Október 18-án 16.20-tól mutatja be a Duna World A sárvári ménesgazda című filmet, amely az utolsó bajor király unokájának, Lajos hercegnek a Magyarországgal összefonódó, megrázó és megindító sorsát örökíti meg a Médiatanács Ember Judit-pályázatának köszönhetően. A visszavonultan élő arisztokrata család bizalmát a forgatáshoz hosszú évek alatt nyerték el az alkotók, azaz Petényi Katalin és Kabay Barna filmes párosa, akiket a film hátteréről kérdeztünk.
Az alkotókról dióhéjban:
Petényi Katalin művészettörténész, forgatókönyvíró, filmrendező, Kabay Barna filmrendező, producer.
Mindketten idén kapták meg a Balázs Béla-díjat a dokumentum- és játékfilmkészítés terén évtizedeken át elért eredményeikért. 2011 óta mindketten számos, a Médiatanács által támogatott film elkészítésében is közreműködtek íróként, rendezőként, producerként, ilyen például a Kulák volt az apám, a Bakonyi juhászasszony vagy a Stigma, de ők jegyzik többek között a Meseautó (2000) című játékfilmet is, amely az 1934-es verzió modern változata, valamint Gyöngyössy Imrével együtt a Jób lázadása (1983) című filmet, amelyet az Egyesült Államokban a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelöltek.
– Miért fontos elmesélni egy száz éve született bajor nemes életét a mai magyaroknak?
Petényi Katalin: – Több okból is fontos. Egyrészt a magyar-bajor kapcsolatok ezer évre nyúlnak vissza, hiszen István király felesége, Gizella is ugyanennek a bajor Wittelsbach családnak a tagja volt, mint a dokumentumfilmünk főszereplője, Lajos herceg és fia, Luitpold herceg. Lajos herceg, aki az utolsó bajor király, III. Lajos unokája volt, már kisgyermek kora óta erősen kötődött Sárvárhoz, a magyarokhoz. Anyanyelvi szinten beszélt magyarul, Sopronban végezte erdőmérnöki tanulmányait. A magyarság iránti szeretete egész életét végigkísérte.
Tizenöt éven át figyelemmel kísértük Lajos herceg életét. Kameránkkal felvettük a hosszú beszélgetéseinket és a hétköznapjait. Ezek a ma már egyedülálló felvételek közvetlen bepillantást nyújtanak életébe és feltárják mélyen humanista életszemléletét. Lajos herceg a sok megpróbáltatás ellenére soha nem vesztette el hitét és emberi méltóságát. Mint a XX. század egyik utolsó tanúja, számos történelmi eseményt is új fényben világít meg.
1945-ben élete drámai helyzetbe került. Választania kellett: ha Sárváron marad, az orosz csapatok – akárcsak más nemesi főnemesi családok tagjait – Szibériába viszik, vagy visszatér abba a Németországba, ahonnan Hitler elől menekült el, és a Gestapo letartóztatja. Filmünk a fordulatokkal teli történet bemutatásával a két ország közötti kapcsolatokat is gazdagítja.
Kabay Barna: – Azért is érdekes ez a film, mert filmesekként lényegében elsőként sikerült elnyerni a család bizalmát, hogy filmet készíthessünk róluk. Tudni kell, hogy egy nagyon visszahúzódó családról van szó, akik kerülik a nyilvánosságot, eddig még a bajor televíziónak sem nyilatkoztak arról, hogy 12 családtagjuk került anno koncentrációs táborokba. De említhetem azt a mellékszálat is, hogy a Wittelsbach dinasztia tagja volt Sisi, Erzsébet királynő is, így a magyarok is kíváncsiak lehetnek a mai család történetére. A család a Bajorországba való visszaköltözés után is figyelemmel kísérte a magyarok sorsát, segélyszervezetet is alapított 1955-ben a Magyarországon, Erdélyben, az ukrán területeken maradt családtagok megsegítésére, amit aztán kiterjesztettek az 56-os forradalom idején és utána más rászorultak támogatására.
A sárvári ménesgazda, Ludwig bajor herceg
– Hogyan sikerült akkor mégis az, amibe a helyi filmeseknek, televíziós riportereknek beletört addig a bicskája?
KB: – Nem volt könnyű. Mi már a nyolcvanas évek elejétől forgattunk filmeket a Bajor Televíziónak, a család mégis eleinte két méter távolságot tartott. Aztán a Wittelsbachok leutstetteni birtokán lévő temetőben a sírokon magyar neveket fedeztünk fel: Tóth, Kiss család stb. Kiderült, hogy magyar lovászokról van szó, akik Lajos herceg eredetileg Sárváron tenyésztett, és a II. világháború végén az oroszok elől Bajorországba menekített magyar fajtájú ménesét gondozták. Elkészítettük, az első, a második, a harmadik filmet, és végül, amikor jobban elmélyedtünk a ménes sorsának alakulásában, a herceg egyszer csak elkezdett magyarul beszélni, minden akcentus nélkül és hibátlanul, mint maga vagy én. Onnantól kezdve egyre közelebb engedtek magukhoz, és egyre többet beszéltek múltjukról.
PK: – Fokozatosan bizonyosodtak meg szándékunkról, és persze örültek, hogy a számukra máig fontos magyar kapcsolatot így is erősíthetik. Jellemző, hogy a Leutstettenbe áttelepített ménesben a már ott, Bajorországban született lovakat is magyar nevekre keresztelték, volt ott Csillag, Táltos és más magyar nevű ló is.
A film előzetese
– Mi lett a sárvári ménes sorsa?
KB: – A ménes 200 éves múltra tekint vissza, a Wittelsbach család érdeme, hogy a Sárváron létrejött ménest szakértő gondossággal ápolták, fejlesztették. A családnak a mezőgazdaság modernizálása mellett ez volt a szenvedélye, és valóban nagyon értékes lovak születtek ott. Amikor a háború végén Németországba menekítették a ménest – egy részüket vonaton –, továbbra is magyar lovakként tartották őket számon, amelyekkel sorra nyertek nemzetközi fogathajtó versenyeket, és amelyek európai hírűek voltak.
PK: – Lajos herceg három hétig menekült 1945-ben 18 lovaskocsival és a magyar lovászokkal az osztrák hegyeken át. A nappalokat erdőkben elrejtőzve töltötték, éjszakánként haladtak előre. Szerencsére Lajos herceg gyakorlott síelő volt, gyakran járta az Alpokat, így ismerte az eldugott ösvényeket is. Számtalan váratlan megpróbáltatás után – az utazás közben született megy egy gyermek, szívinfarktus érte az egyik menekülőt – érkeztek meg Leutstettenbe.
KB: – A nyolcvanas években, talán éppen '82-ben Lajos herceg elhatározta, hogy visszaajándékozza a magyar államnak a sárvári ménest, amit addig Leutstettenben gondoztak. A ménes helyét időközben felszámolták Sárváron, már nem voltak ott istállók, így Balatonfenyvesre kerültek a lovak, ahol jó helyük lett. Szomorú, hogy a rendszerváltozás után viszont privatizálták a ménest, és az új tulajdonos nem tartotta egyben az állományt, hanem puszta pénzszerzési okokból szétszórta az egyedeket szerte a világban. Lajos herceg 2008-ban meghalt, és most fia, Luitpold herceg a sárváriakkal együtt próbálják rendbehozni ezt a tévedést, mert ezt az egyedülálló génállományt jó lenne egyben kezelni. Jelenleg egyesével próbálják felkutatni és felvásárolni a még kinyomozható, egykori sárvári gyökerű lovakat.
– Mi volt a legnagyobb nehézség a forgatás során?
KB: – A család bizalmának elnyerésén túl az is nehéz volt, hogy a forgatás során a film- és fénytechnikával ne zavarjuk meg őket túlságosan, és találjuk meg az egyensúlyt a magánszféra tiszteletben tartása és a közérdeklődésre számot tartó mozzanatok rögzítése között. Nem lehet rárontani az interjúalanyokra, ezért minden dokumentumfilmünknél sokkal több időt töltünk velük először kamera nélkül, hogy kialakuljon a bizalom és egy olyan teammunka, amit aztán később a kamera előtt és mögött is hasznosítani tudunk. Így feloldódhat az a szokásos feszültség, ami egyébként jellemzi azokat az interjúkat, ahol előkészítés nélkül szegeznek tíz kérdést az interjúalanyoknak.
A herceg lovai között
– Mit tapasztaltak, milyen kép él a sárváriakban az egykor itt élt Wittelsbach családról?
PK: – Máig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel emlegetik őket. A film egyik legmeghatóbb jelenete volt, amikor egy idős embert a kamera előtt „hoztunk össze” Lajos és Rasso hercegekkel. A bácsi hosszú ideig nem tudta, hogy kikkel beszélget a régi időkről, és amikor megtudta, örömében elsírta magát. A film egyik legemlékezetesebb jelenete lett, ahogy a két idős ember Rasso herceg és az egykori szolgáló fia egymást átölelik.
– Mi a véleményük többszörös kedvezményezettként a Médiatanács pályázati rendszeréről, mely területeken lenne érdemes változtatni?
KB: – Maga a pályázati rendszer nagyon jó. A probléma inkább a tévében, a film bemutatási körülményeivel van, nagyon késő esti időpontokban, beharangozás nélkül vetítik, így kevesen találják meg, és nem tud eljutni azokhoz, akiket érdekelne a történet.
PK: – Remélem, hogy ennek a filmnek méltó adásidőt talál majd a Duna Televízió. Szeretnénk, ha a Bajor Televízió is átvenné a filmet, hiszen ott is érdekes lehet Lajos herceg magyarországi története, és a család jelenlegi fejének Luitpold hercegnek a visszaemlékezései.
KB: – Az életút valóban különleges, készülünk egy a herceg sorsát feldolgozó játékfilm forgatására is, bízunk benne, hogy a Médiatanács lát majd fantáziát a terv támogatására. A forgatókönyv már elkészült, a rendező Gyöngyössy Bence lesz.
