A magyar zeneipar évek óta küzd azért, hogy több magyar zenét játsszanak a rádiók és televíziók. A korábbi törvényi szabályozás, a régi médiatörvény pontatlansága és a rádióadások ellenőrizhetetlensége miatt ez a szándék nehezen volt megvalósítható. Az új szabályozás azonban lendített az ügyön: 2011-ben mintegy 15 százalékkal nőtt a médiumokban lejátszott magyar zenék aránya. Legalábbis ez derül ki az Artisjus Magyar zenei jelentéséből.
Kvótatörténet
Talán nem kell hosszasan ecsetelni, hogy miért fontos a magyar zenék arányának valamifajta szabályozása. A rendelkezés elsődleges célja, hogy helyzetbe hozza a magyar zenészeket, akik a sugárzás után több jogdíjra jogosultak, de nyilvánvaló hozadéka az is, hogy a nagyobb hallgatottság miatt több az eladott lemez, több a fesztiválmeghívás is.
Először érdemes áttekinteni, hogy a törvényi szabályozás hogyan is változott az elmúlt 15 évben. Nem véletlenül tartották úgy, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényt elsősorban a televíziókra írták: több, kifejezetten rádiós sajátossághoz hasonlóan a zenei arányokra vonatkozó szabályozást sem tartalmazott. Az értelmező rendelkezések nem határozták meg a magyar zenei mű fogalmát, a műsorkvótákra vonatkozó előírások között pusztán a televíziós műsorszolgáltatók kötelezettségeiről, illetve az eredetileg magyar nyelven készült művekről esett szó. Teljesítendő zenei százalékokra vonatkozó előírásokat így csupán a műsorszolgáltatók szerződései tartalmazhattak.
Nagy változás volt ehhez képest a 2011. január 1-jén életbe lépett médiatörvény, amely így fogalmaz: „A lineáris rádiós médiaszolgáltatásban a zenei művek közzétételére szánt évi teljes műsoridő legalább harmincöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítani.”
Mi a magyar?
A másik fontos kérdés, amiben az új szabályozás változásokat hozott, az a magyar mű pontosabb meghatározása. A törvény az alábbiakat tartalmazza: magyarnak számít az a mű, amely eredetileg teljes egészében magyar nyelven készült. De az a mű is, amely eredetileg több nyelven készült, ám időtartamát tekintve eredeti magyar nyelvű része hosszabb, mint bármelyik másik nyelven készült része. Szintén magyar mű, amely eredetileg valamely, Magyarország által elismert nemzetiség nyelvén készült, ha tárgya az adott nemzetiség magyarországi életével, kultúrájával van összefüggésben. Magyar az olyan zenei műsorszám, amelyet magyar nyelven adnak elő, vagy amelyet valamely, Magyarország által elismert nemzetiség nyelvén adnak elő, ha az adott nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájával van összefüggésben. Szintén magyar az olyan instrumentális zenei műsorszám, amely – elsősorban szerzője vagy előadója révén – a magyar vagy Magyarország által elismert valamely nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi.
Természetesen még ezek után is vannak kérdőjelek. Például magyarnak számít-e egy magyar lemezlovas (DJ) által kevert mix, amelyben az előadók külföldiek? Mi az a hozzáadott érték, amitől egy külföldi szerzőnek egy magyar DJ által újraértelmezett műve magyar műként vehető számításba? De ugyanígy feltehető a kérdés, hogy mi van olyan esetben (van rá példa), ha egy határon túli magyar és nem magyar tagokból álló együttes angolul énekel?
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hivatala a jogértelmezés során törekszik a lehető legszélesebb értelemben, befogadóan, a médiaszolgáltatók és a zenészek számára is kedvezően eljárni. A Médiatanács a magyar könnyűzene képviselőivel, érdekvédelmi szervezeteivel már a Közszolgálati Kódex kapcsán is tartott egyeztetést, így számos szakmai javaslat, észrevétel bekerült a kódexbe is. A rendezvényen a zenei szakma képviselői üdvözölték az új törvényi szabályozást. (A témával kapcsolatos összes fontos dokumentum megtalálható ITT!)
A magyar törvényhozás a magyar zenei művek meghatározásakor a lehető legszélesebbre kívánta tárni a kapukat. Az új médiatörvény például eredetileg magyar zenei műként fogadta el az idegen nyelven, de a határon túl élő magyar előadókkal vagy magyar szerzőkkel készült dalokat is. Az uniós irányelvnek való pontosabb megfelelés érdekében az országgyűlés módosította a fogalmat 2012. július 3-tól, amely így származási és nemzetiségi kritériumot már nem, hanem elsősorban nyelvi kritériumot alkalmaz, természetesen ide nem értve az instrumentális műveket.
A lényeg tehát az, hogy hangsúlyváltás történt: a 2011. január elsejétől hatályos médiatörvény preferálja a hazai zeneszámokat. A törvényalkotónak ez a törekvése egyértelműen egybecseng a különböző zenei, könnyűzenei szervezetek szándékával és elvárásával.
„Éjjel érkezem”
Szintén fontos újítást tartalmaz a törvény abban, hogy nem teszi lehetővé azt a 2011 előtt jól ismert gyakorlatot, amely szerint a médiaszolgáltatók a szerződésükben esetlegesen meghatározott magyar zenei kvótákat jórészt a hajnali, éjszakai órákban teljesítették. Ez a törekvés egy irányba mutat a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete célkitűzéseinek több pontjával is. („Legyen több lehetőség az új dalok és produkciók bemutatására! Legyen szabályozva a magyar dalok aránya fő műsoridőben is!”)
Érdekességként megemlíthető, hogy a rádiókra vonatkozó szabályozás a televíziókra is hatással lehet. A médiatörvény hatályba lépése óta az országos kereskedelmi televíziókban egymást érték a zenei tehetségkutató műsorszámok. Valószínűsíthető, hogy a műsorszámokban feltűnő – és a magyar zenei életet gazdagító – tehetségek esetében a televíziók számításba vették az új médiaszabályozásnak köszönhető, jelentősen megnövekedő rádiós jelenlét lehetőségét is.
„Ki visz majd haza?”
A magyar zenék arányára vonatkozó előírások, szerződéses vállalások ellenőrzése nem egyszerű feladat, és közben számos kérdés vetődik fel. Példaképp említhetjük az adásba kerülő zeneszámok azonosítása során felmerülő problémákat. Ha a műsorvezetők nem közlik az előadó nevét vagy a zeneszám címét, a származás kérdésének eldöntése komoly fejtörést okoz, különösen az elsősorban rétegzenét sugárzó médiaszolgáltatók vagy rádióműsorok esetén. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesül a médiahatóság az ellenőrzések során, amelyeknek alapvetően három változatát alkalmazzák:
- Az első a RadioMonitor Kft. adatbázisán alapul. A módszer lényege a RadioMonitor digitális hangfelismerő technológiája, amely a rádiók által sugárzott verbális elemek (elsősorban reklámok), zeneszámok és egyéb – 15 másodpercnél hosszabb – ismétlődő audiojelek felismerését teszi lehetővé. Jelenleg közel negyven országos, körzeti és helyi rádió zene- és reklámkínálatának közzétételi adatai állnak rendelkezésre a folyamatosan frissülő adatbázisban.
- A második módszer a médiatörvény alapján elrendelt adatszolgáltatást követő vizsgálat. Ennek a rendszernek a bevezetése az idén történik meg, így tapasztalatok egyelőre még nem állnak rendelkezésre. Korábban hasonló módszerrel történt 66 televízió és a két országos kereskedelmi rádió szerződéses vállalásainak ellenőrzése.
- A harmadik lehetőség a szúrópróbaszerű ellenőrzés. Ebben az esetben a médiaszolgáltatók egy heti (vagy napi) műsorának minden másodpercét górcső alá veszik, és a törvényi, valamint a szerződéses előírások teljesülését vizsgálják.
A magyar zenék aránya a zenei műsorszámok bemutatására szánt műsoridőből
„A dal ugyanaz marad”
Tapasztalatainkat összegezve elmondhatjuk, hogy a médiaszabályozás reformja nem megy egyik pillanatról a másikra, és az korántsem zökkenőmentes folyamat. A magyar zene ügyében úgy fest, a megváltozott jogszabályok által kiváltott hatások megegyeznek a törvényalkotó szándékával, hiszen a magyar zeneszámok minden vizsgált mutató szerint egyre nagyobb szerepet kapnak a hazai rádiók kínálatában. Természetesen nagy szükség van arra is, hogy a szabályozáson túl a szakma, a szakmai egyesületek, szervezetek is mindent megtegyenek a magyar dalok és a magyar előadók népszerűsítése érdekében. De látható, hogy ezzel nincs gond. Az elmúlt évek egyik legjobb kezdeményezése az idén immár negyedik alkalommal megrendezett Magyar Dal Napja, amelynek évről évre egyre nagyobb a sikere.
