A Közép-európai Egyetem kalandjai a magyar médiaszabályozással

2012.01.10. 11:59 :: Tanácsnok

 

A Közép-európai Egyetem kebelén belül működő Center for Media & Communication Studies január elején közzétett egy terjedelmes összefoglalót, amelynek tárgya a magyar médiaszabályozás legvitatottabb rendelkezéseinek összehasonlító európai vizsgálata. Az összefoglaló készítői arra keresték a választ, hogy mennyire illeszthető be a magyar szabályozás más európai médiaszabályozások közé, mennyire felelnek meg a magyar törvények az európai példáknak.

A társadalomtudományok szerepének forradalmi újraértelmezése

A szöveg olvastán megdöbbentő a felismerés, hogy egy év nem volt elegendő a magyar szabályozás lényeges pontjainak megismeréséhez, pedig ezúttal magyar jogi szakértőket is igénybe vettek a szerkesztők. A magyar szabályozás egyes elemeinek bemutatásakor tárgyi tévedésektől hemzseg a szöveg.

Néhány példa:

  • • Az anyag nem mond igazat a hatósági döntések bírósági felülvizsgálatának kérdéséről.
  • • Úgy tesz, mintha lehetséges volna médiával kapcsolatos ügyekben NMHH elnöki rendeleteket elfogadni.
  • • Többször állítja, hogy a sajtótermékekre és a médiaszolgáltatásokra azonos, differenciáltatlan szabályozás vonatkozik.

Ezzel szemben…

  • • A bírói felülvizsgálat teljes és csorbítatlan.
  • • Az NMHH elnöke hírközlési tárgyban hozhat rendeleteket.
  • • Az eltérő szolgáltatásokra vonatkozó szabályozás differenciált, és alapjaiban eltér.

 

Az is rögtön szembetűnik a szöveg olvastán, hogy az egy év nem csak a magyar, hanem az európai szabályozás megismeréséhez sem volt elégséges. Az anyag szándéka szerint „általában véve az európai gyakorlatot és normákat vizsgálja”, azokat a magyar rendelkezésekkel összehasonlítva. Ez a feladatkitűzés valóban nagyon érdekes eredményre vezethetett volna, de sajnos éppen ez az, amit az anyag nem tesz. Az összefoglaló koncepciója teljességgel szakmaiatlan, tudományos szempontból gyakorlatilag értelmezhetetlen. Ígéretével szemben egyáltalán nem törekszik arra, hogy általános képet fessen az európai médiaszabályozásról, vagy hogy bemutassa azokat a szabályozásokat, amelyek valóban hasonlítanak a magyarra, hanem kizárólag a magyar kormány által 2010. december végén, 2011. január elején közzétett kommunikációs anyagban foglaltakat vizsgálja.

A társadalom-tudományok íratlan módszertanát ismerve bátran forradalminak nevezhető ez a megoldás. Ismételjük el még egyszer: egy egyetemi, tudományos, nemzetközi kutatócsoport kormányzati kommunikációs közleményeket elemez, úgy téve, úgy kezelve e közleményeket, mintha elvárható lenne azoktól a tudományos alaposság. Ráadásul egy év munkáját áldozzák olyan kommunikációs közlemények elemzésére, amelyek nyilvánvalóan napok alatt készültek el. Ez olyan, mintha legóból kiraknánk egy Mercedest, aztán Kecskeméten a német mérnökök egy évig vizsgálnák, hogy ez vajon van-e olyan jó, mint amit ők tudnak.

A teljességgel tudománytalan megközelítésből pillanatok alatt nyilvánvalóvá válik az anyag célja, amely nem más, mint a kormányzat lejáratása és a magyar médiaszabályozás megbélyegzése. A munka közben – egy-egy megjegyzés erről árulkodik – feltehetően maguk a szerzők-szerkesztők is tudták, illetve munkájuk során menetközben szükségszerűn kiderült, hogy a szabályozás vitatott elemeire bőven akad európai példa, mégsem tettek mást, mint hogy a kormányzat által felhozott példákat vizsgálták.

Így, bár címében jóval többet ígér, az európai médiaszabályozások összehasonlító, tudományos igényű feldolgozását ez az összeállítás sem végzi el. Kár, mert egy ilyen általános összehasonlító vizsgálat nagyban előre lendítené a közös európai gondolkodást a médiaszabályozás ügyéről.

Az NMHH egyébként 2011 szeptemberében maga is elkészített egy európai összehasonlító anyagot, amely hónapok óta hozzáférhető. Az a szöveg szintén a magyar szabályozás legvitatottabb pontjaival kapcsolatban azonosít máshol létező, európai példákat, és szintén az egyes európai államokban élő jogi szakértők munkája alapján állt össze. A most közzétett összefoglaló készítői azonban erről az anyagról nem vettek tudomást.
 

Az objektív látásmódnak vesznie kell!

A kormány közleményei gyors, az új médiatörvényeket övező nemzetközi össztűz idején készült anyagok, amelyeket az akkor bátran hisztérikusnak nevezhető reakciók nyomán sebtében állítottak össze. A szabályozással szemben megfogalmazott tavaly januári kritikák mindegyike sarkos, indokolás vagy árnyalatok nélküli egy-két mondatból állt, erre a műfajra hasonló módon, egy-két mondatos észrevétellel lehet reagálni. Csak egy példa: ha annyit állít egy kritikus, hogy a médiahatóság megválasztásában nem érvényesülnek a pluralizmust biztosító garanciák, akkor erre adekvát válasz azt mondani (ami a kormányzat részéről történt), hogy míg a magyar törvény szerint a parlament kétharmaddal választ (ami kellő formális garancia), addig „itt és itt” a kormány nevezi ki a hatóság tagjait.

Azaz, egy megfogalmazott éles kritikával szemben a kormány bemutat néhány olyan megoldást, ahol a helyzet hasonló, vagy a formális garanciák szempontjából kevésbé megnyugtató. Erre hogyan reagál a frissen közzétett összefoglaló? A magyar kormány egyetlen mondatát oldalakon keresztül elemzi, és a végére eljut odáig, hogy bár némely országban valóban a kormány nevezi ki a médiahatóság tagjait, de „ezért meg azért” ez a megoldás mégis jobban biztosítja a függetlenséget. Az „ezért meg azért” mélységű kérdésekre a kormányzatnak természetesen nem volt módja tavaly január elején kitérni, és egy sajtóközleménytől ez nem is várható el.

Az lett volna a tisztességes megoldás, ha a magyar szabályozást tudományos alapossággal bemutató és tárgyaló tanulmányokban és könyvekben bemutatott és megindokolt magyar megoldást vizsgálják a szerkesztők valamennyi európai médiaszabályozáshoz viszonyítva, részletes, alapos, a törvény koncepcióját támogató érveléseket vitatnak, és hasonlítanak össze más országok megoldásaival. Az NMHH berkein belül is több szakértői tanulmány született, megjelent a médiaszabályozás kommentárja is, de a Magyarországról származó forrásmunkák megdöbbentő egyoldalúságot mutatnak. Önmagában ez a körülmény igazolja az anyag valódi célját, és sommás ítéletének már a vizsgálat előtti megszületését.
 

Vannak bűnösök máshol is

Az összefoglaló kiemelkedően legizgalmasabb részei azok, ahol más európai médiaszabályozásokat ér bírálat. Annál a pontnál, ahol a közmédia vezérigazgatóinak pályáztatás nélküli megválasztásáról van szó, kiderül, hogy Ausztriában, Csehországban, Finnországban, Franciaországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban sincs pályázat. Az anyag megállapítása szerint e megoldással a „magyar kormány azon gyakorlathoz hasonlítja sajátját, ahol az európai normákhoz képest jelentős hiányosság tapasztalható”. Azaz, az osztrák, cseh, finn, francia, svájci és brit szabályozás is kap egy sárga lapot. (Ebből az anyagból kell tehát megtudnia az érintett államok kormányainak és parlamentjeinek, hogy a szabályozásuk nem tekinthető eléggé európainak.)

Még a BBC is megkapja a magáét. Az egyébként kontinens-szerte ájult tisztelettel kezelt intézmény nemrég a költségkímélés és a párhuzamosságok kiszűrésének célja által vezérelve centralizálta a hírszolgáltatását. Mint az összefoglalóból kiderül, ez a lépés nagy közéleti vitát generált, így a magyar kormányzat, amely a közszolgálati hírszolgáltatás összevonásának külföldi mintájára hivatkozott, a BBC mellé került a szégyenpadra (itt is ugyanaz a szófordulat szerepel a szövegben: a BBC hírszolgáltatási rendszerének is „jelentős hiányosságai” vannak).

A kedvencünk az az érv, ami szinte már nem is tekinthető érvnek. A magyar szabályozást azzal is megsorozták tavaly, hogy ugyan egy dolog, mi van leírva a törvényben (például a hatóság függetlenségéről), de majd a valóságban ez nyilvánvalóan önkényesen, eltorzítva fog működni. Amikor kiderül, hogy számos európai országban jóval kevesebb formális garancia létezik a hatóság és tagjai függetlenségének biztosítékaként, a szakértők érvelése elválik az addig követett, szigorúan pozitivista megközelítéstől, és így hangzik: a formális garanciák máshol ugyan hiányoznak, de a hatóság „de facto” függetlensége ott azért biztosított. Ez a kettős csúsztatás esete, a Magyarországgal szemben alkalmazott csúnya kettős mérce megnyilvánulása („Mi az íratlant is betartjuk, de ti az írottat sem fogjátok, az íratlant meg nyilván nem is ismeritek.”).
 

A nemzetközi szervezetek saját farkukba harapnak

Az anyag hiányosságai a regisztráció, azaz a sajtótermékek nyilvántartásba vételének kötelezettsége vizsgálatakor állatorvosi lóként mutatkoznak meg.

A szöveg bemutatja – pontatlanul és ténybeli tévedésekkel fűszerezve – a nyilvántartásba vétel magyar szabályát, majd idézi az Európa Tanács szakértőjét. Az ET szerint a szabály nem kompatibilis az Emberi jogok Európai Egyezménye sajtószabadságot védő cikkével, mert kiterjeszti a kötelezettséget a nyomtatott sajtóra is.

Ezután idézet formájában megszólal az anyagban az EBESZ szakértője is, aki szerint a nyilvántartásba vétel „olyan társadalmakban kötelező, ahol a média nem szabad”.

Az anyag ezt követően ennyiben marad, így az egyszeri olvasó megtudhatja, hogy a magyar szabály csúnya, rossz, és diktatórikus. Csakhogy szemérmesen alig néhány szó esik arról, hogy a sajtótermékeket regisztrálni kell például Cipruson, Csehországban, Lengyelországban, Máltán, Olaszországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában is, több helyütt az internetes sajtótermékekre is kiterjesztve e kötelezettséget.

Imígyen nyilvánvalóvá válik a szerkesztők rosszindulata: a regisztráció európai példáit érdemben nem is vizsgálja az anyag. Az ET és az EBESZ szakértői pedig saját farkukba harapnak: a magyarral együtt – talán tudtukon kívül – számos európai ország szabályozását bélyegzik meg.
 

A magyar „szakértők” elvégzik a piszkos munkát

Ahogy említettük, a magyar szabályozás bemutatása több helyen is hibás, pontatlan. Ez feltehetően a felkért magyar jogi szakértők munkáját dicséri. Vegyünk egy példát! A hatósági határozatok bírósági felülvizsgálatának kérdésénél a következő torzítások szerepelnek:

  1. „A felülvizsgálati kérelem nem függeszti fel automatikusan a hatósági határozat végrehajtását.” A szakértőknek pontosan tudniuk kell, hogy a bíróságok kérelemre a jogerős döntés megszületéséig minden egyes esetben felfüggesztik a végrehajtást, és hogy az automatikus felfüggesztés hiánya nem médiatörvény-specifikus, hanem az általános közigazgatási eljárás szabályaiból eredő következmény, ami ráadásul a korábbi szabályozásban is pontosan így szerepelt, tehát nem új elem.
  2. „A bíróság kizárólag a médiatörvényt tarthatja szem előtt a felülvizsgálat során, más törvényt vagy precedenst nem vizsgálhat” – ez a kritika egyszerűen értelmezhetetlen, természetesen a bíróság a felülvizsgálati eljárásban azt vizsgál, amit akar (bár kétségtelen, médiaügyekben a médiatörvényt fogja elsősorban nézni, nem pedig az építésügyről szóló rendelkezéseket).
  3. „A közigazgatási bíróság döntéseivel szemben nincsen jogorvoslati lehetőség”. Legjobb esetben is: súlyos tévedés. A Fővárosi Bíróság döntéseivel szemben nemhogy fellebbezés lehetséges (a Fővárosi Ítélőtáblához), hanem az Ítélőtábla döntése után felülvizsgálati kérelemmel lehet fordulni a Kúriához (korábban: Legfelsőbb Bíróság) is, január 1. óta pedig alkotmányjogi panasszal el lehet majd menni az Alkotmánybíróságra is.
  4. „A hatóság által kiszabott bírságokat az adóhatóság attól függetlenül behajthatja, hogy a hatóság döntését megtámadták-e a bíróságon”. Az előzőek alapján ez is egyértelmű tévedés, a végrehajtást ugyanis a bíróság felfüggeszti a jogerős döntés meghozataláig.
     

Tisztelt jogi szakértők!

Kérjük befejezni az egy éve tartó, tendenciózus torzításokat. Nem kell szeretni a szabályozást, de ez nem mentesít annak a szakmai alapkövetelménynek a betartása alól, hogy a tartalmát objektíven, semlegesen kell ismertetni, mielőtt vitába szállnánk indokaival vagy megalapozottságával.

Hasonló történt például a forrásvédelem kérdésével is. A kormányzaton és az NMHH-n kívül elsőként az Alkotmánybíróság, egy év után mondta ki azt, amit a kormányzat és a hatóság végig hangoztatott, miszerint az új szabályozás nem hogy nem visszalépés a forrásvédelem korábbi állapotához képest, hanem éppenséggel, általa született meg a források titokban tartásának joga a büntetőeljárásokban. Az új szabályt lehet kritizálni – az AB mulasztásos alkotmánysértést állapított meg vele szemben, és részleges megsemmisítést is alkalmazott, tehát nem bánt vele „kesztyűs kézzel” – de ha nem ismerjük el érdemeit, nem vagyunk képesek valós megítélésére, akkor nehezen ölthetjük magunkra az „elfogulatlan szakértő” gúnyáját. Tévedés azt hinni, hogy a szakmai hitelünket az csorbítja, ha bármely tévedésünket beismerjük, egy törvény kritikája pedig nem lehet hiteles, ha bármely pozitív elemét elismerjük. Tisztelt szakértők! Még nem késő!
 

Svédek kalandjai Budapesten

Jellemző a külföldi szakértők hozzáállására az alábbi két eset. A tavalyi évben két svéd vendégnek is volt kalandja az NMHH-val. Mindketten azért érkeztek, hogy a magyar szabályozás felől tájékozódjanak (vélhetően erőteljes prekoncepciókkal a tarsolyukban). Egyikük, egy hölgy éppen vadul ostorozta a sajtótermékek nyilvántartását előíró szabályt és a szigorú szankciórendszert, amikor a hatóság illetékese arról tájékoztatta, hogy Svédországban is létezik sajtóregisztráció és a médiajogi vétségek nyomán akár szabadságvesztés-büntetés is kiszabható. A hölgy reakciója nem a visszavonulás volt, hanem a tagadás („Ilyen nálunk nincs, ez elképzelhetetlen!” – mondta még a vonatkozó szövegrészek és a pontos források megjelölése után is).

Másikuk, a svéd úr pechjére szintén a magyar szankciórendszer brutalitásáról értekezett, amikor szembesítve lett azzal, hogy náluk engedély nélküli médiaszolgáltatás miatt a médiatörvény szerint legfeljebb 6 hónap szabadságvesztés szabható ki. Erre ő azt válaszolta, hogy náluk évtizedek óta nem szabtak ki börtönbüntetést újságíróra. Az ezzel analóg érv (amely szerint 2011-ben szó sem volt Magyarországon magas összegű bírságok kiszabásáról) nyilván nem lett volna számára elég meggyőző. Hiába, az a fránya kettős mérce…!
 

A hanyatló Európa – oda a felvilágosodás vívmányai!

Az összefoglaló konklúziója mindenesetre figyelemreméltó: „kulcsfontosságú hiányosságok” tapasztalhatók számos európai országban a sajtószabadság érvényesülése terén. Az anyag végkicsengése nem optimista, mintha már temetné a felvilágosodás vívmányait. Holott erről nincsen szó, a sajtószabadság él és virul Magyarországon és Európában is. Mindössze az előfeltevéseket kellene egy kicsit árnyaltabbá tenni, és elfogadni azt, hogy a sajtószabadság sehol nem azt jelenti, hogy semmilyen szabály nem vonatkozik a sajtóra-médiára, és hogy az európai országok – köztük Magyarország – arra törekszenek, hogy megfelelő egyensúlyt állítsanak fel a sajtószabadság gyakorlásához fűződő és az általa megsérthető érdekek között; soha nem valamiféle „hatalom” szolgálatának, hanem a közérdek megvédelmezése céljából.

15 komment

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra