34. heti Mecenatúra-filmajánló

2014.08.19. 13:54 :: Sajtoiroda

Augusztus 20-át Jankovics Marcell Szent Istvánról szóló ismeretterjesztő filmjével ünnepeljük, de sok más izgalmas ismeretterjesztő, dokumentum- és animációs filmet láthatnak ezen a héten a televízióban, amit a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatott: ismereteket szerezhetnek a kommunizmus határőrségéről, bepillanthatnak egy juhászasszony mindennapjaiba, megismerhetik a Káli-medence kincseit és megtekinthetik a Hoppi mesék egy kedves epizódját. A filmekhez kellemes kulturális élményt és tartalmasan eltöltött időt kívánunk mindnyájuknak!

A nyomsávon - Élet a vasfüggöny mentén

1. rész: M1, 2014. augusztus 19., kedd, 23.20
2. rész: M1, 2014. augusztus 21., csütörtök, 1.20

elhagyott_hatarors2_1.jpg

„Itt élek a határ menti kisvárosban, ahol néha ma is úgy érzem magam, mint harminc éve, szúrós tekintetek figyelnek. Egykoron már Celldömölknél felszálltak a vonatra bőrkabátos, hibátlan modorú urak és azt tudakolták, hová megyek, kihez és főleg miért. Itt még mindig mintha a levegőben lenne az évtizedes gyanakvás és félelem, amely a határ lezárása után erre a vidékre rakódott.” – írja filmjéről a rendező, Erdélyi János.

A nyomsávon – Élet a vasfüggöny mentén bemutatja a Kőszeg környéki határőrizet történetét, és ezen keresztül villant fel életképeket a szocializmusnak erről a kevéssé ismert, de nagyon is félelmetes részéről.

Sírkeresztekről, félholtra vert disszidáló szovjet katonákról, lezárt falvakról szól a film. És persze arról, mi maradt mára. Lepusztult laktanyák, itt élő egykori tisztek, akikből országgyűlési képviselő éppúgy lett, mint európai civilszervezet-vezető.

A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Ember Judit-pályázatán keresztül támogatta.

A rendezővel készült interjúnkat ITT olvashatják.

Magyar szentek és boldogok – Az országegyesítő

Duna TV, 2014. augusztus 20., szerda, 20.45
Ismétlés: Duna World, 2014. augusztus 21., csütörtök, 2.00

rma029pr_1.jpg
Nem is választhatnánk méltóbb ünneplését augusztus 20-nak, mint hogy egy Szent István királyról szóló filmmel tisztelgünk az előtt az elődünk előtt, akinek köszönhetjük, hogy Magyarország bő 1000 évvel ezelőtt hivatalosan is Európa részévé vált.

Jankovics Marcell (képünkön) filmje sokrétűen szól István királyról. Beszél szervezői és hadvezéri munkásságáról, szól az őt körülvevő legendákról, és szól István király és Szűz Mária közös kapcsolódási pontjairól is. A film kitér az augusztus 20-i ünnepre, annak eredetére és az ilyenkor szokásos népi szokásokra és szent énekekre.

Az ismeretterjesztő filmben szövegrészletek hallhatóak Szabó Magda Az a szép fényes nap c. művéből és felcsendülnek a Szörényi-Bródy féle István, a király rockopera jól ismert dallamai is.

A film a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatának támogatásával készülhetett el.

A Pannon kőtenger

3/1. A Káli-medence színei, M1, 2014. augusztus 21., csütörtök, 8.15
3/2. A Káli-medence ízei, M1, 2014. augusztus 22., péntek, 8.15
3/3. A Káli-medence arcai, M1, 2014. augusztus 23., szombat, 8.15

kali_boritokep_587x183.jpg

A Balaton-felvidéket, a Káli-medencét a magyar Provance-nak is hívják. Ez a vidék a látogató szemével télen csendes, tavasszal ébred, nyáron nyüzsgő, ősszel pedig megpihen. Oláh Kata rövid ismeretterjesztő sorozatának segítségével bejárhatjuk a Káli-medencét mind a négy évszakban. A film epizódjai feltárják a múltat, tanúi a jelennek, és belegondolnak a jövőbe.

A sorozat nem hagyja ki a Káli-medence legendás borait és borászait, valamint a kisebb gazdaságokat, pincéket, szüreti munkálatokat sem. Végigkíséri a szőlő útját a szürettől a palackozásig, és megmutatja a falvak egyre gyarapodó apró piacait, a helyi lakosok egyfajta új alternatíváit és mindennapjait.

A harmadik epizódban a bebírók – betelepültek – hétköznapjait, művészi életét ismerhetjük meg. Az ismeretterjesztő sorozat különös figyelmet szentel a személyességnek, a táj történelmi múltjának, és a vidék művészeti-gazdasági jelenének.

A sorozatot a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatának keretein belül támogatta.

Hoppi mesék – Hoppik és a varázsbot

M2, 2014. augusztus 23., szombat, 8.50

palyazati_tukor_boritokep_1.jpg

A hoppik harmóniában, boldogan élnek együtt, mint egy nagy család. A városuk – na jó, inkább falu –, egy nagy völgyben terül el, amit pompás karéjban ölelnek fel a környező hegyek az egyik oldalon, és a lankás dombok a másikon. Nem akármilyen hely ez. Csodálatos, varázslatos, mesés világ a világban.

Történt egyszer, hogy hat jóbarát kirándulni indult egy szombat reggelen a Kilátó dombra. Persze eltévedtek (nem ittak elég ébresztő kakaót reggel) és egy titokzatos barlangra bukkantak. A fiatal hoppik elhatározták, hogy bár veszélyes kalandnak ígérkezik, bemennek és megnézik mit rejt a barlang, így számtalan kaland során megtalálják a varázsbotot.

Rófusz Ferenc, Oscar-díjas animációs rendezőnk bájos meséjét minden korosztálynak ajánljuk, ezekre a kedves figurákra nyugodtan rábízhatjuk a legkisebb gyermekeket is.

A rajzfilm a Magyar Média Mecenatúra program Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatásból készülhetett el.

A Rófusz Ferenccel készített interjúnkat ITT olvashatják.

Bakonyi juhászasszony

Duna World, 2014. augusztus 23., szombat, 17.00

bakonyi_587x311.jpg

„Ha újra születnék, akkor is a juhászéletet választanám... a szabad, békés, madárdalos életet... Ha tehetem, most is visszamegyek a tanyára, rétekre, az állatok közé... Itt születtem, itt is akarok meghalni...”

A film főszereplője Tamás Károlyné, 87 éves juhászasszony. Vilma néni híres juhászcsaládból származik. Kisgyerekkora óta megszokta a munkát.

Évtizedeken át, miközben kora hajnaltól a nyájat legeltette, addig éjszaka, amit őseitől tanult, lejegyezte. 23 könyvet írt juhász őseiről, a szokásaikról, a hétköznapokról és az ünnepekről. A Bakonyi juhászok című könyve két éve jelent meg nyomtatásban. Vilma néni ma Szentgólon él unokáival, a város díszpolgára. Gondozza a faluházat, melyben ő gyűjtötte össze a múlt tárgyait, és gyakran mesél a fiataloknak a hagyományokról és saját emlékeiről. A dokumentumfilm stábja tíz éve követi Vilma néni életét. Az idős juhászasszony visszaemlékezésein keresztül felelevenedik a két világháború közötti bakonyi tanyavilág, valamint a juhászcsalád küzdelmei és megpróbáltatásai az ötvenes években.

A dokumentumfilmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Ember Judit-pályázatának keretében támogatta.

komment

Címkék: Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása