„Azért mertem ezt egy Saul fia után megcsinálni, mert egyáltalán nem ugyanaz a felütése”

2016.11.03. 13:24 :: Sajtoiroda

A második világháború idején egy család – apa, anya, kislány – ebédhez készülődik. Mindenki teszi a dolgát, amikor a lány észreveszi, hogy a házuk előtt embereket terelnek egy teherautó felé, sárga csillaggal a ruhájukon. Szabó Simon egy megtörtént esetet mesél el saját családja legendáriumából, amellyel nem csupán a történelemnek erre az időszakára szeretné ráirányítani a figyelmet, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a történetet saját életünkre is levetítsük. Az Ebéd előtt című kisfilmet, amelyet a Médiatanács a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatott, november 6-án, 23.30-kor, és november 7-én 4.05-kor vetíti az M2/Petőfi TV. A film elkészülésének körülményeiről, a történetről és az elnyert díjakról a rendezővel beszélgettünk.

Az alkotóról dióhéjban

Szabó Simon színész, rendező.

simon2.jpg

Legtöbben a kultikus Moszkva tér Rojáljaként ismerik, de szerepelt többek között a Megdönteni Hajnal Tímeát és a Fekete leves című nagyjátékfilmekben is. Rendezései közül kiemelkedik első kisfilmje, a Zsebzsötem és a díjnyertes Fal is.

– A film igaz történet alapján készült, a nagymamád története. Mennyire nyúltatok bele, és mennyire maradt meg az, ami valójában lejátszódott?

– Teljesen ugyanaz maradt a történet, a család, akikről a filmem szól, az az én családom: a nagypapám, a nagymamám és a nagynéném. Ezt az egészet ugyanígy hallottam a nagymamámtól. Annyi a különbség, hogy a csendőr nem felrúgta nagymamámat, hanem puskatussal a kezére vágott és visszazavarta őket az udvarra.

– Keveset beszélnek a szereplők a filmben.

– Igen, koncepció volt, hogy csak az szólaljon meg, aki segítséget kér, és az, aki ezt nem hagyja. Amit Mészáros Béla, a csendőrt játszó színész mond, az például úgy hangzott el a valóságban is. Súlyos szavak ezek egy magyar csendőr szájából egy magyar anyának, amikor éppen magyar zsidókat visznek el. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy itt magyarok vittek el magyarokat. Ezért is érzem ezt fontos állásfoglalásnak. Persze van ellenpélda is, amikor a csendőr már a vagonról szedte le az ismerős szomszéd zsidólányt, hogy megmentse.

– Milyen érdekes, hogy azért szedte le a csendőr a lányt, mert ismerte, a szomszédja volt. Mennyivel könnyebb egy ismeretlen, arctalan tömeget elhurcolni.

– Bizony, amikor nem személyes a történet, akkor sokkal könnyebb kegyetlenséget elkövetni. De igaz ez ma is és más kisebbségekre is. Csapatban is sokkal könnyebb kegyetlenséget elkövetni, mint egyedül.

– És segíteni is könnyebb együtt? Az összeszokottságból úgy tűnik, hogy már rutin, ahogy a család ezt a helyzetet kezeli. A te nagyszüleiddel is többször megtörtént ez?

– Azt soha nem kérdeztem meg, hogy ez többször megtörtént-e. Sajnos, mire észbe kaptam, és kifaggathattam volna nagymamámat a részletekről, akár a második világháborúval, akár ’56-tal, akár ’89-cel kapcsolatban, addigra ő már meghalt. De a filmben két szándékom volt.Aaz egyik az az, hogy egy bizonyos pontig ne lehessen eldönteni, hogy a főszereplőinket elviszik-e vagy ők csak szemtanúi annak, hogy zsidókat hurcolnak el. A másik pedig az volt, hogy elérjük azt az állapotot, amiben szavak nélkül is tudják a főszereplők, hogy mit kell tenniük egy ilyen esetben. Azt a saját példámból is tudom, hogy ha olyan helyzetben találkoznak emberek, amikor másokon kell segíteni, akkor nem mindig kell szólni egymáshoz, így is tudjuk, mit kell csinálni.

– Mennyire gondolod holokausztfilmnek az Ebéd előttöt?

– Szerintem túlmutat ezen, igaz, hogy az általam ismert történet éppen akkor játszódik, de ami a lényege, azt most is megcsinálhattam volna. Amikor még csak készültünk a filmre, kaptam olyan megjegyzéseket, hogy miért nem a Rákóczi úton játszódik, miért nem 2015 nyarán, és miért nem a szír és afgán menekültek mennek ott Bécs felé gyalog. Ezt elfogadtam, viszont én a családi történetemet szerettem volna elmesélni és úgy gondolom, hogy a lényeget ebből is érteni fogja az, aki megnézi a filmet. Bízom benne, hogy éppen az a film ereje, hogy bár akkor játszódik, és a zsidókat viszik el, de rádöbbenünk, hogy ez bárhol, bármikor megtörténhet. És örökérvényű, hogy az ember, ha tud, akkor segíteni akar, és mindig lesznek olyanok, akik ezt meg akarják akadályozni. Szóval nem gondolom holokausztfilmnek, és azért mertem ezt egy Saul fia után megcsinálni, mert egyáltalán nem ugyanaz a felütése.

– A film egy snittből áll, vagyis nincs benne vágás, viszont mozgatnod kellett négy színészt és száz statisztát. Mennyire jelentett ez kihívást?

– Nehéz feladat volt, de inkább a szereplőknek volt nehéz dolga, nem nekem. Izgultam, hogy sikerül-e, mert még nem nagyon dolgoztam együtt ennyi emberrel így egy snittben. Viszont az volt a jó, hogy a színészekkel előtte tudtunk egy napot próbálni, így könnyebb volt a statisztákat a jelenetbe helyezni. Fontos volt, hogy Panninak, a főszereplő kislánynak beleégjen a mozdulatsor az agyába, mert rajta múlt a film ritmusa. Ez sikerült, és mire megérkeztek a statiszták, már volt mögöttünk néhány próba. De megdöbbentő élmény volt együtt látni jelmezben, sárga csillaggal ezeket az embereket, voltak statiszta gyerekek, akik elsírták magukat, annyira megviselte őket ez az egész.

1_27.jpg

Az apa (Molnár Gusztáv) és kislánya (Szénási Panni) észreveszik, hogy embereket visznek el a házuk előtt

– Mennyi időt forgattatok?

– A fényviszonyok miatt gyakorlatilag két óránk volt arra, hogy felvegyük jól az egészet, mert később úgy estek az árnyékok, hogy nem tudtunk volna forgatni, mert mondjuk az operatőr árnyéka benne lett volna a képben. Filmre forgattunk, ezért maximum hatszor tudtuk felvenni az egészet, mert annyi nyersanyagunk volt. Ez alatt a két óra alatt fel is vettük hatszor, ez nagyon összehangolt munkát igényelt. Végül a harmadik próba sikerült a legjobban, az látható most a filmen.

– Miért volt fontos neked, hogy egy snitt legyen a film?

– Ez az ötlet már a legelején megszületett bennem, mert úgy érzem, hogy ez a forma tudja a leginkább érzékeltetni azt valós időben, amit ez a család megélt. A vágás mindig egy kicsi filmes csalás, egy snitt pedig egy lélegzetvétel. Ez a történetmesélés szempontjából is fontos, és az átérzés miatt is. Az a szerencsém, hogy az operatőröm mindig mögém áll ebben, nem mondja, hogy ezt vagy azt nem lehet megcsinálni.

– Miért volt fontos neked, hogy filmre forgassatok?

– Egyszerűen ég és föld a különbség aközött, hogy filmre vagy digitálisan forog valami. Látszik a szemcsésség és a hangulat, és azt gondoltam, hogy ezt a történetet csak így szabadott megörökíteni. Nem is nagyon szeretek videóra forgatni.

2_25.jpg

A család segíteni szeretne a zsidóknak, de ez nem tetszik mindenkinek

– Mennyire tipikus, hogy filmre forgatnak ma Magyarországon?

– Semennyire, szerintem ez elég egyedi, mert drága, és nincs rá lehetőségük a filmeseknek. A legtöbb rendező azt szereti, ha többször és többféleképpen felvehet egy jelenetet, és utólag dolgozhat velük. Ez kiszolgálhatja a minőséget, de az a hangulat, amit maga a film hoz, az szerintem annak is köszönhető, hogy ha valami filmre forog, akkor az alkotók is jobban érzik a súlyát, és azt, hogy nem szabad hibázni, mert csak kevés lehetőségünk van felvenni. Nincs lazsálás, mindenki összekapja magát. Arról nem is beszélve, hogy filmre forgatni gyakorlatilag már hagyományőrzésnek is minősül.

– A film nyert két díjat Görögországban. Hogy viszonyulsz a díjakhoz?

– Örülök neki, mindig jó, ha elismerik a munkánkat. Ami kicsit kesernyés ebben, hogy előbb figyelnek fel egy külföldi fesztiválon egy ilyen történetre, mint itthon. Az például jó lenne, ha a forgalmazók észrevennék ezeket a kisfilmeket, és mondjuk mozifilmek előtt vetíthetnék őket, de ez gazdasági okokból nem nagyon működik nálunk. A díjak viszont segíthetnek abban, hogy felfigyeljenek egy kisfilmre itthon is. A zsűri különdíja mellett a nemzetközi kritikusok díját (FIPRESCI) is elnyertük, ami sokkal szakmaibb díj. De persze ezen kívül nem nagyon számít, csak ki lehet tenni a polcra.

– A film a Médiatanács támogatásával valósult meg. Mi a véleményed a pályázati rendszerről? Mik a tapasztalataid?

– Jó volt, hogy valódi diskurzus indult el a filmről a pályázati beszélgetésen, olyan kérdések hangzottak el, amelyek engem is elmélyülésre késztettek. Az kicsit kellemetlen volt, amikor egy másik filmtervünk azon bukott el, hogy nem kaptunk vetítési nyilatkozatot az MTVA-tól, pedig a pályázás feltétele, hogy legyen egy szerződésünk egy tévével, aki majd levetíti a filmünket. Egy nappal a jelentkezés előtt derült ki, hogy nem kaptuk meg a nyilatkozatot, így esélyünk sem volt mást találni. Jó lett volna, ha nem így alakul. Pedig úgy gondolom, hogy talán nem mindegy az a tévének sem, hogy nemzetközi díjjal rendelkező alkotók filmjeit játsszák vagy sem. Persze ezt nem az én tisztem eldönteni, mert amúgy meg nagyon jó, hogy van ez a pályázat, hiszen ez az egyetlen lehetőség a kisfilmeseknek előrelépni.

Szólj hozzá!

Címkék: kisjátékfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Huszárik Zoltán Szabó Simon

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr9711927363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra