A Kockásfülű nyúl, újratöltve

2018.06.20. 08:26 :: Sajtoiroda

Vasárnap délután ismét színre lép a Kockásfülű nyúl: negyven év után az M2-n modern megjelenéssel, de az eredeti hangulatban folytatódnak kalandjai, és jön a Falu Fessön című kisjátékfilm is az erdélyi falu nyugalmát felkavaró divattervező lányról. Két mozi is bemutatja A csodafedezet című portréfilmet Halassy Olivérről, a vízilabdában és gyorsúszásban is legendává vált csonka lábú sportolóról. Aki korábban lemaradt róla, az megnézheti a Snétberger tanítványokat, a gyermekek pedig ismét láthatják A szomorú kacagány című mesefilmet. Íme a Médiatanács támogatásában elkészült filmek televíziós ajánlója a következő két hétre.

PREMIEREK:

A kockásfülű nyúl – Robotnyúl (r: Bakos Barbara)

Mecenatúra-támogatással folytatódik a hetvenes évek népszerű rajzfilmsorozata. Az új, harmadik évad első része, a Robotnyúl is úgy indul, hogy a padlás ismerős bőröndjéből előbújik a kockásfülű nyúl, tornázik egy kicsit, majd kiszökdécsel a háztetőre és a távcsövével körbenéz. Meglátja, amint Kistöfi pöttyös labdája fennakad egy fán, azonnal összecsukja a távcsövét és füleit propellerként használva odarepül, ám, amikor már épp elérné a labdát, azt egy robotnyúl elragadja és visszaadja Kistöfinek. A kockásfülű főhősre talán már nincs is többé szükség? Ekkor azonban a robot irányíthatatlanná válik és feldúlja a játszótér békéjét. Az okozott károkat persze a régi jó főhősnek kell valahogy rendbe hoznia. A zenét az eredeti sorozat zeneszerzője, Balázs Árpád fia, a Terápia című sorozat zenéjét is jegyző Balázs Ádám írta, megtartva a klasszikus dallamokat, de újakkal kiegészítve és modernebb hangzást kölcsönözve neki. Ugyanez igaz a képi világra is: mai megjelenés, gyorsabb vágások, de ezúttal is kézzel rajzolt karakterek. A 15 részes folytatás első részének elkészítéséhez a Magyar Média Mecenatúra Program Macskássy Gyula-pályázatának keretéből járult hozzá a Médiatanács. M2, június 24., vasárnap, 13.15

Falu Fessön (r: Simó Ibolya)

A televíziós premier előtt április végén a helybéliek Etéden és Székelyudvarhelyen már megnézhették Simó Ibolya új kisjátékfilmjét, a nagyközönség előtt most vasárnap este debütál a Falu Fessön. A történet helyszíne egy isten háta mögötti poros kis falu, ahová beköltözik Dia, a divattervező. Kezdetben a közösség idegenként kezeli, de a helyi nőegylet hamarosan kupaktanácsot tart, nehogy a csinos nő elhódítsa a férjeiket. A hagyománytisztelő falu lassan elkezd átalakulni a jövevény hatására, és hódítani kezd a divatőrület, ám a nő nemcsak a külső megjelenésre hat, az eddig elnyomott vágyak is felszínre kerülnek. A filmötlet a valóságból eredt, hiszen a rendezőnő két divattervező barátnője is ugyanabba a faluba költözött, maga a történet azonban a képzelet műve. A forgatásba olykor ötven-hatvan helyi is bekapcsolódott, a hivatásos színészek – Molnár Enikő, Pál-Varga Márta, Barabás Árpád – mellett a falubeliek is szerephez jutottak, sőt, a tömegjelenetekhez még a környező településekről is be kellett vonni nyugdíjas amatőr színjátszókat. A kisjátékfilm elkészülését a Médiatanács a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatta. M2, június 24., vasárnap, 23.15, ismétlés 3.25

VÁLOGATÁS AZ ISMÉTLÉSEKBŐL:

A csodafedezet (r: Czinke Gyula és Czencz József)

A Hír TV-s ismétlések mellett júniusban két moziban is látható lesz a Halassy Olivérről, „a vízilabda Puskás Öcsijéről” készült dokumentumfilm. A hazai sporttörténet méltatlanul feledésbe merült hősét, a kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázót, Európa-bajnok gyorsúszót és mindkét sportágban sokszoros magyar bajnokot az amerikai International Swimming Hall of Fame is a tagjává választotta. A film a csonka lába ellenére az épek közt világraszóló sikereket elért magyar sportlegenda pályafutását mutatja be, de az alkotásban megszólaló olimpiai és paralimpiai bajnokok segítségével a hazai vizes sportok 20. és 21. századi helyzetébe is beleláthat a néző. A dokumentumfilm a Médiatanács Ember Judit-pályázatának támogatásával valósult meg. Hír TV, június 20., szerda, 11.00, ismétlés 1.30, Tabán Mozi, június 20., szerda, 18.00, Cirko-Gejzír, június 26., kedd, 18.30

Snétberger tanítványok (r: Kopp Krisztina)

„Alázatra van szükség, a zene nagy dolog és tisztelni kell" – sulykolja tanítványai fejébe Snétberger Ferenc, Kossuth-díjas gitárművész, aki 2011-ben hozta létre a nevével fémjelzett Zenei Tehetség Központot. Világszínvonalú képzést nyújtanak hátrányos helyzetű fiataloknak, segítve őket zenei karrierjük elindításában. Duna World, június 21., csütörtök, 10.20

snetberger_tanitvanyok_cover.jpg

A szomorú kacagány (r: Seres Tamás)

Mesefilm a kacagányokról, az emberekhez hasonló, de különleges, antropomorf lényekről, akiknek kerti virágok nőnek a fejükön és mindig kacagnak. Félnek a szomszéd faluban élő kacabajkáktól, nehogy elrabolják őket, ám egy nap Lipi a tiltás ellenére átkukucskál a sövényen, és meglát egy lányt, Pitypankát, akiről azt hiszi, kacagány és elrabolták. Együtt rájönnek, hogy a felnőttek semmit sem tudnak a kacabajkákról és tele vannak gyűlölettel. Egyre több gyerek kezd el együtt játszani és megállapítják, hogy a virágok különbsége nem jelent semmit, a felnőttek tévedtek, a kacabajkák egyáltalán nem szörnyetegek. M2, június 29., péntek, 12.10

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra