Médiatanács-blog

Interjú Joó Csabával, a Csillag és Félhold Szerelme című rádiójáték társrendezőjével és forgatókönyvírójával

Magyar rádiójáték készül a szíriai konfliktusról: háborús kalanddráma, szerelmi szállal, miniszterelnöki jelenléttel megspékelve. Ma, amikor a holokauszt nemzetközi világnapján a világtörténelem egyik legkegyetlenebb népirtására emlékezünk; amikor az első magyar Golden Globe-díjas film, az Oscar-jelölt Saul fia friss sikerére reflektáló híreket és kommenteket olvassuk (vagy inkább már nem olvassuk); amikor az Iszlám Állam egy újabb könyörtelen videóüzenetét nézzük; vagy épp a továbbra is összeurópai megoldásra váró migránshelyzetet vitatjuk, egy dolgot nem tudunk megkerülni: azt, hogy a más(ik) néphez, valláshoz, kultúrához, a valamilyen értelemben tőlünk „más”-hoz való viszonyulásunkat megfogalmazzuk, vagy legalábbis elgondolkodjunk róla. A Csillag és Félhold Szerelme, ez a Magyar Média Mecenatúra program által támogatott, májusban bemutatandó rádiójáték egy nagyon is aktuális helyzet bemutatásán keresztül reflektál azokra az emberi értékekre, amelyek hatalom-, kor-, vallás-, bőrszín- és kultúrafüggetlenek, s amelyek - ha őszinték és igazak - felül kell írjanak mindenféle másságból eredő nehézséget és konfliktust. Joó Csabával, az alkotás forgatókönyvírójával és társrendezőjével beszélgettünk.

– Egy nem szokványos szerelem nem szokványos történetét dolgozza fel a rádiójátékotok, ráadásul egy merőben akciódús cselekményszálban. Hol is kezdődik ez a történet?

– A történet ott kezdődik, hogy Debrecenben megismerkedik egy zsidó származású lány, Eszter, és egy szír származású srác, Avad, akinek az apukája a hetvenes években jött Magyarországra. Mindketten orvosira járnak, amikor megismerkednek. A bonyodalom még nem ezzel, hanem akkor kezdődik, amikor Avad Londonban élő unkatestvére, James kitalálja, hogy szeretne Szíriába menni azért, hogy a nagymamájukat kimentsék az ISIS (Iszlám Állam - a szerk.) uralma alól, s Avadot is rábeszéli, hogy kísérje el őt és feleségét Damaszkuszba. Később azonban kiderül, hogy az unokatestvér is az ISIS egyik vezetője, és valójában azért kell Szíriába menekülnie, mert üldözi a brit titkosszolgálat. Avadot pedig csak azért viszi magával, mert nőgyógyász, és James szeretné biztonságban tudni a hosszú idő után végre teherbe esett feleségét. Miután Eszter megtudja, hogy Avad csapda áldozata lett, utánamegy, s megpróbálja kiszabadítani.

– Miért épp Csillag, és miért épp Félhold? Úgy értem, miért pont egy zsidó lány és egy arab fiú szerelmét helyeztétek fókuszba, egy olyan, bizonyos értelemben provokatív szerelemét, ami a Közel-Keleten elég elképzelhetetlen volna?

– Számunkra ez eléggé adta magát, hiszen - ha mondjuk csak az izraeli vagy a közel-keleti konfliktust nézzük - két ellentétes kultúráról van szó. Nagyon érdekes egybeesés, hogy függetlenül a mi történetünktől épp most jelent meg Izraelben egy könyv, ami szintén egy zsidó lány és egy arab fiú kapcsolatáról szól. Épp most olvastam, hogy tiltakoznak ellene, be is „tiltották” (mondván, hogy csak tovább szítja az izraeli-palesztin viszályt, és elősegítheti az asszimilációt is), de ettől függetlenül is sikerkönyv lett, hatalmas siker, több ezer, tízezer példányban fogyott el. Ez a példa is mutatja, hogy egy ilyen szerelem története izgatja az emberek fantáziáját. És igazából a történet szépsége az, hogy megmutatja, hogy egy-egy nép, egy-egy vallás szembenállása esetében a dolgok mélyén mennyire nem ellentétes dolgokról van szó. Mert hát mi kell annál tisztább és egyszerűbb, mint egy szerelem, egy fiú és egy lány szerelme, ami után minden más csak másodlagos a világban. És ez a szimbolika bemutatja azt, hogy annyi kevésbé fontos dolog, annyi apróság van, amin fennakadnak az emberek, s ami a mindennapokban konfliktust okoz, miközben épp a lényeget nem veszik észre.

– Miért éppen Magyarországon, egy - a történet szempontjából - vallási-kulturális értelemben semleges helyen játszódik a mű?

– Bár a rádiójáték cselekményét az elmúlt hónapok történései csak aktuálisabbá tették, az az igazság, hogy az alapkoncepció igazából még jóval a migránshelyzet kialakulása előtt készült. Szerettük volna bemutatni, hogy itt, Magyarországon is sok olyan honfitársunk él, akiknek nem feltétlenül magyar gyökerei vannak, mégis magyarnak gondolják magukat. Erre próbáltunk is hangsúlyt fektetni egy-két jelenetben: hogy attól, hogy ő mondjuk arab származású, még ugyanúgy magyarnak tartja magát, illetve attól, hogy ő zsidó származású, attól még nagyon-nagyon jó állampolgára lehet Magyarországnak. Ezáltal szeretnénk erősíteni a más nemzetiségűekkel vagy kultúrát ápolókkal szembeni elfogadást. Én például a forgatókönyvre való készülésem során megkerestem az itteni, nyíregyházi zsidó hitközség vezetőjét, és nagyon sokat kérdeztem őt, azért, hogy a történetben – például a zsidó szokásokkal kapcsolatban - minden a helyén legyen. Azóta sikerült egy nagyon jó kapcsolatot kialakítanunk. És ez nekem nagyon jó érzés volt: megtapasztalni azt, hogy ő zsidó, de közben meg magyar ember.

– Egy ilyen történetben önkéntelenül is előkerülnek vallási, kulturális, nemzetiségi előítéletek, sztereotípiák. Ez cél is volt? Szeretnétek ezzel kapcsolatban valamit üzenni, tudatosíttatni?

– Akarva-akaratlanul is belefut az ember abba, hogy üzen valamit. Azt fontosnak tartom leszögezni, hogy semmiképpen nem akartunk provokálni. Inkább arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy sokkal fontosabb dolgok léteznek a világban, mint amik miatt az emberek megítélik vagy megvetik a másikat. Lehet, hogy ez most szépségkirálynősen hangzik, de szerintem ilyen a béke, a szeretet, a szerelem, tehát azok a legősibb emberi érzések, amelyek sokkal fontosabbak annál, minthogy ezeket bármi felülírja, s bármi miatt ne sikerüljön egymásra találni két egymást szerető embernek. Igaz, a történet nem erre van kihegyezve, hanem inkább az Iszlám Államra, elsősorban magának az ISIS-nek a borzalmait próbáltam bemutatni.

– Hogyan kerül ebbe a képbe a magyar miniszterelnök?

– Van a történetben egy olyan szál, ami megpróbálja az eseményeknek a nagypolitikai vetületét is bemutatni. A magyar miniszterelnök ugyanis próbál segíteni Avadon mint magyar állampolgáron, miközben persze maga sem tudja, hogy mit keres Damaszkuszban egy félarab magyar állampolgár, s hogy bízhat-e egyáltalán benne. Ezen a szálon keresztül ismerhetjük meg a nagypolitikai eseményeket: hogy mi miért történik Szíriában, hogy az ISIS mit csinál, hogyan jött létre, s hogy a nagypolitika hogyan próbál ebben a kérdésben állást foglalni.

– A történetben fény derül arra is, hogy a damaszkuszi magyar nagykövetség egyik magyar dolgozóját, Tölgyessy Gábort élve elégeti az Iszlám Állam. Miért tartottátok fontosnak ilyen szorosan belevonni a magyar szálat?

– Mivel Magyarországon élünk, azt gondolom, hogy ettől érdekesebb lehet a magyar hallgatóknak a történet. S talán jobban ráébrednek, hogy ha a történések messze is vannak, mi sem tudjuk magunkat kivonni egy világpolitikai játszmából. Másrészt pedig nagyon izgalmassá is teheti a történéseket a magyar szál, egy magyar hallgató így jobban a magáénak érezheti ezt a történetet, s talán jobban meg is érti ezeket az összefüggéseket, amik körülöttünk zajlanak a világpolitikában és Szíriában.

– Ma kevés ennél aktuálisabb történetet dolgozhattatok volna fel. A kontextuson túl van esetleg magának a történetnek, a szerelmi szálnak valós alapja? Megtörtént eseményeket dolgoz fel a mű?

– A konkrét szerelmi szál kitalált, de akár meg is történhetett volna. Biztosan élnek közöttünk Eszterek és Avadok. A kontextus, az ISIS elleni harc és a szíriai helyzet viszont nagyon is valóságos, nap mint nap ez folyik a médiából. S ha az ember beleássa magát egy kicsit a történésekbe, akkor azt látja, hogy amellett, hogy nagyon szomorúak, egyben nagyon bonyolultak és izgalmasak is a háttérben zajló hatalmi játszmák. Mert bár látszólag egy polgárháború zajlik, a harcokat igazából nem is a szír nép, hanem a nagyhatalmak vívják. Ez egy úgynevezett proxyháború, ahol a konfliktus a szembenálló nagyhatalmaktól ered, akik a háborút megbízottjaikkal harcoltatják meg. Az egyik oldal mellett, ugye, ott vannak az oroszok és Irán, a másik oldalon az Egyesült Államok, a harmadik fél pedig az ISIS, amiről azt mondják, hogy az Öböl-menti arab térség érdekeit próbálja érvényesíteni. És ott vannak a vallási ellentétek, az, hogy az arab világ két részre szakadt, a síitákra és a szunnitákra. A mi történetünk is jól mutatja, hogy mennyire bonyolult ez a helyzet. Ez a rádiójáték tehát igazából egy háborús kalanddráma, szerelmi szállal megspékelve.

– Miért épp a rádiójáték műfaját választottátok a történet elmesélésére?

– Mindannyian, akik ebben a produkcióban benne vagyunk, rádiósok vagyunk már több éve, és ezért a rádiójáték műfaja számunkra, számomra is nagyon kedves. Sajnos Magyarországon ez a műfaj az elmúlt húsz évben kicsit mintha elhanyagolt része lenne a rádiózásnak, pedig az Egyesült Államokban, vagy akár az Egyesült Királyságban a BBC-nek van egy külön saját csatornája, amin alapvetően ilyen drámákat és rádiójátékokat sugároz. És nagyon népszerű is ez a műfaj, a nyugati világban a rádiójátékok mostanában a virágkorukat élik. Már csak azért is, mert gondoljunk csak bele, mennyi időt töltenek az emberek autóban, akik közül nagyon sokan nem biztos, hogy csak a zenei kínálatra vágynának. És például ha meghallgatnak egy ilyen 22-24 perces történetet, mint a miénk, öt részben, az szerintem oda tudja úgy kötni az embereket egy rádióállomáshoz, mint egy zenei műsor. Én azt gondolom, hogy erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, és örömmel látom, hogy a Médiatanács mecenatúraprogramja ezt felismeri és próbálja is felkarolni. És úgy látom, hogy a hazai szakemberek is mintha elkezdtek volna mocorogni ezen a téren. És ez szerintem egy nagyon-nagyon jó irány.

– Mi az oka szerinted annak, hogy itthon nem annyira elterjedt, nem annyira populáris a rádiójáték műfaja?

– Egyrészt az, hogy nagyon sokáig monopolhelyzetben volt a Magyar Rádió, másrészt pedig az, hogy a klasszikus rádióműsorokhoz képest ez egy jóval pénzigényesebb műfaj. Hiszen például a mi rádiójátékunkban 20-22 színész szólal meg, s akkor a háttérmunkát, a rendezőt, a szerkesztőt, a vágót, a masteringet még nem is számoltuk. Tehát ez egy iszonyatosan nagy munka. És egy kereskedelmi rádióban nem biztos, hogy erre megvan az infrastruktúra, a szakember, az idő, a pénz.

– Ennélfogva, gondolom, ebben a műfajban különösen sokat jelent a támogatás. A ti alkotásotok is a Médiatanács Mecenatúra programjának Cserés Miklós-pályázata jóvoltából valósulhatott meg. Mi a véleményed a támogatási programról, a pályázati rendszerről?

– Én a mecenatúraprogramot nagyon hasznos dolognak tartom. Én, akinek ez a rádiójáték az első ilyen jellegű munkája, különösen hálás vagyok a pályázatnak, mert azt gondolom, hogy lehetőséget teremt, és próbálja kinyitni az ajtókat olyan emberek előtt is, akik eddig valamiért nem tudták megmutatni, hogy mit tudnak, mire képesek. És nemcsak én vagyok így ezzel, de rendezőtársam, Antonio Villas-Boas is, a stáb is, és amely színművészekkel és szinkronszínészekkel én beszéltem - mondjuk Galambos Péterrel vagy Szvetlov Balázzsal -, ők is mind-mind csillogó szemmel láttak ehhez a munkához. Tényleg nagyon örültek ennek a lehetőségnek, és egyáltalán nem csak azért, mert ezzel pénzt kerestek. Hanem azért, hogy a művészi létnek ez a formája is visszajött. Én azt látom, hogy a színművész szakmában ez egy nagy öröm, hogy végre a rádiójáték műfaja is egy kicsit előtérbe került, mintha feltámadt volna, mint főnixmadár a hamvából, s hogy erre is van lehetőségük. Nagyon nagy örömmel dolgozott mindenki ezen az alkotáson.

– Mit szeretnétek az alkotással közölni, üzenni?

– Egyrészt szerettük volna magát a szíriai konfliktust egy kicsit érthetővé tenni. Hiszen tagadjuk vagy sem, a hidegháború óta ez a „legmelegebb” konfliktus, ami azért jelentős háborús veszélyt rejt magában. Egy nagyon összetett konfliktusról van szó, ami érint bennünket is. Ha másért nem, a migránsválság miatt a szír helyzet Európát is belerángatta elég rendesen ebbe a konfliktusba. Ezért tehát próbáltuk a „szórakoztatva tanítani” módszert alkalmazni, és úgy tájékoztatni, hogy a nagypolitika bonyodalmas játszmáin túl legyen a történetben egy érzelmi szál. Legyen benne egy olyan szerelem, ami a hétköznapokban bárkivel előfordulhat.

– Azáltal, hogy időközben ennyire aktuálissá nőtte ki magát a téma és ennyire élővé vált a cselekményszál, hatnak-e az alkotás folyamatára az aktuális közéleti történések és aktuálpolitikai szálak? Rugalmas-e a forgatókönyv annyira, hogy akár reflektáltok a valós történésekre, vagy inkább tartjátok magatokat az eredeti forgatókönyvhöz?

– Amikor írtam a forgatókönyvet, akkor volt olyan rész, amit ennek következtében átírtam. Mert nyáron, amikor írtam, eléggé felpörögtek az események. Most erre már nem nagyon van lehetőség, mert a pályázat is zárttá teszi már ezt a fázist, ezért csak nagyon indokolt esetben lehetne már a forgatókönyvben nagy változást végrehajtani. Annyira nagyon viszont nem akarunk belenyúlni. Ha az élet, a történések úgy hoznák, belenyúlnánk, alakítanánk a dolgokat, de maga a történet annyira kerek és zárt, hogy jelenleg úgy érezzük, nem kell erre jobban reflektálni, mert egyelőre nem történtek olyan dolgok, amik miatt szükséges volna. Reméljük, hogy aktuális lesz a bemutatásakor is.

– Erre mikor kerül sor? Hol tart a munkafolyamat, mikorra várható a rádiójáték premierje?

– A színművészeink nagy része már felmondta a szövegeit, tehát rögzítettük a jeleneteket. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a jelenetek többsége úgy lett felvéve, hogy találkoztak egymással a színészek, hogy a kapcsolat, a viszony, a kommunikáció élő és érthető legyen. Most a mastering része van hátra, illetve az első részből már vannak adásrészközeli jelenetek. Ezekből még a zenei alapok hiányoznak, épp azt válogatjuk most, hogy egy-egy jelenethez melyik zene, milyen zörej társuljon. Májusig, a pályázat lezárultáig mindenképpen elkészülünk.