Elveheti-e a történelem a legjobb barátod?

2016.11.02. 09:30 :: Sajtoiroda

A mecenatúrás alkotások közül három debütál a héten. Szabó Szonja történelmi témájú Partizánok című kisjátékfilmje bemutatja, hogy változik meg két kisfiú élete, amikor a forradalom utószele viharos erővel tör be barátságuk kapuján. A Magyar Média Mecenatúra programnak köszönhetően látható az angyalföldi nyomornegyedből kitörő zongoravirtuóz, Cziffra György életéről készült dokumentumfilm és egy másik történelmi ihletésű alkotás, Szabó Simon második világháborús rövidfilmje. Többek között ajánlunk még egy ámulatba ejtő természetfilmet is, amely főként a madárkedvelőknek, illetve a légi felvételek szerelmeseinek lehet kedves.

p.jpgPartizánok (r.: Szabó Szonja)

A kilencéves Jancsika és Feri életét örökre összekötik az 1959 őszi események, amelyekből a történet kibontakozik. A két fiú kapcsolatát megalapozza, hogy az idősebb Feri oltalmába veszi Jancsikát, amikor a nagyobbak elveszik az üveggolyóit. A barátság elmélyül az élmények által: karöltve követik el a csínyeket, közösen incselkednek a házmesternővel szemben, együtt figyelik ki az öltöző lányokat és együtt is szégyenülnek meg, amikor az edző rajtakapja őket. Egy nap azonban a történelem drámai módon lép be az életükbe: Jancsika apját, az „ötvenhatost” Feri édesapja vezetésével kapják el a hatóságok emberei, és találnak egy lyukas nemzeti lobogót is. A hazaárulásért pedig halálbüntetés jár… A film elkészülését a Médiatanács a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatta. Duna World, november 4., péntek, 21.45

A virtuóz (r: Kékesi Attila)

6_9.jpgA dokumentumfilm a Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Cziffra György életét mutatja be. Hogy jutott el a gyerekkorában deportált apját huzamos ideig nélkülöző, nyomorúságos angyalföldi létben felnevelkedő kölyökzseni a világhírnévig? Életút a korszak füstös lokáljain át a párizsi szalonok elitjéig. A Médiatanács a Történelmi dokumentumfilm pályázaton keresztül járult hozzá az elkészüléshez. Duna World, november 6., vasárnap, 16.30

Ebéd előtt (r: Szabó Simon)

Második világháború vége, Budapest közelében. Egy kislány az ebéd előtt kilép az udvarra, hogy enni adjon az állatoknak, amikor furcsa zajok hallatszanak az utcáról. Embereket visznek el. A kislány és családja úgy érzi, segítenie kell… Az alkotás elkészülését a Médiatanács a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatta. M2/Petőfi Tv, november 6., vasárnap, 23.30 és november 7., hétfő, 4.05

ISMÉTLÉSEK:

Szárnyakat a magasba (r.: Tóth Zsolt Marcell)

A légi felvételei segítségével egyedi és különleges látványú ismeretterjesztő film a Kárpát-medence madárvilágába kalauzolja a nézőt. M5, november 5., szombat, 18.55 és november 6., vasárnap, 2.30

Janus (r.: Gyöngyössy Bence)

A Securitate kétarcú ügynöke egy házasságon keresztül dúlja fel egy család életét – valós események ihlette történet a nyolcvanas évek Romániájából. M5, november 5., szombat, 21.00 és november 6., vasárnap, 0.10

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr6511923653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra