Február 19-én, vasárnap 16.40 órakor a Duna Worldön debütál a Magyarország első világháborúja című dokumentumfilm A nagy háború alcímet viselő második része. Az első világháború előzményeit bemutató Az Aranykor 1867–1914 után a folytatás a háborús eseményeket szintetizálja, és Trianonig foglalja össze az eseményeket a történelmi tények és a korabeli dokumentumok mentén. A rendező, Ordódy György a filmpremier alkalmából a történelem feldolgozásának fontosságáról és az értő múltértelmezés hangsúlyosságáról beszélt a Médiatanács-blognak.
Az alkotóról dióhéjban
Ordódy György Budapesten született 1942-ben. Tizennégy évesen részt vett az 1956-os forradalomban. Dolgozott a Pannónia Filmstúdióban, majd a Magyar Filmgyártó Vállalatnál – többek között Keleti Márton, Várkonyi Zoltán, Fábri Zoltán és Szabó István mellett. Számos nagyjátékfilm rendezőasszisztense volt, később akciórendezőként tevékenykedett. A MAFILM alkotói műhelyének 1992-es feloszlatása után a Kispesti Televízió főszerkesztője lett, majd a Duna TV-nél szerkesztő-rendezőként folytatta, 1996 és 2003 között a csatorna koordinációs igazgatója volt. Az elmúlt csaknem két évtizedben számos egyedi televíziós filmet és műsort készített, a Magyarország első világháborúja első részét 2013-ban készítette el. A Filmszakma Mestere, több ízben magyar játékfilmes nívódíjat kapott, 2000-ben megkapta a Hűség a Hazának Érdemkeresztet.
– A világháborúk témájában rengeteg dokumentumfilm készült már korábban, akár magyar vonatkozásban is. Mi volt a motivációja arra, hogy ezt az áttekintő alkotást elkészítse?
– A történelem mindig nagyon foglalkoztatott. Sára Sándor volt a mesterem, és a 80 huszártól kezdve rengeteg történelmi témájú filmet készítettünk együtt és külön is. Ez volt az indíttatása ennek a filmnek és az előzményét képező első résznek is. Közel állnak hozzám azok a témák, melyekben mélyebb elemzéssel bemutatható, pontosan miként is zajlottak az események. Szükség van arra, hogy alaposabban ismerjük meg a tényeket, mert így a ma történéseiben is jobban tájékozódhat az ember.
– Archív felvételektől, képektől, térképektől hemzseg a film. Ezeknek az összegyűjtése hatalmas munkát igényelhetett. Hogyan sikerült ezeket beszerezni, mik voltak a fő források és a támpontok, amelyekhez nyúlni tudott?
– Lehetetlenség felsorolni, milyen sokrétű forrást kellett igénybe venni a készítés közben: könyvek, térképek, filmek, fotók és egyéb dokumentumok. A filmarchívumban található mozgóképek használata elsődleges volt, de a producerem is sok egyéb, különleges anyaggal szolgált. Képletesen odaláncoltuk magunkat a vágóasztalhoz, és addig dolgoztunk, amíg teljesnek nem éreztük a feldolgozást.
– A film látványosan kerüli a történészi kommentárokat, értelmezéseket…
– Ez film, nem műsor! A műsorban ül a szakértő, és elmondja a véleményét. Itt nem erről van szó. Történészekkel közösen írtam a szöveget. Alapos és gondos lektorálással véglegesítettük, dr. Hajdu Tibor történészprofesszor értő felügyeletével. Először elkészítettük a film kép- és hanganyagát, majd jött ő, és sok mindent helyre tett. Ez nagyon összetett munka, igyekszem mindent nagyon pontosan megkomponálni, képben, hangban és zenében. A Fábri-, Várkonyi-, Keleti-féle iskolában nőttem fel, filmes vagyok, nem tévés.
– A szakmai értelmezések helyett sorjáznak a korabeli levelek, idézetek. Ezek nyilvánvalóan levéltári kutatások eredményei. Mi alapján gyűjtötték a dokumentumokat?
– Az volt a szándékunk, hogy a történelmi tények mellett bemutassuk azt is, mit jelentett az átlagemberek számára a háború. A több évtizedes tapasztalat, a megszerzett rutin segített a szűrésben. Ehhez hozzátettek a családi krónikából megismert élmények, elbeszélt tapasztalatok is, személyes érintettségünk a világháborúban. Nagyapám harcolt a csatatéren, megsebesült, az öccse huszár volt. Tőlük már gyerekkoromban megtanultam azt, mit kell tudni a háborúról.
– Mi jelentette a legnagyobb nehézséget a film elkészítése közben?
– Trianon feldolgozása. Iszonyúan nehéz volt. Túlzás nélkül állítom, hogy közben tőrt forgattak a szívünkben, az egész stábéban. Ahogy elvették Magyarország nagyobbik részét, több millió magyar emberrel, etnikai okokra hivatkozva… Olyan feldolgozhatatlan igazságtalanság történt, amely akkor sem tehető jóvá, ha holnap mindent visszakapnánk. Azok az emberek akaratukon kívül idegen országok állampolgárai lettek, ahol üldöztetésekben volt részük… Miért, kiért?
– Volt olyan történelmi felismerés, amire a munka közben jött rá?
– Igen, például az, hogy most is 17-et írunk. Feldolgoztam 1917-et is. Nem akarom a falra festeni az ördögöt, de kísértetiesen ismétlődnek dolgok. Reméljük, hogy nem ennyire tragikus értelemben. Az biztos, hogy az emberiségnek az elmúlt száz évben sem lett több esze!
– A 20. század eleji intenzív történelmi események összekapcsolódásából fakadóan logikus felvetés lehet a filmek folytatása.
– Gondolkozom ilyesmin, ugyanakkor a második világháború, mint olyan, szerintem csak fogalomként létezik, valójában az az első háború elkerülhetetlen folytatása, kis szünettel. A tendenciák pedig nem változtak a világban.
– Látná értelmét – hogy didaktikus jellegéből adódóan – a filmet akár középiskolákban is vetítsék?
– Nagyon ajánlom, de nem a hetvenperces változatot. A filmet legfeljebb csak részletekben lenne érdemes levetíteni, mert félő, hogy ebben a tömörségben és hosszban a fiatalok nem bírnák végig. Rövidebb szakaszokban viszont érdemes lenne. Sőt, hozzáteszem, hogy az egyetemi oktatásban sem ártana, mert az a tapasztalatom, hogy ha egy-egy történelmi személy nevét említem egyetemistáknak, kevés fogalmuk van róla. A Tisza név például legfeljebb a folyóval hozható kapcsolatba a fejükben.
– Mi a véleménye a Médiatanács mecenatúraprogramjáról?
– Rendben lévő pályázati rendszernek gondolom. Átlátható, normális folyamati rendszernek vélem. Ezért is szoktunk itt pályázni.
