Kiemelt események listája – szavazzon ön is!

2011.09.05. 12:56 :: Tanácsnok

 

Egy korábbi bejegyzésünkben már szó volt arról, hogy a Médiatanács feladata lesz meghatározni, mely események szerepeljenek „a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események” listáján. Azóta elkészült egy döntés-előkészítő dokumentum is, mely a javasolt eseményeket és a listára kerülésük lehetséges indokait sorolja fel.
 


A javaslatot a szeptember 14-én megtartandó nyilvános meghallgatáson véleményezhetik a médiaszolgáltatók, de addig Ön is elmondhatja, hogy mi az amit mindenképpen a listában szeretne látni. Szavazzon a Médiatanács Facebook-oldalán, vagy a lent található linkekhez kapcsolt szavazómodulok segítségével az egyes eseményekre.

Miről van szó? 
 

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló uniós irányelv lehetőséget ad a tagállamok számára, hogy biztosítsák a társadalom hozzáférését a jelentős eseményekről tudósító műsorszámokhoz, és ennek érdekében szabályozzák a televíziók közvetítéshez való jogát. A médiatörvény – ennek az uniós jogi kötelezettségnek eleget téve – előírja, hogy a Médiatanácsnak egy listát kell készítenie „a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseményekről”.

A lista összeállításához a jogszabály három szempontot ad: ha az esemény iránt a nézők széles köre érdeklődik; ha az esemény világ- vagy európai szintű, illetve magyar vonatkozású; vagy ha az eseményt sok európai országban közvetítik, akkor az kiemelt jelentőségű.

A lista összeállításának kötelezettsége egyébként már korábban is felmerült. Az előző, 1996-os médiatörvény törvény egy 2002-es módosítása hasonló elvek szerinti lista összeállítására kötelezte a kormányt az ORTT-vel egyetértésben. A kabinet azonban nyolc év alatt sem tudta ezt a munkát elvégezni, az új médiatörvénnyel pedig a régi előírás hatályát vesztette, és új szabályok léptek életbe.

A kiemelt eseményekre a tévék nem szerezhetnek kizárólagos közvetítési jogokat, vagyis biztosítaniuk kell, hogy a közvetítést más médiaszolgáltatók is átvehessék, ha ezt kifejezetten kérik az eredeti jogokat megszerző televíziótól. Így elkerülhető, hogy adott esetben csak egy szűkebb kör – az adott televíziós csatornára előfizetők – láthassák az adást, és fenntarthatjuk a lehetőséget arra, hogy az esemény a lakosság legalább 80 százaléka számára díjmentesen hozzáférhető legyen. Ez nem jelenti azt, hogy kötelező lenne a listán szereplő események közvetítése. Arról van szó, hogy a televízióknak megmarad a szabad döntési joguk arra, hogy beillesszék a műsorukba az adott eseményt, tehát nem csorbul a közvetítési joguk.

Ehhez az adott médiaszolgáltatónak – akár közszolgálati, akár kereskedelmi médiumról van szó – két kikötést kell teljesítenie: előfizetői díj nélkül kell szolgáltatnia, és a lehetséges nézőközönségének el kell érnie a hazai polgárok legalább négyötödét. Akkor viszont nem fordulhatnak az eredeti közvetítő csatornához, ha az már eleve megfelel ennek a két feltételnek. Az eseményre egyébként kizárólagos közvetítési jogot szerző tévének szerződéskötési kötelezettsége van a feltételeket teljesítő médiummal, ha az benyújtja igényét nála. A szolgáltató ésszerű feltételek mellett, méltányos árat kérhet a közvetítési jogért. Ha a feleknek mégsem sikerül megegyezniük, akkor a Médiatanácshoz fordulhatnak.

Nézzük meg ezt egy fiktív példán keresztül. Tegyük fel, hogy a végleges listán szerepelnek majd a férfi vízilabda-világbajnokság mérkőzései, és a döntő közvetítését kizárólagos joggal megszerezte a Vízisport1 nevű, prémium csomagban elérhető, így csak egy szűkebb kör számára látható csatorna. Ha nem lenne a médiatörvény vonatkozó passzusa, akkor azok, akik nem előfizetői a Vízisport1-nek, nem láthatnák a mérkőzést. Viszont, ha például a közszolgálati televízió úgy dönt, hogy szintén szeretné közvetíteni az eseményt, akkor a néző jól jár, mert az m1-en is megnézheti a döntőt.

Ehhez annyi kell, hogy a közvetítést megelőzően az MTV a Vízisport1-hez forduljon szerződéskötési kéréssel. A Vízisport1-nek a törvény értelmében kötelező megállapodnia az MTV-vel, és a közvetítésért elkérheti a piaci árat. Ezt az MTV kifizeti, de mivel nem alkalmaz előfizetői díjat, a néző ebből nem érzékel semmit, csak azt, hogy gond nélkül szurkolhat a tévé előtt. Ha a Vízisport1 nem hajlandó megkötni a szerződést vagy irreális feltételeket támaszt, akkor az MTV a Médiatanácshoz fordulhat, és jogvitás eljárást kezdeményezhet. Ugyanígy a Vízisport1 is fordulhat a hatósághoz, ha például azt vélelmezi, hogy nem ingyenes csatorna vagy kis nézettségű tévé akarja a közvetítési jogokat megkapni.


A mostani döntés-előkészítő dokumentumban összesen 14 esemény szerepel: köztük a nyári és téli olimpia, labdarúgó- és jégkorong-mérkőzések, kézilabda-, vízilabda- kosárlabda-, röplabdameccsek, úszó- és kajak-kenu versenyek, valamint a magyar Forma 1-es futam.

A szakemberek a besorolásnál a nézettségi adatokra támaszkodtak, valamint azt becsülték fel, hogy a rendezvénynek mekkora társadalmi hatása lehet. Tekintettel voltak arra is, hogy a sporttámogatási törvény kiemelten kezeli a látványcsapatsportokat. A francia és német gyakorlathoz hasonlóan magyar listára sem vettek fel kulturális eseményt, mivel nem várható, hogy a hazai potenciális nézőközönség több mint ötöde maradna le az eseményről.

Az egyeztetésre bocsájtott dokumentum a következő 14 eseményt javasolja a „a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események” listájára felvenni.  

  1. a téli és nyári olimpiai játékok

  2. a FIFA férfi labdarúgó világbajnokság és az UEFA férfi labdarúgó Európa-bajnokság

  3. a férfi labdarúgó nemzeti válogatott mérkőzései

  4. az UEFA Bajnokok Ligája döntője, illetve az UEFA Bajnokok Ligája és Európa Liga selejtezőinek, csoportkörének és egyenes kieséses szakaszának magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései

  5. a férfi és női kézilabda világ- és Európa-bajnokság a magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzései

  6. a férfi és női kézilabda EHF Bajnokok Ligája és Kupagyőztesek Európa Kupája magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései

  7. a férfi vízilabda világ- és Európa-bajnokság a magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzései

  8. a férfi vízilabda LEN Euroliga és LEN Kupa magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései

  9. a férfi és női kosárlabda világ- és Európa-bajnokság a magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzéseinek szerepeltetése a kiemelt események jegyzékében

  10. a férfi és női kosárlabda nemzetközi kupaküzdelmei közül a magyar klubcsapat részvételével zajló mérkőzések

  11. a férfi jégkorong világbajnokság magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzései

  12. a kajak-kenu világ- és Európa-bajnokság magyar versenyző részvételével zajló versenyszámai

  13. az úszó világ- és Európa-bajnokságok magyar versenyző részvételével zajló versenyszámai

  14. a Forma-1 Magyar Nagydíj futama


És ön?

SZAVAZZON a Médiatanács Facebook-oldalán vagy az alábbi linkek segítségével. Jelölje meg, mi vagy mi ne kerüljön a listába!

A kérdésünk mindenütt ugyanaz: bekerüljenek-e a társadalom számára kiemelten nagy jelentőségű események listájába az alábbiak?

  1. Nyári és téli olimpiai játékok
  2. A FIFA férfi labdarúgó-világbajnokság és az UEFA férfi labdarúgó Európa-bajnokság
  3. A férfi labdarúgó nemzeti válogatott mérkőzései
  4. Az UEFA Bajnokok Ligája döntője, illetve az UEFA Bajnokok Ligája és Európa Liga selejtezőinek, csoportkörének és egyenes kieséses szakaszának magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései
  5. A férfi és női kézilabda világ- és Európa-bajnokságnak a magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzései
  6. A férfi és női kézilabda EHF Bajnokok Ligája és Kupagyőztesek Európa Kupája magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései
  7. A férfi vízilabda világ- és Európa-bajnokságnak a magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzései
  8. A férfi vízilabda LEN Euroliga és LEN-kupa magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései
  9. A férfi és női kosárlabda világ- és Európa-bajnokságnak a magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzései
  10. A férfi és női kosárlabda sportág nemzetközi kupaküzdelmei közül a magyar klubcsapat részvételével zajló mérkőzések
  11. A férfi jégkorong világbajnokság magyar nemzeti válogatott részvételével zajló mérkőzései
  12. A kajak-kenu világ- és Európa-bajnokság magyar versenyző részvételével zajló versenyszámai
  13. Az úszó világ- és Európa-bajnokságok magyar versenyző részvételével zajló versenyszámai
  14. A Formula-1-es Magyar Nagydíj futamai

 

2 komment

Címkék: médiatörvény közvetítések sportesemények médiatanács társadalmilag kiemelt események

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra