Húngaro – magyarul azt jelenti…

2014.02.25. 15:26 :: Sajtoiroda

Tudja, hogy hol található Rákóczifalva, Boldogasszonyfalva, Szentistvánfalva és Mátyáskirályfalva? A nevük alapján a történelmi Magyarország bármely területén el tudjuk képzelni őket, ám ezek az ismerősen csengő nevű települések bizony Amerikában vannak: pontosabban Dél-Amerikában. Az M1-en ma látható az első epizódja a Húngaro – Magyarok Dél-Amerikában című háromrészes sorozatnak, amely az ott élő magyar közösségek életét mutatja be. A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében 8,9 millió forinttal támogatta.

A 19. század végén kezdődött az a kivándorlási folyamat, amelynek eredményeképpen még ma is aktív magyar közösségeket találhatunk Dél-Amerikában. Kezdetben a könnyű földszerzés inspirálta az új hazát keresőket, később pedig a trianoni döntés sarkallta kiutazásra a délvidéki és partiumi magyarokat. A kivándorlók ezekben az országokban is megszervezték iskoláikat, egyházközösségeiket és intézményeiket.

Magyarok_kossuth szobor.jpg

Magyarok Kossuth uruguayi szobra előtt

A Debrecen Városi Televízió stábja majdnem egy éven át készítette a háromrészes, egyenként 52 perces sorozatot. A munkában segítségükre voltak az úgynevezett Magyar Házak, ahol a kint élő magyarok sokféle kulturális programot szerveznek, többek között táncházakat is tartanak.

A sorozat első részét (Brazília) ma 23.10-kor mutatja be az M1, a további részeket pedig a következő két kedden, március 4-én (Argentína) és március 11-én (Uruguay) tűzi műsorára a csatorna.

A www.dehir.hu a filmről készült írását ITT olvashatják.

A filmhez jó szórakozást és tartalmas kikapcsolódást kívánunk!

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása