Egy utazási iroda tulajdonosa (Börcsök Enikő) gondol egyet, és azzal próbálja feldobni a szervezett utakat, hogy felbéreli régi színésznő ismerősét (Eszenyi Enikő), hogy a túra egy pontján alakuljon át annyira, hogy a többi túrázó ne azt vegye észre, hogy átalakult, hanem azt, hogy eltűnt. A helyzet megannyi bonyodalmat szül, a film szereposztása pedig önmagáért beszél. A két női főszereplő mellett feltűnik Reviczky Gábor, Monori Lili és Epres Attila is. A Farsang című film elkészülését a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében, a Huszárik Zoltán-pályázaton támogatta, és a filmet most vasárnap vetítette a Duna Televízió. A történetről, a munkamódszeréről és a forgatásról a rendezőt kérdeztük.
Az alkotóról dióhéjban
Dobray György Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr főtanszakán végzett 1965-ben. Dokumentumfilmesként kezdte a pályát, az ő nevéhez fűződik a K és a K2 című dokumentumfilm, amelyek a prostituáltakról beszéltek szokatlanul nyíltan a maguk idejében. Játékfilmjei közül a magyar filmművészet kultikus darabjai közé tartoznak a Szerelem első vérig és a Szerelem második vérig című filmek, amelyek úttörő formában foglalkoztak a szexualitással. Legújabb, Farsang című kisjátékfilmjét a Médiatanács támogatásával készíthette el.
A film valós történetet dolgoz fel. Miben különbözik az ihletet adó történet a filmben lévőtől?
Az egy egészen más történet. A valóságban nem volt szándékos az eltűnés eljátszása, egészen egyszerűen a turistacsapat tagjai azt hitték, hogy eltűnt egy tagjuk, mert annak a külsején valami megváltozott. Még maga az eltűntnek hitt nő is kereste „magát”, mert nem jött rá, hogy ő az, akit eltűntnek hisznek. Egészen abszurd. De ez a történet csak alapjául szolgált az én forgatókönyvemnek, ami szerint a kirándulást szervező iroda szándékosan, egy eltűnés eljátszásával szeretné izgalmasabbá tenni a szervezett utakat.
Mi fogta meg ebben a történetben?
Az, hogy tényleg megtörténik, hogy annyira nem figyelünk egymásra, hogy azt hisszük, hogy valaki eltűnt, aki pedig csak megváltoztatta a külsejét. És az érdekelt, hogy ez milyen belső folyamatok miatt történhet meg. Reviczky figurája például be akarja bizonyítani, hogy ő a legnagyobb nőcsábász, és amikor csinos nőt lát, onnantól nem érdekli más. Monori Lili karakterének más, súlyosabb problémái vannak. Az emberek úgy mozognak az életben is, hogy nem tudjuk, hogy az álarcok mögött mi van valójában. Az egész film erre hívja fel a figyelmet. Ezért is lett Farsang a címe.
A filmnek van egyfajta dokumentumfilmes jellege. Ez mennyire volt koncepció?
Számomra a hitelesség a legfontosabb, mert a néző csak akkor fogadja el a történetet, amit elé tárunk, ha az hiteles. Ehhez közel áll a dokumentumfilm-jelleg.
Milyen eszközökkel lehet ezt a fikciós alkotásokban elérni? Olvastam, hogy ön a játékfilmjeiben sem veti meg például az improvizációt sem.
Mindenki másképpen csinál filmet. Van, aki minden snittet és jelenetet előre kitervel, megrajzol és ahhoz ragaszkodik. Én azt szeretem, ha minden a rendelkezésemre áll technikailag és az adott kereteken belül improvizálhatok. Pont úgy, mint a főzésnél. Ott vannak az alapanyagok, de nem tervezem el, hogy miből mennyit fogok belerakni, csak azt tudom, hogy mit akarok főzni. És ha kell még egy kis só, akkor beleteszem. A filmcsinálással is így vagyok. Nekem a színészek nagyon fontosak, és örülök, hogy ebben a filmben is ilyen nagy kaliberű színészekkel dolgozhattam. Nyilvánvaló, hogy velük sem úgy dolgoztam, hogy tűpontosan megmondtam nekik, hogy hova lépjenek és mikor. Tudtam, hogy tudják a figurát, nekem csak terelgetnem kellett őket.
Impozáns színészgárda: Kosynus Tamás, Lovász Mercédesz, Epres Attila, Székely B. Miklós, Eszenyi Enikő, Érsek-Obádovics Mercédesz, Reviczky Gábor, Monori Lili
Szóval a színészek a karaktereket kapták meg, és azon belül improvizáltak? Vagy hogyan dolgoztak?
A karakterek megvoltak, igen, és az is, hogy kinek mi a háttértörténete, mi a kis személyes tragédiája. Ehhez kellett megtalálni a megfelelő színészeket, azokat, akiknek a habitusához közel állnak a karakterek. Lényegében ez is erősíti a film dokumentumfilm-jellegét. Monori Lili például rögtön beugrott nekem a szerepre, Eszenyi Enikő és Börcsök Enikő is. Ugyanakkor az is egy lehetőség volt, ami Reviczky Gábor figurájánál történt, hogy megkeressük azt, ami nem kézenfekvő. Az ő karaktere egy izomkolosszus lett volna, és azzal csempésztük bele a humort, hogy Gábor viszont nem az, csak a karakter azt hiszi magáról. A humor és a karakterek egyébként elemelik a történetet a dokumentumszerűségtől, így válik fikcióvá.
Mennyit forgattak és hol?
A Normafánál forgattunk, 4-5 napot összesen. Az a pénz, amit a filmre kaptunk, erre volt elég. Persze tudtuk volna még cizellálni a helyszínt, de abból kellett főzni, ami van. Ez nem azt jelenti, hogy nagy kompromisszumokat kellett volna kötni, itt is megtaláltuk a megfelelő helyszíneket. Az erdő egyébként is nagyon hálás helyszín, mert a nap pamacsokban süt be az ágak között, ami szép fényt ad, és ez a jelenség nekünk végig a rendelkezésünkre állt. A színészekkel is nagyon jó volt a közös munka. Mindenki pont azt tudta hozni, amit én szerettem volna. És mindenki hozzátette azt, amit ő tud, és ez a legfontosabb.
Mi az, amit a színészek saját magukból hozzá tudtak tenni a karakterekhez?
Eszenyi Enikővel például sokat vitatkoztunk a piros kalapon, hogy az kell-e. Én azt mondtam, hogy nem kell, mert úgyis kevés a fény, nem fog érvényesülni az arca, ő viszont ragaszkodott hozzá. Aztán a forgatáson megjelent benne, és azt mondtam, hogy igaza van, kell a kalap. Persze ő le-fel vette, amikor a fények és a jelenet megkívánta, mert annyira profi, hogy ezt is érzi.
Eszenyi Enikő piros kalapja meghatározó látványelem lett a filmben
Kapott már visszajelzést a filmre? Számít egyáltalán Önnek a visszajelzés? Ha igen, kitől?
Persze, hogy számít, mindenkitől. Azért csinál az ember filmeket, hogy azokat megnézzék, és adott esetben még tetsszen is a nézőknek. Már csak azért is, mert etikátlan lenne, ha kapnánk rá pénzt és nem érdekelne, hogy mi a film fogadtatása vagy sorsa. Egyébként van néhány szakmabeli barátom, akinek különösen fontos a szakmai véleménye, és a szűk családomé is. Így a fiamé, aki nagyszerű alkotótársammá növi ki magát, hiszen csak most végzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakát, ennek a filmnek is ő az operatőre és vágója (Dobray Máté a szerk.); a nejemé, akinek csalhatatlan érzéke van a munkáim megítéléséhez; valamint a lányomé, aki pedig író. Az igazán mérvadó azonban az, aki semmilyen kapcsolatban nincs velem, kíváncsi is leszek erre ezzel a filmmel kapcsolatban.
Milyen fórumok vannak arra, hogy a nézőktől visszajelzést kapjon?
Őszintén, a tévében nem tudom. Mert régen még volt kritika, de ma már csak leginkább a játékfilmekről van. Jó lenne, ha a közszolgálati tévékben, az ott bemutatott és a Médiatanács, vagyis az állam által támogatott filmekről lenne egy magazin például, ahol rendszeresen találkozhatna a kritika és a közönség. Nem is lenne rossz egy ilyen műsor!
A rendező a Farsang forgatása közben a Normafán
Most min dolgozik?
Most szintén egy Mecenatúra-támogatott dokumentumfilmen dolgozom, ami egy Down-szindrómás párról szól, akik ugyanúgy élnek, mint más emberek. Az lesz a címe, hogy Ketten. Most vágjuk a fiammal, és nagyon szeretem, szerintem jó film lesz. A főszereplők sok mindent csinálnak, és sokat tesznek a downos társaikért is. Nagyon kíváncsi vagyok a fogadtatására, mert szép dolgokat vettünk fel.
Emellett írtam a lányommal egy nagyjátékfilmtervet is, amit most még nem árulok el, hogy miről szól, de a napokban kiderül, hogy meg tudjuk-e csinálni.
Mi a tapasztalata és véleménye a Mecenatúra Programról?
Örülök, hogy van, hiszen támogatnak. Amikor nem kapok pénzt, akkor nyilván nem ez a véleményem (nevet). Az jó lenne, ha azon a sok csatornán, ami már a közszolgálatban van, nem ilyen rossz időpontokban, éjjel és hajnalban sugároznák a magyar filmeket. Régen nagyon szerették az emberek a tévéfilmeket, a dokumentumfilmeket, és ezeket megnézhették a televízióban. Kellene teremteni ennek fórumot ma is. Ha már ennyi pénzt szánnak arra, hogy elkészüljenek a filmek, akkor érdemes lenne arra is szánni, hogy eljussanak az emberekhez. Ez a közszolgálat feladata, mert a kereskedelmiek erre nem hajlandóak. Szóval én nagyon örülnék neki, ha jobb időpontban lehetne látni ezeket a filmeket.
