Tanácsnokok és bloggerek

2011.01.11. 11:22 :: Tanácsnok

 

Az új médiaszabályozás talán a blogok világából kapta a legtöbb kritikát, ezért úgy gondoltuk, a legjobb lesz, ha a Médiatanács saját blogban mutatja be működését. Rendszeresen beszámolunk majd üléseinkről, kiemelve és vitára bocsátva az érdekesebb ügyeket, döntéseket. Bejegyzéseinket a tanács tagjai, illetve a munkájukat segítő stáb munkatársai írják. Posztjaink nem hivatalos állásfoglalások vagy jogforrások ugyan, de azzal a céllal születnek, hogy megismertessük a Médiatanács működését, megvitassunk egy-egy forróbb témát (mint például a gyermekek hozzáférésének szabályozása bizonyos tartalmakhoz), minél több blogger és kommentelő véleményét ismerhessük meg, és mi is tanulhassunk a hozzászólásokból.

Múlt héten csütörtökön indított konzultációsorozatunkon első alkalommal a nyomtatott és az online sajtó képviselőit láttuk vendégül. A háttérbeszélgetésről többek között az atv.hu, az Index és a Kreatív is beszámolt, mi most elsősorban a blogokra vonatkozóan elhangzottakról írnánk pár sort – itt, a blog.hu alatt elsősorban ez lehet érdekes.

A médiatörvény szövegéből kiderül, hogy milyen online tartalmak tartoznak a hatálya alá és melyikek nem. Itt is előfordulhatnak azonban olyan határterületek, ahol nehezebb eldönteni, hogy vonatkozik-e rájuk a törvény, ezekben az esetekben (más jogszabályokhoz hasonlóan) a jogalkotók a jogalkalmazókra bízzák az értelmezést. A csütörtöki beszélgetésen Koltay András, a Médiatanács egyik tagja azt mondta, hogy magánvéleménye szerint egy kellően önkorlátozó hatósági jogalkalmazási joggyakorlatot kell kialakítani ezen esetekben.

Ha a blogokat vizsgáljuk, akkor Koltay szerint a legtöbb esetben jellemző rájuk, hogy tájékoztatást végeznek, illetve szerkesztettek, ebből a két szempontból eleget tennének a „sajtótermék” kritériumainak. Így elsősorban azon múlik, hogy az adott tartalom blognak vagysajtóterméknek számít-e (és a törvény hatálya alá tartozik-e), hogy gazdasági szolgáltatásként nyújtják-e. Szerinte bannerek elhelyezésétől önmagában még nem válik gazdasági szolgáltatássá egy internetes tartalom, ehhez az kell, hogy valaki üzletszerűen, kvázi megélhetésszerűen, üzleti vállalkozásként végezze ezt a tevékenységet. Mint mondta, ebben a komoly kérdésben szerinte a hatóságnak szűken kell értelmeznie a gazdasági szolgáltatás fogalmát, a jogalkalmazás határainak kijelölésében pedig együtt kell működnie az érintettekkel.

38 komment · 2 trackback

Címkék: blog médiatörvény médiatanács koltay andrás

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra