Interjú Pápai Pici filmrendezővel
Vajon szembe tudunk-e szállni a társadalom által belénk táplált axiómákkal? Hogy éli meg egy fiatal ösztönvilágának felébredését? Hol van az önfeladás határa egy kapcsolatban? Súlyos történetek, egyszerűség, kisjátékfilm, nemzetközi siker, 3 millió néző. Pápai Pici munkáját nagyban meghatározzák azok az események, érzések, amelyek éppen a magánéletben foglalkoztatják.
Művészi és műfaji értelemben a rövidfilmes műfajok között is önálló értéket képviselnek a kisjátékfilmek és kísérleti filmek. A Huszárik Zoltán pályázati program elindításával a Médiatanács hosszú idő után újból külön finanszírozási lehetőséget biztosított az ebbe a műfajba tartozó fikciós alkotások gyártására.
A kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártását támogató első pályázatán már az induláskor ötvenszázalékos keretösszeg-emelésről döntött a Médiatanács, mert a kiírásra nagyon sok jó filmötlet érkezett. Köztük van Pápai Pici kisjátékfilmje a Hátsó lépcső is.
Az alkotóról dióhéjban:
Pápai Pici az ELTE magyar-esztétika szakán végzett, első filmjével, a Quick-kel 2008-ban megnyerte a Filmminute filmfesztivál közönségdíját, 3 millió nézővel, aztán a Vallomás c. filmjével számos fesztiválsikert aratott, többek között megnyerte a Cottbus-i Filmfesztivál rövidfilmes fődíját. Dolgozott több filmes produkcióban asszisztensként. 2007-ben elvégezte az Infog Stúdió rendezői képzését. Tanult többek között a New York Filmakadémián, a CEU forgatókönyv író szakán, rendszeres résztvevője rendezői és forgatókönyvírói workshopoknak.
– Készülő kisjátékfilmje is párkapcsolati kérdéseket feszeget? Korábbi filmjeiben sokat foglalkozott mélyebben az emberi kapcsolatokkal.
– Rendezőként elsősorban az emberek közötti viszonyok izgatnak, de nem pátosszal átitatott formában, hanem a dolgok maga egyszerűségében, esendőségében, amikor ráismerünk a magunk hétköznapi életére és elmosolyodunk, vagy éppen megkönnyezzük azt. A súlyos történetek vonzanak, humorral vegyítve. Egyik példaképem Suzanne Bier, de Michael Haneke filmjei is nagyon közel állnak hozzám.
A forgatókönyv alapjául Tóth Krisztina Take five című novellája szolgált, de átdolgoztam benne a karaktereket és kihúztam belőle olyan részeket, amelyek a megfilmesítést nem segítették.
– A Hátsó lépcsőben milyen viszonyokat mutat be?
– A készülő filmben egy magyar egyetemista lány, Bebi, és egy francia csupaszőr, tetovált „vadember” találkozásán keresztül mutatok be személyes sorsokat. A lány a rendszerváltást követően érkezik Párizsba, hogy ott folytassa egyetemi tanulmányait, magányában pedig otthoni szerelme tréfás magnóüzeneteibe kapaszkodik. Azonban a francia „vademberrel” való különös találkozása után egy másik világba csöppen, ahonnét nem tud szabadulni.
A filmben bemutatom Bebit¸ ahogyan a vadember belépésével megváltozik az élete, elkezdi kiélni ösztönvilágát. Kiderül, ha engedjük ösztöneinket felszabadulni, az következményekkel jár. Ezt szeretném bemutatni olyan apró részletek megragadásával, amelyek mellett gyakran elmegyünk, de közelről nézve sokszor groteszknek vagy akár megdöbbentőnek tűnnek.
A Szakítópróba című kisfilmem hasonló még, ami egy pár elementáris vitájáról szól, amelyben elhangzanak olyan mondatok, amik kapcsolatukat végleg megpecsételik.
– Pontosan hogyan valósítja majd meg a főszereplő kettősségét?
– Bebi egy polgári ház tetőterében talál albérletet Párizsban, ahová, már csak a hátsó lépcsőn lehet feljutni. A lány kettős énjének bemutatására erős képi világot szeretnék hozzárendelni. A Párizsba érkező lány a maga racionális módján a civilizált értékrendet képviseli, míg a lerobbant hátsó lépcső az ösztönvilágot a maga fülledt, veszélyes ámde érdekes világával. A hősnő eleinte a főlépcsőház világához tartozik, vagy legalábbis szeretne oda tartozni, a hátsó lépcsőt később fedezi fel, ahol a vadember Nicola a hős. A hátsó lépcső színgazdagsága szemben áll a főlépcsőház minimalista színhasználatával és tisztább megvilágításával. A Hátsó lépcső annak a nézőnek szól, aki szerette Sophia Coppola „Elveszett jelentés” című filmjét. A filmet nem különös története, hanem az atmoszférája, magával ragadó erős hangulata és sajátos humora határozza meg. Fontosak lesznek az apró gesztusok, főleg a hangvétel természetessége.
– Van egy nagyjátékfilm-terve is, ami hasonlóan az emberi kapcsolatokkal foglalkozik. Erről tudhatunk már valamit?
– A Tuvalu című nagyjátékfilmemben saját élményeimet felhasználva az egyik „népszerű” belénk nevelt axiómával szeretnék foglalkozni, nevezetesen azzal, hogy boldogságunk valakinek, vagy valaminek a megszerzésétől függ. Életünk során hiába tapasztaljuk meg számtalanszor, hogy az erőfeszítéseink árán megszerzett anyagi, sőt szellemi javak nem tesznek boldoggá – öröm van, de beteljesedés nincs – mégis újra és újra bedőlünk ennek a mélyen belénk táplált hazugságnak. Vajon miért, és van-e ebből menekülés?
A forgatókönyv írása során jöttem rá, hogy egy kapcsolat nem azért van, hogy boldoggá tegyen, hanem azért, hogy tudatossá. Jobban megismerheted magad általa, és akkor van vége, ha már nincs mit tanulnod belőle.
A történet egyébként egy szerelmi háromszögről szól és az egyharmada Szingapúrban játszódik. A forgatókönyvet régóta írjuk az írótársammal, May Szilvivel, és amikor kimentünk helyszínt felmérni, végül kint maradtunk kétszer 3 hónapra, és ott intenzíven tudtuk írni.
Érdekes egyébként, hogy a forgatókönyvet éveken át írtuk. Amikor elkezdtük a témafelvetés nagyon izgatott, hiszen az én életemben is aktuális volt, aztán annyira eltávolodtam az anyagtól, hogy most az újraírásnál lassan egy teljesen másik film lesz belőle.
– A Hátsó lépcső az ötödik kisjátékfilmje. Szeret ebben a kisfilmes műfajban dolgozni?
– A kisjátékfilm a rendező névjegye, de azt gondolom, hogy a rövidfilmek után minden rendező akar később nagyjátékfilmet készíteni. A magyar filmeseknek sokszor kompromisszumokat kell kötniük. Nagyon jó szakembereink vannak, de rendezőként nyomasztó, hogy egy-egy ilyen film forgatására az egész stáb szívességből jön, mert sajnos nem tudsz fizetni. A Tudsz így szeretni? című filmem készítésekor például két nappal a forgatás előtt felállt az operatőr és akkor már vele együtt a világosítók is. Elkeseredetten hívtam Pohárnok Gergőt, aki Lukács Dávidot ajánlotta. Dávid elvállalta és azóta is nagyon jó vele dolgozni Nagyon kreatív, megértő, nyitott és benne van mindenben, ugyanakkor profin dolgozik. Egy alkotói folyamatnál fontos a megengedő közeg, hogy semmi ne gátolja a kreativitást. Igyekszem olyan stábot választani, ahol ez adott.
Visszatérve a műfajra: a kisfilmeket is nehéz kevés pénzből forgatni. Hiszen ezek a 25 perces produkciók is igényelnek stúdióbérlést. Most a Médiatanács Huszárik Zoltán kisjátékfilmes pályázatán a maximum kérhető összeget kaptuk, de a háromszorosát még elő kell kerítenünk valahonnan. Bár a film eredetileg Párizsban játszódik, nekünk ezt minden bizonnyal Budapesten kell megoldanunk, és itt visszaadni a párizsi hangulatot.
– Milyennek képzeljük el a Budapesten forgatott Párizsi történetet?
– Hangulatában Wong Kar Wai-i filmet szeretnék, Haneke letisztult világával, tiszta kameravezetéssel. A három főszereplőn kívül ne is látsszon más, csak érzékeltetni akarom a többi szereplőt, egy-egy kis részletük megmutatásával.
– A történet a 90-es évek elején játszódik. Milyen emlékei vannak, milyennek jeleníti meg ezt a korszakot a filmben?
– A rendszerváltás korában játszódik a film, a 90-es évek elején. Ekkor nyíltak meg a határok, a főhősnő is ekkor megy Párizsba tanulni. A kelet-európai emberek megjelenése abban az időben afféle inváziónak számított Nyugaton. A film atmoszférája tehát a 90-es évek hangulatát adja vissza. Szeretném, ha a nézőnek eszébe jutnának a régi érzések: milyen volt kimenni először külföldre, milyen volt, ha nélkülözni kellett, milyen nehézségei voltak a külföldön való megfelelésnek.
A film történetéhez szorosan kapcsolódik a társadalmi közeg. A megfelelési kényszer áll a középpontban: hogyan ismered meg magad egy új helyzetben, hogyan éred el a célodat? Miközben a hősnő küzd a céljaiért egy új helyzetben, felfedezi önmagát; előbb hagyja magát sodródni, majd kénytelen felülbírálni elveit. Ezután már nem lehet az, aki volt - felszabadulnak az ösztönei.
– Miről szóltak a korábbi kisjátékfilmjei?
– A Quick című kisjátékfilmem a gyerekek szemén keresztül mutatja be a szomszédok közti bonyolult viszonyt. Három millióan látták, ami igazi nemzetközi sikernek számít.
A szintén 2008-as Vallomás (Coming out) apa-lánya kapcsolatról szól. Az apa egyetlen napba sűrítve próbálja átadni egész élete bölcsességét, esszenciáját. Idejük véges, az apa haldoklik, s ez kapcsolatukat más dimenzióba helyezi.
Vallomás, (színes magyar kisjátékfilm, 2008)
A Tudsz így szeretni? főhősei párkapcsolatban élnek, de szerelmük épp meginogni látszik. Egy masszőrnő érkezik hozzájuk, hogy sajátos módszerekkel oldja fel a felekben a blokkokat. Szinte kényszeresen meg akarjuk változtatni a másikat, és néha azon kapjuk magunkat, hogy mi magunk változtunk meg. Meddig lehet elmenni az elfogadásban egy kapcsolaton belül, van-e egy olyan pont, ahol már feladjuk magunkat? A film főszerepeit Péterfy Bori és Nikola Parov játsszák.
A Hátsó lépcső inkább klasszikus darab lesz abból a szempontból, hogy tisztább, érthetőbb; egy kerek egész történetet dolgoz fel csattanóval.
– A filmezésen kívül foglalkozik mással is?
– Igen, családi vállalkozásban működtetünk két vendéglátóhelyet, ahol többek között művészeti rendezvényeket szervezek. A Premier Party volt az egyik általam szervezett összművészeti találkozósorozat, ahol filmesek, ipar- és képzőművészek, színészek, táncosok, fotósok találkozhattak egymással. Az eseményen mindig volt egy-egy filmvetítés, fellépett egy zenekar, kiállítást szerveztünk. Az volt a célom vele, hogy a kulturális szereplők ismerkedjenek egymással, építsék a kapcsolataikat, hogy aztán később közösen fogjanak valami jóba. Volt, hogy 800-an is eljöttek.
– Gondolkodik-e már újabb filmes ötleteken?
– Egyre inkább érdekelnek a több szálon futó filmek, például Alejandro González Iñárritu rendez ilyeneket, ő olyan témákat dob fel, amiket fáj végignézni. Magyarországon innen-onnan elcsípett történetekről szívesen készítenék hasonlót. Ebben a melankóliára hajlamos országban könnyű erős sztorikat találni, bár ezek általában nem könnyed témák. Az eddig elkészített filmjeim és a filmterveim ugyan nem kasszasikergyanús vígjátékok, számomra mégis fontos, hogy a közönséget is érdekeljék a történeteim, így a Hátsó lépcső is.
