Interjú az első kisjátékfilmjét készítő, dokumentarista szemléletű Szakonyi Noémi Veronikával
Január 22-én, vasárnap este, 23.05 órakor debütál az M2/Petőfi Tv műsorán Szakonyi Noémi Veronika Disznóvágás című kisjátékfilmje. A kamaradráma egy fiatal párról szól, akik a fiú családjához mennek egy ünnepi disznóvágásra. A 25 perces filmet a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatta. A premier kapcsán beszélgettünk a rendezővel.
Az alkotóról dióhéjban
Szakonyi Noémi Veronika szabadúszó rendező. A Corvinus Egyetemen nemzetközi kapcsolatok szakára járt, majd ösztöndíjjal Kínába került, ahol felvették a Pekingi Filmakadémiára rendezést tanulni. Hazaköltözése után Almási Tamás osztályában elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező mesterképzését. 2015-ben diplomázott, azóta több nemzetközi díjat nyert dokumentumfilm-terveivel. Állandó alkotótársával, Vincze Máté Artúrral a Norvég Civil Alap támogatásával forgatott Norvégiában és Izlandon. A Kisfogház történetét bemutató közös filmjük, az Életreítéltek 2016 végén a Chagrin Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon debütált, amit több észak-amerikai vetítés követett.
– A Disznóvágás története arról szól, hogy a megszokottól eltérő közegben egy apró esemény is képes kihívás elé állítani a kapcsolatrendszereket. Honnét jött a film alapötlete?
– A sztori eredője, hogy az egyik legjobb barátnőm vidéken volt disznóvágáson a barátja rokonainál, ott történt meg az eset, hogy hirtelen eltűnt a telefonja. Dokumentumfilmesként nagyon érdekesnek találtam, hogy ő egy szokatlan környezetben, de gyakorlatilag nagyon is valóságosan belekerült egy kamaradráma-helyzetbe. Adott egy ház néhány emberrel, kint mínusz tíz fok, disznóvágás, az emberek két napig összezárva – és nem tudni, hova tűnt a telefon… Kialakult egy nagyon erős feszültség a családban, és ennek a valós esetnek az abszurditása megtetszett. Később, amikor a filmen gondolkoztunk, akkor persze fikcionalizáltuk a történetet.
– Mennyire volt nehéz megtalálni a film befejezését? Hosszabb játékidő számtalan lehetőséget kínált volna még...
– Bennem ebből a szempontból nincs hiányérzet. Szeretem, ha a film vége nyitott, marad egy kis titok. A néző továbbgondolja a filmet, lehet egy saját verziója a látottakról. Jobbnak érzem, ha nincs se moralizálva, se túlmagyarázva egy befejezés.
Tóth Simon Ferenccel a Disznóvágás forgatásán
– Még fiatalnak számítasz a rendezői pályán, ám eddig csak dokumentumfilmek alkotójaként tűntél fel. Mennyire volt új, más tapasztalat ez a rendezés?
– A dokumentumfilmes tanulmányaink végén, 2014-ben az osztálytársaimmal együtt alapítottunk egy céget, a Match Frame Productions Kft.-t. Ez egy kreatív műhely, ahol sok filmen, sok projekten együtt dolgozunk, például Dér Asia Ember Juditról szóló dokumentumfilmjén, amit szintén a Mecenatúra támogat. Viszont ez volt az első kisjátékfilmünk. Meglepett minket, hogy egyáltalán sikeres volt a pályázatunk. Egy évet szerettünk is volna halasztani, mert nem voltunk végig itthon, Magyarországon, ám ez nem jött össze, így volt némi versenyfutás az idővel. Jó, hogy megtapasztalhattuk az időkeretet, a megfeleléskényszert és azt, hogy ilyen helyzetben rengeteg segítséget kaptunk, főleg a SPARKS-tól. A főiskolán sokáig forgathattunk egy-egy filmet, ez azonban már a való élet, szigorú elvárásokkal.
– Nagyon sok nemzetközi témában dolgozol, eközben a Disznóvágásban egy nagyon magyaros téma jelenik meg.
– Ha őszinte akarok lenni, néha elfáradunk a dokumentumfilmekben. Egy-egy ilyen „doksi” elkészítése nagyon hosszú ideig, kettő-három évtől tízig is eltarthat, és időközben kellenek más kreatív kihívások, amelyekből lehet újratöltekezni. A kisjátékfilmek egyrészt más készségeket fejlesztenek, másrészt felfrissülést nyújtanak, hiszen rövid idő alatt elkészülnek, és kézzelfogható eredményük van. Nagyon szeretek megfigyelni embereket, a reakcióikat, kapcsolataikat. A karakterfejlesztésben is sokat segít a dokumentumfilmezés. Ha pedig játékfilmekben is gondolkozol, akkor a látottak alapján fejleszted a karaktereket a fejedben. A kettő kiegészíti egymást.
Jelenet a Disznóvágás című filmből
– Ezek után viszont adódik a kérdés, hogy a Disznóvágás után mi lesz a folytatás a játékfilmek világában. Milyen terveid vannak?
– Nem ez a fő irány, de szeretnénk játékfilmekkel foglalkozni a jövőben is. Maszatvár című kisjátékfilmünk terve most nyert a Huszárik Zoltán-pályázaton. Az az elképzelés szintén igaz történeten alapszik. Ez a nyáron forgatandó tizenöt perces kisjátékfilm nagyon közel áll hozzám, és remek stábot sikerült összehozni rá. Egy válás történetét dolgozza fel, illetve hogy az apa manipulációja következtében hogyan alakul anya és fia kapcsolata. Az ötlet alapjául szolgáló történetből dokumentumfilmet készítünk Szilánkok címmel.
– És dokumentumfilmes vonalon milyen terveitek vannak?
– Jelenleg azt érzem, hogy sokkal közelebb állnak hozzám a dokumentumfilmek, fontosabbnak is tartom ezeket a projekteket. A világban is érzek egy nyitást a minőségi dokumentumfilmek felé. A cégünkben lévő fiatalok is ilyeneken dolgoznak, ezeket a filmterveket nemzetközi workshopokon fejlesztjük. Vincze Máté filmjét például tizenkét évig forgatjuk egy nemzetközi örökbefogadásról szóló témában, ami a harmadik-negyedik événél tart. Egy amerikai mormon házaspár három roma kislányt fogadott örökbe, az ő felnőtté válásukat kísérjük figyelemmel. Nagyon sok minden van még a világban, ami érdekel bennünket, és sokat dolgozunk azon, hogy eljussunk oda, ahol ezek a témák megtalálhatók, illetve sokat gondolkozunk azon, hogy mi lenne az a forma, amely révén eljuthatunk az emberekhez, mert a tévében nem hiszünk.
– Miért nem?
– Egyrészt úgy gondoljuk, hogy az internetes tartalomnak inkább van jövője, másrészt az a közönség, akit meg akarunk szólítani, nem biztos, hogy elérhető a televízión keresztül. Átalakul a tartalomfogyasztás, és a fiatalok, sőt az idősebb korosztály egy része is sokkal inkább az internetet részesíti előnyben. Az interneten viszont már nem gondolkozhatunk tévéműsorban. Ugyanakkor az internetes tartalomközvetítéshez meg kell találni a megfelelő finanszírozási struktúrát is. A dokumentumfilmezés azonban szerencsére nagyon nemzetközivé vált, és ott tartunk, hogy nem kell csak Magyarországban gondolkozni.
A Szilánkok koncepciójával – Ugrin Julianna producerrel közösen – elnyerte a trieszti fesztivál koprodukciós fórumán az EAVE (European Audiovisual Entrepreneurs) produceri szakképzés díját.
– Beszélsz angolul, németül, kínaiul, ismered a világot és rengeteg nemzetközi kapcsolatod van. Ebből nem feltétlenül magyarországi karrier körvonalazódik ki.
– Igen, a „menni kellene” témáján folyamatosan gondolkozunk. De Budapest remek hely, és a lelki kötődés szempontjából is kiváló bázis. Mindig vissza akarunk ide jönni, szeretjük az itteni témákat, projekteket. És alkotóként felelősségünk is van. Élhetnénk más országokban, dolgozhatnánk más cégeknek is, mégis itt szeretnénk teremteni. Szeretjük a témákat idehozni, és hiszünk benne, hogy Magyarországról is lehet globális témákat feldolgozni, még ha az út néha rázósabb és lassabb is. Hiszünk az új formátumokban és a jövő történetmesélésében.
– Mit hoz számotokra 2017?
– Nagy izgalmat jelent, hogy a héten mehetünk a Sundance fesztiválra, ez egy csodálatos lehetőség, még el sem hisszük. Nagy kihívásnak tűnt, amikor pályáztunk a Sundance Development Fundhoz, mert azt mondják róla, nehezebb bekerülni, mint egy Ivy League College-ba. El sem hittük, amikor megkaptuk a hírt, hogy beválogatták a Szilánkok című projektünket. Ennek révén mehetünk ki egyhetes workshopra, és konzultálhatunk nemzetközileg elismert szakemberekkel, vágókkal, operatőrökkel, producerekkel, meg persze nézhetünk rengeteg jó filmet. A Sundance csapata nagyon sokat segít, hogy melyik filmből mit tanulhatunk, mit emelhetünk át vizuálisan, mondanivalóban, megformálásban. Idén tavasszal szeretnénk eljutni Ázsiába, hogy rövid dokumentumfilmeket készítsünk. Kambodzsában van egy sztori, ami régóta mozgatja a fantáziánkat, és én személyesen vágyom vissza Kínába is, ahol korábban három évet éltem. Vágom és forgatom a saját dokumentumfilmemet, nyáron megkezdjük a Maszatvár forgatását, illetve közben producerként aktívan dolgozom az egyik osztálytársam, Meggyes Krisztina – a díjnyertes Azok című dokumentumfilm rendezője – új, a Hiányzó 10 óra című filmjén, amellyel Lipcsében elnyertük a legjobb pitchnek, ötletnek járó díjat.
– A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjáról mi a véleményed?
– A Disznóvágás remek lehetőség, jó lecke és szükséges gyakorlat volt számunkra, és nagyon hálásak vagyunk, hogy elkészíthettük. Amit viszont ezen felül fontosnak tartok megjegyezni, és külföldön is ezt látom, hogy nagyon jó lenne egy mentoringprogram kialakítása. Hiányzik az egymást segítő hozzáállás szemlélete, egy kreatív műhely kialakítása, pedig igény van rá. A tapasztalatom az, hogy a legtöbb nemzetközi pitchingen, forgatókönyvbörzén ott vannak a nemzeti filmalapok, a regionális alapok, a nagy és kicsi tévécsatornák, szakemberek, fejlesztők stb., a Magyar Televízió, illetve a Nemzeti Filmalap pedig hiányzik. Fontos lenne Magyarországnak és a hazai filmeseknek, hogy a részvételükkel, akár megfigyelőként is támogassanak minket vagy akár koprodukciós partnerként aktívabban nyissanak a nemzetközi piac felé.
