Nyeregben vannak-e még a hortobágyi csikósok?

2014.07.16. 08:48 :: Sajtoiroda

Interjú Cséke Zsolt dokumentumfilm-rendezővel

Pásztorviseletben ül a csikós a kismotorján útban a puszta egy istállója felé, miközben hatalmas porfelleget vonszol maga után – ez a kép ihlette meg Cséke Zsoltot, hogy a Csikósok robogón és lóháton című dokumentumfilmjének kezdő képsorait a Szelíd motorosok című, 1969-ben készült, mára klasszikussá vált amerikai mozifilm híres zenéjének és nyitójelenetének mintájára komponálja meg. A rendező évek óta visszajár a Hortobágyra, így jól ismeri az ott élő emberek mindennapjait, és azt is, hogyan formálja a modern világ a hagyományos pásztorvilágot. Mindezek megörökítését a Médiatanács Ember Judit-pályázata tette számára lehetővé.

Az alkotóról dióhéjban

Cséke Zsolt.jpgCséke Zsolt rendező-operatőr a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem földrajz szakán végzett. 2005-ig a Nyíregyházi Városi Televízióban dolgozott, majd saját lábra állt, és 2010-től Kamera a hátizsákban produkció néven jegyzi műveit. Filmjeit bemutatta a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Spektrum TV is. Több filmet forgatott a magyar pusztáról, a Daruvonulás a Hortobágyon című alkotását több hazai és nemzetközi filmfesztiválon, így a Magyar Filmszemlén is díjazták. 2004-ben a rendező tudományos-ismeretterjesztő munkásságát a Magyar Földrajzi Társaság Teleki Sámuel Emlékéremmel ismerte el, amely egyben életműdíj is.

– Számos filmben foglalkozott már a Hortobággyal. Miért veszi elő újra és újra ezt a régiót?

– Több filmtervvel is pályáztam, és ezt a hazai témát támogatta a Médiatanács. Szeretem, és jól ismerem a Hortobágyot, az ottani növény- és állatvilágról, az ott kialakult paraszti kultúráról már valóban forgattam néhányszor. Úgy éreztem, hogy érdemes lenne azt is bemutatni, hogy miként hat a pásztorok, közülük is a csikósok életére a XXI. század. Milyen utat választanak a fiatalok, mennyire van esély arra, hogy megőrizzék az őseik hagyományos életformáját? És mit szólnak mindehhez az idősek, akik még elmesélhetik, ők hogyan éltek hajdanán? Továbbá azt is, mennyire becsülik meg a mostani generációk a régi ismereteket, hagyományokat?

– És mit tapasztalt, a hortobágyi csikós-gulyás romantika mögött van még valódi tartalom?

– Az ott dolgozó fiatal csikósok már nem életformaként tekintenek a pásztoréletre, hanem egy napi nyolc órában elvégzendő feladatra, amit szeretnek, de ha a napi munka, a „műszak” véget ér, olyan hétköznapi emberekké válnak, mint akárki más. Levetik a viseletet, facebookoznak az okostelefonjukon, és ha a szomszéd tanyán van dolguk, akkor sokszor a motort veszik elő, nem a lovat. Vannak köztük olyanok, akiknek saját lovuk van, és gyakran lovagolnak, vagy olyanok is, akik patkolással egészítik ki a keresetüket, de az utóbbi mesterséget inkább választható tevékenységnek tekintik, nem pedig olyan alapnak, ami mindenkinél meglenne.

IMG_4798.jpg

A nyitójelenet forgatása

A kötődés azonban megvan, hiszen mindannyian lovas környezetből származnak. Szinte mindegyik fiatal csikós családjában akad a felmenők között állatokkal foglalkozó parasztember, csikós vagy gulyás. A változást az is ösztönzi, hogy régen, a negyvenes, ötvenes években 24 órában volt szolgálatban a csikós és abból jól meg tudott élni, míg most egyre kevésbé van szükség rájuk, ami a fizetésen is meglátszik. Ezért más munkát is el kell vállalniuk, ha egyről a kettőre akarnak jutni, például állatokat tenyésztenek és tanyát vezetnek. Mindazonáltal igyekeznek a csikósélethez közel álló dolgokba fogni. Van olyan porta, ahol még megtalálható az udvaron az ún. vasaló, a pásztorok hagyományos tető nélküli konyhája, amelynek nádfalai védtek a szél ellen, miközben benne legtöbbször bográcsban főzték az eledelt.

– Hogyan viszonyulnak a mai csikósok a turistákhoz?

– Tisztában vannak vele, hogy nagyrészt miattuk léteznek még a „munkahelyeik”, de nem akarnak mindenáron a kedvükben járni, eljátsszák az elvárt szerepkört – amit csinálnak azonban, az igenis valódi. Sok munka van például a lovas trükkök mögött, ezt nem lehet megspórolni, és ezek az emberek szeretnek a lóval foglalkozni. Ugyanakkor jellemző, hogy azt figyelik, mikor megy el már végre az épp ott lévő német turistacsoport, és egymás közt félhangosan megjegyzik, vajon meddig kell még kézzel húzni a gémeskutat, mert már szívesen visszakapcsolnák a szivattyút. Ahogy egy öreg hortobágyi csikós fogalmazott, a tudomány megöli a pásztorságot. A gépek átveszik a hatalmat, a romantika nem marad életben, ha nincs racionális alapja. Egy másik idősebb csikós elmondta, hogy ha az ő idejében, úgy hatvan éve lett volna mobiltelefon, akkor ő bizony használta volna, mert praktikusabb valakit azonnal megkérdezni, mint fél napot lovagolni, csak hogy valamiről hírt kapjon az ember.

IMG_20130906_0016.jpg

Archív fotókat is felhasználtak a filmben

– Hogyan viszonyultak Önökhöz? A stábtagokat nem tartották hasonló, messziről jött csodabogárnak, mint a turistákat?

– Én hosszú évek alatt olyan kapcsolatot alakítottam ki a pásztorokkal, ami kölcsönös bizalmat és elfogadást feltételez. Nem is értem, hogy a helyismerettel nem bíró filmes kollégák – csak úgy odacsöppenve a Hortobágyra – miből gondolják, hogy nemcsak a felszínt fogják kapargatni. Egy adott régió valódi értékeit bemutatni kívánó dokumentumfilmhez nem elég csak odamenni, pár napot ott tölteni, és kamera elé állítani néhány bő ingujjba öltözött csikóst. Ők mondanak ugyan pár mondatot, mert erre kérik őket a filmesek vagy kötelezik a főnökeik, de teljesen más képet kapunk, ha nem kötelességből bírjuk őket szereplésre, mert akkor érzik a valódi odafigyelést és tényleg megnyílnak előttünk. Ekkor van igazán értelme forgatni! A pásztorok tartózkodó emberek és nehezen fogadnak be idegeneket, ezért is különös büszkeséggel tölt el, hogy bebocsátást nyertem az otthonaikba, a világukba! Ez a bizalom azonban nem napok, hetek, hanem olykor hosszú évek során alakul ki.

– Milyen különlegességgel találkozott a film készítése során, amelyről addig nem volt tudomása?

– Nem nagyon volt ilyen, pont az előbb említett helyzet miatt. Az évekre visszanyúló ottani kapcsolataimnak köszönhetően nagyjából tisztában voltam vele, mire számíthatok, úgyhogy nem tapogatóztam vakon. Ami mégis meglepett, az leginkább lovas témájú volt. Például az, hogy a lovas trükkök betanítása, milyen embert próbáló munka, például a „lófektetés” elsajátítása során kötelet kötnek a ló lábára, azt oldalra húzva borítják fel az állatot. Hovatovább azt sem tudtam, hogy a ló is ki tud égni, bele tud fásulni egy-egy feladatba, és ha ez bekövetkezik, akkor többé nem hajlandó végrehajtani azt, amit korábban gond nélkül megoldott.

IMG_20140616_0016.jpg

Csikósbemutatón a film főszereplői

Örültem ugyanakkor annak is, hogy sikerült megtalálnunk az egyik leghíresebb Hortobágyi számadó, Czinege János lányát, és elvittük őt a Pentezugba, a Czinege-kunyhóhoz, amihez az idős hölgynek sok emléke fűződött. Például ezen a helyen rendszeresen meglátogatta őket a Hortobágy kiváló ismerője, a híres író, Móricz Zsigmond. Az is különlegesség, hogy az aláfestő zenét valószínűleg az egyik fiatal csikós főszereplő fogja szolgáltatni, mert ő – ugyan a kottát nem ismeri – műkedvelő, autodidakta zenész és remek népi motívumokat játszik, sőt, lehet, hogy a szöveges ismertetőt is egyes szám első személyben az ő hangja segítségével rögzítjük.

– Hogyan értékeli a Médiatanács pályázati rendszerét?

– A pályázati struktúrához annyi észrevételem van, hogy szerintem nem szerencsés, hogy az első körös jelentkezésnél a bírálók nem kérnek referenciát, mert így szakmai szempontból komolytalan, akár első filmes alkotók is nagy számban jelentkeznek, akik elveszik a lehetőséget a már komoly filmes múlttal rendelkező alkotóktól. Szerintem meg kellene határozni, hogy a kezdő kollégák, a nyertesek hány százalékát képezhetik, vagy részükre külön pályázatokat lehetne kiírni. Őszintén szólva nem tartom túlságosan szerencsésnek, ha egy újdonsült rendező állami pénzen tanulja ki a gyakorlatban a szakmát; inkább tegyen szert előbb önálló tapasztalatokra a dokumentumfilmezésben, és aztán lenne érdemes pályáznia támogatásért. Ezt az utat jártam végig magam is. Hiszen az első filmsorozatomat külföldi, kétkezi munkákból magam finanszíroztam és miután azt több országos televíziós csatorna is megvásárolta, csak azután vettem a „bátorságot”, hogy állami forrásra pályázzak. A saját, nyertes pályázatom eddigi sorsáról csak jót mondhatok, a lebonyolítással mostanáig minden rendben volt, semmilyen gondot nem tapasztaltam.

1 komment

Címkék: dokumentumfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Ember Judit-pályázat Cséke Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr716512611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

BNati 2015.09.24. 16:15:34

A pusztai foglalkozások között, akárcsak egykor, ma is a csikósoké a legnagyobb respektnek örvendő pozíció. Igazán látványos, amint a csikós ostorát pattogtatva, szilaj lovakon terpeszben állva vágtat a pusztában. Bordás Ádám is tud ilyen kunsztokat … www.youtube.com/watch?v=xcI3TeDmJy4

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra