Nyirő József erdélyi író újratemetésének ügye az elmúlt hetek egyik vezető híre. Szinte garantálható volt, hogy előbb-utóbb a médiaigazgatásnak is dolga akad az esettel. Ezúttal egy, a Népszavában megjelent karikatúra ügyében kellett döntenie a Médiatanácsnak.
A panaszos – egy jobbikos parlamenti képviselő – egy rajz miatt tett bejelentést, ami a Népszava 2012. június 1-jén számában jelent meg. A grafika Szőcs Géza államtitkárt ábrázolta, amint egy táskából kiengedi és „szélnek ereszti” Nyirő József hamvait. A képaláírás: „Porszennyezés egészségügyi határérték felett”.
A panaszos nem jelölte meg konkrétan, mely médiaigazgatási szabály sérelmét véli megvalósulni, pusztán annyit közölt, szerinte a rajzzal a napilap „egyértelműen a gyászoló magyar nemzet önbecsülésébe” kívánt beletiporni, amivel állítása szerint a magyar nemzet meggyalázása is megvalósult.
A hatóság nem indíthatott eljárást a napilappal szemben. Ennek indoka, hogy a sérelmezett médiatartalom a lap 2012. június 1-jei számában jelent meg. Az Alkotmánybíróság tavaly decemberi döntése nyomán azonban május 31. után a hatóság a sajtótermékek esetében nem felügyelheti az emberi méltóság tiszteletben tartásának megvalósulását.
Ettől függetlenül is érdemes azonban az ügy a továbbgondolásra. Vajon megállapítható lett volna-e az emberi méltóság sérelme, ha a szóban forgó grafika május 31. előtt jelenik meg?
A válasz nagy valószínűséggel: nem. A lap a grafika közlésével – figyelembe véve a médiaszolgáltatásokkal kapcsolatban kialakult hatósági gyakorlatot – vélhetően nem sértett médiaigazgatási szabályt.
Az emberi méltóság és az emberi jogok médiaszabályozásbeli védelme nem a jogaiban sértett egyén számára biztosít lehetőséget a médiaszolgáltatóval szembeni fellépésre, hanem a közönséget védi az emberi méltóságot sértő tartalmaktól. E jog intézményes védelmén keresztül a szabályozás közvetve a demokratikus nyilvánosság megfelelő működését védi, és nem a jogaiban esetlegesen sértett egyént. A sajtószabadság korlátjaként megjelenő szabályok legfőbb indoka ugyanis a néző, a hallgató, az olvasó, vagyis a közönség érdekeinek védelme; azon közös érdekeké, amelyek az emberi jogok általános elismeréséhez és tiszteletéhez kötődnek.
Az emberi méltóság intézményes védelmét és az egyéni jogvédelem lehetőségét az Alkotmánybíróság is egyértelműen szétválasztja [165/2011. (XII. 20.) AB határozat], amikor megállapítja, hogy a hatóság „nem a védett jogok személyhez fűződő oldalának védelmében” lép fel, és kimondja, hogy a média „rombolást tud végezni az emberi jogok, különösen az emberi méltóság tiszteletének kultúrájában”, tehát e kultúra védelme lehet a médiaszabályozás célja. A határozat indokolása azt is leszögezi, „indokolt, hogy a hatóság e jogok intézményes tartalmát érintő körben, a közösség érdekében felléphessen a jogsértővel szemben”.
Az idézett szövegrészekből egyértelművé válik, hogy a szabályozás célja és indoka az Alkotmánybíróság szerint is a közösség (nem pedig az egyén) érdekében a jogok „intézményes tartalmának” (nem pedig konkrét sérelmének) védelme.
Az emberi méltóság közérdekből történő védelmének jelentős médiahatósági gyakorlata létezik. Eszerint járt el a Médiatanács, amikor fellépett egy televíziócsatornával szemben, amely két műsorszámában is egy tanyán történt bűncselekményről adott hírt. Az eset szerint egy kamasz fiú végzett a nála 26 évvel idősebb, négygyermekes szeretőjével. A televízió az emberi méltóságot sértő módon mutatta be az áldozat kiskorú gyermekeit, amikor műsorában elhunyt édesanyjuk szenvedélybetegségével, szerelmi életével és a tragédia körülményeivel kapcsolatban kérdezte őket a stúdióban. A hatóság ebben ez esetben nem a gyermek személyhez fűződő jogainak, hanem a kiskorúak egészséges fejlődéséhez fűződő közös érdek védelmében járt el.
A közérdek védelmében indított eljárást a hatóság akkor is, amikor szankcionálta azt a televíziót, amelyik részletesen bemutatott egy családot, ahol az anya azt állította, hogy volt élettársa őt és hétéves lányát zaklatja. A stúdióban az anya és jelenlegi élettársa a gyermek jelenlétében beszámolt a történtekről, ráadásul a kislányt is részletesen nyilatkoztatták a bántalmazással kapcsolatban.
Az ügyben nem a konkrét műsorszámban szereplő kiskorú személyiségét védte a Médiatanács, hanem a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz fűződő érdeket, az emberi méltóság alapjogának intézményes védelmét biztosítva.
A hatósági fellépés ezekben az esetben nem azért volt indokolható, mert ez helyettesítette volna az egyéni jogérvényesítést, hanem azért, mert a tényállásokban felfedezhető volt a közérdek sérelme is, azaz a jogsértő televízió alapvető társadalmi normákat és érdekeket – szolidaritás, kiskorúak egészséges fejlődése – hagyott figyelmen kívül.
Egy másik esetben, amikor Ulrike Lunacek osztrák európai parlamenti képviselő azzal fordult a hatósághoz, hogy személyével kapcsolatban sértő kijelentések hangzottak el egy televíziós műsorszámban, a Médiatanács kérelemre sem járhatott el, mert a jogsértés a kérelmező személyhez fűződő jogait érintette. A műsorban Bayer Zsolt „agyament ótvar hazug idiótának”, illetve „rohadt szemétnek” nevezte az EP-képviselőt.
Az elhangzottak talán alkalmat adhatnak az egyéni jogvédelemre nyitva álló jogérvényesítésre, személyesen indítható polgári vagy büntetőeljárások által, de ezen túlmenően nem merült fel a médiahatóság által a közönség érdekében biztosított intézményes alapjogvédelem szükségessége. A médiaszabályozás és annak alkalmazásával a médiahatóság ugyanis nem a médiában megtámadott egyént védi, hanem az emberi jogok és az emberi méltóság intézményes védelmén keresztül a közérdeket.
De térjünk vissza a „karikatúraügyre”. A magánérdek sérelmén túlmutató, a jog intézményes tartalmának sérelmét is megvalósító magatartás a rajzzal kapcsolatban nem állapítható meg, tehát nem lett volna indokolt az emberi méltóság, illetőleg az emberi jogok intézményes védelmében való hatósági fellépés.
A vitatott kép és szöveg egy politikai üggyel kapcsolatban tett véleménynyilvánítás volt, ami ugyan kétségtelenül sokak érzékenységét sértheti, megbánthatja mindazokat, akik elismerik Nyirő József munkásságát, sőt sokan azt is érezhetik, hogy rajta keresztül „a magyarság egészét” érte támadás. De a véleménynyilvánítás a sajtószabadság alapjoga által különösen védett körbe tartozik. Amennyiben sértő, bántó véleményekkel szemben hatósági vagy bírósági fellépés lenne lehetséges, úgy ez a teljes demokratikus nyilvánosságra is bénító erővel hathat.
A fentieken kívül elvben felmerülhetett volna még a közösséggel szembeni gyűlöletkeltés esete. Túl azon, hogy június 1. napján ez a szabály nem vonatkozott a sajtótermékekre, így fel sem merülhet a bejelentésben szereplő kép és szöveg általi jogsértés, fontos rögzíteni, hogy az ehhez hasonló politikai véleménynyilvánítások nem valósítják meg a gyűlöletkeltés tényállását.
A vitatott véleménynyilvánítás legfeljebb arra volt alkalmas, hogy az újratemetni kívánt erdélyi íróval és a kulturális államtitkárral szembeni (illetve az őket elismerőkkel, velük szimpatizálókkal szembeni) ellenszenvet, kritikát kifejezze. A vélemény tehát nem volt alkalmas a magyar nemzet (vagy annak egy része) mint közösség elleni gyűlöletkeltésre.
Összegezve tehát, a karikatúra kapcsán a megjelenített személyek (Nyirő József és Szőcs Géza) személyhez fűződő jogainak megsértése merülhetett fel. A személyhez fűződő jogok érvényesítésére pedig a polgári és a büntetőjog biztosít lehetőséget. A már elhunyt fél tekintetében a hozzátartozók, örökösök (és kivételesen az ügyész) kezdeményezhetnek eljárást, a médiahatóság nem.
