Pálinkafilm

2013.10.29. 09:58 :: Sajtoiroda

Interjú Bakos Zsuzsával, aki ismeretterjesztő filmet készített a hazai pálinkakultúráról

Szatmári szilva, kecskeméti barack vagy göcseji körte – a felsorolás alapján sokan nemcsak a gyümölcsre, hanem a belőle készült párlatokra is asszociálnak. Nem véletlenül, hiszen a felsorolt gyümölcsök Magyarország nyolc eredetvédett pálinkájának alapanyagai közé tartoznak. Bakos Zsuzsa Hungarikum – a pálinka című filmjében ennek a jellegzetes hazai italnak a történetét, a hozzá kapcsolódó szokásokat és elkészítésének körülményeit dokumentálja a Médiatanács pályázati forrásából. Célja, hogy a pálinkát a hazai kultúra részeként mutassa be a nézőknek és hozzájáruljon a pálinkakultúra XXI. századi újjáéledéséhez.

Az alkotóról dióhéjban:

Bakos Zsuzsanna a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett vágóként, majd a Mafilmnél dolgozott két évtizeden át. A kilencvenes évektől a Profilm alkalmazásában állt, ahol szerkesztői és rendezői feladatokat is ellátott. 2007-től a Filmjus munkatársa. Számos mezőgazdasági témájú ismeretterjesztő filmet rendezett, többek között a borról, a mézről és az őshonos magyar állatfajtákról is.

– Miért érezte fontosnak, hogy filmet készítsen a pálinkáról?

– Rengeteg értéke van az országnak, és a hungarikumok olyan emblematikus csoportot alkotnak, amelyek különösen figyelemre méltóak. Ezek egyike a pálinka, és úgy gondoltam, fontos bemutatni azt a hátteret, tudást, ami körülveszi ezt az italt. Az ismeretterjesztés a célom, nem pedig az, hogy mértéktelen fogyasztásra buzdítsam a nézőket. A filmben elég sok szó esik a hungarikumokról általában is, mert ezt a kitekintést elengedhetetlennek tartottam a téma alapos feldolgozásához.

– Változtatott a forgatás a pálinkához való hozzáállásán? Lett kedvenc fajtája?

– Elég ritkán iszom pálinkát, nem vagyok nagy szakértő, de amióta jobban megismertem az egyes fajtákat a hozzáértők segítségével, egyre jobban kezdem érezni a különbségeket, azt, hogy mire kell figyelni a választásnál. A forgatások során minket is többször megkínáltak, és ennek köszönhetően még tudatosabb lettem abban, hogy a minőségi termékeket keressem. Ha ki kell emelnem egy fajtát, akkor a barackpálinkát mondanám, nekem leginkább az ízlett.

palinka2.jpg

Egy a nyolcból: az újfehértói meggypálinka alapanyaga még a fán érlelődve

– A film két részes. Hogyan tagolta a témát? Négy pálinkafajta az egyikben, négy a másikban?

– Mivel nagyon rövid volt a rendelkezésünkre álló kétszer 26 perc, ezért más rendezőelvet követtünk. Az első részben inkább az általános, minden pálinkára egyaránt vonatkozó információkra helyeztük a hangsúlyt, szakértői megszólalásokkal, míg a másodikban a konkrétumokra tértünk rá, és néhány pálinkagyártó cégről forgattunk, amelyek a legnevesebbek közé tartoznak ma Magyarországon. Törekedtünk arra, hogy ne legyen száraz az anyag: forgattunk pálinkafesztiválokon, és például Szarvas József színésszel több, pálinkával összefüggő történetet is elmondattunk, amelyekre a film előkészítése során bukkantunk. A művész egyébként társalapítója a Tündérkert mozgalomnak is, amely az őshonos gyümölcsöket kívánja népszerűsíteni, megőrizni.

– Hozna egy példát a filmben elhangzó történetekre?

– Ezeknél igazából nem is maga a sztori az érdekes, hanem az elbeszélés módja, de azért mondok egyet. Az egyik történet szerint két asszony elkezd nagyon szorgalmasan misére járni hajnalonként, a férjeik viszont nem értik, mire föl ez a nagy vallásosság. Aztán később rájönnek, hogy a buzgóság oka az, hogy az asszonyok mise előtt mindig betérnek egy kupica pálinkára a kocsmába.

– Néhány éve liberalizálták a házi pálinkafőzést. Örülnek ennek az ágazat szereplői, mondván, hogy így nőhet az ital népszerűsége, vagy veszélyt látnak benne, ami leronthatja a hungarikum újabban erősödő hírnevét?

– A pálinkagyártó cégek konkurenciát látnak a házi párlatokban. Ugyanúgy, ahogy a boroknál is, a minőségi pálinka is csak a legkiválóbb gyümölcsből készülhet, és az íz, az illat, az aroma minden fajtánál egyedi. El kéne felejteni a kaparós, elájulós pálinkákat, mert ez az ital nem arra való, hogy a lehullott, másra már nem jó szilva vagy barack hasznosítási módja legyen. A házi főzésnél senki sem ellenőrzi, hogy milyen alapanyagot használnak. Az sem mindegy, hogy milyen készülékkel készítik a pálinkát. Sok múlik a főzőmesteren is, számos szakember külföldön szerzi meg a kellő szaktudást. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyen készült italnak a nyomába sem érhet egy olyan húszezer forintos pálinkafőző alkalmatossággal gyártott párlat, amit egy garázsban ütnek össze.

palinka1.jpg

Ilyen egy pálinkafőző műhely, amelyben minőségi ital készül

– A borok szintén konkurenciát jelentenek a pálinkának?

– Nem mondanám, inkább kiegészítő termékként tekinthetők, hiszen máskor, más helyzetekben szokták fogyasztani őket. A hazai pálinkagyártók célja, hogy felkeltsék az igényt a minőségi italokra. Ha a borokban is a jót keresik, az esélyt jelent arra, hogy a pálinka esetén sem elégednek meg az alacsony színvonalon előállított termékekkel. Remélem, hogy a filmem is segíti ezt a folyamatot.

– Miért jelentkezett ezzel a filmtervvel a Médiatanács pályázatára?

A témaötletet már korábban felfedeztem magamnak, amikor egy videostúdiónak különféle mezőgazdasági ismeretterjesztő filmeket forgattam. Az elgondolás illeszkedett a Médiatanács kiírásába, így jelentkeztem, és megkaptam a támogatást. A sorozat a Duna TV-n lesz majd látható.  Fontosnak tartom egyébként, hogy az elkészült filmeket a közszolgálati tévécsatornák ne csak egy alkalommal vetítsék. Rengeteg színvonalas magyar dokumentum- és ismeretterjesztő film készült korábban is, és jó kezdeményezésnek tartanám, ha ezek a hamarosan induló közszolgálati M3 retrócsatornán is helyet kaphatnának.

– A Médiatanács Kollányi Ágostonról nevezte el az ismeretterjesztő filmes pályázatot, aki ugyanúgy a filmgyárban dolgozott, ahogy Ön is. Van valamilyen személyes emléke róla?

– Most hogy erről beszélünk, előjön egy történet a hetvenes évekből, amikor még kezdő vágóasszisztensként dolgoztam, és amikor még filmszalagra készültek az anyagok. Egy délutáni műszak után a filmes kosárban megtaláltam az előző produkció pár kidobott, rontott jelenetét, amit, mint kiderült, Kollányi Ágoston forgatott. Kivettem őket, és felhasználtam arra, hogy gyakoroljak, összeragasztgattam, próbálgattam, mi a legjobb változat. Sajnos nem mutattam meg Kollányinak, mire jutottam, de ő a tudtán kívül is inspirált engem. Ez a történet mindig eszembe jut, ahányszor csak találkozom a nevével.

palinka3.jpg

Az egyik neves hazai vállalkozás tulajdonosa, Papp József is nyilatkozik az ismeretterjesztő filmben

· 1 trackback

Címkék: ismeretterjesztő film Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Bakos Zsuzsa

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra