Rövidfilmes blokk az M2-n az ünnep előtti utolsó szombaton

2014.12.15. 16:38 :: Sajtoiroda

Advent harmadik hetében sem szűkölködik a televíziós kínálat mecenatúrás alkotásokban. A hangulatfestő dokumentumfilmek és az értékes ismeretterjesztő filmek mellett azonban a héten öt kisjátékfilmet is megtekinthetnek a rövid műfaj kedvelői. Kedden a Lámpaláz című filmen keresztül tekinthetnek be a színház különleges világába, szombat este pedig négy rövidfilmet egymás után, egy blokkban nézhetnek meg az M2 műsorán. A filmek megtekintéséhez kellemes kulturális élményt kívánunk mindannyiuknak!

Stigma

Duna World, december 15., hétfő, 17.45
Duna TV, december 17., szerda, 15.00

stigma.JPGA dokumentumfilm egy asszony (Tőkés Eszter erdélyi magyar fogorvos, Tőkés István református lelkész lánya) drámai sorsán keresztül mutatja be, hogy a totalitárius rendszer titkos szolgálata miként tette tönkre emberek életét, hogyan hatolt be az otthonok négy fala közé, besúgói hogyan kontrollálták a magánélet legintimebb pillanatait és árulták el a legközelebbi társak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait. A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Ember Judit-pályázatán támogatta.

Kolompok nyelvén

  1. rész: Gyékénykoporsó, Duna World, december 16., kedd, 17.45
  2. rész: Borzderesek, Duna World, december 17., szerda, 17.45

kolompok.jpgA Médiatanács Ember Judit-pályázatán támogatott sorozat olyan tájakat mutat be, ahol még őrzik az állattartás hagyományait, vagy ahol még élnek olyan emberek, akik csak a háztájival foglalkozva tudják elképzelni életüket. Az első részben megismerkedhetünk Balla Bálint gazdával, aki néhány éve kénytelen volt felszámolni tehénállományát, és aki fúr-farag, kemencét épít, és még kovácsműhelye is van. A második részben Miklós Rudolf gazda borzderes teheneinek életébe pillanthatunk be. A gazdának egy komoly törzstenyészet létrehozása a célja, amiből aztán juttatnak majd a helyi gazdáknak is, összekapcsolva a fajta megőrzést a vidéki megélhetés segítségével.

Lámpaláz

M1, december 16., kedd, 22.40

lampalaz.jpgEndre elismert tagja a színház társulatának, amely ez alkalommal Goethe Faustját viszi színre buddhista feldolgozásban. Endre Mefisztót alakítja az előadásban. Pontban 6 órakor érkezik a színházba a premier estéjén, kollégái jó hangulatban fogadják, ő azonban nagyon feszült. Az öltözőjébe lépve nekilát a sok éves rutin diktálta apró szertartások elvégzésének, ezúttal azonban valahogy nem mennek rendjén a dolgok…

A film elkészülését a Médiatanács a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatta.

Tisztelet a hősöknek - A budapesti 1. honvéd gyalogezred története

M1, december 16., kedd, 22.55

tn6_1111010201215g.JPGA film az 1848-ban alakult Nemzetőrség utódaként a Károlyi kormányig létező Budapesti 1. honvéd gyalogezred valamint az első világháborúban hősiesen helytálló katonák, csaták története. Az alkotás elkészülését a Médiatanács támogatta a Kollányi Ágoston-pályázaton.

Lendületben

1-2. rész: Duna World, december 17., szerda, 22.00
1. rész: Duna TV, december 18., csütörtök, 15.00
2. rész: Duna TV, december 19., péntek, 15.00

fiatalok-lenduletben-programiroda3.jpgA Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben indította el Lendület programját, amelynek lényege, hogy a fiatal kutatókat hazacsábítsák, itthon marasztalják. A kiválasztott fiatalok nemcsak kivételes tehetségek, hanem kivételes lehetőségeket is kaptak. A Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázatán támogatott alkotás bemutatja a programot és a kereteiben támogatott rendkívüli tehetségű fiatal kutatókat.

Magyar szentek és boldogok – Az országegyesítő

Duna TV, december 18., csütörtök, 15.30
Duna World, december 19., péntek, 3.30

jankovics.jpgJankovics Marcell filmje sokrétűen szól István királyról. Beszél szervezői és hadvezéri munkásságáról, szól az őt körülvevő legendákról, és szól István király és Szűz Mária közös kapcsolódási pontjairól is. A film kitér az augusztus 20-i ünnepre, annak eredetére és az ilyenkor szokásos népi szokásokra és szent énekekre. A film a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatának támogatásával készülhetett el.

A bennünk rejlő védelem

Duna World, december 19., péntek, 17.45

dr_kulcsar_gyula_a_feltalalo_1.jpgDr. Kulcsár Gyula a ’80-as évek végén nagy jelentőségű felfedezést tett a rákkutatásban. Elsőként tette fel a kérdést: ha nem az immunrendszerünk véd meg minket a tumoros megbetegedésektől, akkor micsoda? Az ötletet továbbfejlesztve rátalált az általa elnevezett Tumorellenes Védelmi Rendszerre. Találmánya alapján étrend-kiegészítő gyógyszert és krémet is készítettek, de a forradalmi áttörés, hogy valódi gyógykezeléseket lehessen végezni az ötlet segítségével, még várat magára. B. Révész László 52 perces ismeretterjesztő filmet készített a téma múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatán támogatta. A rendezővel készített interjúnkat ITT olvashatják.

A játék

M2, december 20., szombat, 22.00

a_jatek.JPGEszter és Tamás egy pár. Fiatalok, együtt élnek, szeretik egymást. Egy napon Eszter rádöbben, hogy Tamás játékfüggő, és ez a szenvedély már úgy elhatalmasodott rajta, hogy a világon semmi más nem érdekli. A lány fogja a holmiját, kiköltözik a közös lakásból és a munkahelyén ő is elkezd játszani, talán azért, hogy egy kicsit megértse Tamást. A szenvedély rajta is kezd eluralkodni, de ekkor váratlan fordulat történik...

A film elkészülését a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Huszárik Zoltán-pályázatán támogatta.

Incella kenyérért megy

M2, december 20., szombat, 22.20

incella.pngA groteszk hangvételű kisfilm történetét egy újságcikk inspirálta. Négy napon és három éjszakán át a liftbe zárva várta szabadulását egy régi bérházban egy 18 éves lány, míg végül erősen lehűlve, kiszáradva, de élve megtalálták. A történetből a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával Széphelyi Júlia forgatott kisjátékfilmet. A rendezővel készült interjúnkat ITT olvashatják.

Sintér

M2, december 20., szombat, 22.40

Geri és családja a társadalom perifériáján tengetik mindennapjaikat. Egy nap a fiú átáll a másik oldalra, behajtó lesz. A film azt a kérdést teszi fel, miként élhet az ember etikusan, miközben egy olyan világrend közvetett támogatója, ami kizárólag a pénzt tekinti mértékegységnek. Milyen lehetőségeink vannak? Kívül kell-e, lehet-e maradni? Hol húzódik együttérzés határa ma Magyarországon? A film elkészülését a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Huszárik Zoltán-pályázatán támogatta.

Hátsó lépcső

M2, december 20., 22.50

hatso.jpg1992 Párizs. Bebi a Sorbonne-ra kapott ösztöndíjat. Előrefoglalt szállása van, egy csodálatos ház kopár és mocskos manzárdján. A szomszédban egy szexmániás ösztönlény lakik, aki senkire és semmire nincs tekintettel. Bebit a magányon barátja magnóüzenetei segítik át, majd lassan magával ragadja ez az idegen, másik világ. Enged a szomszéd férfi durva és alantas közeledésének, és ezzel eltávolodik régi életétől. Ám ekkor megérkezik régi szerelme...

A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Huszárik Zoltán-pályázatának keretében támogatta.

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása