Mit jelentett a karfiol virágnyelven?

2017.08.02. 10:36 :: Sajtoiroda

Most vasárnap először kerül a képernyőre a Virágnyelv című animációs rövidfilm, amely az elfeledett hagyományainkat eleveníti fel, és egy fiatal magyar rákkutatót bemutató ismeretterjesztő film is debütál a televízióban a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásában készült alkotások közül. Új részekkel folytatódik A természet magyar fotósai, az Egy kupac kufli és a Világ-mesék, de az ismétlések között a Csendes gyarmatosítóktól a Balansz élettitkain át a Snétberger-tanítványokig is széles a kéthetes választék.

PREMIEREK:

A természet magyar fotósai – Daróczi Csaba, Ritzel Zoltán, Rahme Nikola, dr. Mészáros László (r.: Zachar Zita)

A tudományos ismeretterjesztő sorozat ötperces epizódokban mutat be magyar természetfotósokat, szeretett természeti értékeiket és tájaikat, elkísérve őket egy-egy munkanapra. A hazai szakemberek közül jó néhányan a világ élvonalába tartoznak, a számos tehetség mind azon dolgozik, hogy a természetvédelem értékeit és problémáit a fotóművészet eszközein keresztül szemléltesse. A készítők a sorozattal tisztelegnek a természetet a fény eszközével bemutató, érzékeltető, és védő művészek előtt. Az alkotás a Kollányi Ágoston-pályázat támogatásával készült. Duna Tv, augusztus 3., csütörtök, 13.45, 13.50, augusztus 10., csütörtök, 13.45, 13.50

Egy kupac kufli – Gyűjtsél te is Fityircet! (r.: Pálfi Szabolcs)

Újabb epizóddal folytatódik a Dániel András népszerű mesekönyve alapján készült rajzfilmsorozat a hét kufliról. A kuflik bár nagyon boldogok új otthonukban, az Elhagyott Réten, a letelepedés után számos hétköznapi és egészen különleges kihívással kell szembenézniük – még egy árvízzel is –, de ezeket közös erővel mindig sikerül megoldaniuk, annak ellenére, hogy egymástól teljesen különböző személyiségek. Mindemellett természetesen marad idejük a szórakozásra is, idejüket a játék, a bújócska és egymás születésnapjának megünneplése tölti ki. A sorozat a Macskássy Gyula-pályázat támogatásával készült. M2, augusztus 5., szombat, 8.05

1_59.jpg

Virágnyelv (r.: Glaser Katalin)

Mára kikoptak a köztudatból az olyan kínos vagy intim információk burkolt közlésére szolgáló apró trükkök, mint a zabkalász, a földieper vagy a karfiol ajándékozása (utóbbi például a rövid boldogságot fejezte ki). Nagyszüleink az öltözékünk, vagy a mozdulataik segítségével is egyértelmű jeleket és válaszokat adtak bizonyos kényelmetlen szituációkban. Az animáció a régen mindenki számára egyértelmű jelzések tárházát vonultatja fel, így hozza közelebb a mai kor emberét régi, elfeledett hagyományaihoz. Az alkotást a Médiatanács Dargay Attila-pályázatán támogatta. M2, augusztus 6., vasárnap, 23.20, ismétlés 3.45

Világ-mesék – Tartari Barbari, A törpeszarvas és a vadkan, A két árva meg a jóságos tehén, Aki elhordta a hegyeket (r: Cakó Ferenc)

A homokanimáció a nemzetközi népmesék végtelen tárházát felhasználva hozza közelebb a világot a gyerekekhez. Ha csak a viseletek, épületek, tájak különbözőségeit láttatjuk a gyerekekkel, akkor is bő ismeretanyaggal gazdagodhatnak, hiszen meséibe minden nép beletette vágyait, szokásait, legendáit, örök tanulságait nemzedékről nemzedékre örökítve. A vásznon alakuló képsorok fejlesztik a gyermekek kreativitását, tárgyfelismerő készségét. Az alkotás a Dargay Attila-pályázat támogatásával készült el. M2, augusztus 5-6., szombat-vasárnap, 14.30, augusztus 12-13., szombat-vasárnap, 14.30

A karcagi cigányteleptől a rákkutatásig (r.: Hevér Zoltán)

A roma származású rákkutató a Debreceni Egyetemen olyan genetikai markereket keres, amelyek idejében jelzik a szájüregi rákot. Horváth József az első Aranypánt-díj tulajdonosa, amellyel olyan roma hősöket díjaznak, akik kiemelkedőt nyújtanak az élet bármely területén. Két évtizede még senki sem mondta volna meg a karcagi cigánytelepen nevelkedő Józsikáról, hogy embereket gyógyít majd. József már tízévesen kétkezi munkásként dolgozott, de ennél többre vágyott, szülei pedig erejükön felül támogatták őt. Azóta a munkája mellett előadásaiban buzdítja a fiatalokat, hogy még a legrosszabb helyzetből is mindig van kiút, és sosem késő változtatni. Az ismeretterjesztő film a Kollányi Ágoston-pályázat támogatásával készült. M5, augusztus 12., szombat, 20.10, ismétlés 5.00

ISMÉTLÉSEK:

Safari a nagyvárosban (r.: Stodulka Gábor)

A tudományos ismeretterjesztő sorozat Varga Livius zenész segítségével egyszerre szórakoztató és informatív módon mutatja be a nagyvárosokban élő, az emberhez hozzászokott állatfajokat. Spektrum, augusztus 3., csütörtök, 4.45, 6.40, augusztus 4-5., péntek-szombat, 4.45, augusztus 7., hétfő, 9.50, augusztus 8-9., kedd-szerda, 4.45, 9.45

Csendes gyarmatosítók 2. – A hódítás folytatódik (r: Mosonyi Szabolcs)

Az utóbbi évtizedekben növekszik az allergének száma, és bizonyos vírusok, kórokozók a korábbinál gyorsabban terjednek, ami nem csak egészségügyi, de gazdasági károkat is okoz. Ezért a folyamatért az inváziós fajok – melyek idegen környezetben is képesek hirtelen és tömegesen elterjedni – térhódítása is felelős. A neves rendező második filmje a témában Duna Tv, augusztus 3., csütörtök, 13.20

Ahonnan elindultam… Batta György (r: Nagy Imre)

A felvidéki író és lapszerkesztő, Batta György munkássága nagy szerepet játszik abban a döntésben, amikor felvidéki magyar szülők anyanyelvi iskolába íratják gyerekeiket. A portréfilm alkotóinak célja az író életútján keresztül felhívni a figyelmet az otthon szeretetének, a családi tűzhely melegének fontosságára. Duna Tv, augusztus 4., péntek, 13.50

A Nagy-Küküllő útja (r: Jakab Ervin)

Tudományos ismeretterjesztő film az erdélyi Nagy-Küküllő folyóról víz alatti felvételek és helikopteres képek felhasználásával, biológusok, etnográfusok és történészek közreműködésével. A folyó a magyar történelem fontos pillanatainak „élő szemtanújának” számít, emellett jelentős természeti érték, amely nemcsak számos fajnak jelent védett élőhelyet, hanem maga is védelemre szorul. Spektrum, augusztus 4., péntek, 6.00

Büszkébben tűrni másnál (r.: Széles Tamás)

Már az első világháború alatt, 1917-ben törvényben rendelkeztek háborús emlékhelyek állításról. A dokumentumfilm a szoborállítások hullámait és az emlékművek megsemmisítésének történetét mutatja be, két részben. Duna World, 1. rész, augusztus 5., szombat, 14.30, 2. rész, augusztus 6., vasárnap, 14.55

Snétberger tanítványok (r.: Kopp Krisztina)

"Alázatra van szükség, a zene nagy dolog és tisztelni kell." - sulykolja tanítványai fejébe Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész, aki 2011-ben létrehozta a nevével fémjelzett Zenei Tehetség Központot. Világszínvonalú képzést nyújtanak hátrányos helyzetű fiataloknak, segítve őket zenei karrierjük elindításában. M5, augusztus 5. , szombat, 20.05, ismétlés 3.55

Hoppi mesék – A kívánságvonat, A titokzatos levél, A majom éve, Kit rejt a jelmez?, A zöld vizű tó rejtélye, A lelocsolt locsolók (r.: Rófusz Ferenc)

A történetek középpontjában álló hoppik színes, vidám, manószerű lények. Minden ország minden fontos ünnepéről ők gondoskodnak, így kalandjaikon keresztül a gyerekek a világ különböző népeit és az ő szokásaikat is megismerhetik. M2, augusztus 6., vasárnap, 8.05, 8.10, augusztus 12-13., szombat-vasárnap, 8.05, 8.10

Hoppi mesék trailer hun HD 2015 05 12 from Tamas Salusinszky on Vimeo.

Balansz (r.: Ulrich Gábor)

A világ oszlop, tenyérnyi tetején áll az ember. Az egyensúly kényes, az út bukások és kapaszkodások szépséges sora. Ám az életharcok kilengései egyre letisztultabb válaszokat adnak a nagy kérdésekre. Hol találunk lelki épségre, s hol valós értékre? Megtaláljuk-e az értelmet az örök körforgásban? M2, augusztus 6., vasárnap, 23.30, ismétlés 3.55

A sárga csikó nyomában (r: Zágoni Bálint)

Ismeretterjesztő film a Janovics Jenő által alapított kolozsvári filmstúdióról, ahol Korda Sándor, Kertész Mihály és Blaha Lujza is forgattak, az ott elkészült közel hetven játékfilmből azonban mára mindössze négy maradt fent. Hír Tv, Vetítő, augusztus 6., vasárnap, 23.00

Méregzöld mesék (r.: Szabó Attila)

Az ismeretterjesztő film az erdélyi származású Hans Hedrich másfél éves terepmunkája alapján mutatja be a Hargita megyei famaffia tevékenységét. M5, augusztus 7., hétfő, 12.25, ismétlés augusztus 8., kedd, 9.15

Zrínyi és a vadkan (r.: Simonyi Balázs)

Vadászat közben, zavaros körülmények között halt meg 1664. november 18-án korának egyik legkiválóbb embere, Zrínyi Miklós. A dokumentumfilm alkotói magyar és horvát történészek, szkeptikusok, vadászok, régészek, pletykakutatók és politológusok segítségével keresik a válaszokat. M5, augusztus 9.,szerda, 12.50, ismétlés augusztus 10., csütörtök, 9.55

zrinyi trailer from FP_Films on Vimeo.

Herman Ottó 100 - MME 40 (r.: Molnár Attila Dávid)

A film Herman Ottóról, minden idők legnagyobb magyar természettudósáról és polihisztoráról emlékezik meg úgy, hogy közben bemutatja a negyven éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkáját is. Duna Tv, augusztus 11., péntek, 13.15

A jó pásztor – Tours-i Szent Márton élete (r: Pajer Róbert)

Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából készült történelmi dokumentumfilm, amely a kereszténység egyik legismertebb alakját mutatja be. Duna World, augusztus 12., szombat, 14.20

1_61.jpg

Határon 1988-1989 (r.: Lukács Csaba)

Az 1989-es romániai forradalom után akik jobb életre vágytak, azoknak Magyarország jelentette a reményt, nemcsak azért, mert ott már elkezdődtek a változások, hanem mert ez jelentette az egyedüli megoldást a magyarságuk megőrzésére. Duna World, augusztus 13., vasárnap, 21.35

Búcsú Magyarországon (r.: Simon Balázs

A valódi egyházi értékeken és népi hagyományokon alapuló búcsú ma is nagy élmény egy kisebb közösség számára. Érthető, miért nem merült feledésbe az idők folyamán, és miért fontos a búcsú ünnepe a mai ember számára is. Duna World, augusztus 13., vasárnap, 14.25

A legdélebbi magyarok (r.: Vojtkó Ferenc)

Székelykeve a legdélebbi magyar település Európában, és így a magyar nyelv legdélebbi bástyája is egyben. Az al-dunai székelyeknek 1764 óta a vándorlás a sorsuk, ami most újra felgyorsult. Hír Tv, Vetítő, augusztus 13., vasárnap, 23.00

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr1812710148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra