Disznóvágás – újratöltve, Mindenki a tévében

2017.02.20. 09:46 :: Sajtoiroda

Négy premier és hét ismétlés látható a héten a televízióban Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásában készült művek közül. A héten pótolják a Disznóvágás című kisjátékfilm elmaradt premierjét az M2/Petőfi Tv-n, és először vetítik a legeltetés visszaszorulása miatti agrárgondokkal foglalkozó Tüskeirtók című dokumentumfilmet a Hír Tv-n. Debütál a 120 éves Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet története és a Városi legendák című animációs sorozat legújabb, Ikrek című része az M2-n, de látható lesz az Oscar-átadás estéjén a díjra esélyes Mindenki is.

PREMIEREK:

Szétszakadt Magyarország (r: Huth Gergely)

Mozipremier az Urániában. Az időben bő három évtizedet visszakalauzoló dokumentumfilm azt a célt tűzte ki, hogy bemutassa, a rendszerváltás részleges bukása, a háború előtti népi-urbánus vita újraéledése nem írható a magyar nemzet sokat emlegetett, gyógyíthatatlan pártoskodásának számlájára. A feltárt állambiztonsági iratok szerint a pártállam titkosszolgálata nagy erőket mozgósított azért, hogy a legkisebb rendszerellenes mozgolódásokba is beépüljön, folyamatos békétlenséget, zavart keltsen. A filmet az Ember Judit pályázaton támogatta a Médiatanács. Uránia Nemzeti Filmszínház, február 21., kedd, 18.30. (A díszbemutató regisztrációhoz kötött.)

120 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (r: Tóth Orsolya)

A református, evangélikus és az unitárius lelkészképzésnek nagy múltja van Erdélyben. A film a 2015-ben 120 éves Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet történetét meséli el, tárgyalva a korábbi időszakok eseményeit egészen a két évvel ezelőtti ünnepségsorozatig. A helyszíneket körüljárva, emlékképek és dokumentumok bemutatásával történészek beszélnek a lelkészképzés múltjáról. A Médiatanács az Ember Judit-pályázaton támogatta a filmet. Duna World, február 26., vasárnap, 16.30

1_41.jpg

Városi legendák – Ikrek (r: Glaser Katalin)

Az animációs sorozat egy képzeletbeli Magyarország városi legendáinak világában játszódik, ahol minden epizódban új szereplőkkel és azok extrém történeteivel találkozhatunk. Mindenki hallott már sok olyan történetet, amelyek így kezdődnek: az apukám testvérének a barátnője mesélte, hogy a szomszéd fiú kutyájának az előző gazdájával megesett, hogy… Az aktuális rész az ikerlétről szól, amelynek számos verziója van: például ha egyformának tűnnek, mégis minimálisan különböznek; vagy ha különbözőek is, ha akarnak, tudnak hasonlítani. A Médiatanács a Dargay Attila-pályázaton járult hozzá a rész elkészüléséhez. M2, február 26., vasárnap, 19.05. A Szeged című rész ismétlése: február 25., szombat, 19.05

Tüskeirtók (r: Bőle István)

Dokumentumfilm a magyar legeltetés évtizedek alatt alapjaiban megváltozott helyzetéről. A 15-20 éve nem legeltetett, nem kaszált területekről óriási munka a tüskés bozótokat, növendékfákat kiirtani, újra művelhetővé tenni az elvadult területeket. Körkép Zempléntől a Dunakanyaron át Zaláig. A Médiatanács az Ember Judit-pályázaton támogatta a filmet. Hír Tv, február 26., vasárnap, 23.00. Ismétlés: hétfő, 14.00

Disznóvágás (r: Szakonyi Noémi Veronika)

Anna és Attila egy fiatal, jegyben járó pár. A fiú a lány unszolására végre elviszi barátnőjét vidékre a családjához, hogy megismerkedhessen velük. Attila és testvére, Zsolt között tapintható a régóta tartó feszültség, ami a szülői meglepetés, a másnapra szervezett disznóvágás során még inkább kiéleződik. A helyzetet súlyosbítja, hogy egyszer csak eltűnik Anna telefonja... A rendezővel készült interjúnk itt olvasható! A kisjátékfilmet a mecenatúraprogram Huszárik Zoltán-pályázata támogatta. M2/Petőfi Tv, február 26., vasárnap, 23.05. Ismétlés: hétfő, 3.20 (A januárban, a veronai busztragédia hétvégéjén elmaradt premier pótlása)

2_36.jpg

ISMÉTLÉSEK:

A természetfilm magyar találmány? (r: Lerner János)

Tudományos ismeretterjesztő film a magyar természetfilmezés fél évszázados történetéről. A különleges időutazás arra keresi a választ, létezik-e még mindaz a „magyaros” eredetiség, ötletesség és találékonyság, amely mindig is jellemezte a magyar természetfilmek alkotóit. Spektrum, február 21., kedd, 8.55

Boxi (r: Klingl Béla)

Boxi, a papírkutyus és Kartomi, az eleven papírfiú dobozokból épült világukban élik életüket, és mindig új kalandok találják meg őket. A valóságban is kivágható és összehajtogatható papírból készült szereplők meséje minden részben új izgalmakat kínál a gyerekeknek, környezettudatos üzenetei és rejtett poénjai pedig felnőtteknek is érdekesek lehetnek. M2, február 22–24., szerda–péntek, 17.15

Az égigérő fa – A küszöb (r: Nagy Márton, Kovács Márton, Hermán Árpád)

A mesei és mitológiai elemekkel tűzdelt kaland-rajzfilmsorozatban egy táltos fiú és három harcos társa mássza meg az égig érő fát. Az első részben a Fa világába vezető Küszöb elérését tervezi a csapat a csillagokat követve. M2, február 24., péntek, 11.45

A szomorú kacagány (r: Seres Tamás)

Mesefilm a kacagányokról, a különleges, antropomorf lényekről, akiknek kerti virágok nőnek a fejükön és mindig kacagnak. A kacagányok félnek a szomszéd faluban élő kacabajkáktól, nehogy elrabolják őket, ám egy nap Lipi a tiltás ellenére átkukucskál a sövényen, és meglát egy lányt, akiről azt hiszi kacagány, és elrabolták... M2, február 24., péntek, 12.00

Anyám levelei Sztálin elvtárshoz (r: Mészáros Márta)

Dokumentumfilm egy embertelen rendszerben tanúságot tevő bátor nő harcáról, sírig tartó hűségéről. Mészáros Márta több filmjében is feldolgozta édesapja, a sztálini tisztogatás során kivégzett szobrász, Mészáros László sorsát. Ebben a filmben édesanyja, Kovács Vilma nyomába ered, aki követte férjét Kirgíziába, majd letartóztatása után magára maradt gyermekeivel. Duna World, február 25., szombat, 16.15

A bolygóműves (r: Metyássy Áron)

Ismeretterjesztő film Galamb József magyar mérnökről, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy az autózás forradalmasította a 20. századot. A Ford T-modell létrejöttében tevékenykedő szakember útja Makótól Detroitig, ahol megvalósította álmait. M5, február 25., szombat, 19.50, ismétlés: vasárnap, 3.45

Mindenki (r: Deák Kristóf)

3_29.jpg

A rövidfilm kategóriában Oscar-díjra jelölt magyar alkotás. A film története szerint a’90-es évek elején a tízéves Zsófi új iskolába kerül, ahol kezdetben egészen jól alakulnak a dolgai: beveszik az intézmény híres kórusába, és összebarátkozik a legnépszerűbb lánnyal az osztályban. A kórusvezető Erika néniről azonban hamar kiderül, hogy nem olyan kedves, mint amilyennek elsőre tűnt, és nem egészen hétköznapi módszerekkel alakítja a kar életét. A film a mecenatúraprogram Huszárik Zoltán-pályázatán elnyert nyolcmillió forint állami hozzájárulásnak köszönhetően készült el. Duna Tv, február 26., vasárnap, 21.05.

Mindenki - előzetes from Kristof Deak on Vimeo.

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása