„Már csepeli lakótelepi gyerekként is természetbúvár voltam”

2018.03.29. 10:43 :: Sajtoiroda

Premier előtti interjú Mosonyi Szabolccsal, a Vad Balaton rendezőjével

Húsvétvasárnap este 18.40-től, a Dunán láthatnak először a nézők egy lenyűgöző új természetfilmet, a Vad Balatont, aminek hosszabb változata április közepén kerül a mozikba, és amelyet a Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázata támogatott. Az alkotók mocsárban, hegytetőn, víz mélyén és barlangban is forgattak, de sem a hőség, sem a hideg, sőt, a legnagyobb viharok sem jelentettek akadályt – éppen ettől olyan lélegzetelállító a végeredmény. A három éven át tartó, 150 forgatási napot magában foglaló munkáról a Balázs-Béla díjas rendezőt, Mosonyi Szabolcsot kérdeztük, aki Bagladi Erika forgatókönyvíróval és társrendezővel közösen készítette el a filmet.

Az alkotóról dióhéjban

mosonyiszabolcs_portre.jpgMosonyi Szabolcs rendező-operatőr, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán végzett biológia-földrajz szakon. Másfél évtizede foglalkozik tudományos ismeretterjesztő és természetfilmek készítésével. Első alkotásait még amatőrfilmesként készítette (Élő Holtágak, A Kárpát-medence vadvilága), az áttörést a Gyapjaspille – Hernyók a pokolból című filmje jelentette. Eddig több mint húsz önálló filmet, egy 20 és egy 6 részes sorozatot készített. Filmjeinek témája – egy kivétellel – a Kárpát-medence élővilága. Iskolák, egyetemek oktatási segédanyagként használják, tudományos konferenciákon vetítik szemléltetésként, a tiszavirág kérészről készített felvételei pedig a BBC két sorozatában is szerepeltek – ezek egyike David Attenborough „Life in the Undergrouth” (Élet az aljnövényzet közt) című sorozata. Alkotásai többszörösen díjnyertesek, a Médiatanács által támogatott filmjei (Pl. Vad SzigetközVad KunságCsendes gyarmatosítók, Csendes gyarmatosítók 2. – A hódítás folytatódik) is sikerrel szerepeltek neves hazai és külföldi fesztiválokon. Munkáját 2017-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el.

A Vad Szigetköz a folyóvizeket, a Vad Kunság a homokbuckás alföldi tájat járta körbe, a sorozat folytatása pedig a „magyar tenger” sajátos környezetét és élővilágát mutatja be négy évszakon keresztül és olyan szemszögből, amilyenből eddig még talán senki sem mutatta meg. Közép-Európa legnagyobb, sekély vizű tavának partjait nyáron a nyaralók lepik el, a geológia, a vadvilág és az ember különös házassága teremtette káprázatos táj mégis hihetetlen természeti kincseket tartogat.

Ez az első olyan magyar természetfilm, amit 4K felbontásban vetítenek majd a mozik. Úgy tudom, hogy vetítésre készült egy hosszabb verzió is a filmből.

Ez a film elsősorban a televízióknak készült, de megkeresett bennünket a Pannonia Entertainment, aki fantáziát látott a moziforgalmazásban. Rengeteg anyagot forgattunk, ami a rövidebb, televíziós változatból időhiány miatt kimaradt, ezt felhasználva készült el a kb. negyedórával hosszabb, 4K-s változat. A film április 19-étől lesz látható a vásznakon. Megpróbáljuk majd a Vad Balatont külföldre is eljuttatni, ottani televíziós társaságokhoz, mozikba. Most nagyon bízunk abban, hogy még a Vad Kunság nézőszámát is túl tudjuk szárnyalni, ami a tévében 352 ezer, a moziban valamivel kevesebb, mint 10 ezer volt.

Mennyire elégedett az új filmmel? Mindig az új film az új szerelem, mint a lemezek esetében a zenekaroknál?

Amikor visszanézek egy új anyagot egy-két hónap után, és már „leülepedett” bennem az egész, mindig találok benne olyat, amit most már kicsit másképp csinálnék, de aztán elfogadja az ember olyannak, amilyen. Igen, azt hiszem, elégedett vagyok. Az igazat megvallva, nincs is most idő ezen elmélkedni, szerencsére több filmünk is forog párhuzamosan. A mi esetünkben egy film általában 2-3 évig is készül, amíg az egyiket például előkészítjük, addig forog a másik, a harmadikat meg éppen befejezzük, van úgy, hogy egyszerre 4-5 filmben is benne vagyunk és ez most is így volt.

vadbalaton_vihar.jpg

Miközben bármennyire is közhelyes, de a természetfilmezés a türelem művészete…

Valóban nagyon sok elmélyülést és türelmet igényel. A legjobb példa erre a „tiszavirágzás” filmezése volt, az különösen hosszú ideig tartott. Ha jól emlékszem, valamikor 2007 körül kezdtünk először HD-felbontású kamerákkal dolgozni, és az a rész a kérészekről igazából azóta készült. Sokszor filmeztük és csodálatos volt, de nagyon nagy kihívás, mert a kérészek rajzása ugye minden évben csak néhány napig tart. Ezért nekünk pontosan tudnunk vagy legalább sejtenünk kellett előre, hogy június közepén melyik az a pár nap, amikor ott kell lennünk ráadásul a helyszíneket is alaposan át kell gondolnunk. A Vad Kunság 2015-ben lett kész, akkorra már körülbelül nyolc évnyi anyagom volt erről.

A Vad Balatonban melyik jelenet volt a legnagyobb kihívás?

Volt, amit nagyon elő kellett készítenünk, például a vadászó szürke gémek filmezését. Ezek rendkívül szemfüles madarak, nagyon óvatosan, bokrok közül, lessátorból, 10-15 méterről kellett felvennünk teleobjektívvel és persze akkor, amikor átbukott a víz az átfolyón. Nem mozoghattunk és a kamera is csak nagyon finoman, észrevétlenül. A vadállatok esetében nem lehet ugye a bizalom kiépítéséről beszélni. Az ember annyit tud tenni, hogy elbújik, rejtve marad, és ha szerencséje van, az állatok vagy nem veszik észre, vagy egy idő után megszokják. Nagyon érdekes egyébként, hogy a Balatonnál, mivel sok a turista, a vadállatok valamivel jobban hozzászoktak az ember jelenlétéhez, kevésbé zavarja őket. Kifejezetten szeretem ezeket a helyeket filmes szempontból. Talán a hollókat a Hegyestűnél nem is tudtam volna e nélkül lefilmezni. Ha olyan erdőben élnének, ahol ember nem is jár, akkor biztosan elmenekülnének, így viszont békésen költenek az egykori vulkán kürtőjében – így egészen közel tudtam menni. Ez nem az én érdemem, így alakult, a lehetőséget persze meg kell látni.

vadbalaton_szurkegem.jpg

Gondolom, egy természetfilm esetében csak részben lehet végleges forgatókönyvről beszélni, hiszen azt a természet végül úgyis felülírja.

Abszolút, a véletlennek a mi esetünkben nagyon nagy szerepe van, éppen ezért szükség is van sajátos tapasztalatra. Annak idején biológia-földrajz szakos tanárként végeztem, ami nagyon sokat segített abban, hogy általában előre tudjam: mit, mikor és hol érdemes filmeznem. Aztán persze mindig történik valami olyan esemény, amit nem vártam, de ilyenkor meg jól jön, ha az ember tudja, hogy hová tudja azt a filmben beépíteni, hogyan tudja az új jelenet továbbvinni az egész történetet, vagy hogyan kapcsolható össze két szál, mint például a kockás sikló és a keszeg, vagy a keszeg és a vidra. A kockás siklók nászát a fán például – ami nagyon látványos eleme az új filmnek – teljesen véletlenül sikerült elkapnunk. Éppen arra jártunk, mert van ott egy olyan helyszín, ahol a keszegek szoktak ívni, aztán megláttuk, hogy gyülekeznek és valami készül. Aztán utána a víz alatti felvételekért már csak be kellett úsznom és lemerülnöm a búvóhelyükhöz. Ezekhez mindenképpen kell szerintem némi természetbúvár-tapasztalat, amit én már egész kisgyermekkorom óta gyűjtögetek.

Hol nőtt fel egyébként?

Csepelen, de érdekes módon már csepeli lakótelepi gyerekként is természetbúvár voltam, már az általános iskola idején is állandóan az erdőt jártam. Akkor még nem volt ennyire beépített az a rész, inkább egy kis falura emlékeztetett. A Duna partján még ártéri erdők voltak, ahol lehetett sirályokat fotózni, meg minden mást is. Ezek voltak az első ilyen élményeim, letekerni oda bringával nem volt olyan nagy dolog.

Azért gondolom, néha jól jön a helyi segítség is.

Nagyon hálásak vagyunk azoknak és nagyon sokan is vannak, akik segítették a munkánkat: terepi emberek, természetvédők, vadászok, erdészek, horgászok. A Vad Balaton kapcsán mindenképpen szeretném kiemelni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársait, akik nagyon sokat segítettek a forgatásoknál. A Balatoni Halgazdasági Zrt. munkatársaival is gyakorlatilag már az egész filmötlet megfogalmazódása óta együtt dolgozunk. Konkrétan: ők kerestek meg bennünket, amikor hallottak az új részről, hogy a süllők ívását mindenképpen filmezzük le – a Balaton egyik emblematikus halfaja ugye. A segítségük nélkül semmire sem mentünk volna, mert a süllők három-négy méter mélyen ívnak és őrzik a fészkeket, ezeket megtalálni szinte lehetetlen. Olyan valakire volt szükségünk, aki pontosan ismeri ezeket a helyeket. Bementünk az egyik munkatársukkal csónakkal, tudta, hogy hol vannak az akadók, hol nem iszapos a tó túlságosan. Halradarral meg is találtuk a süllőrajt, majd egy két kamerából és egy rúdból „összebarkácsolt” speciális felvevőszerkezettel filmeztük le őket.

vadbalaton_sullo.jpg

Volt olyan, hogy jött egy telefon és azonnal indulni kellett?

Igen, így indult a süllős forgatás is. Korábban már beszéltünk róla, hogy április elején – az ívás kezdetén – tennünk kellene egy próbát, de meg kellett várnunk a hívást, hogy ne legyen túl erős a szél, kicsit ülepedjen az iszap és tiszta legyen a víz, hogy lássunk benne valamit. Vagy például elterveztük, hogy lefilmezünk egy vihart – a villámok nagyon látványosak –; többször is elindultunk, de mire odaértünk Budapestről, rendre kiderült, hogy az előrejelzések ellenére elkerüli a Balatont. Ilyen esetekben jól tud jönni a helyi segítség.

Ebben a filmben én a Balatont tényleg tengernek láttam és nem tónak.

Talán a víz alatti képektől vagy a nagy hullámoktól, mindenesetre megmondom őszintén, hogy ez koncepció volt: egy olyan világot teremteni, ami nem annyira jellegzetes, nem szokványos. A Balatont az ember általában felülről látja, a víz alatti világot csak szerencsés esetben és ritkán. De például a legnagyobb hidegben vagy az óriási viharban sem az a jellemző, hogy ott vagyunk. Szintén koncepció volt, hogy minden évszakban megmutassuk a tavat. Iszonyatosan nagy „meló” volt például a kitorlódó jégtáblát felvenni. Az igazi rohanás volt, egyik helyszínről a másikra, folyamatosan azt nézve, hogy éppen merről fúj a szél. Rengetegszer próbálkoztunk, végül sikerült is, de ha pár száz méterrel odébb vagyunk, éppen előttünk történt volna az egész, és jobb lett volna az anyag. Mire észrevettük, hogy honnan lenne tökéletes felvenni, eltelt 10 perc és vége lett.

vadbalaton_jeges.jpg

Több interjúban is kiemelték a film zenéjét. Koncepció volt a klasszikus természetfilmes elemek ötvözése is a magyar népzenei elemekkel és a drámai, inkább nagyjátékfilmes zenei hatásokkal?

Kifejezett kérésként fogalmaztuk ezt meg annak idején a zeneszerző, Mátyás Attila Merkaba felé, de ez a teljes Vad-sorozat esetében így volt. Egy jó filmzenével nagyon meg lehet támogatni egy-egy történést, pláne az olyan természetfilmek esetében, mint a Vad Balaton, amiben nagyon sok „akciójelenet” van, vadászat, verekedő madarak, vihar.

Persze, a természetfilmekben is komoly drámák zajlanak…

Igen, és ugye ezeket a drámákat a zenével nagyon jól ki lehet emelni, nagyon jól lehet hangsúlyozni, még erőteljesebbé tenni. Persze a nagyon szép tájképeknél meg már szinte elvárás a magyaros, népzenei motívum.

Mekkora külföldi érdeklődésre számítanak? A Balatonról azért sok országban hallottak már.

Nagyon remélem, hogy ezt a filmet is sikerül több országba eljuttatni. Eddig a Vad Szigetköz járta be a legnagyobb nemzetközi utat, azt az olasz közszolgálati Rai, a német-francia Arte televízió is vetítette, sőt Ausztráliában is nézhető volt. Remélem, hogy a Vad Balatonnal is több országot tudunk majd megcélozni.

vadbalaton_urgek.jpg

Melyik eddigi díjra a legbüszkébb?

A Vad Kunsággal két nagyon szép díjat nyertünk: az egyik az első Magyar Filmdíj volt két évvel ezelőtt a legjobb ismeretterjesztő film kategóriában, de akkor a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját is sikerült elhoznunk. Talán ez a kettő a legfényesebb.

Milyennek látja a magyar ismeretterjesztő film jövőjét?

2011-ben volt az első ilyen jellegű pályázati lehetőség és azóta például egyre több és egyre színvonalasabb ismeretterjesztő film készül, melyek közül sok nemzetközi fesztiválokra is eljut. A természetfilmek szerintem felívelőben vannak, egyre nagyobb rájuk az igény, pláne olyanokra, amik a Kárpát-medence élővilágáról szólnak.

Van-e más filmjük most előkészületben a Médiatanács támogatásában?

Igen, folytatjuk a Vad-sorozatunkat a negyedik résszel, ami a Vad erdők, vad bércek – A hiúz nyomában címet viseli és az Északi-középhegység élővilágát mutatja majd be, ahogy az az alcímben is ott van: a hiúz főszereplésével. Ha minden jól megy, talán valamikor jövő év közepére lehet kész, csakúgy, mint a másik, a Lépten-nyomon geológia, ami szintén a Médiatanács támogatásával valósul meg. Az teljesen más jellegű lesz: abban a Kárpát-medence legérdekesebb vulkáni helyszíneit járjuk végig.

Mekkora segítség a Médiatanács támogatása és mit gondol a Magyar Média Mecenatúra Programról?

A mi esetünkben abszolút szerepe van, több filmünkhöz is kaptunk már támogatást, ami nélkül a Vad Balatont sem tudtuk volna elkészíteni. Egyébként is egy jól kitalált programnak tartom, évente háromszor is tudunk akár pályázni. Volt persze arra is példa, amikor visszadobta az ötletünket a bírálóbizottság és – korábbi tapasztalatokra alapozva – azt mondta, hogy ezt vagy azt a dolgot még fontoljuk meg. A véleményük azért is fontos, mert ez egy lehetőség a készítő számára, hogy az ötlete a televíziók valós és aktuális igényeivel találkozhasson.

Címkék: interjú természetfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Kollányi Ágoston Mosonyi Szabolcs

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra