Interjú Buda János rendezővel és Berta Enikő szerkesztővel Fibulák és fabulák – avagy leletek a régészetről című filmjükről
Tudta, hogy akár repülőgép-pilóták is megtalálhatnak fontos régészeti lelőhelyeket? Vagy hogy egy fogból kideríthető, hogy ezer évvel ezelőtt honnan hova vándorolt el a tulajdonosa? Esetleg kíváncsi arra, hogy mi lesz azokkal a tárgyakkal, amelyeket az illegális műkincs-kereskedelemben foglalnak le? A Médiatanács támogatásában készült el és a hétvégén szombat és vasárnap délután debütál a Duna Worldön a Fibulák és fabulák – avagy leletek a régészetről című kétrészes dokumentumfilm-sorozat, ami ezekre a kérdésekre is választ ad. A film alkotóival a régészetről és a forgatás körülményeiről is beszélgettünk.
Az alkotókról dióhéjban
Berta Enikő rendező, szerkesztő, forgatókönyvíró. A Szegedi Tudományegyetem magyar-kommunikáció szakán végzett 2008-ban. A Magyar Televízióban szerkesztette a Delta tudományos magazint, a Kutyafül-macskanyelv című gyerekeknek szóló ismeretterjesztő magazint és a Natura című természetvédelmi műsort. AMédiatanács mecenatúraprogramjában Buda Jánossal közösen több filmet is készített, mint például A Lyme, a Friss piócát tessék! és A norvég prímásnő című alkotásokat.
Buda János rendező, operatőr, vágó. Első filmjeit Szolnokon a Hemopta Film Klubban készítette, később Nyíregyházán, aztán Budapesten dolgozott. Munkái megjelentek a Duna TV, a Magyar Televízió és a TV2 képernyőjén is. Öt éven át a Szegedi Tudományegyetemen tanított kommunikáció szakosokat. Filmjei több fesztiválon is díjnyertesek voltak, az Ez a mi kis játékunk… című filmje volt az Országos Televíziós Műsorfesztivál első díjazottja 1998-ban.
Mit gondoltok arról, hogy egy dokumentumfilm milyen hatással tud lenni egy adott tudományterületre? A ti dokumentumfilmetek hogyan vehet részt a régészet megismertetésében?
Buda János: Bevezetésnek mindenképpen jó. Igaz, hogy hosszú a filmünk, kétszer 50 perc, de nagyon sok témát érint, mert mindig rácsodálkoztunk valamire. És ha mi nem tudtunk ezekről, akkor a nézőink sem tudnak. Bízom benne, hogy segítség tud lenni az ismeretterjesztésben.
Hogyan fogtatok neki a forgatásnak? Mi inspirált titeket?
Buda János: Egy régész barátom hívott fel körülbelül két évvel ezelőtt, amikor a 4-es főútvonal mentén az építkezések során találtak egy 8000 éves házat. Ez nagy szenzáció volt akkor, mi pedig beadtuk a pályázatunkat a Médiatanács ad-hoc pályázatára, nyertünk és lementünk forgatni. A régészetről nem sokat tudtunk, csak annyit, amennyit a laikusok. Ezen az ásatáson viszont krimibe illő történetekkel találkoztunk. A film, ami elkészült persze nem a szenzációt akarja erősíteni, hanem be akarja mutatni a régészek munkáját.
Berta Enikő: Sok természettudományos módszer kapcsolódik a régészethez. Rengeteg olyan eszközt, módszert láttunk, ami esszenciája a tudománynak, és a régészek is használják. Egészen hihetetlen például, hogy csontokból megállapítható, hogy az adott ember honnan vándorolt a lelőhelyre.
Buda János: Arról nem is beszélve, hogy ezek a leletek olyan összefüggésekre is fényt deríthetnek, amelyek felülírják a történelemkönyvekben található információkat. Nagyon izgalmas, éppen ezért szeretnénk egy következő filmben a tiltott történelemmel is foglalkozni. Nagyon sok olyan hely van a világon, amit nem mernek kutatni, nehogy valami olyan derüljön ki, ami nem illeszthető bele az eddigi világképünkbe.
Hogyan született a film címe?
Buda János: Kitaláltuk a címet, jól hangzott és passzolt a történetünkhöz, erre az egyik forgatási helyszínen éppen elénk toltak egy talicskányi fibulát. Ez sorsszerűnek tűnt. A fabula pedig azért fontos, mert ezeknek a tárgyaknak mind van történetük, és tanítanak is minket, némelyik erre, a másik pedig arra.
Egy illegális kereskedőtől több mint tízezer fibulát foglaltak le. Ha egy ásatáson 2-3 ilyen tárgyat találnak, akkor az egy kivételesen gazdag lelőhelynek minősül.
A film sokat foglalkozik a műkincs-feketekereskedelemmel is. Ki az, aki megveszi ezeket az illegális műkincseket?
Berta Enikő: Ez el is hangzik a filmben: maga a múzeum. Rossz hír, hogy ezek az intézmények is a könnyebb utat választják sokszor, és az igen időigényes, ugyanakkor rengeteg információra fényt derítő ásatások helyett megveszik az illegális kereskedőktől a tárgyakat, amiket aztán kiállítanak. A magyar régészek egyébként világszinten nagyon elismertek. Ugyanakkor persze nem tudnak mindenhol ott lenni, és nincsenek is arra ösztönözve a múzeumok, hogy ásatásokat szervezzenek, ezért az illegális műkincskereskedők gyakran dúlják fel a kivételes lelőhelyeket.
Hogyan tesz kárt ez az illegális kereskedelem a régészeti leletekben?
Berta Enikő: A legfontosabb, hogy tényleg szétdúlják a lelőhelyeket, ami azt jelenti, hogy azokon a területeken rengeteg információ elvész, ami egyébként egy ásatás során kiderülne. A cserépdarabokat, amikből általában legelőször lehet következtetni a lelőhely korára, eldobálják az illegális kereskedők, nem értékes nekik, mert túl sokat kell bíbelődni vele, mire eladják. Fémdetektorokkal járják a területeket és a kifejezetten értékes tárgyakat kaparintják meg és adják el. Ezzel pedig lehetetlenné teszik, hogy azt az adott tárgyat eredeti helyén vizsgálhassuk, leszűrve belőle nagyon sok következtetést.
Buda János: Fontos, hogy ezzel a témával kezdjük a filmet, mert erről a laikusok keveset tudnak. A filmünk tájékozató jelleggel is bír, reméljük, hogy azt is sikerül átadnunk, mi a teendő, ha mi magunk bukkanunk ilyen lelőhelyre.
Sok illegális kereskedő fémdetektorral vizsgálja át az értékes lelőhelyeket
Magyarországon milyen hatóság foglalkozik a talált műkincsekkel?
Berta Enikő: Sajnos nincs ilyen szervezet. Ráakasztották a Természetvédelmi Őrszolgálatra a régiségvédelmet, de nem igazán tudnak hatékony munkát végezni. Fontos különbség ugyanis a természetvédelem és a műkincsvédelem között, hogy a természetvédelemnél pontosan tudjuk, hogy mit védünk, a műkincsekről azonban nem tudható, hogy mikor és hol bukkannak elő. A régész ráadásul mumus, hiszen akár évekre is leállhat egy építkezés, ha műkincset találnak az alap ásásakor.
Mi a sorsa a lefoglalt műkincseknek vagy műkincshamisítványoknak?
Buda János: Elvileg annak az országnak a tulajdona egy műkincs, ahol megtalálták. Általában múzeumokba kerülnek. A hamisítványokat viszont, döbbenet, de nem kell beszolgáltatni, magyarán visszakapja, akitől lefoglalták. Nem túl jó a rendszer, mert így újra megpróbálkozhatnak az eladásával.
Buda János mint rendező-operatőr egy helyszíni forgatáson. Laikusként sok mindenre rácsodálkoztak.
Mi volt a legmeghatározóbb a forgatás során, amivel szembesültetek?
Buda János: Laikusként fogtunk a forgatáshoz, szóval nekem minden nagyon új volt. Kiemelném, hogy milyen fantasztikus embereket ismertünk meg a régészek személyében, akik amellett, hogy hatalmas tudású emberek, vidámak és közvetlenek is voltak.
Berta Enikő: Számomra meghatározó élmény volt, amikor a Szépművészeti Múzeumban – ami ugye be van zárva most az építés miatt –, megmutatták nekünk azokat a műtárgyakat, amelyeket egy török csempészkamionon találtak. Soha nem volt még ilyen nagy fogásuk, és felemelő volt ezeknek a tárgyaknak a jelentőségét átélni. Nagyon boldog vagyok, hogy mi pont tudtunk erről forgatni.
A filmet Varga Lili színésznő narrálja. Hogyan választottátok ki őt erre a szerepre?
Buda János: Korábban is dolgoztunk Lilivel a Lyme-kórról készült filmünkben, és nagyon megszerettük. Rá írtuk ennek a filmünknek a narrációját. Lili személye párhuzamot állít például a színészet és a régészet között. Ez egy kicsit lazítja az egyébként rengeteg információt tartalmazó filmet.
Varga Lili színésznő a film narrátora és arca
A Fibulák és fabulák bemutatója most szombaton és vasárnap lesz a Duna Worldön, az első részt május 27-én 16.10-kor, a másodikat 28-án pedig 16.35-kor vetítik. Tervezitek a tévén kívül máshol is terjeszteni?
Berta Enikő: Most neveztük Szolnokra a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra. Konkrét terjesztését, forgalmazását nem tervezzük, de ha iskolák vagy bármilyen egyéb oktatási intézmény kéri tőlünk az anyagot, mi nagyon szívesen átadjuk, hogy bárki felhasználhassa a benne rejlő tudást.
Buda János: Emellett nagyon bízunk abban is, hogy a televízió jó időben és kellő gyakorisággal fogja sugározni ahhoz, hogy bárki hozzáférhessen.
Mik a további filmes terveitek?
Berta Enikő: Nagy fájdalmunk, hogy a RoboCupról készült ad-hoc anyagunk végül nem jutott tovább a mecenatúraprogramban az Ember Judit-pályázaton forráshiány miatt. A robotversenyeken résztvevő magyar fiatal mérnökökkel forgattunk, akik azóta már egyéb nemzetközi szakmai versenyeket is megjártak, jó lett volna ott is a nyomukban lenni, de sajnos ezt nem tudtuk megtenni. Egyébként ők mennének most Japánba is a nemzetközi versenyre, még kérdéses, hogy össze tudják-e szedni rá a pénzt.
Buda János: Most viszont a Médiatanács Escher-pályázatán kaptunk pénzt helyszíni forgatásra Bözödújfalun. Ez egy erdélyi település, amelyet árvízvédelmi okokból elárasztottak és egy tavat hoztak létre a helyén. Most a gát rongálódása miatt le kell ereszteni a mesterséges tavat, vagyis felszínre fog kerülni az egész falu. Annak idején az emberek élete ment tönkre, most pedig a tó élővilága pusztul el és a tó környéki vállalkozások. Forgatunk azokkal, akik ott éltek, és most visszamennek megnézni, mi lett a falujukból.
Mi a véleményetek a mecenatúraprogramról?
Buda János: A roboCupos fájdalmunkon kívül maximálisan meg vagyunk elégedve a rendszerrel. Nagyon sokan kaphatnak lehetőséget, jó és igazságos a rendszer, jó hogy ilyesmire szán pénzt az állam. Nem csak magyar relevanciája van a filmeknek, hanem nemzetközi sikereket is elérnek, ami pedig az ország jó hírnevét is öregbíti.
