„Volt benne valami nagy testvériség”

2017.07.11. 09:31 :: Sajtoiroda

Székely derbi címmel forgatott dokumentumfilmet Nagy Viktor Oszkár, amely most szombaton, július 15-én 14.15-től debütál a Duna Worldön. A csíkpálfalvai szekérhajtó verseny apropóján giccsmentes, de szeretettel árnyalt képet kapunk az ott élők mindennapjairól. A rendezővel készült interjúból nemcsak azt tudjuk meg, hogy megtapasztalta-e a bőrén a székely humort és mennyire értette a helyi dialektust, de azt is, hogy a főszereplők mit szóltak a kész filmhez.

Az alkotóról dióhéjban

Nagy Viktor Oszkár portréjaNagy Viktor Oszkár 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán. Játék- és dokumentumfilmeket egyaránt készít. Különösen érdekli a különböző nemzetiségű emberek, kultúrák találkozása. Hivatal című tévéfilmje a Biarritzban rendezett FIPA-n 2016-ban elnyerte a legjobb forgatókönyv díját. A Két világ közt című, a bicskei átmeneti menekülttáborról készült filmje 2011 szeptemberében a Jameson CineFest dokumentumfilmes fődíját, 2012-ben pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége filmkritikusi díját kapta. Az Apaföld címmel vetített első nagyjátékfilmjéért 2009-ben a 40. Magyar Filmszemlén megkapta a külföldi kritikusok által odaítélt Gene Moskowitz-díjat. 2013-ban mecenatúrás támogatással elkészítette a Székely lelemény című dokumentumfilmjét, amelyben megmutatta, hogy a csíkcsomortániak hogyan jártak túl a Securitate eszén, hogy templomot építhessenek.

– A film egyik nagy erőssége az akkor tizenöt éves főszereplő fiú, Ferencz Dávid. Miért esett épp rá a választásod?

– Ez egy hosszú folyamat volt. Az volt a legnagyobb nehézsége a filmnek, hogy megtaláljuk, mi legyen a vezérfonal. Egyrészt adott volt a verseny, ami a történet ívét megadja, másrészt viszont túl akartunk lépni azon, hogy magazinműsor-szerűen ezt csak egyszerűen bemutassuk. Mindenáron akartunk valami mást keresni, ami több, ami mélyebb, ami fontosabb. Próbáltunk bejutni a kertekbe, házakba, hogy kicsit jobban megismerjük az ott élő embereket – akik azért nem voltak ismeretlenek épp az előző filmem miatt, amit a szomszéd településen forgattunk, és Dávid volt a legizgalmasabb a szereplők közül. A fiatalsága okán is, a gyerek és felnőtt lét határán állt, neki nagy eseménynek számított a derbi. Másrészt a nagybátyjához, Zolihoz való viszonya különleges volt. Erre igazán lehetett építeni, volt benne szépség. Nagyon szeretetteljes kapcsolatban élnek, de azért tudják egymást osztani is, aminek megvolt a maga filmes kisugárzása. Zoliban pedig van versenyszellem, bizonyítási vágy, ez is fontos volt, hogy ott volt bennük a tűz, a szenvedély. Nagyon megszerettem őket.

– Ők nevezték el derbinek, vagy ti találtátok ki a kifejezést a film címéhez? Mert a derbi ugye egy fontos lóversenyfajtát jelent, nem fogathajtást.

– Már amikor beadtuk a szinopszist, már akkor székely derbinek hívtuk. Ezt mi találtuk ki, ők sosem használták ezt a kifejezést.

Zoli és Dávid a fogathajtó versenyen

Zoli és Dávid a versenyen

– Hogyan fogadták a helyiek, hogy filmeznétek a versenyről?

– Az előző film miatt már ismertem a helyi viszonyokat, nem kellett kérlelnünk, hogy forgathassunk, kopogtatni az ajtókon. Házról házra lehetett menni, feltérképezni a versenyzőket és hogy kinek van köze ehhez a versenyhez. Ferencz Levente például a verseny megálmodója, fő szervezője, versenybírója – természetesen ő is szerepel a filmben. Csíkcsomortán, Csíkpálfalva és Csíkdelne egyébként szorosan összetartozik, szinte egy falu, egy polgármester van, de azért persze megvannak a szokásos féltékenységek, rivalizálások is.

A nehézséget inkább az jelentette, hogy időt találjunk, hogy valamit tervszerűen csináljunk. Egyeztettünk valamit, és az élet felülírta, ezért sokszor kellett improvizálnunk. Rohanni kellett az események után. Ezeknek az embereknek megvan a napi munkája, ami mellett szinte mindannyian tartanak állatokat, és mindenkinek van földje. Ez azt jelenti, hogy mielőtt elmennének dolgozni – még hajnali négytől –, illetve a hivatalos munkájuk végeztével este még jó pár órát dolgoznak: etetés, kihajtás, behajtás, pityókaszedés, minden, ami a földdel és az állattal kapcsolatos. Folyamatos munkával telik a napjuk hajnaltól késő estig, nincs pihenő, nincs nyaralás. Bár ez is változik, mert a fiatalok többsége már nem akar földet művelni, gazdálkodni, de sokan, miután szerencsét próbálnak a városban, később mégis visszatérnek, és folytatják. És a székely embereknél tényleg az van: ha azt mondja, mindjárt átszalad hozzád egy perc múlva, lehet, hogy egy hét múlva látod csak.

De viccelődtek is velünk. Például sokat forgattunk szekérhátsón, egy palló volt keresztbe téve, az egyik oldalon az operatőr ült, a másikon én. Aztán egy fiú, Bíró Levente szólt az operatőrnek, hogy álljon fel, én meg a deszkával leborultam a mocsárba…

Felvétel a Székely Derbi lovaskocsis hajtóversenyről

A piros pompom hagyományos dísze az erdélyi magyar munkalovaknak a versenyen is

– Mennyire általános, hogy meg is ülik a lovaikat?

– Szoktak lovagolni, de inkább ez csak a gyerekek kiváltsága, nekik van erre idejük. Illetve a helyiek közül többen tagjai a hagyományőrző székely huszáregyesületnek, mint például Zoli is; ők gyakran lovagolnak.

– Mi volt az, amire nem számítottál a forgatás alatt?

– Az, hogy az egésznek van egy brutális naturalizmusa azon túl, hogy gyönyörű, festői környezetben élnek. Az ottani embereknek valami nagyon organikus, de egyszerre vad viszonyuk van a természettel. Azt persze csak az én városi szemszögemből nézve megterhelő látni, hogy mindennaposak az állatvágások, folyt a vér, folytak a belek, herélték a disznót. Ez egy nagy kérdése volt szerkesztési, vágási szempontból is, hogy van-e helye, és mennyire mutassuk be.
A lovakat munkaállatokként tartják, és nem a természeti szépségükért vagy kecses mozgásukért, odacsapnak nekik, ha kell. Eladják, veszik, eladják, veszik. Nem különlegesebb, mint a marha vagy disznó. Állat, hasznot hajt. Azért akadnak, akiknek ez szívügye, mint Zoliéknak és Leventének is, de ez nem általános. Sokan le is cserélik a lovat traktorra, mert az gazdaságosabb – bár ez örök vita tárgya, mert a másik álláspont szerint a lovakkal például sokkal szebben be lehet szántani a földet.

A másik, hogy azt képzeltem, hogy a verseny a versenyzők számára sokkal nagyobb téttel bír, komoly rivalizálásokkal, akár stiklikkel. De nem ilyen volt, hanem volt benne valami nagy testvériség, és inkább szórakozást, kikapcsolódást jelentett ez számukra. Inkább arról szólt, hogy egymást segítik ebben, például a versenyen is baj esetén kölcsönadták egymásnak a szekerüket.

Ez a film valamelyest visszaadja azt, ahogyan ők élnek, nemcsak a szép dolgokat, de a nehézségeket is. Próbáltuk az arányokat megtalálni. Az egyensúlyozásra szükség volt, hiszen természetesen tekintettel kellett lenni a versenyre is. Talán meglepő, de azt gondolom, hogy a filmből nem a szigorúan vett versenyrészek a legfontosabb mozzanatok, hanem azok a képek, amik megmutatják, hogy ezek az emberek hogyan élnek el ebben a tájban. És ennek elmesélésében még sok lehetőség van, de ahhoz tényleg sok időt kell ott tölteni.

– A beszéddel nem volt gondotok, hogy megértsétek őket, a helyi dialektust?

– Jó kérdés… (nevet). Rettenetesen nehéz volt. Szerencsére egy olyan stábbal forgattam, amiben két tag is székely volt, bár már Magyarországon éltek: az operatőr, Kürti István és a gyártásvezető, Makai Betti. Volt úgymond nyelvismeretük, de volt, amit ők se értettek. Mindketten ugyanis városi környezetből jöttek, így néhány falusi szó, mondat nekik is meglepő, érthetetlen volt; de megvolt a maga bája. Olyan körmondatokban beszélnek, hogy nincs vége, és már a beszélő se tudja, hogy honnan is indult és hova is tart. Ez azért a vágáskor okozott nehézséget.

A Székely Derbi főszereplői és a filmes stáb tagjai

A főszereplők és a stáb

– Februárban már levetítettétek a filmet a helyieknek, mit szóltak hozzá?

– Nagyon sokat nevettek. Nincsenek hozzászokva, hogy magukat lássák a képernyőn, és hogy valaki így tartson tükröt feléjük arról, hogyan beszélnek, mit mondanak. Zoli nagyon meg volt illetődve. Dávid ilyen szempontból „felvilágosultabb” gyerek, úgy érzem, tetszett neki. De ők erről nem beszélnek sokat. Lement a film, örültek neki, szűkszavúan, szemérmesen.

– Te magad kipróbáltad a szekérhajtást?

– Voltunk a szekéren, de én nem hajtottam. Azt nem mertem, de nem is volt rá igazán alkalom.

– Nincs benne a filmben, hogy hogyan alakult ki a szekérhajtó verseny hagyománya ott a csíki falvakban, mi ennek az oka?

– Nem fektettünk erre hangsúlyt, valóban. Mikor a film elnyerte végső formáját, már úgy éreztük, ez a háttérsztori nem ad hozzá pluszt: Levente járt fogathajtó versenyekre korábban, és egyszer csak kitalálta, hogy bár nincs pénzük hintókra, nemes lovakra, de van szekerük, van lovuk, és csináltak egy versenyt.

– Egyik előző dokumentumfilmedben, a szintén mecenatúrás támogatású Székely leleményben már foglalkoztál ezzel a vidékkel. Miért nyúltál most ismét egy székely sztorihoz?

– Nagyon egyszerű az oka: már az előző történetet is Varga Sándor ajánlotta a figyelmembe, a Magyar Rádió tavaly elhunyt hírszerkesztője, Koller István produceren keresztül, akiknek voltak csíkcsomortáni kapcsolataik. Épp amikor forgattuk ezt a filmet a templomépítésről, akkor tartották a szomszéd faluban a búcsút. Ott láttam először ezt a szekerekkel helyettesített fogathajtó versenyt, aztán Sanyi (Varga Sándor) írt ebből egy dokumentumfilm-ötletet. Teltek az évek, aztán előkerült újra, hogy vágjunk bele, és elkészült. Az idei, október eleji erdélyi magyar filmszemlén a Filmtettfeszt dokumentumfilmes részre, a Filmgaloppra szeretnénk is vele nevezni.

– A film a Médiatanács támogatásából készült. Hogyan értékeled a pályázati rendszert?

– Szeretem a rendszerben azt, hogy elég egy szinopszissal pályázni, és szakaszos a pályáztatás. Ez nagyon alkotóbarát megoldás, mert ha esetleg nem sikerül a pályázat, rengeteg munkától kíméli az embert, hogy nem kell feleslegesen belemélyednie az anyagba és hosszas treatmenteket írnia. Átlátható, és jó az is, hogy többször is lehet pályázni egy évben.

Szólj hozzá!

Címkék: interjú Magyar Média Mecenatúra Nagy Viktor Oszkár Csíkpálfalva Székely Derbi

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr3212656301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra