Interjú Kocsis Tiborral a Neve is van: Budapest című új filmjéről
Építészek, képzőművészek, várostervezők, ökológusok és közlekedésfejlesztők segítenek a rendezőnek abban, hogy megpróbálja megérteni és értékelni a budapesti városképet és a város működését. A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatta az alkotást, amely érdekes látleletet vesz Budapest megítéléséről és a körutak látványáról. A filmterv a Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton 13,6 millió forint támogatást nyert.
Az alkotóról dióhéjban:
Kocsis Tibor producer, rendező, operatőr 1995-ban diplomázott a Magyar Filmművészeti Akadémián operatőr és rendező szakon. Az igazi sikert a számos díjat besöprő Új Eldorádó c. filmjével érte el, amely Verespatak és a külszíni aranybánya drámáját meséli el. Közel 20 éve készíti a Duna Televíziónak a Kamera Hungária, és Környezetünkért díjjal is kitüntetett a Talpalatnyi zöld című Kárpát-medencei ökológiai magazint. Munkáiban szívén viseli a környezetvédelmi szemléletformálást, de számos egyéb ismeretterjesztő-filmet, dokumentumfilmet és portréfilmet tudhat maga mögött. Operatőrként készített Magyar Filmszemle Nagydíjas szocio-dokumentumfilmet Doszpod Bélával, /Egy nap döntöttem: Drog helyett élet, vagy portréfilmet Döry Ilona és Kovách György nem mindennapi szerelméről (Gogo&George, Rendező: Konecsny Emőke), reality show-t (Cadillac Drive) Fábry Sándorral és Wahorn Andrással, sőt zenés dokumentumfilmet (Tátrai Orszáczkynál Ausztráliában )és az amerikai fesztiválokat és Karlovy Varyt is megjárt áldokumentufilmet a Wapra jelentést. Elismerései: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, 2005., Balázs Béla díj, 2008.
– Hogyan kezdődött ennek a rendhagyó ismeretterjesztő filmnek a története?
– Kicsit vissza kell mennünk a válaszhoz a múltba. Közel harminc éve élek Budapesten. Pápán születtem és 1986-ban költöztem a fővárosba. A mindennapi közlekedésben ritkán használok autót, viszont sokat utazom busszal, villamossal. Ilyenkor pedig éles szemmel nézelődök, figyelem a várost. Erre egyébként a Nagykörút 4-es, 6-os kombinó villamosainak panorámás ablakai a legalkalmasabbak.
– Hozzátartozik a történethez az is, hogy gyermekkoromtól kezdve „rajzpályára" készültem, mindig is a képalkotás izgatott a legjobban, moziba is nagyon szerettem járni. A döntő lökést a filmes pálya felé az adta, amikor 16. szülinapomra megkaptam 8mm-es kamerámat, és első kisfilmemmel a Kisvárosi Intermezzoval az országos diákfesztivál 2. helyezését sikerült elnyernem. Akkor határoztam el, hogy filmrendező leszek. A képalkotásról később sem mondtam le, filmjeimet mindig én fényképezem, mert számomra ez éppolyan fontos mint a rendezés. Bár ebben az esetben társalkotóként hívtam Sibalin György kiváló operatőr kollegámat, hiszen a 3x52 perces sorozathoz hihetetlen mennyiségű képet kellett készítenünk, s ezt egyedül nem bírtam volna, ennyi idő alatt megoldani.
– Mint képekkel foglalkozó környezettudatos városlakó, a soha nem volt közömbös környezetünk, lakóhelyünk, városunk állapota, látványvilága. Hogyan néznek ki utcáink, tereink? Miért lettek ilyenek? Hogyan lehetne ezen változtatni, lehet-e egyáltalán? Többek között ezekre a kérdésekre is keresem a választ ebben a háromrészes ismeretterjesztő sorozatban.
– A film címét – Neve is van: Budapest – egyébként Cseh Tamás Budapest című dalából kölcsönöztem. Sokáig nem találtam megfelelő címet a sorozathoz, aztán egy este Cseh Tamást hallgattam és akkor beugrott ez a sor. Nagyon örültem, hogy a dalszöveg írója Bereményi Géza hozzájárult, hogy ez legyen filmsorozat címe.
– Milyennek látta Budapest utcáit a villamosról?
– Amikor tömegközlekedési eszközt használok, próbálom úgy nézni a várost mintha külföldi lennék. Például a nagykörúton az első emeletek felett egy csodás európai világváros bontakozik ki előttem, hihetetlen építészeti értékekkel, alatta pedig a járdaszinten rettenetes dolgokat látok: ízléstelen bolti portálokat és kirakatokat, kusza, giccses feliratokat, bódékat. Nap, mint nap elmegyünk ezek mellett, nem figyelünk már rájuk, megszoktuk őket. Az életünk részét képezik sajnos ezek a bosszantó dolgok, amelyekre úgy érzem újra és újra fel kell hívni a figyelmet. Ez a gondolat adta az alapötletet a sorozathoz
– A filmben természetesen jó példákat is bemutatunk, hiszen újjávarázsolt városrészeink, tereink és kivilágított hídijaink, középületeink előtt megállva van mire büszkének lennünk. Nem csak a kritika jelenik meg a filmben, hanem az előremutató példáknak is lesz helye.
A Szent István Bazilika madártávlatból
– Hogyan járja végig a film ezeket a helyszíneket?
– Minden városrésznek, elemezni kívánt térnek, képnek van egy útikalauza, mint például Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész, aki többek közt – Bojár Iván András művészettörténésszel, Sólymos Sándor építész, egyetemi tanárral, Polyák Levente szociológussal, Locsmándi Gábor építésszel - elemzi lakóhelyünk, városunk állapot-átváltozásait, vagy vizuális arculatát. Olyan szakemberek és közéleti személyiségek mesélnek a terekről, akik a környéken laknak, vagy éppen részesei egy-egy változásnak. De várostervezők, sőt a város főépítésze, Finta Sándor is megszólal a filmben. Megszállottan járva az utcákat meg-megállnak egy bolt, hirdetőtábla vagy falfirkákkal teli ház előtt: elemzik a látottakat, megoldási javaslatokkal élnek. Aztán felemelkedünk a város fölé, a háztetők magasságába, hogy kellő távolságból szemléljük az adott közteret.
– Három részes lesz a sorozat. Miden részben más-más helyszínt mutatnak be?
– A sorozatban egy másik arcát mutatjuk meg Budapestnek egy-egy konkrét példán keresztül. A boltok és üzletek névtáblájától a terek és utcák díszítéséig mindenre sor kerül. A köztéri szobrok és elhelyezésük éppúgy témánk lesz, mint a belváros utcabútorai, világítása. De a közlekedéssel és a növényzettel, a városi fákkal külön is foglalkozunk.
Ennyi időben nem lehet az egész várost bemutatni, ezért azt találtuk ki, Gadó György Pál szerkesztő-forgatókönyvíróval, hogy a kiskörút és a nagykörút nyomvonalán megyünk végig és alaposan végigjárjuk a belső városrészeket. A Széll Kálmán térről indulunk és a Petőfi híd Budai-hídfőéig megyünk. Foglalkozunk többek közt a Nyugati-térrel, a hetedik kerületi zsidó negyeddel, a külföldiek által kedvelt romkocsmákkal. A 8. kerületben megmutatjuk, hogy mit vártak és mit kaptak a Mátyás tér felújításától a Józsefváros lakói.
Az első rész, az Élet a romokon leginkább városépítészeti kérdésekkel foglalkozik. Miközben például a Széll Kálmán tér múltjáról és a jövőbeli terveiről beszélünk, bemutatjuk a régóta húzódó problémákat is. Utána járunk, hogy van-e esély arra, hogy a Széll Kálmán tér végre igazi városi köztérré alakuljon. Aztán megnézzük, hogy mi a Millenáris Park sikerének a titka, és hogy miként válhatna Budapest szégyenéből ismét Budapest büszkeségévé a kiüresedett Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út.
A második rész – Az autókorszak vége? – a fővárosi közlekedést vizsgálja, a harmadik részben – Csodatévő fák - a parkokkal, a városi növényvilággal foglalkozunk, azokkal a helyekkel, amelyek fontos szerepet játszanak abban, hogy Budapestnek tiszta levegője legyen. Ez a rész azzal a felütéssel kezdődik, hogy milyen csodálatos hely a Normafa, ahol Közép-Európa ritka fafajtái is megtalálhatók, és ahová bármelyik fővárosi könnyen, olcsón eljuthat, ha egy jót szeretne kirándulni, vagy felüdülni. Olyan lakóközösségeket is bemutatunk, amelyek összefogással a sivár belső udvarokból csodás zöld kertet varázsolnak, és kiderül az is, hogyan tűntek el az Andrássy útról a platánfák. De ellátogatunk Rómába is hogy megnézzük az ottani tetőteraszokat és összehasonlítsuk az itthoni képpel.
A stáb forgatás közben, a Kálvin téren
– Mit hozhat a jövő ennek a városnak?
– Budapest kedvelt turistacélpont lett, hiszen kiválóak a paraméterei. Ez a sok turista sok jót hozhat a fővárosunknak, hiszen felkelthetik az igényességet az emberekben, így az itt élők sem mennek majd el szó nélkül az egyes dolgok mellett. Megtanuljuk lassan például, hogy nézzenek ki az utcabútoraink, szemeteskukáink, kirakataink, járdáink. Vannak már nekünk is csinos teraszaink, kávézóink, nyáron benépesül a Gozsdu udvar, a Gödör és a Madách tér környéke.
A film végén néhány izgalmas alternatívát is bemutatunk Budapest jövőjéről, olyanokat, amit a „Szeretlek Budapest Mozgalom" is célul tűzött ki: a zöldítést, a kerékpáros híd terveit, a rakpartot, amit visszaadnának a gyalogosoknak kikötőkkel, teraszokkal, a Tabánt, amelynek lerombolt kisvárosi utcái helyére például borútat terveznek, ahol a Krúdy vagy Márai által megírt hangulatot adhatnák vissza a különböző borvidékek borozói, tájházai. Persze ezekkel a tervekkel is sokan szállnak vitákba.
Sokan észre sem veszik, de Budapest belvárosában forradalmi változások zajlanak. Az autók uralma lassan véget ér. Ez végső soron mindenkinek javára válik, a város lakhatóbb és szebb lesz, az utcák élettel telnek meg. Nagyon kell vigyáznunk arra, hogyan tervezünk, és mit építünk. A döntéshozóknak is van jövőképe, elindult valami, aminek évek múlva remélem, hogy az eredményeit is látjuk majd. Szándékaink szerint ez a sorozat is hozzájárulhat ahhoz, hogy rádöbbenjünk, Európa egyik legszebb fővárosának lakói vagyunk, és felismerjük: ez a szépség rajtunk is múlik, mi is tehetünk érte. A tenni akarás a jó szándék, az odafigyelés pedig nem az anyagiakon múlik.
