Kezdődik a CineFest filmfesztivál Miskolcon – a Médiatanács támogatásával

2016.09.09. 13:19 :: Sajtoiroda

Ha ősz, akkor Jameson CineFest filmfesztivál, idén már a tizenharmadik a sorban. A rendezvényt idén is támogatta a Médiatanács, és a sztárvendég, Juliette Binoche mellett rengeteg érdekes animációs és játékfilm várja a nézőket szeptember 9–18. között Miskolcon. Sőt, néhány olyan alkotás is helyet kapott a versenyprogramban, amelyet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra programban támogatott.

cinefest_2016_k.jpgTöbbek között Marion Cotillard, Kevin Spacey és Kristen Stewart is látható lesz a 2016-os Cinefest nemzetközi versenyprogramjának filmjeiben. Életműdíjat kap Makk Károly, a külföldi sztárok közül pedig kiemelkedik a megnyitón résztvevő Juliette Binoche, akinek Arany Oroszlán-díjas remekműve, a Kék vetítésével kezdődik az esemény szeptember 9-én, ma este.

A rendezvényen összesen 3 millió forint értékben ajánlott fel díjakat a Médiatanács, ezzel is kifejezve a magyar film iránti elkötelezettségét. A legjobb rövidfilm, a legjobb „újhullámos” magyar kisjátékfilm, valamint a legjobb animációs film alkotói fejenként 1-1 millió forintos díjban részesülnek majd.

A fesztiválközönség természetesen ezúttal sem marad mecenatúrás alkotások nélkül: az „újhullámos” magyar filmek közé Bucsi Réka, Tóth Luca és Dell'Edera Dávid alkotásait is beválogatták.

A fesztiválhoz és a filmekhez jó szórakozást kívánunk!

Tóth Luca – Superbia (15’43)

Vetítik: CineNewWave 2. blokk – szeptember 16., péntek, 17.00 (Művészetek Háza, Uránia terem) és szeptember 17., szombat, 13.00 (Művészetek Háza, Béke terem)

A film egy vadregényes tájon játszódik, ahol teljesen felcserélődtek a sztereotip nemi szerepek: a férfiak finomak, törékenyek, és óvatosak, a nők viszont óriásira nőnek. A film a Macskássy-pályázaton nyert támogatást.

Bucsi Réka – LOVE (14’35)

Vetítik: CineNewWave 2. blokk – szeptember 16., péntek, 17.00 (Művészetek Háza, Uránia terem) és szeptember 17., szombat, 13.00 (Művészetek Háza, Béke terem)

LOVE teaser from Reka Bucsi on Vimeo.

Sokszor az apró megfigyelésekben mutatkozik meg a teljesebb igazság. A film haikuszerű jeleneteken keresztül beszél a szerelemről, és a szokásostól eltérő módon, különleges szemszögből mutatja be azokat az érzéseket, amin mindenki keresztül ment már, aki valaha szerelembe esett: a vágyat, a szerelmet és a magányt. A filmet, amelynek világpremierje a Belinalén volt, a Médiatanács a Macskássy-pályázaton támogatta.

Dell'Edera Dávid – Balkon (6’19)

Vetítik: CineNewWave 1. blokk – szeptember 15., csütörtök, 19.00 (Művészetek Háza, Uránia terem) és szeptember 16., péntek, 23.00 (Művészetek Háza, Béke terem)

Balcony Teaser from David Dell'Edera on Vimeo.

A déli forróságban egy belváros panel negyedének utcájában teljes csend uralkodik. Néhány kisfiú labdázik egy árnyékos udvarban. A lakásaikba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak. A panelház előtt egy férfi üvölteni kezd…

A film elkészülését a Médiatanács a Macskássy-pályázaton támogatta.

komment

Címkék: ajánló Magyar Média Mecenatúra CineFest

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása