Merész gimnazistatiltakozás a Toldyban és egy klasszikus az ünnepi hétvégére

2016.10.17. 15:22 :: Sajtoiroda

Október 23-a méltó megünnepléséhez ajánlunk két mecenatúrás filmet a kínálatból. A már-már klasszikusnak számító sokszoros díjnyertes A berni követ mellett egy új dokumentumfilm is műsorra kerül, amelyben egy kevéssé ismert, ám annál merészebb történetet dolgoznak fel az alkotók: egy évvel a forradalom után egy budai gimnázium diákjai némaságukkal tüntettek ’56 igazságtalansága ellen. Az ünnepi filmkínálat mellett befejező részéhez érkezik a budai fiatalok párizsi kalandját elmesélő sorozatunk is. A filmek megtekintéséhez kellemes kulturális élményt kívánunk!

PREMIER:

A néma tüntetés (r.: Pajer Róbert)

1957. október 23-án a forradalom egyéves évfordulóján egy fővárosi iskola diákjai, dacolva az országos félelemmel, egyértelmű tiltakozással foglaltak állást 1956 eszméi mellett. A Toldy Gimnáziumban történt néma tüntetés az ellenállás példátlan megnyilatkozása volt. Az osztály történelemtanárát Antall Józsefet 1959. október 23-án elbocsátották állásából. Pajer Róbert filmjében, amelyet a Médiatanács a történelmi dokumentumfilmes pályázaton támogatott, az egykori osztály diákjai és tanárai vallanak a tüntetésről, és arról, ami utána következett. Duna TV, október 23., vasárnap, 17.00 és Duna World, október 23., vasárnap, 22.30

Uchebnik (r.: Csicskár Dávid)

1956 októberében, a forradalom alatt egy falusi iskola diákjai elégetik az oroszkönyveiket abban a hiszemben, hogy soha többet nem kell oroszt tanulniuk. Miután azonban a szovjet csapatok bevonulnak az országba, és brutálisan leverik a forradalmat, minden diáknak be kell mutatnia az oroszkönyvét az iskolában, ha nem akarja, hogy kicsapják. Egy kisfiú idősebb diáktársa segítségére siet abban reménykedve, hogy a könyvkeresés közben elnyerheti példaképe barátságát. A film a Médiatanács Huszárik-pályázatán nyert támogatásnak köszönhetően készülhetett el. Duna TV, október 23., vasárnap, 18.35 és Duna World, október 24., 7.00

Az 1956-os forradalom anatómiája (Vihar előtt! 1947-1956) (r.: Ordódy György)

A dokumentumfilm a világ szemszögéből mutatja be azt a történelmi korszakot, amikor a magyar forradalom és szabadságharc zajlott. A megszólaló történészek mind egy-egy ország hozzáértő tudósai, akik sok éve foglalkoznak azzal, hogy mik voltak azok a szempontok, amelyek miatt hazánk csak erkölcsi segítséget kapott külföldről. A film elkészülését a Médiatanács az Ember Judit-pályázaton támogatta. Duna World, október 22., szombat, 20.00

ISMÉTLÉSEK:

Ketten Párizs ellen (r.: Papp Gábor Zsigmond)

A háromrészes filmsorozat két budai gimnazista könnyed kalandjait meséli el, ahogy fogják magukat és egy nő miatt kimennek Párizsba. 3. rész: M5, október 22., szombat, 22.05

A berni követ (r.: Szász Attila)

1958. augusztus 16-án két magyar emigráns tört be a berni magyar nagykövetségre. A tévéfilm ezt az igaz történetet dolgozza fel Kulka János és Szabó-Kimmel Tamás főszereplésével. M5, október 23., vasárnap, 21.35 és október 24., hétfő, 23.00

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása