Interjú Borsody István filmrendezővel
A Magyar Média Mecenatúra program Huszárik Zoltán kisjátékfilmes pályázatán támogatást nyert Borsody István filmterve is, az Egy kéz élete. A film arra tesz kísérletet, hogy egy-egy kézmozdulat filmre vételével bemutasson egy egész életet.
Az alkotóról dióhéjban
Borsody István Budapesten, Angyalföldön született. Nős, egy kisfiú édesapja. A Berzsenyi Dániel Gimnázium speciális humán osztályának elvégzése után az ELTE BTK történelemtanári szakán diplomázott, majd elvégezte a Századvég Politikai Iskolát. 2000 óta szerkesztő-riporterként dolgozik az RTL Klub hírműsoraiban. Rendszeresen készít tudósításokat a híradónak és dokumentumfilmeket a többszörös díjnyertes XXI. század című műsornak.
– Készülő filmjében szigorúan csak a kéz láttatásával szeretné filmre venni az életet a születéstől a halálig. Hogyan jött ez a különleges ötlet?
– Egy a halálról és az életről készülő dokumentumfilmünk kapcsán ötleteltünk a rendezővel, Skrabski Fruzsinával és az operatőrrel, Kiss Sándorral. Az jutott eszünkbe, hogy az egyik jelentben csak egy kezet mutatnánk. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy egész filmet készítenénk úgy, hogy semmi más nem látszódik a képen, csak egy kéz vagy több kéz. El is határoztuk magunkat és beadtuk a filmtervet a Magyar Média Mecenatúra program Huszárik Zoltán pályázatára, ahol nyertünk.
Filmünkkel más nézőpontból dolgozzuk fel mindennapi életünket. A néző úgy élheti át újra saját sorsát, ahogy még nem látta – nem is figyelte –, a kézen keresztül. A főszereplő a kéz, ami a beszéd, a mimika után a kommunikáció leggyakrabban használt és legkifejezőbb eszköze.
A filmnek pergő ritmusa lesz. Egy alkalommal, amikor családommal a Városligetben sétáltunk, szokatlan zenét hallottunk. Harangjátékot játszott egy fiatalember egy ritka hangszeren. Csak a kezét használta, beszéltem is vele és remélem, az ő játéka adja majd a film ritmusát. De ne valami „agyonvágott” videoklipet várjanak, a filmnek lesznek kifejezetten, lassú, nyugodt pillanatai, amikor muszáj egy kicsit megpihenni. A film tervezett hossza 3-5 perc, körülbelül 200-250 snittel számolunk. Szórakoztatni akarunk, keressük azokat a képi beállításokat, amelyek minél szellemesebben vagy éppen tragikusan mutatják meg mit él át egy kéz a siker vagy éppen a kudarc pillanatában.
– Hogyan lehet ezt megvalósítani? Le lesznek bontva az évek? Csak a nagy eseményeket mutatják be, vagy a kisebb történéseket is?
– Fontosnak tartjuk, hogy a születéstől a halálig tartó történetben ne csak a nagy pillanatokat, hanem az abszolút hétköznapi dolgokat is megmutassuk, hogy meglegyen az a felismerés a nézőben, mennyi mindenre használja a kezét élete során, mennyi mindenben kap főszerepet a kéz.
A filmnek két „főszereplője” lesz, hiszen kell egy férfi és egy női kéz is. Az ő kezeik találkoznak bizonyos időszakokban össze. Azért fontos a két főszereplő, mert meg kell mutatni a különbséget nők és férfiak élete között. Aztán vannak bizonyos találkozási pontok, a „közös élmények”, például az óvodások tapsolós játékánál. Megjelenik majd az is, mivel játszik egy fiú, mivel egy lány, vagy milyen különbség van abban, ahogy szépítkeznek, köszönnek, fognak egy poharat és még sorolhatnám. Majdnem minden, amivel az ember a kéz által az élete során találkozik.
Kemény munka lesz a film megvalósítása, hiszen szinte minden jelenetet, szituációt más és más helyszínen, más környezetben kell majd felvenni. Hasonlóan egy nagyjátékfilmhez, csak itt a végeredmény sokkal rövidebb.
– Összesen hány és milyen korú szereplővel, azaz „kézmodellel” lehet egy élet történetét visszaadni?
– Úgy tervezem, hogy minden évtizedre kell egy szereplő, férfi és nő is. Mivel nincs arc a filmben, ezért az idő múlásának megmutatása valamivel nehezebb lesz. Biztosan szükségünk lesz egy jó sminkesre.
– Ez az első filmje?
– Az első kisjátékfilmem. Dokumentumfilmeket évek óta készítek az RTL Klub XXI. század című műsorának. Készítettem filmet az LGT-ről, Horthy Miklósról, legutóbb pedig a zuglói nyilas perről. Ez most az első fikciós filmem, bár bizonyos értelemben ez is dokumentarista. A filmötlet véleményem szerint fesztiválra kívánkozik. Gondolkodunk tehát a fesztiváloztatáson is.
XXI. század: A zuglói nyilasok pere - Forrás: http://www.rtlklub.hu/most/36717_xxi_szazad_a_zugloi_nyilasok_pere_-_borzalmas_kegyetlen_es_g
– Vannak további filmes tervei?
– Rendszeresen gondolkodom filmeken. Most éppen Bem apóról, valamint a lengyel-magyar barátságról fogok filmet készíteni. Már nem is tudom melyik téma jutott előbb eszembe, de egyik ötlet hozta magával a másikat. Az ember folyamatosan olvas, és ennek köszönhetően jönnek az újabb és újabb elképzelések. Elraktározom ezeket, és aztán amikor lehetőségem nyílik a feldolgozásra, előveszem. Nagyon fontos szempont számomra a történelmi témáknál, hogy a feldolgozandó témához milyen archív képanyag áll rendelkezésemre. Bem apónál például kulcsfontosságú volt, hogy találjak felvételt a Magyar Nemzeti Múzeumnál 1929-ben történt ravatalozásáról, akkor szállították haza földi maradványait Törökországból Lengyelországba. Szerintem, ha történelmi dokumentumfilmet készít az ember, figyelembe kell vennie, hogy milyen mozgóképes anyagokat tud hozzá használni. Sajnos láttam már olyan munkát, amikor könyvlapok, meg kézzel írott jegyzetek jelentették a vágóképeket. Filmhíradós anyagok, amatőr felvételek, fotók elengedhetetlenül szükségesek.
– Készítene nagyjátékfilmet is?
– Természetesen. A zuglói nyilasok perének kutatása és előkészítése során alaposan megismertem például Slachta Margit életét. Ő volt az első magyar női országgyűlési képviselő, harcosan küzdött a nők jogaiért, a vészkorszakban pedig nagyon sok ember életét mentette meg az általa alapított és Zuglóban működtetett Szociális Testvérek Társasága nevű rend. Az ő élete megérne egy nagyjátékfilmet, szerintem még a mai kamaszokat is érdekelné. Dokumentumfilm egyébként készült róla, Credo címmel, ajánlom mindenkinek.
Február végén kerül adásba egy anyagom az RTL-en Krausz Simonról, akit szintén nem sokan ismernek. Bohém bankár volt a 20. század első évtizedeiben. Nagyon gazdag volt, mindenféle akkor furcsának tűnő vállalkozásba belevágott. 1904-ben például megfinanszírozott egy bikaviadalt Budapesten. 1910-ben támogatója volt a Budapesti repülőgép találkozónak. Ez nagyon nagy szó volt akkoriban – olyan, mintha ma valaki űrhajós találkozót akarna szervezni Budapesten – , hiszen 1909-ben láttak az emberek először repülőgépet Magyarország egén. Az első magyar repülő pedig 1910-ben szállt fel. Azért mondom el ezt, mert Krausz Simon története is olyan, ami nagyon sok érdekességet rejt magában, akár további feldolgozásra is érdemes.
– Véleménye szerint lehet egy dokumentumfilm is sikeres és nézett?
– Az Egy kéz élete producere Skrabski Fruzsi. Ő, Novák Tamás és Kiss Sándor készítette a Bűn és büntetlenség című filmet. Biztosan emlékszik rá, amikor megkeresték Biszku Béla volt belügyminisztert és szembesítették az ’56-os forradalom utáni megtorlás idején elkövetett tetteivel. Ez a film is bizonyíték rá, hogy lehet sikeres egy dokumentumfilm, csak jó témát kell választani és jól kell feldolgozni. Akkor még mozikban is megnézik.
A dokumentumfilm olyan, mint egy értékmegőrző, amihez mindenkinek lehet kulcsa. Csak ki kell „nyitnia”, legyen az mozi, tv, esetleg DVD, de leginkább az internet, ahol szabadon megkaphatja a tudást és az átélés lehetőségét. Egy történelmi dokumentumfilm mindig segíti a történetek fennmaradását a későbbi generációk számára. Gondolja meg, ha hosszú küzdelem után nem tudtam volna bemutatni a zuglói nyilasokról készült filmszalagot, akkor biztosan lettek volna olyanok, akik életükben nem szereznek tudomást arról, hogy mi történt a II. világháború végén Zuglóban és hogyan történt a bűnösök elszámoltatása a Kádár korszakban. Persze egy dokumentumfilm sosem lehet olyan részletes és alapos, mint egy könyv. Viszont amíg a leírt szavak csak azt tudják pontosan visszaidézni, hogy egy interjúalany mit mondott, addig egy filmből az is kiderül, hogyan mondta.
