Eszenyi-kisfilm a televízióban

2018.07.02. 10:39 :: Sajtoiroda

Több új alkotást is bemutat a következő hetekben a televízió a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában készült alkotásai közül. Most pénteken, egy jövőbeli budapesti űrállomáson játszódik a Budapest Spaceport című animáció első epizódja, július 15-én pedig a Farsang című kisjátékfilmben Eszenyi Enikő vezet meg egy turistacsoportot, és ezen a napon látható majd a Korda-testvérek kalandos életét feldolgozó Másutt című dokumentumfilm is. Többek között ismétlik a nagysikerű Budapest Inferno című ismeretterjesztő filmet, és több kedvelt mesefilmet is. Ismétlik a nagysikerű Budapest Inferno című ismeretterjesztő filmet, és több kedvelt mesefilmet is, valamint több fővárosi művészmoziban vetítik a balettművésszé válás nehézségeit bemutató Három tánc című dokumentumfilmet.

PREMIEREK:

Budapest Spaceport – 1. rész: Start! (r.: Bálint Szilárd)

A jövőben játszódó animációs sorozat egy fiatal, szeleburdi, ám félénk lány, Berta felnőtté válásának története, aki apja tiltása ellenére űrhajós akar lenni. Budapest űrkikötőjében, egy kifőzdében dolgozik, amelyet egy öntudatra ébredt robot vezet. Ügyesen megtalálja a hangot és összebarátkozik a robotokkal annak ellenére, hogy az átlagember nem nagyon érti őket. Mozgássérült, exűrhajós apja egyedül neveli és mindentől óvja őt. Helyzetét tovább bonyolítja, hogy tizenöt év után megkapja az első üzeneteket anyjától, aki expedíciójával megérkezett az Alfa Centaurihoz, és felébredt a hibernációból. A bevezető első epizód elkészítését a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázata támogatta. M2, július 6., péntek, 13.00

Csupipupi – A csontmánia (r.: Lehotay Zoltán)

Folytatódnak az öleb, Csupipupi kalandjai, akit gazdája, Olivér végtelenül elkényeztet. A sorozat második epizódjában a kutyus csontok iránti olthatatlan vágyódása hozza rá a bajt a szereplőkre. Olivér az újságból értesül róla, hogy dinoszaurusz-kiállítás nyílik a múzeumba. Kutyákat bevinni tilos, Csupipupi viszont mindenképp el szeretné kísérni gazdáját. Olivér többszöri próbálkozás után végül is bejuttatja a kiskutyát, akit szabályosan sokkol a hatalmas csontvázak látványa. Kiderül, a csontok nem is azok, aminek látszanak, mindennek pedig Spájszer, a hírhedt bűnöző áll a hátterében… A második rész elkészítését a Macskássy Gyula-pályázat támogatta. M2, július 15., vasárnap, 13.15. Az első epizód ismétlése: július 14., szombat, 13.00

Farsang (r.: Dobray György)

Az “Út az Ismeretlenbe” kalandtúra szervezője kitalálja, hogyan tehetné izgalmasabbá és főleg anyagilag kifizetőbbé kis vállalkozását. Felbérel egy munkanélküli színésznőt, hogy az egyik buszos út során a pihenő alatt változtassa meg a külsejét úgy, hogy a kalandtúra résztvevői egy kiprovokált pillanatban ne az átalakulását, hanem a hiányát vegyék észre. Vagyis azt, hogy valaki eltűnt. A színésznő egyre inkább az új karakterére, saját magára tereli a gyanút, a túra résztvevőit pedig a „gyilkos” felismerése durva, szélsőséges megnyilvánulásokra készteti… A színésznő szerepében Eszenyi Enikő látható, de feltűnik többek között Börcsök Enikő, Monori Lili és Reviczky Gábor is a filmben. A kisjátékfilmet a Huszárik Zoltán-pályázat támogatta. M2, július 15., vasárnap, 23.05, ismétlés 3.35

Másutt – a Korda testvérek (r.: Pataki Éva)

A három Korda-testvér élettörténete olyan, mint egy magyar népmese: egy kis távoli magyar tanyáról elindult három szegény fiú, hogy meghódítsa a világot. A film középpontjában Korda Sándor, a zseniális filmrendező-producer áll, aki az alföldi pusztáról indult, és Sir Alexander Kordaként, az angol filmipar legendás alapítójaként hunyt el. Öccsei Zoltán, a többszörösen díjazott filmrendező, valamint Vince, az Oscar-díjas díszlettervező és festő. A testvérek egész életükben együtt dolgoztak, kapcsolatuk különlegesen szoros és gyümölcsöző volt. Sorsuk sikertörténet, ugyanakkor átjárja az emigráció, a szülőföld kényszerű elhagyásának melankóliája is. A dokumentumfilm elkészítését az Ember Judit-pályázat támogatta. Duna World, július 15., vasárnap, 13.50, ismétlés 4.05

MOZI:

Három tánc (r: Halász Glória)

A dokumentumfilm a balettművésszé válás nehézségeit mutatja be fiatalok három generációjának életén, mindennapjain, a családtól való elszakadás nehézségein, a szigorú elvárásoknak való megfelelésen és a hivatásukra való felkészülés fizikai és lelki fájdalmain keresztül. Cirko-Gejzír Mozi, július 2-4., hétfőtől szerdáig, 17.30 és 19.00, Művész Art Mozi, július 2-4., hétfőtől szerdáig, 13.00, Nádasdy Filmszínház (Szigetszentmiklós), július 2-4., hétfőtől szerdáig, 18.00, Puskin Art Mozi, július 2-4., hétfőtől szerdáig, 17.15

ISMÉTLÉSEK:

Budapest Inferno – A Molnár János-barlang (r.: Lerner Balázs)

A Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját elnyerő természetfilm a búvárok munkáját követve mutatja be a Molnár János-barlang feltárását, és közben ismeretlen állatfajokat is felfedezünk. Duna Tv, július 2., hétfő, 14.15

Ahány király, annyi mese ­– A Könyvgyűjtő király (r: Szederkényi Bella)

A mesékben általában bölcs, öreg királyok vannak, de nem ebben! A Könyvgyűjtő király megszállottan gyűjti a köteteket, ám a királynő már torkig van vele, hogy mozdulni sem lehet a palotában a könyvektől… Vajon talál a király új helyet a gyűjteményének? M2, július 6., péntek, 13.00

1_78.jpg

Kormos mesék – Fázó rókafiak (r: Richly Zsolt)

Animációs film hét csöpp rókakölyökről, akik mamájukat hátrahagyva útnak indulnak, hogy megismerkedjenek a nagyvilággal. M2, július 10., kedd, 12.45

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása