Tizenhárom mecenatúrás film a Friss Hús versenyprogramjában

2017.03.27. 14:29 :: Sajtoiroda

A Superbia és a Balkon is látható a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült tizenhárom alkotás között az ötödik évében járó, a héten zajló Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztivál versenyprogramjában. A tévé mellett maradók Fényévek címmel a hazai fényművészetről szóló, valamint a miskolc-lyukóvölgyi mélyszegénységből való kitörés lehetőségeit feldolgozó filmek premierjeit láthatják.

Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztivál

Az eseményt március 29. és április 2. között rendezik meg Budapesten, a Toldi moziban. A versenyprogramban mintegy ötven hazai és külföldi rövidfilm vesz részt, amelyből tizenhárom a mecenatúraprogram támogatásával készült alkotás:

Superbia

(r.: Tóth Luca)

Az animációs alkotás a nemek közti előítéleteket és konfliktusokat térképezi fel a modern társadalomban elfogadott, tradíciókra és biológiai alapokra helyezett szerepek kifordításával. A történet egy képzelt társadalomban játszódik, több karakter szemszögéből bemutatva az egyes élethelyzeteket. A film a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatának támogatásával készült. Vetítések: magyar versenyfilmek 1. blokk, március 29., szerda, 19.00, március 30., csütörtök, 21.00, március 31.,  péntek, 15.00

Jelenet a Superbia című filmből

Partizánok

(r.: Szabó Szonja)

A film Jancsika és Feri gyerekkori barátságának történetét meséli el, 1959 őszén, Budapesten. Egy nap Feri apjának a vezényletével tartóztatják le és hurcolják el Jancsika apját, aki az ötvenhatos események résztvevője volt. A házkutatás során megtalálják a lyukas nemzeti zászlót, ami akkoriban elég volt a halálbüntetéshez. Az alkotást a mecenatúraprogram Huszárik Zoltán-pályázata támogatta. Vetítések: magyar versenyfilmek 1. blokk, március 29., szerda, 19.00, március 30., csütörtök, 21.00, március 31.,  péntek, 15.00

Ebéd előtt

(r: Szabó Simon)


A második világháború vége, Budapest közelében. Egy kislány ebéd előtt kilép az udvarra, hogy enni adjon az állatoknak, amikor furcsa zajok hallatszanak az utcából. Embereket visznek el. A kislány és családja úgy érzi, segítenie kell… Az alkotást a Huszárik Zoltán-pályázat támogatta. Vetítések: magyar versenyfilmek 2. blokk, március 29., szerda, 21.00, március 30., csütörtök, 21.00, március 31., péntek, 13.00

Ungvár

(r.: Áprily Zoltán)

Az animációs rövidfilm 1941 novemberében játszódik, egy kereskedelmi hajó legénységének kiszolgáltatottságát meséli el. Az Ungvár legénysége mindaddig nem sejtette, hogy hajójukat bérbe adták a szövetségeseknek, amíg a németek meg nem érkeztek a brailai kikötőbe. Az alkotás a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatának támogatásával készült. Vetítések: magyar versenyfilmek 2. blokk, március 29., szerda, 21.00, március 30., csütörtök, 21.00, március 31., péntek, 13.00

Uchebnik

(r.: Csicskár Dávid)

1956-ban egy falusi iskola diákjai a forradalomtól örömittas hangulatban elégetik az oroszkönyveiket. Azonban a szovjet csapatok bevonulása, és a forradalom leverése után minden diáknak be kell mutatnia az oroszkönyvét az iskolában, ha nem akarja, hogy kicsapják. A filmet a mecenatúraprogram Huszárik Zoltán-pályázata támogatta. Vetítések: magyar versenyfilmek 2. blokk, március 29., szerda, 21.00, március 30., csütörtök, 21.00, március 31., péntek, 13.00

Jelenet az Uchebnik című filmből

Wellness

(r.: Szabó Virág)

Két nyugdíjas hölgy évtizedek óta barátok, és együtt töltik a vakációjukat egy wellness szállodában. A film egy nap eseményeit követi végig, melyben a barátnők próbálják a maximumot kihozni a nyaralásból. A történet végére a két nő megszokáson és kölcsönös elhallgatáson alapuló barátsága eljut addig a pontig, amikor mindkettőjüknek felül kell vizsgálnia, mit tudnak egymásról és önmagukról. Készült a Huszárik Zoltán-pályázat támogatásával. Vetítések: magyar versenyfilmek 3. blokk, március 30., csütörtök, 19.00, március 31., péntek, 21.00, április 1., szombat, 15.00

Záridő

(r: Reich Dániel)

Kisjátékfilm egy misztikus balatoni eltűnésről és az azt követő nyomozásról. Beni elől egyik pillanatról a másikra veszik el a testvére. A főhős úgy érzi, a racionális magyarázatokon túl kell keresnie a választ, ebben segítsége is akad a helyi nyomozó személyében. A megoldás odaát van? Az alkotást szintén a Huszárik Zoltán-pályázat támogatta. Vetítések: magyar versenyfilmek 4. blokk, március 30., csütörtök, 21.00, március 31., péntek, 16.00, április 1., vasárnap, 21.00

Paparazzi

(r.: Hartung Attila)

Rövidfilm a hétéves Bence és a fotósként dolgozó Bea barátságáról, akik kénytelenek egymással megosztani a fiú apró szobáját: a nő paparazziként a szemközt forgató hírességeket próbálja lencsevégre kapni. A furcsa páros kapcsolata fokozatosan alakul át egyfajta barátsággá, miközben a szülők hozzáállása vendégük jelenlétéhez két teljesen különböző irányba alakul. Az alkotás a Huszárik Zoltán-pályázat támogatásával készült. Vetítések: magyar versenyfilmek 5. blokk, március 31., péntek, 17.00, április 1., szombat, 20.00, április 2., vasárnap, 19.00

Egér

(r: B. Nagy Ervin)

Az 1980-as évek közepén a tizenkét éves Egerszegi Krisztina mesteredzői már tisztán látják az ifjú tehetségben rejlő lehetőséget. Első felnőtt versenyén a későbbi ötszörös olimpiai bajnok úszó ellenfelei jóval nagyobbak és erősebbek nála, mégis versenyre kel velük. Az alkotást szintén a Macskássy Gyula-pályázat támogatta. Vetítések: magyar versenyfilmek 4. blokk, március 30., csütörtök, 21.00, március 31., péntek, 16.00, április 1., vasárnap, 21.00

Balkon

(r: Dell'Edera Dávid)

A déli forróságban egy belváros panel negyed utcájában teljes csend uralkodik. Egy férfi különleges döntése néhány percre megváltoztatja az utca lakóinak életét. Animációs feldolgozás a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatának támogatásával. Vetítések: magyar versenyfilmek 5. blokk, március 31., péntek, 17.00, április 1., szombat, 20.00, április 2., vasárnap, 19.00

Kockaember

(r: Dombrovszky Linda)

Egy idős ember képtelen elfogadni, hogy nyugdíjba küldik, végül belehal, mert nem tudja befejezni élete főművét. A film egy parabola, amely végletesen tár elénk egy látszólag hétköznapi jelenséget, a nyugdíjazás problémáját. A film elkészítését a Médiatanács a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatta. Vetítések: magyar versenyfilmek 6. blokk, március 31., péntek, 21.00, április 1., szombat, 16.00, április 2., vasárnap, 17.00

Grand Prix

(r.: Sós Bálint Dániel)

A húszperces rövidfilm egy keserédes történet, ami egy szegény család biciklirelikviájának hányattatásait meséli el. A családfő saját kárán tanulja meg a dolgok ára és értéke közti különbséget. A film elkészítését a Médiatanács a Huszárik Zoltán-pályázattal támogatta. Vetítések: magyar versenyfilmek 6. blokk, március 31., péntek, 21.00, április 1., szombat, 16.00, április 2., vasárnap, 17.00

Van egy határ

(r.: Tóth Barnabás)

Valahol Közép-Európában, 1948-ban egy apa és kisfia menekülnek az erdőben, a vasfüggönyön át, nyugatra. A határ túloldalán áll az ideiglenes amerikai katonai bázis, ahol eligazítás és egy új élet reménye vár rájuk. Az amerikaiak a kommunisták módszereiről és az épülő rendszerről kérdezik az apát, aki először bizalmatlanul, később készséggel válaszol a kérdésekre. Az alkotás a Huszárik Zoltán-pályázat támogatásával készült. Vetítések: magyar versenyfilmek 7. blokk, április 1., szombat, 19.00, április 2., vasárnap, 15.00, 20.00

TELEVÍZIÓS PREMIEREK

Fényévek

(r.: Kosztolni Ildikó)

Sokan nem tudják, de a fényművészet megteremtésében és fejlesztésében a magyar művészeknek kiemelkedő szerepük volt, a hazai alkotóközösségek pedig a mai napig a terület élvonalába tartoznak Kepes György, Moholy-Nagy László és Nicolas Schöffer hagyatékának örököseiként. Az ismeretterjesztő film művészettörténészek és elhivatott, világszerte ismert magyar művészek szemszögéből mutatja be ezt a progresszív műfajt és annak technológiáját. Az alkotás a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatának támogatásával készült. Duna World, április 1., szombat, 16.10

Képkocka a Fényévek című filmből

Tervek nélkül semmik leszünk

(r.: Osgyáni Gábor)

Van kitörés a mélyszegénységből? Ennek lehetőségeit keresik Miskolc-Lyukóvölgyben, amely közel négyezer lakosával ma Magyarország legnagyobb vidéki szegregátuma. A munkanélküliség és a szegénység a segítő szakma figyelmét lassan a területre fordították. A cigány származású segítő, János az utóparasztosodásban látja a kitörés lehetőségét, gombatermesztésben és szarvasmarha-tenyésztésben gondolkodik. Hogyan működhet az utóparasztosodás közvetlenül egy nagyváros mellett, ahol a mezőgazdaság munkakultúrájának csak nyomai fedezhetőek föl? Alkalmas lesz ez az önellátás vagy a jövedelemkiegészítés megteremtésére? A film ezekre a kérdésekre keres válaszokat. Az alkotást a mecenatúraprogram Ember Judit-pályázata támogatta. Duna World, április 2., vasárnap, 16.35

ISMÉTLÉSEK

Négy évszak a magyar pusztán

(r: Sáfrány József)

Bár az Alföldről nem feltétlenül a változatosság jut eszünkbe, valójában természeti értékekben bővelkedik. Igaz, ezek észrevételéhez gyakran megálló, megpihenő szemlélődéssel kell figyelnünk. M5, március 28., 12.15

Vers-kép – És látta Isten, hogy ez jó!

(r.: Csúcs Zoltán)

Újszerű animációs megoldással készült sorozat. Az alkotás irodalmi szintű versek illusztrálásával válik befogadhatóvá a gyermekek számára, így fejlesztve a kultúra iránti nyitottságukat és vizuális látásmódjukat. M2, március 28., kedd, 15.35

Indián

(r: Simonyi Balázs)

Az úttörőtáborok időszakába visszarepítő rövidfilmben a tizenéves Galambos vadnyugati ábrándja és a kor rideg valósága ütközik. Kalandjai és élményei révén lassan maga mögött hagyja a gyermekkorát, hogy belekóstoljon a felnőtt létbe. M2, április 2., vasárnap, 23.00, ismétlés 3.00

 

komment

Címkék: rövidfilm Friss Hús

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása