Interjú Pozsgai Zsolt rendezővel
Milyen lelki folyamatokon megy keresztül egy nő, akinél emlőrákot diagnosztizálnak? Milyen orvosi kezelések követik a diagnózist? Mit él meg a beteg, és mit mond az onkológus, illetve a szakpszichológus? Pozsgai Zsolt Apolka – Egy emlődaganatos nő története című filmje ezekre a kérdésekre ad választ, miközben egy Magyarországon szokatlan ismeretterjesztő filmes műfajjal kísérletezik: keveri a fikciós, színészekkel megjelenített történetet a szakértői véleményekkel. A fikciós rész főszerepeit Moór Marianna és Koncz Gábor játsszák. Az alkotást a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatának keretében támogatta. A filmet ma este, 23.25-kor láthatják a Duna TV műsorán.
Az alkotóról dióhéjban
Pozsgai Zsolt író, színházi és filmrendező. 1982-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, először mint rendezőasszisztens, később mint művészeti titkár, szervezési vezető és dramaturg. A Janus Pannonius Tudományegyetem magyar-népművelés szakán végzett. Első drámáját Horatio címmel sorkatonai szolgálata idején írta. Nevéhez fűződik számos színházi és filmrendezés, ő írta továbbá az Éretlenek, valamint a Kisváros című tévésorozatok forgatókönyvét. Fontosabb elismerései: Szép Ernő Díj, Európai Drámaírói Díj, valamint A ház emlékei című filmért – rendező Zsigmond Dezső – megkapta a Magyar Filmszemle legjobb forgatókönyvírónak járó díját.
– Honnan származik az ötlet, hogy a rákbetegségekről készítsen félig fikciós ismeretterjesztő filmet? És hogyan találta meg a műfajt a témához?
– A Daylight Stúdió vezetője, Földi Kata keresett meg, hogy mint színházi és filmes rendező próbáljak meg nem szakmai jelleggel filmet készíteni rákos betegekről színészekkel, szituációkkal, mindig új és új, de dramatikus formában. Ehhez találtuk meg azt a műfajt, ami ismeretterjesztő csatornákon már nagyon jól működik: emóciós alapon, a tudományt a háttérben tartva szólunk olyan emberi tartalmakról, amelyek a száraz tudományos tézisek nyomán csak nyomasztóak és ijesztőek lehetnek. A tapasztalat az, hogy sokkal több nézőhöz eljut így a film, ezért hasznosabb. Ez nagyon közel áll a drámához, a játékfilmhez, szívesen vállaltam. Az első közönségtalálkozón szembesültem azzal, hogy milyen fontos munkát végeztünk.
– Hogyan választotta ki a szakértőket?
– A szakértőket Földi Kata biztosította, én csak válogattam közülük, hiszen „képernyőre alkalmas” személyeknek kellett lenniük, ehhez pedig kellettek akusztikus, kommunikációs képességek.
Prof. Dr. Kásler Miklós, a film onkológus szakértője, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa
– A pszichológus szakértővel egy templomban forgattak. Miért?
– Én úgy gondolom, a betegségek, így a rák esetében is nagyon sok lelki tényezővel kell számolni – és a léleknek lényege a szakralitás maga. A szakralitás pedig a templomban érhető tetten igazán. Ráadásul egy pszichológusi szoba Magyarországon egyenlő bármely orvosi szobával, kissé nyomasztó és hangulattalan.
– Hogyan talált rá a színészekre?
– Moór Marianna adott volt, hiszen ő is érintett a betegségben, amit fantasztikus eleganciával kezel. Ahogy látta a szándékot – vagyis azt, hogy a tudományhoz nem igazán értő emberekhez akarjuk eljuttatni a problémát – azonnal ráállt a szereplésre. Színész, kiváló színész, akinek fontos, hogy minél hitelesebben szóljon a közönségéhez.
Koncz Gábor pedig férfi, a szó szoros értelmében, ma is megdobogtatja a női szíveket, ez pedig egy szexuális problémát is felvető történet volt. Kettejük játéka a film alapja.
Moór Marianna és Koncz Gábor
– A szöveg és a történet teljes egészében az Ön munkája, vagy vannak benne valós elemek is?
– Megtörtént estet dolgoztunk fel, ennél többet nem mondhatok. Az orvos szakértőkkel való beszélgetéseken nagyon sok hiteles, érdekes emberi történet bukkant elő.
– Mi a véleménye a történet erejéről? Ön szerint jelenthet példát a beteg nőknek?
– Példa? Természetesen. Ha egy ismert, szeretett művésznő megéli, és utána megosztja a tapasztalatait a betegségről, az mindenképpen hiteles, közvetlen. Másrészt láttam, hogy a nemzetközi csatornákon milyen minőségben készítik az ilyen filmeket. Ehhez megpróbáltunk technikában felnőni, talán nem mindig sikerült. De a rákbetegeknek nagyon sok társaságuk, szervezetük van, és ezek rendezvényein többször levetítettük a filmet. Az ő reakcióik győztek meg arról, hogy jó az út, amin járunk.
– Én a filmből tudtam meg, hogy a rák honnan kapta a nevét. Ön mit tanult a forgatás során?
– Természetesen nagyon sokat tanultam, ami később felhasználható. A leglényegesebb talán, hogy a testi és lelki tényezőket csak együtt lehet igazán kezelni és megérteni a rák esetében.
A film stábja
– Egy rövid interjújában azt mondta, hogy sorozatot szeretne készíteni az Apolkához hasonló filmekből és a különböző daganatos megbetegedésekről.
– A prosztatarák esetében már el is készült az újabb film, ezúttal Szacsvay László főszereplésével. Tanulni kell még ezt a műfajt. A második már sokkal jobban hasonlított arra, amit szerettünk volna. És most készítjük elő a harmadik ráktípusról szóló filmet, itt a stáb már tudja, mit szeretnénk. Ennek a témája a vastagbélrák lesz, ami szinte már népbetegségnek számít.
– Ön a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának Kollányi Ágoston-pályázatán nyert támogatást a filmre. Milyennek tartja a Médiatanács pályázati rendszerét? Mi a véleménye a pályáztatásról?
– Úgy gondolom, átgondolt, szakmailag megalapozott előkészítésről van szó. Régebben nem fordult elő, hogy a pályázókat konzultációra hívják a döntéshozók, a szakemberek, ahol lehetőség van beszámolnia szándékról, a filmről és esély van válaszolni a felmerülő kétségekre és kérdésekre. Ez egy személyes jellegű pályázati forma, ami emberibb, őszintébb. És fontos az is, hogy nincs olyan mértékű saját erő befizetésére vonatkozó díj, amely ezt az amúgy is szegény szakmát tovább terhelné. Remélem, ez így is marad.
