„Attól, hogy valamire másik ruhát aggatunk, az még ugyanaz marad” – Hajdu Szabolccsal beszélgettünk az Obiectiva Theodora című rádiójátéka kapcsán

2018.05.24. 09:14 :: Sajtoiroda

A Karc FM-en volt először hallható április 30. és május 4. között a Hajdu Szabolcs által rendezett, de feleségével, Török-Illyés Orsolyával közösen készített ötrészes, részben személyes indíttatású Obiectiva Theodora című rádiójáték. A Médiatanács Cserés Miklós-pályázatának támogatásával létrejött alkotásban a hetvenes, nyolcvanas évek ikonikus erdélyi magyar színésznőjének, Illyés Kingának az életébe hallgathatunk bele – szó szerint. A mű ugyanis a Securitate, a román kommunista diktatúra titkosszolgálata általi megfigyelések és lehallgatások anyagaiból állt össze, azokból részleteket kiemelve, de a dialógusokat változatlan formában meghagyva. A történetnek nemcsak a rádiójátékban nincs vége, szimbolikusan sem, hiszen az alkotóknak számos tervük van vele: a „transzmedialitás” jegyében szövik tovább hamarosan a szálakat.

Az alkotóról dióhéjban

portre_1.jpgHajdu Szabolcs filmrendező, színházi rendező, forgatókönyvíró, színész Debrecenben született, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult. Az új magyar filmes generáció kiemelkedő tagja. Számos nagyjáték- és dokumentumfilmet készített, tucatnyiban színészként is közreműködött. Rendezőként és színészként számos díjjal tüntették ki különböző nemzetközi és hazai fesztiválokon. A Fehér tenyér és a Bibliotheque Pascal című filmjei Magyarország hivatalos nevezései voltak az Oscar díjra, az Ernelláék Farkaséknál című filmje 2016-ban fődíjat kapott a Karlovy Vary “A” kategoriás nemzetközi filmfesztiválon.  Felesége és állandó alkotótársa Török-Illyés Orsolya.

lllyés Kinga a Securitate titkos adatbázisában a „Theodora” fedőnevet kapta – ez volt egyébként a hivatalos, de nem igazán ismert második utóneve. A rádiójátékban a főbb történetszálak párhuzamosan futnak egymással: “Theodora” a harmincas éveiben jár, kortárs erdélyi magyar költők verseiből összeállított műsorral készül az országos előadó-művészeti versenyre, a munkafolyamatot azonban nehezíti, hogy az előadás neves, idősödő rendezője a szerelmével üldözi. Közben férjével, az antiszociális íróval nagyon megromlik a viszonya, a férfi öngyilkossággal fenyegetőzik, de válásra egyiküknek sincs pénze. Különböző futó kapcsolatok után „Theodora” összejön a nála tíz évvel fiatalabb tanítványával a Színművészeti Egyetemen, viszonyukat azonban titkolniuk kell, mert kirúghatják őket az egyetemről. Ekkor azonban a nő terhes lesz, a Securitate pedig elérkezettnek látja az időt, hogy lecsapjon rá. Intézkedési terv készül, megpróbálják megfélemlíteni, megzsarolni, beszervezni, de “Theodora” ellenáll, így megkezdődik a szakmai és magánéleti kompromittálás, a nyilvános megszégyenítés, majd a teljes „ellehetetlenítés”.

Szó szerint úgy kell érteni, hogy minden változatlan formában hangzik el?

Igen. Ha vannak esetleges eltérések az eredetileg elhangzott dialógusokhoz képest, azok a fordításból eredhetnek. Az dossziét román nyelven kaptuk meg, amit Török-Illyés Orsolya fordított magyarra. Eredetileg magyar közegben vagyunk ugye, a hetvenes évek közepén, és a románok nem értik a nyelvet. Magyarokat szerveznek be és mivel Marosvásárhely kis város, mindenki ismer mindenkit – az ügynökök, beszervezettek nagyrészt rokonok, barátok, ismerősök lehettek –, talán ott még kegyetlenebb volt ez az egész, mint itt Magyarországon. A beszélgetéseket felvették és valószínűleg valamelyik szomszéd lakásban – merthogy elég közel kellett lennie a lehallgató tisztnek az akkori eszközökkel –egyből le is fordították románra. Csak kéziratos anyagokból dolgoztunk, a kézírásokból pedig látszik, hogy mikor váltották egymást az ügynökök. Nem változtattunk semmit a szövegeken, dialógusokon, csupán szerkesztettük az anyagot, bizonyos részeket, mellékszálakat kivettünk, ha azok nem illeszkedtek az adott történetszál ívéhez. Egyébként több ezer oldalnyi dokumentumról beszélünk, nagyon sok dolog történt, szinte mindent lehallgattak. Illyés Kinga a hatvanas évektől egészen a 2004-ben bekövetkezett haláláig az egyik legismertebb romániai magyar színésznő volt – nem szerette, ha azt mondják rá, hogy erdélyi színésznő, sok dolog miatt, ez is elhangzik a rádiójátékban. A Ceaușescu Romániájában élő magyar értelmiség meghatározó tagjai egymásnak adták a kilincset a lakásában, ami sajátos találkozóhely, egyfajta „szellemi menedékhely” volt. A neveket megváltoztattuk ugyan, de akik ismerik a közeget, azok pontosan tudják, hogy Szilágyi Domokostól és Sütő Andrástól kezdve, aki akkor az Új Élet főszerkesztője volt, az Igaz Szó főszerkesztőjén, Hajdu Győzőn át Harag Györgyig, az egyik legnagyobb akkori, romániai magyar színházrendezőig mindenki megfordult ott. Ezért is ilyen magas színvonalúak a beszélgetések, tényleg ez volt az „intellektuális krém” – és ezért is csatlakozott rá a Securitate.

01.png

Nagyon szerteágazó a történet – a személyes érintettség okán is –, és nagyon sok dolog nincs is kimondva, ami mögött határozott tudatosságot érzek. Tipikusan olyan alkotásról van szó, ami után még legalább annyi időt el tud az ember az internet előtt tölteni kutakodással, mint ameddig hallgatta magát a – hozzávetőleg kétórás – rádiójátékot. Szándékos, hogy teret hagy a hallgatónak?

Kezdjük talán ott, hogy a lehallgatás 1969-től egészen 1989-ig tartott. Szándékosan egy olyan időszakot választottunk ki – a hetvenes évek középét – amikor nagyon sok dolog időben egymáshoz nagyon közel történik. Egy ember életének olyan nagy pillanatai, mint a terhesség, a gyerekszületés, a beszervezési kísérlet vagy a válási mizéria. Érdekes módon politikáról nagyon kevés szó esik az anyagokban. Mindenki éli az életét, ezer baja van: szerelmi ügyek, az abortusztörvény miatt titkos gyerekelhajtások, az egzisztenciális problémák. Inkább mindenki – költők, írók – a műveiben próbált valamiféle kritikát megfogalmazni. Végül ugye Illyés Kinga előadásait is letiltották és teljes erkölcsi, szakmai ellehetetlenítését tűzték ki célul, amit a nyolcvanas években végül el is értek. Egyébként mi erről az egész dologról az utóbbi időkig semmit sem tudtunk.

 02.png

A történetekről vagy a lehallgatásról?

Egyikről sem, sőt Kinga is úgy halt meg, hogy fogalma sem volt erről az egészről. Sejtették persze, hogy lehallgatják őket valamilyen úton-módon, mondjuk a telefonokat esetleg, de hogy a lakásban is el vannak helyezve mikrofonok, azt szerintem nem gondolták. Az „alapanyag” is nagyon összetett: vannak ugye a telefonhívások, az élő beszélgetések, vannak a műveleti tervek, amelyekben aprólékos leírások vannak például arról – a lakás alaprajzával együtt –, hogy pontosan hová és hogyan kell a mikrofonokat elhelyezni. Aztán ott van az összes levél, felbontva, lemásolva és persze a jelentések. Orsolya – aki az édesanyját játssza – néhány évvel ezelőtt kapott egy „fülest” Marosvásárhelyről. Egy ottani ismerősünk, barátunk a marosvásárhelyi színház dossziéi között kutatott, és felhívta Orsolyát, hogy látott néhány érdekes dossziét Kingáról, amikbe talán érdemes lenne belenéznie. Sokáig töprengett ezen az egészen, de végül rávette magát, elment Bukarestbe és kikérte a körülbelül háromezer oldalnyi anyagot.

Hogy érintette ez az egész „ügy”?

Sokkolta, hiszen rengeteg olyan dolog van benne, amit nem biztos, hogy akar az ember tudni a szüleiről – bár talán én hálás lennék érte, nem tudom. Ez az egész nagyon furcsa volt. Orsolya kérte persze az fedőnevek felfedését is, ami megint csak sokkolta – ezek nyilván nem publikusak. Nem az volt a célunk, hogy bíráskodjunk bárki felett is. Nagyon bonyolult ez az egész kérdés itt, Magyarországon is. Végignézve az elmúlt 20-25 éven, látjuk, hogy bizonyos emberek hogy úszták meg, míg mások méltatlanul kerültek pengellére. Én nem is venném a bátorságot az ítélkezésre, mert fogalmam sincs, hogy egy ilyen helyzetben én hogy reagálnék. Csupán betekintést szerettünk volna adni ebbe a korba, helyzetbe, és elsősorban a hétköznapokon keresztül.

Nincs is aktuálpolitikai üzenete az Obiectiva Theodorának?

Olyan értelemben talán van, hogy múltbéli dologhoz nyilván akkor nyúl az ember, ha az bizonyos értelemben a jelen gyökere, ha segít könnyebben megérteni azt, ami most van. Fontos alapkérdés például, hogy mit tudnak ma itthon a magyarországi magyarok az erdélyi magyarokról vagy fordítva. Nagyon hiányosak az ismereteink egymásról és ez nagyon sok problémát vet fel. Nekem, mielőtt 1997-ben először jártam Erdélyben, ugyanaz a képzetem volt, mint a magyarországi magyarok többségének: öreg bácsi szekérrel, néptánc, népzene. Fogalmam sem volt arról, hogy ott van egy nagyon magas színvonalú kortárs, progresszív kultúra, aminek pont a kellős közepébe csöppentem bele Orsolyán keresztül, akivel akkor megismerkedtem és később a feleségem lett. A lakás, ahová megérkeztem, ez a lakás volt, Kingát pedig személyesen is ismertem az utolsó hét évében – akkor már több, mint tíz éve küzdött a rákkal. A rendszerváltás után betegedett meg, és Orsolya azt szokta mondani, hogy ez az anyag egy korkép és egy kórkép is egyben.

03.jpeg

Ez volt a Katona nevű – Ön által megszemélyesített – karakter szerepe is a műben?

Igen, ő egy neves díszlettervező volt, aki miután elhagyta Romániát, hogy szerencsét próbáljon Magyarországon, hazatér és elmeséli Kingának, hogy mik a tapasztalatai. Megrázó, mennyire más az, amit Erdélyben akkor elképzeltek Magyarországról, és ami a valóság volt. Ez szerintem egyébként a mai napig így van. Én nem vagyok budapesti, debreceni vagyok, és nagyon hosszú idő volt megszokni, belelátni, megérteni, használni vagy mondjuk megszeretni Budapestet – ez talán még ma is problémát jelent. Erdélyben – ráadásul egy elzárt területről – romantikus, idealisztikus elképzelések voltak az anyaországról, és akkor hazajön ez az ember és elmondja, hogy mekkorát csalódott.

Egyébként visszautal Móricz korára, miközben 1974-et írunk és 2018-ban készül a rádiójáték, azaz több mint egy évszázadról beszélünk.

Igen, száz-százötven év változatlanságáról; arról, hogy az alapproblémák ugyanazok. El is mondja, hogy az, hogy milyen rendszerben történik ez meg, teljesen indifferens. Attól, hogy valamire másik ruhát aggatunk, az még ugyanaz marad, nem fog alapvetően megváltozni. Az utóbbi időben ún. transzmediális projektekben gondolkodunk, ami azt jelenti, hogy egy adott témakört különböző médiumokon keresztül vizsgálunk meg. Tehát nemcsak játékfilmben – ami a fő profilunk volt az utóbbi húsz évben –, hanem megnézzük az adott történetet például a színház területén is, ahogy azt az Ernelláék Farkaséknál című filmünk esetében is tettük. Ott a színházzal kezdődött, aztán lett belőle film, és nagyon érdekes lett a kettő kapcsolata, és az is, hogy hatnak egymásra. A Theodora esetében most azt látjuk, hogy még több médiumon keresztül lehet ezt megvizsgálni.

04.jpg

Ezer végéről égeti a gyertyát, de ez az első rádiós munkája. Adta magát a műfaj a történet sajátosságai miatt?

Igen, első körben a rádiójáték mint műfaj adta magát: az egész dolog jellege azonnal felveti azt a „játékot”, hogy ül a rádióhallgató és azt hallgatja, amit egyszer valaki már lehallgatott.

Hogyan tervezik „továbbszőni” a rádiójátékot?

Kinga meghalt, a lakás pedig azóta is ott áll. Mi Budapesten élünk már nagyon régóta, Orsolya bátyja – akinek a születésével zárul a történet – Brüsszelben él, az édesapjuk, Török András, kiváló színész, Győrben. Arra gondoltunk, hogy – bár valamikor ezen a nyáron fel fogják számolni –, még elvinnénk oda a rádiójátékot és megnyitnánk a lakást a marosvásárhelyiek előtt. Ez a rövid idő arra is elég lesz egyébként, hogy mindent dokumentálni tudjunk, és aztán rekonstruáljuk valahol itt Budapesten, berendezve egy lakást. Meg szeretnénk mutatni, hogy nézett ki egy erdélyi magyar értelmiségi lakás a hetvenes években, és a hangjátékon keresztül azt is, hogy zajlott az élet az ilyen lakásokban. Már egy erdélyi könyvespolc is teljesen máshogy néz ki, mint egy magyarországi értelmiségi könyvespolca. Sok könyvet ott franciából fordítottak románra, onnan magyarra, és nagyon sok olyan könyv van, amit magyarra soha nem fordítottak le itthon, főleg a színházi könyvek ilyenek.

Azt lehet tudni, hogy mi történt a „szereplőkkel” a feldolgozott időszak után?

A színházi és a filmes kifutás mellett, amikről szintén komolyan gondolkodunk, felmerült egy dokumentumfilm lehetősége is, hiszen nagyon sokan élnek még ebből a korszakból. Az egyik fő „szemtanú”, Erdélyi Lajos fotográfus, újságíró például itt él Budapesten. Nagyon sokat dolgozott azért, hogy – fotókkal, interjúkban – dokumentálja az akkori és ottani magyar értelmiséget.

Mekkora segítséget jelentett a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program támogatása?

Nem pályáztunk korábban, nem is igazán ismertem, ez az első eset. Cseicsner Ottília dramaturg hívta fel a figyelmünket a pályázatra, és ő segített végig az előkészítési folyamatban, mert nekünk még nem volt ilyen típusú tapasztalatunk. E nélkül egyáltalán nem tudtuk volna megvalósítani ezen a színvonalon. Olyan fantasztikus színészek adták hozzá a hangjukat – hogy csak néhányat említsek –, mint Máté Gábor, Hegedűs D. Géza, Szilágyi Tibor vagy Zsótér Sándor. Ezt máshogy nem tudtuk volna, maximum úgy, hogy Orsolyával ketten leülünk és felolvassuk.

***

Az alkotók az interjúban megfogalmazott tervek miatt kifejezetten kérték, hogy a KARC FM ne tegye elérhetővé a rádiójátékot az archívumában. Az újságírók közvetlenül a rendezőtől kérhetik el a hanganyagot az office@latokep.org vagy a latokep@gmail.com e-mail címre írva.

Címkék: interjú rádiójáték Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Hajdu Szabolcs Cserés Miklós-pályázat

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra