Premieren Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz animációi

2017.06.26. 09:41 :: Sajtoiroda

Két animációs sorozat újabb részei debütálnak a héten a közmédia mesecsatornáján a Magyar Média Mecenatúra program támogatásában készült alkotások közül. Jankovics Marcell Az Árpádok emlékezete című sorozatából a III. Béla uralkodását bemutató részt pénteken mutatja be az M2, míg Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója című meséje szombaton és vasárnap debütál.

PREMIEREK:

Az Árpádok emlékezete – A keresztesek Magyarországon (r: Jankovics Marcell)

1_58.jpgAz ismeretterjesztő animációs sorozat III. Béla uralkodásával foglalkozó második része, amely a koronázástól a király haláláig átívelő időszakot önti mesébe. A tehetséges, Bizáncban tanult III. Béla az egyik legnagyobb Árpád-házi uralkodónk, aki okos kormányzásával egész Kelet-Közép-Európa vezető hatalmává tette a Magyar Királyságot. A felvirágoztatott gazdaság és kultúra messze túlmutatott a király uralkodásának időszakán, aminek következtében az ország unokája, IV. Béla alatt túltette magát a tatárjáráson is, és az alapokhoz visszanyúlva adott volt a lehetőség az újjáépítésre. A film elkészítéséhez a Macskássy Gyula-pályázaton járult hozzá a Médiatanács. M2, június 30., péntek, 13.15. A film a vetítés után július 5-ig elérhető lesz a mediaklikk.hu-n.

Egy komisz kislány naplója – Hurrá, nyaralok!; Mr. Barnum cirkusza (r: Gyulai Líviusz)

2_51.jpgA komiszkölyök-sorozat után Gyulai Líviusz egy komisz kislány, Dolly történetét meséli el animációjában. Az első részben a komisz lány ráveszi nővérét, hogy vigye magával a New Yorkhoz közeli tengerpartra. Ugyan megígéri, hogy jól lesz, mint egy angyal, ám hamar társat talál abban, hogyan keserítse meg a nyaralók életét, majd pedig New York felé veszi az irányt. A második részben Dolly egy lapátkerekes hajón hazakeveredik, nővérét kivéve pedig mindenki keblére öleli. Otthon szenzációs hírt hoz az újság: leégett Mr. Barnum cirkusza. A sorozat a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán készült el. M2, július 1–2., szombat–vasárnap, 14.30. A meserészek a vetítés után július 8–9-ig elérhetőek lesznek a mediaklikk.hu-n.

ISMÉTLÉSEK:

Burdosház Amerikából – Balogh Balázs néprajzkutató nyomában (r: Zsigmond Dezső)

Az amerikai magyarok burdosháznak hívták az angol „boarding house” kifejezés után a nőtlen legények vagy a családjukat Magyarországon hagyó, munkát vállaló férfiak lakóhelyét a XIX-XX. század fordulóján. Az ismeretterjesztő film egy ilyen ház felmérését és Magyarországra hozatalát dokumentálja. M5, június 26., hétfő, 9.05. A film a vetítés után július 3-ig elérhető lesz a mediaklikk.hu-n.

3_41.jpgNéma harang (r: Erhardt Ágoston)

Erdélyben mintegy 150 olyan, egykori magyar falu van, ahol néhány évtizeddel ezelőtt még működött a templom, mára azonban a legtöbb településen ezek a műemlékek romosak, elszomorító látványt nyújtanak. Az ismeretterjesztő sorozat ezeket a felbecsülhetetlen kulturális értéket hordozó, még ilyen állapotban is gyönyörű épületeket mutatja be. Duna World, június 26., hétfő, 11.15, június 27., kedd, 11.20. A filmek a vetítés után július 3–4-ig elérhetőek lesznek a mediaklikk.hu-n.

Boxi (r: Klingl Béla)

Kartomi, a csintalan papírfiú és Boxi, a kartonkutya különös történetei elevenednek meg egy gyermek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült világában. A sorozat szereplői a valóságban is kivághatók és összehajtogathatók papírból. M2, június 29., csütörtök, 6.15

A természetfilmezés kulisszatitkai – Természetfilmesek és egyéb állatfajták (r: Lerner János)

A természetfilmes azon ritka fajok egyike, amelyik földünk legextrémebb helyein is előfordul. A 16 részes sorozat rendezők, szerkesztők és operatőrök segítségével a természetfilmezés háttérmunkáját mutatja be. Spektrum, június 27-28., kedd-szerda, 4.00, 4.30. Duna World, június 28., 11.15

Kulák volt az apám (r: Petényi Katalin, Kabay Barna)

A dokumentumfilm drámai sorsokon keresztül mutatja be a kommunista diktatúrában kulákoknak minősített magyar középparasztság tragédiáját, ártatlan emberek meghurcolását és kiszolgáltatottságát. Duna World, június 29., csütörtök, 22.35

4_21.jpgA dunavirág mentőakció (r: Balázs Gergely)

Balázs Gergely rendhagyó természetfilmje nemcsak a dunavirágok életét mutatja be, hanem dokumentálja a dunai kérészek megmentésére tett erőfeszítéseket is. Duna World, június 30., péntek, 13.15. A film a vetítés után július 7-ig elérhető lesz a mediaklikk.hu-n.

Jó boroknak szép hazája Erdély – Arad-Hegyalja, Ménes és Magyarádi borvidék (r: Erdélyi János)

Ismeretterjesztő film a történelmi Magyarország évszázadokon át legismertebb és legnagyszerűbb borvidékeiről. A talaj és az éghajlat adottságai, valamint a megfelelő páratartalom miatt ezeken a területeken egyedülálló minőségű aszúbort termeltek az elmúlt évszázadokban. Duna World, július 1., szombat, 14.15

Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről (r: Medgyesi Gabriella)

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes nagy múltja, presztízse és színvonalas előadásai mellett egy-egy kor társadalmi állapotáról, művészetfelfogásáról is sokat elárul. Háromrészes dokumentumfilm-sorozat első része. Duna World, július 1., szombat, 20.10, ismétlés 5.05. A film a vetítés után július 8-ig elérhető lesz a mediaklikk.hu-n.

Egy élet a szőlőért (r: Hevér Zoltán)

A kutató, Babó Tivadar ötven éve nem tudja sikerre vinni egyedülálló tervét: felvirágoztatni a magyar szőlőtermesztést a tengerentúlon is használt találmányával, az ágaskordonnal. Duna World, július 2., vasárnap, 14.50. A film a vetítés után július 9-ig elérhető lesz a mediaklikk.hu-n.

Záridő (r: Reich Dániel)

Kisjátékfilm egy misztikus balatoni eltűnésről és az azt követő nyomozásról. Beni elől egyik pillanatról a másikra veszik el a testvére. A főhős úgy érzi, a racionális magyarázatokon túl kell keresnie a választ, ebben segítsége is akad a helyi nyomozó révén. A megoldás odaát van? M2, július 2., vasárnap, 23.20, ismétlés 3.25

ZÁRIDŐ - Trailer from Dániel Reich on Vimeo.

A becsület útján – 1. rész (r: Mudry Péter)

Koszorús Ferenc 1944-ben a csendőrpuccs megakadályozásával nagyban hozzájárult a budapesti zsidóság deportálásának leállításához. A témát feldolgozó dokumentumfilm sorozat az 1920-as helyreállító évektől kezdve párhuzamosan mutatja be a történelmi eseményeket és Koszorús ezredes életét. Duna World, július 2., vasárnap, 21.35

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr3312620803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra