„…se lenyelni, se kiköpni nem tudjuk”

2014.11.25. 14:37 :: Sajtoiroda

Humoros, ugyanakkor őszinte filmet készíteni a Kádár-korról nem tűnik egyszerű feladatnak. A kor a maga feldolgozatlanságával inkább kérdéseket vet fel, mintsem viccek forrása legyen. Papp Gábor Zsigmond remekül megérezte azonban azt, hogy a nosztalgia hangján hogyan lehet könnyeden, mégis az igazság egy szeletét elevenen a néző elé tárva beszélni arról, milyen volt Magyarország az 1960-as, 70-es, 80-as években. A Magyar retró 2. című filmet, amelyet a Médiatanács támogatott, december 6-án 12. 50-kor láthatják az M1 műsorán.

Az alkotóról dióhéjban

szb20140122_7507-1.jpgPapp Gábor Zsigmond Balázs Béla-díjas filmrendező eredetileg magyar-történelem szakon végzett az ELTE-n, később pedig elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem kisfilm-rendező szakát. 1993 és 2007 között a Magyar Rádiónál dolgozott mint riporter, szerkesztő és rendező. 1997-ben megkapta a Magyar Rádió Nívódíját. Olyan dokumentumfilmek alkotója, mint Az ügynök élete, A birodalom iskolája, a Budapest retró, a Balaton retró vagy a Kémek a porfészekben.

– Ha röviden össze kellene foglalnod, hogy mit jelent számodra a Magyar retró 2., hogy mi volt vele a célod, akkor mit mondanál?

– Ugyanaz volt a cél, mint a többi retrófilmemnél (Budapest retró 1-2., Balaton retró, Magyar retró 1. – a szerk.). A filmek abszurdsága fogott meg: egyszerre tragikusak és egyszerre komikusak, olyanok, mint maga a Kádár-rendszer. Propagandafilmekből dolgoztam, amelyek például ha egy-egy várost mutatnak be, akkor annak híres épületeit, termékeit, szép részeit mutatják, ami alapvetően most is ugyanaz, vagy már nem olyan szép, vagy még szebb, mint amilyen akkoriban volt. Számomra ez azt jelenti, hogy mennyire megváltozott minden, és mennyire nem változott semmi ahhoz a korszakhoz képest. A Magyar retró 2.-ben az ifjúság és az iskola voltak azok a részek, amelyeknél erős emlékeim voltak a saját gyerekkoromból, például a kisdobosavatásés az esküszöveg az én generációmnak nagyon meghatározó élmény volt.

MR_2_Sorell_kisdobos.jpg

Pontosan milyen filmekből dolgoztatok?

– Propagandafilmekből és akkori dokumentumfilmekből. Olyan dokumentumfilmeket sikerült összeválogatni, amelyek a Balázs Béla Stúdióban készültek, és valahogy átmentek a cenzúra tűfokán. Tulajdonképpen a költségvetésünk nagy része az archív jogdíjakra ment el. Az az érdekes, hogy 10-15 évvel ezelőtt a propagandafilmek és a reklámfilmek a maguk bénaságával tetszettek inkább, ebben a válogatásban viszont szerintem erősebb a dokumentarista rész.

– Volt olyan film, ami nem került be, és fájt miatta a szíved?

– Nem, nem volt. Nyilván, ha más ember csinálna egy ilyen filmet, az teljesen más lenne, mert más részleteket válogatna ki. Vállalom minden kockáért a felelősséget. De persze a korábbi filmeknél már sok témát felhasználtunk, szóval eléggé determinált is volt a dolog.

– Mi okozott nehézséget a munka során?

– Ez már az ötödik ilyen filmünk volt Tamás Miklóssal. Az a módszerünk, hogy én az archívumban nézegetem a filmeket, ő pedig régi újságcikkeket olvas és válogat. Az a legnehezebb része, hogy mi kerüljön be és mi nem. A fő kritérium persze az volt, hogy a dokumentum érdekes vagy bornírt, megdöbbentő legyen. Hogy rá lehessen csodálkozni, hogy 50 évvel ezelőtt itt ilyen világ volt.

– A filmnek olyan a hangulata, mintha egy modern kutatómunka modern eredményét látnánk. Szerinted a film mint különleges kordokumentum az ilyen jellegű kutatáshoz miben tud többet hozzátenni, mint az írásos emlékek?

– Azt gondolom, hogy a filmet többen nézik meg szívesen, mint ahányan elolvasnak egy történészi monográfiát a korszakról. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy ilyen volt a Kádár-korszak, a film által csak rétegeket lehet ebből érzékelni. Mint említettem, propagandafilmekből dolgoztunk, amik nem azt mutatták meg, hogy milyen a rendszer, hanem hogy a rendszer milyennek szerette volna mutatni magát. De a felhasznált filmek le is leplezik saját magukat, hiszen azt akarják bemutatni, hogy ez milyen jó volt, de a felvételeken látszik, hogy pont az ellenkezője volt igaz. Ezzel a filmmel nem magát a Kádár-korszakot lehet jól bemutatni, hanem azt, hogy milyen volt a Kádár-rendszer propagandája.

MR_2_Boros_Lajos_2.jpg

– Ez a kor történészként is érdekel téged?

– Abszolút, persze, én 20. század-mániás vagyok. Az első 22-23 évemet a Kádár-korban éltem le, gyakorlatilag az életem fele részét a szocializmusban töltöttem, a másik felét pedig a szocializmus utáni időben. Szerencsés dolognak érzem, hogy mind a kettőt ismerem, hogy már felnőttként is volt részem a szocializmusban. A Kádár-kor nagyon megemésztetlen korszak. Nem tudnak mit kezdeni vele sem a politikusok, sem az emberek, se lenyelni, se kiköpni nem tudjuk. Szerintem kell 50 év távlat, hogy ezt reálisan lehessen értékelni. Ma még annyi aktuálpolitikai vonatkozása van, hogy képtelenség objektíven látni ezt az időszakot.

– Cél volt, hogy olyan témák is megjelenjenek, amelyek ma is sarkalatos kérdést jelentenek a társadalomban? Gondolok itt arra a részre, amikor egy magyar lány arról beszél, hogy cigány a férje, vagy hogy a fiatalok elvándoroltak a városokba.

– Igen, vannak döbbenetes részek. Ez tudatos, de nem elrettentő vagy pozitív példaként akar szolgálni a jelenkor számára, hanem megmutatni azt, hogy akkor ez a propaganda pozitív üzeneteinek is része volt. Sok olyan film volt, aminél megdöbbentünk, hogy te jó ég, ez már akkor is benne volt a levegőben? Például a Magyar retró 1. utolsó fejezetében, A magyar vircsaftban van egy rész, amikor megállítják az utca emberét, hogy milyen az igazi magyar ember. Ő pedig mutogatja az utcán elhaladó embereket, és mondja, hogy az nem magyar, nézze meg az orrát, az zsidó, ez sem magyar, nézze meg a bőrét, ez cigány, ez sem magyar, hát nézze meg, ez homokos, mi magyarok nem vagyunk homokosok. A rasszizmus, hiába nem beszéltek róla, jelen volt már akkor is a társadalomban.

MR_2_Pecsi_Ikarus.jpg

– Ha már a magyar vircsaftnál járunk: miben különlegesen magyar ez az összeállítás? Lehetne más posztszocialista államban is ilyen filmet csinálni?

– Nyilván lehetne. Nem csak azért magyaros azonban ez a sorozat, mert a korábbi részekben Budapestről és a Balatonról volt szó. Kiviláglik belőle Magyarország sajátos helyzete, viszonya aSzovjetunióhoz. Számomra mindig furcsa volt gyerekként, kamaszként, hogy van ez a nagy szovjet birodalom, aminek mi a határvidékén élünk egy kicsi államként, és nálunk sokkal jobb az élet, mint a birodalom központjában, Moszkvában vagy más szocialista országokban. A lengyelek és a románok például idejöttek hozzánk húsért. Mi utazhattunk, ők nem. Emlékszem saját tapasztalatból is, hogy más szocialista országokban úgy néztek ránk, mint mi itthon a nyugatiakra. Moszkvában egy csomag rágógumiért a taxis elvitt a város egyik végéből a másikba. Vagy a szállodában meg akarták venni a magyarok összes ruháját, mert ott nem lehetett Trapper farmert vagy Tisza cipőt venni, amik nem voltak nagy márkák, de még mindig jobb minőségűek voltak, mint amit ott lehetett kapni. Azt hiszem, hogy ez a sajátos, magyarországi szocializmus azért tükröződik a filmen.

– A film elkészítésében a Médiatanács támogatott téged az Ember Judit-pályázat kereteiben. Mi a véleményed, mik a tapasztalataid a pályázati rendszerről?

– A Médiatanács megalakulásakor volt egy pár konzultáció, és azokra engem is meghívtak. Néhány dolog, amit mi, a Dokumentumfilm-rendezők Klubja fontosnak tartottunk, hogy bevezessék, az megvalósult. Például hogy ne csak egyszer lehessen pályázni egy évben, hogy ne ötmillió forint legyen a plafon, hanem mondjuk 10, hogy lehessen dokumentumfilm-sorozatokra is pályázni. Ez mindenféleképpen örvendetes. Amin javítani lehetne, hogy az első forduló ne egy egyoldalas szinopszis alapján történjen, mert úgy gondolom, hogy egy oldal nem tud se nagyon jó, se nagyon rossz lenni. A korábbi 3-4 oldalas szinopszist jobbnak tartottam, hiszen ott ki lehet fejteni szakmailag, hogy hogyan képzeli el az ember a tartalmi-formai részeket.

– A Magyar retrón kívül pályáztál mással is a Médiatanácshoz?

– Márciusban kaptam támogatást a Ketten Párizs ellen című sorozatra a Fehér György-pályázaton, ettől nagyon boldog vagyok, élveztük a nyári forgatást és az elővágást is. A fiatal főszereplők, Sándor Péter és Barna Zsombor mellett szerepel a filmben Pécsi Ildikó, Pindroch Csaba, Fesztbaum Béla, Elek Ferenc, Keresztes Tamás, szóval szerintem egy nagyon jópofa, szórakoztató sorozat lesz.

komment

Címkék: dokumentumfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Papp Gábor Zsigmond

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása