1957. október 23-án egy budapesti gimnázium, a Toldy akkor másodéves osztálya valami különlegeset tett. Csendben maradt. Az osztály tagjai – akiknek az osztályfőnöke egyébként Antall József volt – egy szünetben a fal mellé álltak, és senki nem szólt egy szót sem, ha megkérdezték, azt mondták, azért, mert nem jutott semmi az eszükbe. A hatalom tajtékzott, hogy fogást találtak rajta. Erről a bátor napról készített dokumentumfilmet Pajer Róbert, a filmben pedig megszólaltatja azokat a férfiakat, akik annak idején gimnazistaként a tüntetésben részt vettek. A Médiatanács történelmi dokumentumfilmek támogatására kiírt pályázatán nyertes filmet október 23-án 17.00-kor vetíti a Duna TV, és szintén október 23-án 23.00-kor a Duna World. A rendezővel a film elkészülésének körülményeiről, a rettegő hatalomról és a mai fiatalok jövőbeni szerepéről beszélgettünk.
Az alkotóról dióhéjban
Pajer Róbert 1978 és 1982 között a Magyar Televíziónál és a Mafilmnél volt vágó és rendezőasszisztens. 1982 és 1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt. 1987 óta rendez, emellett tévéműsorokat, videoklipeket és forgatókönyveket készít. Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének és a Magyar Rendezők Szövetségének. Számos magyar sorozatnál közreműködött rendezőként: Kisváros, Tűzvonalban, Hacktion, Játék határok nélkül.
A Magyar Média Mecenatúra programban több filmje is készült, így A király halála és A Fekete Krónika három része is.
– Mi indított arra, hogy megcsináld ezt a filmet? Hogy találtál rá erre a talán kevéssé ismert történetre?
– Az egyik szereplő, Buzinkay Géza, volt toldysként megírta a gimnázium történetét, és abban a könyvben bukkantam rá erre a történetre és a következményeire. Úgy éreztem, hogy ez a néma tüntetés 1957-ben, egy évvel a forradalom után heroikus vállalás volt a diákok részéről, hiszen még kőkemény szocializmus volt az országban. Megkerestem azokat már idős embereket, akik annak idején részt vettek ebben a tüntetésben, és interjúkat készítettem velük. Úgy éreztem, ezt a történetet megéri megismertetni mindenkivel. Érdekes elgondolkodni azon, miért nem ismeri szélesebb közönség ezt az ügyet: valószínűleg azért, mert nem volt szabad beszélni róla.
– Szerinted miért adott akkor erre az esetre ilyen heves reakciót a hatalom? Sem arra nem volt bizonyíték, hogy ez rendszerellenes tüntetés, sem másra.
– A rendszer mindenkitől félt. Ebben a rendszerben mindenki mindenkinek gyanús volt. Itt pedig egyszer csak volt néhány fiú, akik egységesen tudtak fellépni, ez pedig fenyegetést jelentett a rendszernek. Ebben a korszakban, amikor tele voltak a börtönök, és még akasztottak embereket, ez nagyon nagy tettnek számított. Még elevenen élt 56 emléke, hiszen minden nap látszott a romos házakon és az utcákon, hogy mi történt egy évvel ezelőtt.
– A néma tüntetés legendájának része, hogy sosem derült ki, hogy ki szervezte a tüntetést. Ezt tényleg nem lehet tudni? Vagy ennyire lojálisak egymáshoz a résztvevők, hogy ennyi év után sem mondják el?
– Érdekes, igen, hogy senki sem tolja magát előtérbe, mindenki ugyanazt mondja, mint annak idején, hogy nem tudják, ki szervezte, ők csak odaálltak és hallgattak. Az is elhangzott, hogy az első emeletre gyakorlatilag leszivárgott a csend, talán azt sem tudták, mi az oka. Egy ilyen dolgot nyilvánvalóan nem lehet létrehozni anélkül, hogy valakik valamikor ne beszéltek volna róla korábban. De ennek nem lehet a nyomaira bukkanni, a rendőrség is ebbe sült bele annak idején. Milyen nagyszerű ez! A hatalom azt akarta, hogy legyenek csendben az emberek, és amikor végül tényleg csendben maradtak a diákok, azzal nem tudtak mit kezdeni, mert ha valaki csendben van, és aztán csak annyit mond, hogy azért, mert nem jutott eszébe semmi, azért nem lehet őt bíróság elé citálni. Nagyon okosak voltak a srácok, mert nem adtak annak felületet, hogy ebből ügy lehessen.
– Egy fiú volt, akire rá tudtak bizonyítani valami konkrétumot, és nem is akárki volt az.
– Így igaz, egy fiúra rá tudták bizonyítani, hogy ő vágta el az iskolarádió zsinórját, és ez a fiú nem más volt, mint Halász Mihály, aki később Balázs Béla-díjas sztároperatőr lett. Olyan ismert és elismert a szakmában, hogy még azok a generációk is ismerik a legendáját, akik nem ismerték őt személyesen. Őt elvileg akkor kirúgták, és azt mondták, soha sehol nem érettségizhet le. Aztán végül persze le is diplomázott, és nagyon elismert lett a szakmájában, nem tudták betaposni a földbe. Ebben a néma tüntetésben olyan érzékeny, intelligens gyerekek vettek részt, akiket egy ideig vissza tudott tartani a hatalom, de aztán a tehetségük mégis kijött. Szerintem ez szép szimbólum is.
– Az egyik történet szerint úgy derült ki, hogy Halász Mihály vágta el a zsinórt, hogy volt egy diáktársuk, aki besúgó volt.
– Igen, egészen elképesztő történet, nagyon foglalkoztat is, hogy hogyan lehetett ilyen fiatal gyerekeket beszervezni, elvenni a személyiségüket és a párt szolgálatába állítani őket. A Toldy nem egy szokványos gimnázium volt, általában értelmiségi polgári családok gyerekei jártak oda, akik nem feltétlenül voltak rendszerbarátok. Érthető, hogy megfigyelték őket, de az elképesztő, hogy ilyen szinten be lehet szervezni egy gyereket, és hogy valakiről, aki a srácok barátja volt, kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát. Milyen nehéz lehetett neki! Nem beszélhetett arról, ami valójában történt, nem mehettek fel hozzá az osztálytársai, nem ismerték a szüleit.
Pajer Róbert (jobbra) a színészeket instruálja a Toldy előtti forgatáson
– Hogyan választottátok ki a színészeket a dramatikus jelenetekhez?
– A gyerekeket castingoltam, és nagyon jó volt velük dolgozni, nagyon érdekes, hogy a mai fiatalok sokkal természetesebben viselkednek a kamera előtt, valószínűleg azért, mert már a saját telefonjaikon is van ilyen szerkezet. A felnőtt szerepekre pedig kerestem azokat a színészeket, akik olyanok, mint amilyennek a szereplőket az akkori osztály tagjai lefestették. Adányi Alexben benne van az az arisztokratikus kiállás, ami Antall Józsefben benne volt. Bede Fazekas Szabolcs nagyon jól hozta a paranoiás igazgatóhelyettest, Timkó Eszter pedig a szélsőségesen militáns rendőrnőt. Úgy gondolom, hogy sikerült a hiteles szereplőket megtalálni.
– Mennyire volt könnyű megtalálni azokat az embereket, akik anno részt vettek ebben a tüntetésben?
– Egyszerű volt, mert a Toldysok elég összetartóak, és az igazgató, Porogi András nagyon sokat segített, a szereplők pedig megadták egymás számát. Inkább az volt nehéz, hogy összehozzuk a forgatási napokat, időpontokat ugyanis nagyon elfoglaltak voltak. Végül az iskolában forgattunk mindent, külön-külön vettük fel az interjúkat és ott forgattuk a dramatikus jeleneteket is.
– A Toldy akkoriban fiúgimnázium volt. Mi lett azokkal a gyerekekkel, akik részt vettek a tüntetésben?
– Akik részt vettek a tüntetésben, azokat el akarták távolítani vagy el akarták lehetetleníteni. De érdekes, hogy a tehetség mindig utat tör magának. Ezek közül a gyerekek közül ugyanis később szinte mindenki egyetemet végzett: akad közöttük híres operatőr, Halász Mihály, történész, Buzinkay Géza és volt külügyminiszter is, Jeszenszky Géza. Sőt, az osztály tanára nem más volt, mint az az Antall József, aki Magyarország első miniszterelnöke volt a rendszerváltás után. Az ő karizmatikus személyisége minden bizonnyal benne volt abban, hogy a gyerekek a tüntetés mellett döntöttek.
– Ezek a fiatalok hogyan élték meg magát a forradalmat ’56-ban?
– Akkor 16 évesek voltak, úgy élték meg, ahogyan bárki megélte volna, aki ennyi idős. Örültek, hogy nem kell iskolába menni, és benne voltak a buliban, kíváncsiak voltak, mi történik, még ha nem is voltak tisztában az eseményekkel. Ezért is izgatott ennek a történetnek a megfilmesítése: nagyon sok olyan filmet látni és könyvet olvasni, amiben az egyetemistákról van szó, a Corvin-köziekről, de arról, hogy az ilyen fiatalok miként vettek ebben részt, én ezelőtt nem igen hallottam. Október 23-án ők igazából belesodródtak az eseményekbe, csak kimentek a Bem térre a haverjaikkal, hogy megnézzék, mi történik. Még az is lehet, hogy ha nincs olyan közel a helyszín, akkor ki se mennek. A néma tüntetés pedig egy kamaszos dac, egy vagány dolog volt, nem nagyon számoltak azzal, hogy ennek milyen következménye lehet. Egy kamasznak nyilván nem olyan fejlett a realitásérzéke, mint egy felnőttnek, aki párszor már esetleg megjárta.
Részlet a filmből: A diákokat mind kihallgatta a rendőrség, de nem találtak rajtuk fogást
– Szerinted mit jelenthet ez a film és ez a történet a mai fiataloknak?
– Erre én is kíváncsi vagyok. Le fogjuk vetíteni a Toldyban a filmet egy rendkívüli történelemóra keretében, ahova a film szereplőit is meghívjuk. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra. A fiam látta, 14 éves, és tetszett neki, berántotta a történet, hiszen szinte vele egykorú fiúkról van szó. Egyébként ez egy nagyon nehéz kérdés, mert egy olyan generációról beszélünk, amelyiken nem tudom, hogy hol lehet fogást találni, hiszen az egész életüket az interneten élik gyakorlatilag. Ugyanakkor ezek a tizenéves srácok még vadak és bennük van a dac. Bízom benne, hogy emiatt ez a történet is megfogja őket. Nagy felelősség van a vállukon ezeknek a gyerekeknek, mert azt a romhalmazt, amit mi hagyunk magunk után, azt majd nekik kell eltakarítani. Kíváncsi vagyok, hogy ez hogyan fog működni, és sikerülni a valóságban azoknak a srácoknak, akik ennyire a digitális térben mozognak. Remélem, hogy ez a film azért abban példát mutat nekik, hogyan lehet kiállni nagy dolgok mellett.
Részlet a filmből: a fiúk a fal mellé álltak a folyosón, és hallgattak, ettek vagy csak olvastak
– A film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült el. Mi a véleményed a pályázati rendszerről?
Szerintem a rendszer működik. Amíg nézhető, értékelhető, valamiről szóló filmek születnek, addig szerintem működik egy rendszer. Szoros kapcsolatban nem voltam a Médiatanáccsal, de amikor a bizottság előtt voltunk a meghallgatáson, az egy jó párbeszéd volt, úgy éreztem, tényleg arra kíváncsiak, hogy mi lehet az ötletből. Jó tendencia, hogy készülnek filmek, és ebből előkerülnek fontos filmek is.
– Milyen filmterveid vannak még?
– Nagyon szívesen foglalkoznék azzal a témával, hogy hogyan lesz egy 15-16 éves gyerekből besúgó, hogyan tették tönkre ennyire fiatal emberek életét. Erről szívesen forgatnék még egy dokumentumfilmet.
