Komisz kölyök voltam én is

2013.07.02. 10:54 :: Sajtoiroda

Interjú Gyulai Líviusszal, akinek díjnyertes lett a Médiatanács Mecenatúra programjában támogatott rajzfilmje

A legjobb tévésorozat díját kapta meg az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) Gyulai Líviusz Kossuth-díjas művész legújabb munkája, az Egy komisz kölyök naplójának Fifi című epizódja. A film a XIX. századi Amerikában élő Gyurikáról szól, aki nyolcadik születésnapjára naplót kap. Ebben örökíti meg hajmeresztő kalandjait, miközben a korabeli társadalomban uralkodó képmutatásnak is ad egy-egy fricskát. A film –kellő elrugaszkodással és anakronizmussal adaptálva a jelenkori magyar viszonyokra – Metta Victoria Fuller amerikai író műve nyomán, Karinthy Frigyes fordítását felhasználva készült el a Médiatanács animációs pályázati forrásának köszönhetően.

Az alkotóról dióhéjban:

kep2.jpgGyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, animációs rendező 75 éve született az erdélyi Baróton. 1962-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán Budapesten. Könyvillusztrációi és grafikai lapjai bravúros technikai tudásról és összetéveszthetetlen, finom iróniáról adnak számot.  A hetvenes évek közepétől indult meg rajzfilmes pályafutása. Filmjeinek forgatókönyveit, történeteit maga írja. Számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták munkásságát itthon és külföldön, világszerte láthatóak voltak kiállításai Amszterdamtól Berlinen és Új-Delhin keresztül Pekingig. Munkácsy-díjas, érdemes művész, Kossuth-díjas, Príma-díjas, a magyar animációs élet egyik vezető alakja. Felesége Vennes Emmy színművész.

– Nem előzmény nélküli az idei kecskeméti animációs díja, amit az Egy komisz kölyök naplója című sorozat Fifi című epizódjáért kapott, hiszen 2002-ben is elnyerte ugyanott a legjobb televíziós sorozatért járó elismerést a Tinti kalandjai szériára más, szintén díjazott egyedi alkotásai mellett. Mi a titka a jó animációs sorozatnak, mi a titka a jó fesztiválszereplésnek?

– Örülök, hogy ennyi idősen még kaptam egy ilyen lehetőséget erre a filmre a Médiatanácstól, és hogy a díj megmutatta, nem hiába. Akár sorozatról, akár egyedi animációról van szó, mindig arra törekedtem, hogy mindenkihez szóljon, kicsihez, nagyhoz egyaránt. Akkor jó a film, ha a felfedezés örömét kapja meg benne a néző, és nem érzi úgy, hogy túl kicsi még vagy éppen túl nagy már a történethez.

A lényeg, hogy életszerű legyen, átélhető, de ne a napi aktualitásokra reflektáljon, hanem az általános emberi tulajdonságokra, jellemzőkre. Amikor ezt az emberi komponenst kiszorítják a műből, és valamiféle arisztokratikus, a közönség feje fölött elbeszélő, köldöknéző filmet próbálnak létrehozni, az nem vezet sehova. Egy igazán jó animációs alkotást rögtön az első benyomásra magáénak érzi a közönség. Ha pedig a műnek pozitív kisugárzása, a derűje van, azért hálás a néző.

– Hogyan talált rá a most díjazott filmjének témájára?

– Ez már a hetvenes évek óta motoszkált bennem, akkor találkoztam a Metta Victoria Fuller könyvével, akiről először azt hittem, hogy valójában férfi, csak valami okból női írói nevet választott magának. El is készítettem egy tollrajzot a könyvecskéhez, és már akkor úgy gondoltam, ezek a történetek ragyogóan megállnák a helyüket rajzfilmen is.

Metta Victoria Fuller: Egy komisz kölyök naplója – Gyulai Líviusz tollrajza; 1977; Forrás: Digitális Képarchívum

Ahogy az idő telt, utánajártam egy-két dolognak. A lányom rábukkant az első magyar fordításra, amit Karinthy Frigyes készített még a század elején egy német fordítás alapján, és ahol az amerikai szerző neve nem is volt feltüntetve. Beszereztem az eredeti, 1888-ban nyomott angol nyelvű füzetecskéket, amelyben egy olyan sztori is van, amit Karinthy nem ültetett át magyarra. Készült egy magyar fordítás a harmincas években is, de az elég érzelgős stílusú volt. Ezért én inkább Karinthy szövegére támaszkodtam, ami elég szabadon kezeli az eredeti verziót. A rajzfilm tényleges szövegkönyve pedig további átírásokat tartalmaz, hiszen a mai magyar gyerekeknek érdekes történetívet akartam bemutatni. Ezért lett például a főhős kisfiú családja makói származású. Ugyanakkor pedig főszereplő nevét még Karinthy találta ki magyarosan Bandikának, amit én Gyurikára változtattam. Az epizódok végén olvasható is, hogy Karinthy emlékének ajánlom a filmet.

– Ez az első olyan rajzfilmje, ami szöveget tartalmaz, a kisfiú gondolatait Eszenyi Enikő mondja el. Mitől tartott a legjobban a narrációs munka során?

– Ebben szerencsére sokat segített a feleségem, Vennes Emmy színésznő, aki gyakorlott szinkronizáló, így tudta, egy-egy adott időtartamba mennyi szöveg fér, és mennyit kell sűrítenem, hogy jól mondható legyen. A narrátori szerepre Eszenyi Enikő profi választás volt, akivel egy óra alatt készen lettünk a hanganyaggal amellett, hogy maximalista teljesítményt nyújtott: volt olyan szó, mondatrész, aminek a hangsúlyozását akár hússzor is rögzítettük, mire az általa elképzelt és megfelelően kivitelezett módon tudtuk felvenni. Választott hangszínével tökéletesen belebújt a főhős kisfiú szerepébe.

– Weöres-centenáriumot ünnepelünk, ön pedig a Psyché című művének illusztrálásával vált igazán ismertté a hetvenes években. Hogyan emlékszik vissza a költőre, milyen ember volt?

– Akkor találkoztam vele, amikor munkabeszélgetésre hívott a Psychével kapcsolatban. Korábban viszont nekem mint illusztrátornak azt tanácsolták, hogy ne legyek személyes kapcsolatban azokkal a szerzőkkel, akiknek a könyveihez rajzolok. Ehhez addig tartottam is magam, amit egyébként ma már másképp csinálnék, mert sok értékes ismeretségtől fosztottam meg magam. Akkor azonban a Magvető kiadóból külön szóltak, hogy Weöres szeretné ezt a találkozást, és a tekintélye miatt eleget tettem a kérésnek.

Olyan jól sikerült a beszélgetés, hogy el is felejtettem, kivel elegyedtem szóba, még javaslatokat is tettem a Psyché szövegére vonatkozóan, de aztán persze maradtam a saját kaptafámnál. Mivel csupán két hetem volt az illusztrációk elkészítésére, a korhangulat megragadására koncentráltam. A főhősnő megrajzolása is épp elég feladatot adott, hogy kellően erotikus, de ugyanakkor intellektuális kisugárzása legyen. Weöres tudtommal elégedett volt az eredménnyel, és később is ismét engem kért fel egy könyvéhez, de azt kiadóbeli problémák miatt végül nem vállaltam el.

– Úgy tűnik, régóta vonzódik a rosszcsont gyerekek, felnőttek ábrázolásához, rajzolt már csibész kentaurfiút vagy jómadarakat is. Ön is komisz kölyöknek mondaná gyerekkori énjét?

– Azt hiszem, mindannyian elkövettünk egy-két csínytevést gyerekkorunkban, így én is. A Fifi című epizód több jelenetét például a saját életemből merítettem. Az az eset, amikor a cirkuszban a főhős kisfiú meglátja az elveszettnek hitt kiskutyáját az arénában fellépni, magához hívja, és a kutya szalad a gazdijához, na az velem is megtörtént a való életben. Apám Bukarestben vett nekem egy Fifire keresztelt kiskutyát, de ellopták, és amikor elmentünk egy vándorcirkusz az egyik előadására, ott láttam meg újra. Sőt a cirkuszi félelmetes oroszlános jelenet is saját élményen alapul, amikor a fenevadtól megijed a főszereplő.

georgi_kancsalit.jpg

Standfotó a filmből

Egyébként naplót is írtam, de már egy későbbi életszakaszomban, amikor kollégisták voltunk az ötvenes években. Egy akkori, filmessé vált barátom egyszer meg is keresett, vajon megvan-e még az az írás, mert szívesen felhasználná egy ötvenhatos filmhez, de az a sok költözködés során sajnos elkallódott, pedig magam is kíváncsi lennék rá, mostani fejjel.

– Nosztalgia, archaizálás érződik sok művéből. Valóban jobbnak, érdekesebbnek tartja a letűnt korokat?

– Feladatomnak tartom, hogy a múltat ügyesen becsomagolva, adagolva megmutassam a mostani, talán szürkébb világban élő generációknak. Fontos, hogy tudjunk arról, régen milyen volt az élet, régen hogyan látták az emberek a világot. A Komisz kölyökkel például a gyerekkorom olvasmányélményeit próbálom meg átadni, amikor indiános-cowboyos, négeres, Mississippin megesett kalandokkal teli vagy éppen Buffalo Bill-es vadnyugati történetek varázsoltak el minket. Néha tükröt kell tartani a mai rohanó világ elé, és megnézni, milyenek voltak azok a romantikus, boldog békeidők, amik persze közelről nézve, benne élve korántsem voltak olyan felhőtlenek. 

Titkos célom a sorozattal, hogy a rajzfilmen keresztül megmutassam a gyerekeknek, érdemes olvasni. Ma konzervet kapnak a gyerekek, nem hagyják őket gondolkodni, a fantáziájukat használni. Én még petróleumlámpás gyerek voltam, ahol esténként az árnyékok mögé sok mindent oda lehetett képzelni. A meséknek más jelentősége volt, egy gonosz farkas rögtön hihetőbbé vált, hogy megjelenjen egy árnyék takarásában, mint a minden zegében-zugában kivilágított mai lakásokban. Nem halmoztak el minket kész játékokkal, és milyen jól tették – magunk készítettünk például vízipuskát, amihez kenderkócból csináltunk fojtást, vagy mi fontuk a karikás ostort, amivel hatalmasakat lehetett durrogtatni. Hol vannak ezek az élmények a mai gyerekek életében?

plakatos.jpg

Standfotó a filmből

– Ön milyen meséket nézett, nézne szívesen?

– A cseh filmeket nagyon szeretem, tetszik, hogy a népi kultúrából építkeznek, gondoljunk csak a Spejbl és Hurvínekre. Emellett sok és megbecsült gyerekírójuk van, ami hasznára válik a rajzfilmes műfajnak is. Manapság sajnos nagyon sok rossz, ízléstelen, szakmailag alacsony színvonalú gyerekrajzfilm születik, színben, grafikában, durva cselekményben, amit tömegesen, futószalagon gyártva kapnak a gyerekek, és mételyként terjed a tévékben. Nincs meg a szülőknél az a vizuális alapműveltség, ami szükséges lenne ahhoz, hogy felelősen, minőségi filmekhez juttathassák a gyerekeket. A heti egy rajzóra semmire nem elég, pedig egyedül a gyerekkorban lehet megalapozni a későbbi ízlést.

A kicsik hihetetlenül tehetségesek, jó rajzkészségük van, amit művelni kellene. Nem az a cél, hogy mindenkiből művészt faragjunk, de a vizuális kultúra biztos alapjait el kellene sajátíttatni velük. Erre egyébként fogékonyak is lennének, ez kiderül azokon a rajzversenyeken is, amiknek a szervezésében én is részt veszek. A Disney-vonal abból a szempontból hasznos volt, hogy a műfaj presztízsét emelte. Egyfajta monumentális katedrálist emelt az animációból, rengeteg pénzzel megtámogatva, így a többi iparág is komolyabban kezdte venni ezt a műfajt. Kár, hogy aztán elment az édeskés, szirupos stílus felé.

Meg kellene ragadni minden lehetőséget arra, hogy a színvonalas animációkat a nagyközönségek bemutassuk, erre jó és sikeres példa volt az az együttműködés, amikor szemléken, mozikban a játékfilmes elé rövidfilmeket társítottak – egy-egy ilyen animáció ennek köszönhetően igazi karriert is befutott.

– Ön szerint a Médiatanács milyen szerepet vállal a hazai animációs életben?

– Személy szerint örülök, hogy újra van animációs pályázat, ez nagyon kellett a szakmának. Azt is szerencsésnek tartom, hogy nem vaskalapos a szemlélet, sem a generációkat, sem a témákat tekintve. Jó, hogy a fiataloknak is lehetőséget adnak, és jó, hogy az olyan, nem magyar gyökerű témák is támogatást kapnak, mint az enyém, amely egy amerikai mű adaptációja. Fontos ez a széles merítés, mert így fejlődhet igazán a műfaj. Jónak tartom, hogy koncentrált a pályázás, hogy nincs annyiféle kis zseb, amiből pénz áramlik az alkotók felé, hanem egy-két nagy forrás van, mert így jobban át lehet látni, hogy melyek az értelmes támogatási célok és a támogatott alkotások. Azzal, hogy a közszolgálati tévékben kapunk lehetőséget a rajzfilmek bemutatására, szintén egy olyan nagyságrendű közönséget érünk el, amelyre minden rendező áhítozik. Azon dolgozom, hogy olyan színvonalú filmeket hozzak létre, amelyekkel meg tudok felelni ennek a bizalomnak.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: animációs film Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Gyulai Líviusz

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr405387424

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.02. 12:50:34

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra