Egy szerelem gasztronómiája – premier Balla Eszter és Bereczki Zoltán főszereplésével

2017.12.04. 12:55 :: Sajtoiroda

December 14-én mutatja be a Duna Tv a Madarász Isti rendezésében készült Egy szerelem gasztronómiája című musicalt, amelyben Balla Eszter és Bereczki Zoltán játssza a főszerepet. Debütál az M5-ön a Kex dobosaként is ismert Kisfaludy András dokuja: az Elhallgatott zenekarok a hatvan-hetvenes évek legendás magyar beat- és rockegyütteseiről szól. Emellett jön A kőbaltás ember 2.,  és műsorra tűzik A levelek című drámai rövidfilm, valamint három animáció premierjét is  a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában készült alkotások közül.

PREMIEREK:

Elhallgatott zenekarok1. rész (r: Kisfaludy András)

elhallgatott_zenekarok.jpgA hatvanas évek végén, hetvenes elején volt tíz–tizenhárom zenekar – többek között a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas, a Bajtala Trió és a Liversing –, amelyeknek minden fellépésére, Budapesten és vidéken is több ezer ember ment el. Ezeknek a zenekaroknak az akkori jelenléte, fellépései, a zenéje, koncertjei magukban hordozták a szabadság eszményét. Többnek teljes nagylemezre való anyaga volt, mégsem jutottak el oda, hogy megjelenjenek, mert az akkori párvezetés mindent megtett azért, hogy megállítsa az együttesek egyre növekvő népszerűségét. A zenészek közül rengetegen disszidáltak, többen a negyvenes éveik végén meghaltak. Vajon miért kellett elhallgattatni ezeket a zenekarokat? Miért nem tudtak nagylemezt kiadni, miért nem kerülhettek be az akkori médiába? A mecenatúraprogram Ember Judit-pályázatán készült dokumentumfilm erre keresi a választ. M5, december 9., szombat, 18.00; ismétlés: 1.55

Bab Berci kalandjai – Bab Berci együtt sír Nuuszi Kuuszival (r: Kovács Márton)

bab_berci_kalandjai.jpg

Bab Berci Lázár Ervin mesevilágának meghatározó hőse, akinek a kalandjait Lázár Ervin meseregényeinek formájában már megismerhette az olvasóközönség. A harmadik epizódban Bab Berci kedve olyan savanyú, hogy ha uborkát szeretne eltenni, nem kellene hozzá ecet. Azonban Berci ráeszmél, hogy nem ő az egyetlen magányos, savanyú kedvű ember a környéken. Ráakadnak a bánatos neszek forrására, egy hórihorgas alakra. Az idegen bemutatkozik Bercinek, mint Nuuszi Kuuszi, a híres varázsló. Az animáció elkészüléséhez a Macskássy Gyula-pályázaton járult hozzá a Médiatanács. M2, december 10., vasárnap, 19.25

Űruborkák (r: Hegyi Magdolna)

uruborkak.pngA mesefilm története az űrubik Rozi nevű bolygóján játszódik. Teó, a legbölcsebb űruborka feladata a távoli bolygók lakóinak vizsgálata, és egy idő után a Földet kezdi kémlelni. Döbbenten tapasztalja, hogy káosz uralkodik az emberek között. Szomorúak, bántják a környezetüket és egymást, elfelejtettek egymásra figyelni, őszintén szeretni. Töpreng, mit lehetne tenni az emberekért, és hosszas gondolkodás után rájön a megoldásra. Ötletét beterjeszti az űrubik tanácsához: építeni kell egy űrhajót, és szervezni egy expedíciót a Földre. Az animáció a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán készült el. M2, december 10., vasárnap, 19.35

A levelek (r: Koncz Teréz Irén)

Gábor és Borbála régóta várt hírt kap: adoptálhatják a 12 éves Zolikát. A kapcsolatba lépéshez még várniuk kell, ám a szigorú tiltás ellenére Borbála biztató leveleket küld a fiú számára a takarítónővel. Zolika, bár kezdetben kételkedik, a sokadik levél érkezése után felbátorodik, és miután elküldte válaszát az új szüleinek a takarítónővel, kiáll rosszakarója Feri ellen. Feri és csapata már aznap éjjel bosszút áll, és miközben megverik, a Zoli párnájába rejtett leveleket is megtalálják. Miután a szobájába visszatérve Zolika egy olyan levelet talál, amelyből kiderül, hogy az összes addigi átverés volt, elveszti a józan eszét, és az események tragikus fordulatot vesznek. A kisjátékfilm a Huszárik Zoltán-pályázaton készült el. M2 – Petőfi Tv, december 10., vasárnap, 23.10; ismétlés: 3.20

 

Egy szerelem gasztronómiája (r: Madarász Isti)

Mi az édes romantikus gasztrovígjáték receptje? Végy egy marcona sztárséfet. Adj hozzá egy gátlásos könyvvizsgálólányt. A szívüket főzd puhára. Hosszan kavard a félreértéseket. Fűszerezd őket az elmúlt évtizedek legízletesebb slágereivel, egy csipetnyi szteppel és sok tánccal. Melegen ajánljuk! A gasztro-musical Balla Eszter, Bereczki Zoltán, Mészáros Béla, Benedek Miklós szereplésével készült. A romantikus, mai történetben olyan slágereket hallhatunk, mint a Nem leszek a játékszered, Szeretlek is meg nem is vagy a Hadd főzzek ma magamnak. A filmet a Médiatanács a Fehér György-pályázaton támogatta. Duna Tv, december 14., csütörtök, 22.00

szerelem_gasztronomiaja.jpg

A kőbaltás ember 2. – Samu vacsorája (r: Gauder Áron)

A Médiatanács támogatásával 2014-ben elkészült első rész sikere, a szakmai visszajelzések megerősítették a tervet a folytatásra, így a paleodetektív tovább „nyomoz”. Schneider Zoltán „főszereplőtársa” szintén közismert: Samu, a vértesszőlősi előember. Vértesszőlősön egy mészkőbányából kerültek elő az első kőeszközök, itt tanyázott az előemberek egy csoportja kb. 350 ezer évvel ezelőtt. Ezek az első emberi nyomok hazánk területén, ám ilyen távoli múltban az éghajlat és a táj is más volt. A film ezért visszamegy az időben, hogy jobban szemügyre vehesse az előemberek környezetét. A Kollányi Ágoston-pályázaton támogatott második rész is animációkkal, rekonstruált jelenetekkel hozza közelebb a régmúlt történéseit a nézőhöz. Előkészületben a harmadik rész is! Duna World, december 17., vasárnap, 14.20

Janó manó és az elveszett harmatcseppek (r: Miklósy Zoltán)

A különös mesefigura, Janó manó az erdő gondnokaként egy kocsányos tölgy törzsében él, ahol kis laboratóriumában különleges elixíreket készít harmatcseppekből. Egy nap nem leli a harmatot, így útnak indul Zizegő Zizzencs társaságában, hogy megtalálják az elveszett harmatcseppeket. Az animációsorozat első részét a Macskássy Gyula-pályázaton támogatta a Médiatanács. M2, december 17., vasárnap, 19.40

jano_mano.jpg

ISMÉTLÉSEK:

Safari a nagyvárosban (r: Stodulka Gábor)

A tudományos ismeretterjesztő sorozat Varga Livius zenész segítségével egyszerre szórakoztató és informatív módon mutatja be a nagyvárosokban élő, az emberhez hozzászokott állatfajokat, mint például az európai sün vagy a közönséges kullancs. Spektrum, december 4–10., hétfő–vasárnap, 4.45

Kortárs gyerekversek és dalok (r: Bognár Éva Katinka)

Az animációs sorozat epizódjai többek között Lackfi János, Varró Dániel és Tóth Krisztina munkáit dolgozzák fel. A filmeket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció tanszékének alumnis hallgatói készítették, a sorozat pedig elsősorban az óvodásokat és a kisiskolásokat szólítja meg. M2, december 5., kedd, 11.20; december 6., szerda, 16.40

A természetfilmezés kulisszatitkai (r: Lerner János)

A természetfilmes azon ritka fajok egyike, amelyik földünk legextrémebb helyein is előfordul. A 16 részes sorozat rendezők, szerkesztők és operatőrök segítségével a természetfilmezés háttérmunkáját mutatja be. Spektrum, december 5., kedd, december 7., csütörtök, december 8., péntek, december 13., szerda, 7.45

Egy kupac kufli (r: Pálfi Szabolcs, Jurik Kristóf)

Dániel András népszerű mesekönyve alapján készült rajzfilmsorozat a hét kufliról. A kuflik bár nagyon boldogok új otthonukban, az Elhagyott Réten, a letelepedés után számos hétköznapi és egészen különleges kihívással kell szembenézniük – még egy árvízzel is –, de ezeket közös erővel mindig sikerül megoldaniuk, annak ellenére, hogy egymástól teljesen különböző személyiségek. Mindemellett természetesen marad idejük a szórakozásra is, idejüket a játék, a bújócska és egymás születésnapjának megünneplése tölti ki. M2, december 5., kedd, 11.10

Álom hava (r: Bicskei Zoltán)

Bicskei Zoltán játékfilmje 1690 decemberében (Álom hava) játszódik. Néhány szakadt ruhájú ember vánszorog Bácskában. A török fosztogatás rányomta a bélyegét a vidékre, a bujdosók Aracson kötnek ki, ahol a gótikus templom romjaiban is monumentális látványt nyújt. Vajon a három különös szerzet megtalálja-e végre a helyét a világban, miután táltosokkal és szent királyok szellemével sem lelt új otthonra? Lehet-e még közösség a romokon? Vetítés, illetve beszélgetés a rendezővel a Duna Palotában (Magyarság háza), december 6., szerda, 18.00

Rézangyalok (r: Surányi Z. András)

Azoknak a gyerekeknek, akik létbizonytalanságban élnek nincs lehetőségük a zenetanulásra. Egy baptisták által fenntartott miskolci általános iskolában viszont 2014 szeptembere óta rézfúvós hangszeroktatás folyik a kormány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös, társadalmi felzárkóztatási céllal létrehozott Szimfónia programjának köszönhetően. A dokumentumfilm két éven keresztül követi a gyerekek iskolai és otthoni mindennapjait, és bemutatja, milyen hatással van a zenetanulás az életükre. Hír Tv, december 6., szerda, 23.00

Egy komisz kölyök naplója (r: Gyulai Líviusz)

A rajzfilmsorozat alapja, hogy a nyolcéves Georgi születésnapjára egy naplót kap, ebben örökíti meg családja és környezete életét. Számára ez remek szórakozás, a körülötte lévők azonban csapásként élik meg a tevékenységét. M2, december 9-10., 13-14., szombat-vasárnap, 13.40

Boxi (r: Klingl Béla)

A belgrádi GREEN FEST Nemzetközi Zöld Kultúra Fesztiválon díjazott animációs sorozatban Kartomi, a csintalan papírfiú és Boxi, a kartonkutya különös történetei elevenednek meg egy gyermek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült világában. A sorozat szereplői a valóságban is kivághatók és összehajtogathatók papírból. M2, december 9-10., szombat-vasárnap, 6.30

A dunavirág mentőakció (r: Balázs Gergely)

Balázs Gergely rendhagyó természetfilmje nem csak a dunavirágok életét mutatja be, hanem dokumentálja a dunai kérészek megmentésére tett erőfeszítéseket is a szaporodást optikailag akadályozó tahitótfalui híd problémájának körbejárásával. M5, december 10., vasárnap, 18.00, ismétlés: 0.50

Gravitáció, avagy a kötődés természete (r: Szekeres Csaba)

Az ismeretterjesztő film a gravitációs kötődés elméletével foglalkozó magyar, amerikai és olasz tudósok Einstein elméletének továbbfejlesztésével elért korszakos találmányát mutatja be: a gravitáció detektálását mint legújabb, szenzációs tudományos felfedezést, amelynek jelentőségét a kutatásban résztvevő tudósok kutatói-emberi sorsán keresztül szemlélteti. A készítők emellett arra a kérdésre is keresik a választ, hogy miért kötődünk ilyen erősen egy olyan jelenséghez, amelyet szabad szemmel sosem láthatunk. Duna World, december 10., vasárnap, 21.35

Virágnyelv (r: Glaser Katalin)

Egy parkban ülve gondolhatjuk, hogy körülöttünk nem történik semmi rendkívüli. De ha időt adunk magunknak, kitárulkozik a világ látható rétege mögött a szavakkal nehezen megragadható, láthatatlan dimenzió, a hatalmas apróságok tere. A virágok nyelve animációban. M5, december 10., vasárnap, 23.25; ismétlés: 3.40

Janus (r: Gyöngyössy Bence)

A Securitate kétarcú ügynöke egy házasságon keresztül dúlja fel egy család életét – valós események ihlette történet a nyolcvanas évek Romániájából. Játékfilmes feldolgozás arról, hogy egy ügynök hogyan kontrollálja a magánélet legintimebb pillanatait, árulja el családtagjainak legszemélyesebb érzelmeit és vágyait. Duna Tv, december 15., péntek, 0.35

Csendes gyarmatosítók (r: Mosonyi Szabolcs)

Az utóbbi évtizedekben növekszik az allergének száma, és bizonyos vírusok, kórokozók a korábbinál gyorsabban terjednek, ami nem csak egészségügyi, de gazdasági károkat is okoz. Ezért a folyamatért az úgynevezett inváziós fajok – melyek idegen környezetben is képesek hirtelen és tömegesen elterjedni – térhódítása is felelős, ezt mutatja be az ismeretterjesztő film. Duna World, december 17, vasárnap, 14.50

A lipicai (r: Pintér András)

Az ismeretterjesztő filmből kiderül: a lipicai nemcsak a Habsburgoké. A képsorok bemutatják nemzeti kincsünket, a lipicai lófajtát, illetve az Állami Ménesgazdaság segítségével – amely a magyar tenyészállomány őrzője –, valamint az osztrák és szlovén méneseken keresztül megismerhetjük a lipicai ló jellemzőit: történetét, változatos használati módjait és nem utolsósorban szépségét, szeretetreméltóságát. M5, december 17., vasárnap, 18.00; ismétlés: 2.50

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló Magyar Média Mecenatúra

A bejegyzés trackback címe:

http://mediatanacs.blog.hu/api/trackback/id/tr10013427211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Friss topikok

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra