ön szerint van dolga a Médiatanácsnak, ha egy állatvédő szervezet bejelentést tesz arról, hogy egy országos kereskedelmi rádió reggeli élő adásában az hangzik el, hogy a „cápákat már rég ki kellett volna irtani.”

Igen
Nem

 

4. kérdés
Ön szerint vicces, ha egy országos kereskedelmi rádió reggeli élő adásában az hangzik el, hogy a teknősöket baltával kellene szétvágni és mosóteknőnek használni?

Igen
Nem

 

5. kérdés
Ön szerint ízléses, ha egy országos kereskedelmi rádió reggeli élő adásában „köcsögöknek” titulálják az állatvédőket?

Igen
Nem

 

248 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr184605610

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Média blogajánló 2012.06.24. 09:54:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Média blogajánlójában.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.24. 09:54:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Médiatörvény miatt javasolt 2012.06.24. 09:22:14

Össze-vissza csiki-csukiznak a médiatörvény kapcsán a blogok megítélésével. Meg sok minden mással is. Pedig sokak szerint a blogok regisztrációja legalább olyan ciki, mint az átkosban a fénymásológépek  kötelező regisztrációja volt. Óvatosságból ezért,...

Trackback: Nyálgépekkel támad a nemzeti egység frontján a második Orbán-kormány 2012.06.23. 18:10:45

Kiöregedett haknicelebek dalolják a Határtalan Dal című borzalmat, amelyre a szakrális nemzeti rock műfajának népszerűsítése, a nemzeti érzelmek erősítése és a magyari népek boldogítása céljából szervezett ország-, sőt, világjáró turnét a Made In Word ...

Trackback: Orrbavág a begombázott gyorsnaszád 2012.06.23. 17:59:49

A birodalom odabasz: ütőképes államot vizionál Balog Zoltán, bármi legyen is az, vagy ha nem a birodalom, akkor a 93 ezer négyzetkilométeren vívott, fülkeforradalommal legitimizált kétharmados szabadságharc lesz az, ami oda fog baszni, de nagyon. Egyre...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.24. 00:33:40

@redi1:

"Ebből jött az a kérdés, hogy tulképpen melyek azok az állatfajok, amire úgymond "nincs szükség" a mai világban."

A vaddisznók annyira elszaporodtak az USA-ban hogy a legtöbb államban nincs semmilyen feltétele a kilövésüknek ill. nincs darabszám-határ megállapítva rájuk.

prometheus_X 2012.06.24. 00:38:29

A probléma a kérdésekkel, hogy már eleve hibásan és prekoncepcionálva vannak feltéve. Annak a műsoridőnek annyi köze volt az egyes állatfajok kihalásának elősegítéséhez, mint amennyire az István Király rockoperának az államalapítás történetéhez. Lelövöm a poént: egyik se arról szól, amiről Önök hiszik vagy szeretnék hinni.
Igen, szószerinti olvasatban azt jelenti mindkettő, amit, ha pedig mögé nézünk, akkor egyértelművé válnak az aktuálpolitikai célzások.

De ha már kérdőívesdit játszunk, feltennék egy kérdést Önöknek is:
1.) Önök szándékosan értelmezik szó szerint az elhangzottakat, vagy tényleg ennyire képtelenek az asszociáció és az irónia nevű szellemi tevékenységek elvégzésére?
- Igen
- Nem
- Is-is

Na, ez a kérdés legalább annyira korrekt, mint az Önökéi.

TROLL 2012.06.24. 00:51:08

Ezek így rossz, és eleve prekoncepcionális kérdések, és pont hogy a valódi szituációt kenik el, helyettesítik egy valójában meg nem történt szituációval. Én nem szeretem a Bochkorékat, de ezek a kérdések kb. a képmutató aljasság, és az önfelmentő szofizmus kategóriája.

TROLL 2012.06.24. 01:03:05

Tudjátok kollegák, akik ezt itt nekik így leprogramoztátok, és közben nem sült az ujjbegyetekre a billentyűzet, menjetek a picsába! Evvel azért máshol is kereshetnétek ennyit, nem szorulnátok rá. (egy nagyon nem baloldali komment)

Muflonka 2012.06.24. 01:07:45

Ez a Karola végtelenül halovány! Csakúgy mint akiket képvisel!

lujo22 2012.06.24. 02:10:58

Állatvédők köcsögösségénél elég utalni a négy mancsra, meg a ketreces tojás tartás betiltására. Nem eu országból be lehet hozni ezeket a termékeket anélkül, h ott ellenőriznék a termelőket, nilyen körülmények közt állítják elő, így egyből felmerül, h pénzügyi okok miatt szúrnak ki velünk.

labrabbit 2012.06.24. 03:37:15

A nemzeti konzultáció színvonalán megfogalmazott kérdések, egy ovis se dőlne be.

Sajnálom, hogy az állatvédők sem ismerték fel a humort (még ha keresetlen is a stílus) a médiatanácsról tudtam.

Ha nem akarom, hoy a gyerekem hallgasson ilyet, akkor elkapcsolom. Kultuszminiszterünk verseit se olvasnám fel neki födözőképes kora előtt.

labrabbit 2012.06.24. 04:06:12

Hermész lantot készített teknőspáncélból, de a munkaalapú társadalomban a mosóteknő korszerűbb üzenetet hordoz.

Betiltsuk a mitológiát?
Görögország megbírságolása nem időszerű.

ekszvájzed 2012.06.24. 05:05:44

Szóval ti tényleg ennyire szeretitek a kereskedelmi rádiók agymosását és népbutítását hadd bunkósodjon el tényleg teljesen az ország ... Nem is tudtam, drága libsik, hogy időközben valóban megközelítettétek minden médiataknyok legalját.

Mikor még veletek ugattam vagy bégettem, azt hittem, ti magatok vagytok a kultúra, meg a műveltség, maga az emelkedett, emberjobbító szellem, ti, a tahóság legnagyobb ellenségei, és ráadásul természetanyánk legtündéribb kis barátai ... Grínpísz, mi? Meg a sok vérlibsi állatvédő most egyszerre ellenségetekké lett, két ordas faszkalap miatt?

Akik pusztán csak ezért kellemetlenek már, de nagyon.

No, ennyit is rólatok, a sokadik csalódásom mellé tibennetek. Ne csüggedjetek, van ennél is lejjebb, kurkásszatok csak nyugodtan, higyjétek el, csak rátok vár ...

Az állandó keresztényezéssel meg akkor gyertek, ha annak az eredeti, tényleges gondolatánál különb dolgokat hirdettek és valósítotok is meg, de tényleg. Nehogy már a nemkeresztény mondja meg a kereszténynek, hogy milyen is legyen, majd ha ti is azok vagytok, akkor talán jogos ... :)

És jó nagy puszika annak, aki rám is nyilasozik-orbánistázik-nácizik-cenzorozik egy jót. Váljék egészségére, mert neki úgyis hiába magyaráznám, hogy valaha az ő agymosásán osztoztam.

euAgWzgmmtq7K 2012.06.24. 05:17:18

Én úgy látom, hogy leszarom, hogy mi van egy reggeli szórakoztató rádióműsorban, és elég viccesnek tartom, hogy egy adóból fenntartott erkölcsrendészet ezzel foglalkozik. Engem egy egész rádióadó léte zavar a vallási (ateista) meggyőződésemben, de azt nem bünteti meg senki.

bkkzol 2012.06.24. 05:33:33

Szeretem az állatokat , de az állatvédők jelentős része nem beszámítható. Kibővítve ezt a "környezetvédőkre" komoly idióta réteggel rendelkeznek. Az a baj, hogy ez az elmebeteg rész a legaktívabb.

dunaparti 2012.06.24. 06:46:46

Na még mindig egyszerre mennek az IGEN és a NEM válaszok az 1. és a 2. kérdésre???

nu pagagyí 2012.06.24. 06:52:58

A Médiatanács egy hiteltelen társaság. Erkölcstelen módon pakolták a társadalom nyakára, tagjai nem képviselik azt a színvonalat, ami feljogosítaná, hogy ítéletet mondjon bármiről. Addig is, amíg belátják, hogy jobb, ha önként távoznak, húzzák meg magukat és élvezzék a bőséges anyagi előnyöket, amelyet kénytelenek vagyunk az adónkból biztosítani. Egyelőre.

nu pagagyí 2012.06.24. 07:01:02

@ekszvájzed: A szabadság azt is jelenti, hogy nem hallgatsz olyan rádiót, ami nem tetszik, de Te választasz. Egy felnőtt ember nem kér pesztonkát maga mellé, a gyerekeit pedig képes saját elvei szerint, jóra nevelni. Például ott van a hírgyártás mocsara a Hír Tv, én speciel nem nézem, de tőlem ugathat.

agyramegy 2012.06.24. 07:04:52

Csodás kérdőív.

Az első kérdésre nem lehet válaszolni.
Pont annyira kíváncsiak a válaszokra, amilyen gondossággal összeállították a kérdőívet.

dunaparti 2012.06.24. 07:10:57

Nemzeti Pornósmari Konzultációja. He....he....he.....

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.24. 07:29:52

@xéniav: jobb, ha tudod, a boros-bocskor duó is egy ócska, méghozzá rettenetesen ócska koppintás.
Akit majmolnak ezek a szerencsétlenek, azt úgy hívják, hogy Howard Stern! Keresd meg valahol a Private Parts (magyarul Intim részek) című filmet! Nem az a gáz, hogy a műfajt követik, hanem az, hogy őt próbálják utánozni. Igaz, ezeknél talán még nem volt élő egyenesben orgazmusa senkinek. :DDDD
Sok éve volt egy kollégám, aki miatt kénytelen volt mindenki hallgatni ezt a két szarcsimbókot (nem volt hajlandó fejhallgatót szerezni és úgy rádiózni), onnan van szerencsém ismerni őket. :(

00000000000000000000000000000000000000000000000000 2012.06.24. 07:56:08

Én úgy látom, hogy a médiatanács (kisbetű szándékos) elmehet a búsba.

@Mudizz: Baszd meg a spamedet, seggfej.

Grabbe · http://tinyurl.com/c3hpyb9 2012.06.24. 08:04:42

Sajnos nem tudok szavazni =( Alighanem a Kaspersky megöli a szavazási funkciót a böngészőben, de sebaj.

A témával kapcsolatban: gondolom ilyen demagóg kérdéseknél, ahol evidens, hogy melyik a jó válasz, csak a trollok fognak a másik lehetősére voksolni.

balfék 2012.06.24. 08:32:15

Addig, amíg embervédő szervezetek nem lesznek leszarom az állatvédőket!

halaloszto 2012.06.24. 08:32:17

Ehhez kepest amikor a bringasokat szerettek volna bezarni egy garazsba jaro motoru auto melle, abbol nem lett semmi.

1) akkor meg nem volt mediatanacs
2) a bringasok nem ernek annyit mint a capak meg a pandak
3) a bringasok jobban ertik a viccet mint az allatvedok

vajk

HatEnVagyok 2012.06.24. 08:42:53

"Ön szerint a szülő felelőssége-e, hogy miket néz és hallgat a gyereke?" :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 08:53:54

youtu.be/G0ZZJXw4MTA?t=30s

A magyarországi közállapotokat mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy egy tényleges hatóság tényleges blogjában olyan kérdéssor jelenik meg halálosan komolyan, amelyet egy angol vígjátéksorozatból feltehetően visszadobtak volna túljátszottsága miatt.

// Gery Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.06.24. 09:01:23

Ki nem.szarja le, mirol pofazik ket szerencsetlen idiota egy alapvetoen 19. szazadi kommunikacios csatornan. Ennyi erovel a kocsmai beszelgeteseket is elo lehetne venni.

Gera 2012.06.24. 09:12:48

Az önök zseniális sárga karikájának mintájára javasolnám, hogy az ártalmasnak tartott rádióműsorok alatt egy halk hang folyamatosan ismételgesse, hogy 16 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel :)) Azt hiszem ezzel a világ élvonalába kerülnénk a gyermekek lelkének védelmében :) Már ami a bürokratikus szarakodást illeti, de itt úgyis csak az számít...

Bockó · http://tollkabat.blog.hu/ 2012.06.24. 09:13:24

Ha már a biciklisek elgázosítását megúszták annó, ezért legalább csengetnek egy kicsit.

@ekszvájzed: A kereszténység hazugság és hülyeség egyszerre. Lehet, hogy ez belülről is látszik, de kívülről sokkal feltűnőbb.

ahmed vega 2012.06.24. 09:19:06

Annamarinak ajánlom az edzéstervébe az "A serbian film" című alkotást, esetleg levezetőnek a Grotesque című műakotást. :P

ahmed vega 2012.06.24. 09:21:41

jujj.. remélem nem írják fel a nevem, hogy majd átnevelő táborba küldjenek.. ajajajjj hűha.. amúgy meg az egész gyerek-tv-rádió kérdékörhöz annyit tennék hozzá, hogy ott az a (még :) kurva kikapcsoló gomb bazz!!! Figyelsz a gyerekedre, hogy ne nézzen, hallgasson olyan ami még nem neki való bazz! Én meg nézem, hallgatom mert nekem tetszik...

// Gery Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.06.24. 09:25:17

@halaloszto: En bringas vagyok, de nem igazan erdekel hogy borosbocsi szerint mit kellene velunk csinalni, ugyanis szerintem meg oket kene elgazositani ugyhogy kvittek vagyunk :)

dr. Bubó 2012.06.24. 09:26:13

kedves médiakupaktanács!
vegyék fel a qva nagy lét a közpénzeinkből
oszt huzzanak a vérbe, inkább ne csinájjanak semmit
ugyanojjan alkalmatlan gerinctelen HITVÁNY senkik mint a többi fidesznyik

bitomiki 2012.06.24. 09:35:43

Szubjektív véleményem szerint, ami nagyon helyesen nem oszt nem szoroz, Boros-Bocskor két rettentően kártékony, dehumanizált nyomorult véglény. Ettől függetlenül, nem kell semmiféle hatalmi szervnek erkölcs-csőszködnie felettük. Ha a két izére igény van, szomorúan tudomásul kell venni vagy inkább méltó ellenpéldát mutatni. Fognak ők még sírni a sok viccelődés után egyébként, mert a sors utoléri őket is.

IGAZI_kovi1970 2012.06.24. 09:39:04

Nemtommért de hirtelen a tömjénzsóti jutott eszembe ami Afrikába jár állatokat gyilkolászni...

MacChicken (törölt) 2012.06.24. 09:42:46

Én úgy szetetnék ilyen alibi melót, mint amilyen a médiatanács tagjainak van. Lécci-lécci, nem akarok már dolgozni többet! Hogyan és kinek kell nyalni? Ahogy Hofi mondaná; ennyi pénzért szopok, nyalok, gombot varrok!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.06.24. 09:52:06

A javaslatom ez: kicsit dolgoztassuk meg öket! Részemröl napi szinten nyújtok be panaszt. Csak a saját médiacsoportjukkal kapcsolatban. Jó munkát kedves seggnyalók: ha máshogy nem, a saját módszeretekkel üzenek nektek! Ki tart velem?

IGAZI_kovi1970 2012.06.24. 10:00:44

Ez most komoly? Ez valóban a "szerv" blogja?
Akkor beszéljünk a hüv... akarom mondani a kettős mércéről.

Pl. miért nem "foglalkoznak" az un. valóságsókkal? Ezeknél kártékonyabbat el sem tudnék képzelni. Arról nem is beszélve, hogy köztudottan szakmabeli hölgyeket alkalmaznak, akik pénzért kerülnek intim kapcsolatba. Mindeközben sikeresen rombolják a közmorált. Mi ez ha nem a prostitúció elősegítése?

Aztán, hogy ne menjünk messzire. Rendszeresen felbukkan az Index címlapon egy masszázsblognak és egy szvingernőci blognak tűnő képződmény. Ezek sem mások mint a masszázsnak álcázott szexuális szolgáltatásokat és klubokat reklámozó blogok. Amik a mellett, hogy rombolják a közerkölcsöt az általuk hirdetett khm. "életforma" jelentős egészségügyi kockázatot is rejt.
Még azt is hozzátenném, hogy pl. a masszázsblogon aki a dologgal együtt járó kockázatokat vagy az ilyetén viselkedéssel kapcsolatos ellenszenvét szóváteszi egyszerűen kitiltják a blogról. Na ez egyértelműen a szólásszabadság korlátozása, vagy akkor talán nem kéne időről időre a zemberek képébe tolni az Index címlapon.

Nagyon remélem ez a kettős mérce nem a miatt van, hogy egyes médiumok fizetnek, mások pedig nem. Egy egykori kollégájuk elejtett megjegyzéséből sajnos azt kell mondjam nem elképzelhetetlen a dolog...

kifordított nagyanyó 2012.06.24. 10:07:05

Mondjuk annak én sem örülök,hogy ilyet mondanak szerencsétlen állatokról,mivel néha jobban sajnálom őket,mint bizonyos embereket.Viszont mondjuk a Négy Mancsos picsákat térden lőném minimum,mert igencsak betettek az élelmiszeriparnak és ez nem csak az állatvédelemről szólt.

Kaputykin · http://kittenberger-comics.com 2012.06.24. 10:08:08

Hű, milyen kérdések, hát persze hogy nem hagyom a gyerekemet se kereskedelmi tévé, se rádió előtt, be se kapcsolom ezt a szemetet amúgy, mint ahogy éles kést, ollót sem hagyok az asztalon, meg gyufát sem, szóval nem is értem a kérdést, ezért van a szülő, nem? Médiatanács ebbe már tényleg ne szóljon bele, ez magánügy, semmi köze hozzá.
Vicces, nem vicces, ennek meg mi köze van a az egészhez? Persze értem, a kérdéssel elárultátok magatokat: Ízlésrendőrség alakult, gratulálok!
A cápás kérdésre nagyszerű választ adott valaki a szúnyogos hasonlattal, amúgy én is rendszeresen irtom a hangyákat a lakásban, szánom-bánom a bűneimet.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.06.24. 10:12:14

@mahet: elmondhatnád, mert szakmányban lehetne idézni a kimoderálatlan hsz-sokat, amik a jobboldal, ill. a fidesz kormánnyal való fizikai leszámolásra szólít fel, a jobboldaliakat fenyegeti vendettával, börtönnel, vagy éppen egyszerűen akasztással.

taecleau 2012.06.24. 10:15:17

Ön szerint is szánalmas hogy a Médiatanács kétharmados ízésrendőrséget játszik?

o Igen
o Nem

dr. Bubó 2012.06.24. 10:19:19

ön szerint lenne dolga a médiatanácsnak, amikor a köz(gép)médiumok megvédésnek HAZUDJÁK a magánynugdíjpénztárak ÁLLAMOSÍTÁSÁT ?

de ne báncsuk ezeket a hitvány semmirekellőket, mert még legközelebb nem kérdezik meg a zembereket... ;)

Martian (törölt) 2012.06.24. 10:20:31

"a teknősöket baltával kellene szétvágni és mosóteknőnek használni"

Bezzeg ha szappanról, lámpaernyőről meg levágott fitymadarabok hasznosításáról jópofiztak volna, azóta már összehívták volna a Biztonsági Tanácsot...
:)

is 2012.06.24. 10:20:55

@Kalmár: Ugyan,ugyan, én enneél öregebb vagyok, hogy ilyen alpári személyeskedéssel ki lehessen kezdeni. Simán látom, hogy érved nincs, csak valami ködös képzelgésed, amit lehetetlen álláspontokba öntesz, amiket képtelen vagy egy érvelős vitában megvédeni, miután elmenekülsz a ködös világképed elefántcsonttornyába.

Vesztettél a vitában, ennyi.

Kandaláber 2012.06.24. 10:27:33

Az index.hu címlapjára eleve cenzurázott, megrendelt írások kerülnek fel "blog"-ként.

Ez is.

Látszatkritikák, amelyekkel más, fontosabb témákat el lehet tüntetni.

Vannak fizetett hozzászólások, amelyekkel lehet terelni: ál-buta, primitív, durva, közerkölcsromboló hozzászólások.

Ezek íróit vajon miért nem szűrik? Mert rájuk hivatkozva lehet a blogolást zárt, ellenőrzött keretek között tartani.

És miért nem lehet a szerkesztőségi cikkeket kommentelni? Mert a hatalom a más véleményt el kívánja zárni. Mert az index.hu cikkei nyelvtanilag, tartalmilag rendszeresen a béka feneke alatt vannak A Pulitzer díj-hoz kapcsolódó újságírás szakmai és etikai szintjének a közelében sincsenek.

Gera 2012.06.24. 10:40:13

Ha már a kereskedelmi rádiók szóba kerültek: van ugye a Petőfi rádió, amiről a kormányváltás előtt jobboldalról olyan szánalmas vélemények hangzottak el, hogy a könnyűzene közvetítése nem közszolgálat, de aztán szerencsére mégse számolták fel, gondolom féltek a népharagtól. Cserébe egy-két hónapja gondolom szigorúan kultúra közvetítési célból indítottak egy több órás délutáni műsort "Egész úton hazafelé" címmel, aminek a műsorvezetői egyszerűen segghülyék. De tényleg. Boros-Bochkor hozzájuk képest IQ bajnokság. Olyan szinten buta és primitív ez a két ember, hogy ha fél percnél többet beszélnek, muszáj elkapcsolnom, annyira irritálnak. Tudom, hogy az MH nem egyenlő az MTVA-val, de ha már ízlésrendőrködnek, akkor a saját házuk táján is szétnézhetnek. Meg hát végülis mindkettő a Párt szerve, úgyhogy csak van valami kapcsolat...

873ujr3rk 2012.06.24. 10:45:56

Debazz milyen végtelen cinizmus már, hogy a választások előtt még a szocikkal mutyizva szétlopják a frekvenciákat két teljesen egyértelműen politikai oldalakhoz kötődő pályázónak, utána pedig valami végtelen erkölcsi magaslatról hátbaszúrják tettestársaikat.

Magyarország, én így szeretlek.

873ujr3rk 2012.06.24. 10:49:24

@Gery Greyhound / project eleven: "Ki nem.szarja le, mirol pofazik ket szerencsetlen idiota egy alapvetoen 19. szazadi kommunikacios csatornan. Ennyi erovel a kocsmai beszelgeteseket is elo lehetne venni.
"

valahogy így lettél te is ilyen fideszháziviccember vagy miafaszom nem ?
index.hu/belfold/2010/10/20/a_gyurcsany-videoirol_elhiresult_fiatallal_szerzodott_navracsics_miniszteriuma/

érdemes ízlelgetni ezt a címet... gurcsány videóiról elhíresült
mint pl: fosbomblásról készített fotósorozatáról elhíresült
vagy nekrofil nyugdíjasok szertartásait megörökítő filmjéről elhíresült

lol.

ekszvájzed 2012.06.24. 10:55:58

@Bockó:

Akkor minden hülyeség, amit nem a két szemeddel látsz, lehetőleg ne is higyj semmiben, de még saját magadban sem, hiszen azt sem látod (igazi értelemben ugyanis nem láthatod, és nem is ismerheted - valójában). És hülyeség minden, amire a hivatásos gyűlölők mondják.

De ne csak a keresztények legyenek már a bactatás tárgyai itten: ott vanak a muszlimok, judaisták buddhisták hinduk, sámánisták, nyúédzs, és minden más habókos hablatyokat magába szopkodott eltévelyedett is.

Ha kivonjuk ezeket, marad még a fent nevezett piacorientált szennymédia uralta sok milliárd üres fejű és lélek nélküli, érzéketlen tapló sötét gép, akik már eddig is annyi jót tettek ebben a korban a hozzátok hasonlóan érzékeny lelkeknek, nemde?

Vagy azt hiszitek, a hitetlenek mind fűszívó cinikus materialista fíloszok, romkocsmáitokba való haverok egytől-egyig?

Nézzétek csak meg a borosbocskor, meg a többi bulvárszaron folyó üres és mindenen röhögős fecsely igazi célközönségét: okos bölcsész gyerekekből télleg ilyen zéró-bites zombik akartok lenni?

ekszvájzed 2012.06.24. 11:05:37

@nu pagagyí:

Lehet, hogy ha az év világomról van szó, én választok. De mi van, ha muszáj hallgatnom, mrt a körülöttem élők mondjuk ezt teszik?

Ése hány ember van a tudatos választásra nevelve? A "választás" hangoztatása, mint olyan, cinikus, ha az egyik embert direkte, vagy kényszerűségből a moslékevésre orientálták, míg a másikat a királyi vacsorálásra.

Hát hogy választasz mást, ha nem is ismersz mást? Ha nem mutatták meg, hogy mást is lehet kedvelni, szeretni? Szerinted itt mindenki nagyjából tudatos fogyasztója annak, amit elébe löknek? Utópia, ha azt hiszed, hogy minden felnőtt választópolgár egy tájékozott és felvilágosult idealista filozófus biztos értékítéletével rendelkezik.

De ettől jó a piacnak, meg a legyeinek. Aki ezt védi, az meg ezt védi, és annak végcélját: a szellemi sötétséget, és az abból fakadó milliárdos hasznot, bármit mond.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 11:08:19

@ekszvájzed: Sajnálatos módon normális államban az nem működik, nem működhet, hogy:

1. XY műsorvezető alpári bunkó (saját véleményem szerint vérforralóan primitívek mind általában, mind különösen).
2. Ezért a médiahatóság kénye-kedvére büntetheti és bírságolhatja őket és a munkaadójukat, amivel és ahogyan jól esik.
3. S ezt követően a médiahatóság szánalmas, borzasztó átlátszóan sugalló önigazoló kísérletét – amely persze elhallgatja a beszélgetés alapjául szolgáló határozatot is! milyen tájékoztatás ez, kedves blogszerző? – olvashatjuk a neten.

ekszvájzed 2012.06.24. 11:11:59

Bocs a félregépelésekért, kora reggel van ... :) Remélem, így is érthető. És a cenzúráról masszíva huhogóknak, meg hörgőknek annyit: MARTIAN hozzászólása találóan mutatja a lényeget.

Eszem megáll azon a tempón, ahogy a liberálisoknak nem tetsző véleményt úgy hányják ki a fórumokról, blogokról, mint a pelyvát, a mindent megmagyarázó varázsszó, mint ultima ratio kíséretében: "náci".

Ha meg nem áll hatalmatokban kivágni, vagy kivágatni, a legmocskosabbakat kapja, ami csak belőletek kifér. Tudom, mert ismerem, már volt szerencsém. Lehetek még akár humoros is olyankor, de érdekes, hgy a umor ilyenkor nem mentő körülmény ...

ekszvájzed 2012.06.24. 11:19:15

@Counter:

Normális államban a normális citoyen polgárokká szocializált hallgatóság érzékenyebben érintett része hatósági feljelentést tesz, a független bíróság a törvényes jog alapján kivizsgálja és értelmes, részrehajlás nélküli ítéletet hoz. Most nem mindegy? A médiahatóság akkor már egyszerűbb ... :)

Ilyen alapon pl. a futballtól (játéktól, pályától, bajnokságtól) való eltiltást sem a FIFA és egyéb sportügyi főbelszervek kezébe kéne adni, hanem rendes, független polgári bíróságokba kiszervezni ... Ugyan már, mindennek vannak szabályai, és haárai (sajnos néha csak elvileg)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 11:31:55

@ekszvájzed: Nem mindegy és nem egyszerűbb, ellenben a borosbochkorhoz hasonlóan – csak máshogy – primitív és kártékony.

Karipapa01 2012.06.24. 11:35:14

Térjünk vissza a politikáról a lényegre: ezeknek a fiúknak mindenáron valami vicceset kellett mondaniuk, ezzel szemben mondtak valami nagyon durvát! A hétköznapi életben ez bármikor előfordulhat társaságban (pl.: -Hát te élsz még?). Ott a hallgatók azonnal le is reagálják. Egy rádióban erre nincs lehetőség, mert nem kellőképpen interaktív, tehát a hasonló "humorosságokat" is másképp kell kezelni! Jelen esetben a hallgató helyett a médiatanács intézkedett, ami nagyon helyes! Azért vannak! Tipikus példája annak, hogy egy-két celeb hogy el tud szállni magától.

ekszvájzed 2012.06.24. 11:41:33

@Counter:

Jó, akkor ne legyen semmi felügyeleti szerv, minden legyen szabad, és ítéljen az ilyen és hasonló esetekben csupán az istenadta nép ...

Mert ami nem az ő kinyilatkoztatott akarata, az csakis primitív és kártékony. Beleértve pl. még a boldog s szabad országok által hozott törvényi médiaszabályzó kritériumokat, a humán morál minimumát kritériumként felmutató irányelveket, ad absurdum a BBC belső szabályzatát is ... :)

Szegény Barangót is hogy kirúgatták (:)) anno azok a csúnyák, brühühü. Pedig ő nem volt se bunkó se vicces. Kicsi tiszta szívéből szólott, egyenest és hősiest.

Úgy csináltok, kedves sajtszabadok, mintha itten post Antall vagy ante Orbán senki se nyúlt volna ebbe főhatalmilag.

Bockó · http://tollkabat.blog.hu/ 2012.06.24. 11:54:16

@ekszvájzed: Ha a kereszténység hülyeség, akkor minden hülyeség? El kell szomorítsalak, de vannak módszerek annak a kiderítésére, hogy mi hülyeség és mi nem. A kereszténység az. Ha beismernétek, hogy napimádat, akkor lenne valami értelme, de így...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.06.24. 12:07:13

@Kandaláber:
"Az index.hu címlapjára eleve cenzurázott, megrendelt írások kerülnek fel "blog"-ként."
Már számos alkalommal kikerültem index címlapra és emlékeznék rá, hogy ha bárki is megrendelte volna.

"És miért nem lehet a szerkesztőségi cikkeket kommentelni?"
Mert a szólásszabadság negatív szabadságjog. Azaz nem kötelez másokat arra, hogy neked csatornát biztosítsanak hozzá.

ekszvájzed 2012.06.24. 12:11:43

@Bockó:

Kérem a módszereket, de ízibe.

A kiköpült tejtenger, a kék bőrű, fuvolás Krisna, a háborús jó tanácsaival, a szívcsakra, a Kronosz levágott tökéből született Aphrodité, Quetzcalcoatl a tollas kígyó, az engramok és a thetánok, az űrgyíkok megcsippeltjei, a kiválasztott nép, a manna, meg a szétvált Vörös-tenger, a paradicsomi hurik, úgy is, mint az igazhitűek dzsihádjának jutalmai, Xenu eljövetele, a szabadvakolós beavatás, a sámánlétrán égbe mászás, az Édenkert és kerubjai, stb. stb. bizonyított tények, ezek szerint?

Jajjnemár, ehhez télleg korán van :)

ekszvájzed 2012.06.24. 12:13:42

@Counter:

Definiáld nekem, kérlek, mi is a hamis ebben, mert bevallott gyalóságomban nem fogom fel, mi cáfolja korántsem szabad asszociációimat ez ügyben ... :)

EvilHedgehog 2012.06.24. 12:17:56

Ön szerint kontextusból kiragadva bármilyen beszélgetésből lehetne felháborító, indulatkeltő szavazásokat csinálni?

Karipapa01 2012.06.24. 12:18:24

@Lord_Valdez: "Mert a szólásszabadság negatív szabadságjog."

Mi az, hogy "negatív szabadságjog."? Csak nem azt jelenti, hogy ha hozzám szólnak, nem szólhatok vissza? Akkor mi a fenének teszi közzé?

"Azaz nem kötelez másokat arra, hogy neked csatornát biztosítsanak hozzá."

Akkor (mint előzőleg is kifejtettem) írjon a saját emlékkönyvébe és zárja le lakattal. Valaki, mintegy "isteni kinyilatkoztatás"-ként állít valamit és ehhez nem kell semmilyen komment.? Hmmm... Érdekes módja a vitának!

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.06.24. 12:19:16

Igen, van dolga a Médiatanácsnak. Az olyan sötétagyú barmokat, mint ez a két faszkalap szarjancsi, nem kell adásba engedni.

Csucsundra 2012.06.24. 12:22:22

Van egy dolog(jelen esetben az állatkínzás)amit tilt,illetve büntet a törvény. Van két f.szkalap, akik csináltak egy jobbacska műsort évekkel ezelőtt, aztán teljesen elszálltak maguktól, és "Nekünk mindent szabad" alapon nem ismerve se istent, se embert,sikerült odáig "fejlődniük",hogy azon "viccelődnek", ami épp eszükbe jut,legyen az akár törvényileg büntetendő.És akkor nekik tényleg szabad? Mert ugye az megvan,hogy nem ez az első büntetés, volt már bőven 16os karikás megnyilvánulás reggel 7 és 11 között.
Namármost. Ha az állatkínzást a törvény bünteti, jobb esetekben börtönnel is,most már, a felbujtást szintén, akkor nem értem a kérdést sem, meg a rajongótábor meg a sajtószabadság-védők felháborodását sem.
Sarkítsuk a problémát: arról viccelődhetnek,hogy jaj de vagány lenne mondjuk hajléktalanokat felgyújtani,?mert ugye este sötét van...haha... Vagy gyerekeket molesztálni? Ja hogy ez már sok, meg ilyet nem lehet,meg gusztustalan is...Miért is? Ja mert törvény által tiltott dolgokról beszélnek,"viccelődnek",úgymond? És gusztustalan amiket mondanak,még ha van olyan hasonszőrű aki nevet az ilyen "viccen"?... Hát ez az. És akkor hol a határ? Állatirtásról,meg kihalófélben lévő állatok kiirtásáról lehet viccelődni? F.szt magyaráz bocskoréknak a WWF,há' mi vicces "emberek" vagyunk, b.szod,a teremtés koronái... Azt b.szunk pofán,akit akarunk.Illetve azzal viccelődünk...haha...Főleg ha állat,és védekezni sem tud.
Szóval ennyit erről. Abszolút jogos a büntetés, és szvsz enyhe is. Na de hálistennek nem folytatják a szart,úgyhogy több szóra nem érdemes a dolog.

Bockó · http://tollkabat.blog.hu/ 2012.06.24. 12:22:32

@ekszvájzed: Nem, pont ugyanolyan hülyeségek, mint a kereszténységed. Az ún tudományos módszerről beszélek, nézz utána.

EvilHedgehog 2012.06.24. 12:22:44

@Gery Greyhound / project eleven: A rádió még mindig aktuális technológia, nem véletlenül életképes a podcast műfaj, ami visszahallgatható élő adás... alias rádió egy archívummal az interneten...

Csucsundra 2012.06.24. 12:26:40

@Csucsundra: és ennek semmi köze ahhoz a bevett hozzáálláshoz,hogy"Ha nem tetszik,kapcsolj el". Mert ilyen alapon lehet SM pornót adni szombat reggel,két gyerekműsor között...Legfeljebb majd elkapcsolnak,ha nem tetszik...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 12:29:23

@ekszvájzed: Az a dilemma a hamis, amelyet felállítottál az érvelésben itt e: "Jó, akkor ne legyen semmi felügyeleti szerv...".

Karipapa01 2012.06.24. 12:29:45

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: "Igen, van dolga a Médiatanácsnak. Az olyan sötétagyú barmokat, mint ez a két faszkalap szarjancsi, nem kell adásba engedni."

Szerintem ez a véleményed túlzás és valószinüleg az indulatod vezérelt, amikor írtad. Ellenben igenis oda kell koppintani a hasonló helyzetekben és azzal egyetértek, hogy ez nem az utolsó szó jogán a rádióban ledorongolható, panaszt tevő hallgatóknak a feladata, hanem a direkt közpénzből, direkt az ilyen célokra fenntartott médiatanácsé! Lehet, hogy egy kissé súlyosabban ítélték meg a helyzetet, de a kedves bocskorosoknak tanulság lehet: előbb gondolkodni, azután pofázni!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 12:35:05

@Karipapa01: Nem azt jelenti, innentől kezdve a hőzöngésed megalapozatlan és tudatlanságodból fakad.

Karipapa01 2012.06.24. 12:41:32

@Csucsundra: "Sarkítsuk a problémát..."

Igazat adok neked, de ne sarkítsuk a problémát! Az, hogy a médiatanács büntetést szabott ki, teljesen jogos! Ennek mértékét ugyan lehet vitatni, ez nem a mi dolgunk. Mindenesetre valahol ezeknek a celebeknek megálljt kell parancsolni, még mielőtt agyukra menne a hasmenés! Ezt a médiatanács megtette és én elégedett vagyok, mert nem mindenféle ködösítéssel álltak elő és nem én lettem lehülyézve, mert nem értettem egy egyébként érthetetlen "viccet". Sajnálom őket, mert nagyon megvágták anyagilag, de a lényeg, mint előzőleg mondtam: előbb gondolkodni, azután pofázni!

Karipapa01 2012.06.24. 12:43:49

@Counter: "Nem azt jelenti, innentől kezdve a hőzöngésed megalapozatlan és tudatlanságodból fakad."

Ha megmagyaráznád bővebben, hogy ezt miért írtad, hálás lennék!

ekszvájzed 2012.06.24. 12:44:54

@Bockó:

Miért, a napimádat jobb? :) Ha már megemlítetted ... Mindezt tudományosan úgy is, ha manapság sokat vagy a szentséges Nap sugárai alatt elfödözetlenül, az esti lámpaoltásnál már akár világíthatnál is a sötétben? :)

A tudományos módszer azonban azt is kimutathatja, ha úgy akarjátok (de persze ez nem érdek), hogy a nemfüggetlen egyfajta felső kontrollt tételező morális mérce felvázolása nélkül kialakított emberanyag mire volt és lesz képes a történelem során, de a mi korunkban is.

Anélkül ugyanis kevesebbnek mutatkozik a valódi, teljes (külső és belső) életet élők száma, amennyiben azt nem keverjük a hedonizmussal, meg a mindenbe szarással, és a mindent kiröhögéssel.

Mert hogy is esik az, mikor neked pl. épp valami komoly ám nem fizikai bajod van, és pont ilyenekbe botlasz ennek belső feltárása során? Netán örvendezve nekik, hogy megmutatják a helyes utat, te is jobbnak látod, ha leszarod a saját bajodat, meg röhögsz rajta?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 12:45:27

@Karipapa01: Mivel a hőzöngésed alapja az, hogy *szerinted* mi az, hogy "negatív szabadságjog", ezért ha ez a vélekedésed nem helyes, akkor a hőzöngés elveszíti az alapját, tehát alaptalan; valamint a hőzöngés forrása a tudásod hiánya, tehát tudatlanságodból fakad.
QED.

ekszvájzed 2012.06.24. 12:48:20

@Counter:

Akkor most legyen valamilyen felsőbb szabályozó és kizáró hatályú kontroll, vagy sem? Egészen összezavarsz ... :) Esetleg álljon fel egy függeten, "civil" médiahatóság? Mert azzal abszolút egyetértek, de FÜGGETLEN legyen ám, és ne többpárti, hanem TELJESEN pártokon kívüli, no, így már jó?

Csucsundra 2012.06.24. 12:48:45

@Lord_Valdez: hmmm...valami nem teljes a meghatározásban. Mert ha a szólásszabadság negatív jog=másokat nem kötelez arra,hogy neked csatornát biztosítsanak rá, akkor ,példának okáért, az állam,mint a rádiófrekvenciák monopolhelyzetben lévő "tulajdonosa" gond nélkül elveheti a "csatornát" mondjuk a Klub Rádió szólásszabadsága elől,ha úri kedve így kívánja... vagy nem? Mert az sajtószabadság? És az nem szólás? Vagy csak "jaaa az más,ilyet nem lehet"? :) Picit hibádzik valami a meghatározásban, nemdebár? :)
Mondjuk a saját felületemen nem kötelezhet senki arra,hogy bárkinek szót adjak. A baj csak az,hogy picit hiteltelen az a fórum, ahol az ellenvéleményt,úgy is ,mint a "negatív jog" megnyilvánulását, korlátozzák.
Na de ez már másik történet...csak mondom...

Csucsundra 2012.06.24. 12:50:15

@Karipapa01: "nagyon megvágták anyagilag"??? :) ugye viccelsz? Főleg ha a csatorna fizette ki a büntit. Ja igaz, utána csődbe is mentek,úgyhogy lehet valami abban,hogy nagyon megvágták anyagilag.

Csucsundra 2012.06.24. 12:52:09

@Karipapa01: Amúgy a sarkítás csak a mélyebb kihangsúlyozottság miatt kell. mert vannak, jó sokan, akik általában azzal intézik el az ehhez hasonló dolgokat,hogy "Minek nézed,ha nem tetszik? Kapcsolj el...." stb... A sarkításokat meg picit nehéz lenne teljes leégés nélkül elintézni egy legyintéssel,hogy "ááá nem baj az..."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 12:52:53

@ekszvájzed: Mi az, hogy "kizáró hatály"?

Van egy olyan érzésem, hogy találomra használsz szavakat.

@Csucsundra: Az államnak is be kell tartania a saját szabályait. Ha pedig azok a szabályok percről percre alig leplezett célzatossággal változhatnak, akkor azok a szabályok egyre kevésbé tiszteletreméltó szabályok.

Az állam egyébként nem "tulajdonosa" a rádiófrekvenciáknak, hanem tulajdonosa.

Karipapa01 2012.06.24. 13:01:04

@Csucsundra:"Mondjuk a saját felületemen nem kötelezhet senki arra,hogy bárkinek szót adjak. A baj csak az,hogy picit hiteltelen az a fórum, ahol az ellenvéleményt,úgy is ,mint a "negatív jog" megnyilvánulását, korlátozzák."

Igazad van: Mindenkinek joga van elmondani a saját véleményét, mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne hallgassa meg a másikét. De ez miért úgy jelenik meg az Index címoldalon, hogy engem, mint olvasót nem tájékoztatnak előzőleg arról, hogy kommentálható-e a blog, vagy sem? Miért kell nekem más hülyeségét végigolvasnom, és ezzel növelnem az olvasottságát, ha nem nyilváníthatok véleményt? Ejnye-ejnye Index! El tudnám ezt olvasni a blog. hu-n is, ha érdekel! Ez esetben nem kell "negatív jog"-ról beszélni! Én nem a bloggert, hanem az Indext hibáztatom, ha így folytatják, az egész internetes kommunikáció értelmét veszíti. Lehet, hogy ezt szeretnék?

Karipapa01 2012.06.24. 13:02:47

@Counter: " Mivel a hőzöngésed alapja az, hogy *szerinted* mi az, hogy "negatív szabadságjog"..."

Ne haragudj, kicsit nehézkes a felfogásom: még mindig nem értem...

ekszvájzed 2012.06.24. 13:03:28

@Counter:

Azt próbáltam mondani, hogy jogosítványainál fogva hatályos jelleggel kizárhatna személyeket műsorokat, médiaforrásokat, frekvenciabirtokosokat, s egyéb szereplőket a műsorszórásból, ne izélj már ...

Nem tudok én nyakatekert jogi szaxókat, biztos azért, mert igen buta vagyok ami nem is csoda ily sok szabad és demokratikus bölcselem mellett. De legalább nem anyázok, vagy hörgök, és ez is valami manapság, nemde?

Jah, és ezzel nem válaszoltál ...

Csucsundra 2012.06.24. 13:05:30

@Karipapa01: nem tudok egyet nem érteni :) vagyishogy teljes mértékben egyetértek.
És igen, nagyon abba az irányba mennek a dolgok(lásd különböző valós vagy vélt törvénytelenségek nyomán születő internetes korlátozó törvények),hogy mindenki hátsó ablakban bólogató kiskutya legyen. Most még csak "troll"vagy esetleg,illetve a liberális demokráciát veszélyeztető elem,aki örüljön,hogy még hozzászólhat. Lesz még így se, s úgy is jó lesz. Vagy nem.

Karipapa01 2012.06.24. 13:07:58

@Csucsundra: "Ja igaz, utána csődbe is mentek,úgyhogy lehet valami abban,hogy nagyon megvágták anyagilag."

Tudod mit? Megérdemlik! Nem azért, mert hülyeséget dumáltak, hanem azért, mert előtte nem gondolkodtak és ez nagy hiba!

"Amúgy a sarkítás csak a mélyebb kihangsúlyozottság miatt kell...."

Nem kell, ez egyébként is akkora baklövés volt, hogy nem kell külön kiemelni: kiemelték saját magukat...

Csucsundra 2012.06.24. 13:12:28

@Counter: elnézést az idézőjelért :)
Amúgy meg a klub rádió pont a liberális piacgazdaság majdnem-áldozata lett. Lévén,hogy a másik cég picit többet fizetett a frekvenciáért... Így van ez ebben a rohadt pénzorientált liberális piacgazdaságban. Az kapja meg az árut, aki többet ad érte :)
Volt olyan szabály,hogy a kevesebbet fizető kapja meg a pályáztatott frekvenciát? És az állam megváltoztatta ezt a szabályt hirtelen?
Na mindegy, annyira nem követtem figyelemmel,csak kényszerűségből,mert mindenhonnan ez folyt,úgy is minta a magyar demokrácia halálát jelző világvége-történés... Pedig lószart,mama, nincs semmi világvége. A Sláger is megszűnt,és még ma is élünk :D

Bockó · http://tollkabat.blog.hu/ 2012.06.24. 13:15:49

@ekszvájzed: Kereszténység = napimádat, okoska.

Karipapa01 2012.06.24. 13:21:45

@Csucsundra: " nem tudok egyet nem érteni :)..."

Na várjál! Nemrég betévedtem egy igazi beltenyészet-blogra, ahol úgyszintén kifejtettem a véleményem: nem kellene ennyire sarkosnak lenni, egy kis lekerekítéssel talán többre mennénk. Hát ne tudd meg, hogy ott mi volt! Voltam én mocskos hazaáruló libsi zsidó cigány kommunista, akit két apa szült... Nem értették, hogy mit keresek az interneten és milyen alapon pofázok bele a nagyok dolgába! Hát van ilyen is...

ekszvájzed 2012.06.24. 13:32:55

@Bockó:

Igen, a Nappal, meg az arra való utalásokkal valóban teli van az egész Biblia, főként az Újszövetség, meg az összes vonatkozó teológiai irodalom is ... És a Nap alatt él a keresztény is, úgy ám. És nem Isten parancsol benne még a Napnak is egy helyütt, de nem ám.

Elvégre a Nap aztán maga a Szentháromság, akiből egy teremt, büntet és pusztít, más meg meghal majd feltámad bűneinkért és ítéletünkre, a harmadik meg mindezt összeköti a Nagy Egésszel, és bennünk van, ha akarjuk, ha nem, és mindazt cselekszi, vagy sugalmazza, amit a nevezett hit összes prominense ...

Kissé gyerekes dolog állandóan abból az egyik főünnepül választott ominózus dec. 25-ből levezetni ezt a tételezést, nemde? Okoska ... Egyem a szíved, amúgy maja papok módjára, ami aztán télleg napimádat ...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 13:55:48

@Karipapa01: mediatanacs.blog.hu/2012/06/22/on_hogy_latja_szavazzon/fullcommentlist/1#c17060844

"Mit jelent... Csak nem azt, hogy...?"

@Csucsundra: Gondolom, megvan pl. a médiatv. legutóbbi módosítása és az abban foglalt különszabályozás a bírósági felülvizsgálati szakban lévő pályázatot benyújtott szolgáltatóra :-)
Meg még ezt megelőzően a pályázati kiírás is. Még az azt megelőző másik pályázat is.

Egyébként a pályáztatásosdi egyáltalán nem piacgazdasági természetű, korábban sem volt az. Az állam kénye-kedve szerinti szempontok alapján határozott időre koncessziókat osztogat – itt nem az kap és nem árut, aki "többet fizet", hanem az kap, de nem árut, hanem koncessziót, akit valamilyen nem teljesen transzparens és ad hoc szempontrendszer alapján az állam győztesnek talál. Olvass esetleg egy kis Coase-t.

A "mégis élünk" alkalmatlan érv, hiszen amíg élsz, igaz lesz, bármi is történjen. Ózdon egy adós lelőtte a hitelezőjét, utána pedig annak 12 éves kislányát is, aki kint várta a kocsiban az apját. Még mindig élünk. A smiley-t meghagyom neked.

Bockó · http://tollkabat.blog.hu/ 2012.06.24. 14:11:27

@ekszvájzed: Bíztam benne, hogy már láttad a Zeitgeist első részét. Nézd meg.

// Gery Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.06.24. 14:24:08

@873ujr3rk: Azok az idők már elmúlt@EvilHedgehog: ak :) Most épp másfajta videón dolgozom, lásd itt: facebook.com/greyhoundvideo

// Gery Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.06.24. 14:25:59

@EvilHedgehog: ...na, nemtom milett az előző kommentemmel...

Szóval: a podcast kicsit más műfaj. Annak pont az a lényege, hogy a rádióval szemben nem realtime, hanem akkor és azt hallgatom, amit akarok (a netrádió meg jó dolog, mert ott van korlátlan kínálat, míg a földi sugárzású frekvenciákon igencsak véges a választék.)

ekszvájzed 2012.06.24. 14:29:34

@Bockó:

Jah, nézem ... Edig maga a filmes poézis, ami a láma mély meglátásai után a mai Amerika gazságai, meg a Biblia kapcsolatát sugalmazza ... Pedig az ha az USA-t a (VALÓDI) keresztények vezetik, Assisi Ferenc szegényeivel az élen, akkor a Vatikánt meg a lubavicsi rebbe :) Jajj, megint ez a régi jófajta szektás keverős módi, ami csakúgy igaz, ahogy az "ilyet én is bármikor össze tudok vágni" ... :)

Bockó · http://tollkabat.blog.hu/ 2012.06.24. 16:19:18

@ekszvájzed: Úgy látom, nem igazán óhajtod megérteni, miért is vagy napimádó. Nem csoda.

ekszvájzed 2012.06.24. 17:08:03

@Bockó:

Még be se végeztem a mozit, agybannagy ... bár kissé fárasztónak ígérkezik így, egy kánikulás délutánban, lehet, hogy részleteiben haladok benne majd, amilyen kis szorgalmas vagyok. Meg néha ennem is kéne, naszóval.

Már csak azért sincs igazad, mert mostanában kifejezetten kerülöm a direkt sugárzást, s nem azért, minha vámpír volnék ... De csak ragaszkodj a napimádathoz, ha már kettőnk közül nem te jártál a hittanra.

Jah, és ha pl. a "Napba öltözött Asszony"-ra (aka. Szűz Mária), vagy A. Szt. F. Naphimnuszára is gondoltál volna, nem is katkó vagyok, hanem protkó, hehe. Bár ott a kakas is csak azért van némely tornyon, hogy a Napot keltse, tény.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.06.24. 19:42:30

@Karipapa01:
en.wikipedia.org/wiki/Negative_liberty

Egy újságcikk, beleértve a véleményrovatot is nem vita. Senki nem akar veled vitatkozni. Ott megmondják a frankót és fuss el véle.

@Csucsundra:
Nem rossz felvetés, mert a frekvencia határterület.

A negatív szabadság azt jelenti, nem akadályozhatnak benne, ha egyébként képes vagy. A pozitív azt, hogy ehhez eszközöket is rendelkezésre kell bocsájtani.
Ha úgy nézzük, hogy a frekvencia állami tulajdon, akkor az állam nem köteles azt rendelkezésre bocsájtani. Hogy az állam tulajdonosa-e frekvenciának (ami egy fizikai jelenség), vagy csak kezelője ez egy jogi homályzóna.

Egy újságcikk nem fórum. Hiteltelen lehet, de nem sérti a szóláshoz való jogodat.

tedthebad 2012.07.11. 10:37:18

itt volt az ideje ezeket a tordasiakat végleg elkaszálni. a zene szar volt, és amúgy sem lehetett fogni őket ócsán tordasradio.blog.hu/2012/07/10/a_tordas_radio_kozlemenye
gratulálunk, további sok sikert a munkájukhoz!

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Hirdetés

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra