A kulisszák korántsem olyan csillogóak, mint a színpad – interjú Halász Glória rendezővel

2017.01.31. 09:28 :: Sajtoiroda

A valóság és a képzelet világa keveredik Halász Glória alkotásában, aki az újhullámos cirkusz életét újhullámos dokumentumfilmben szerette volna bemutatni. Az artisták élete a realitástól egyébként is nagyon elrugaszkodott, így a rendező számára egyértelmű volt, hogy nem hétköznapi dokumentarista módszerekkel fogja a témát feldolgozni. A Mi ez a cirkusz? című filmet decemberben mutatták be a televízióban, február 2-tól pedig a mozikban is vetítik.

Az alkotóról dióhéjban

1_37.jpgHalász Glória filmrendező, rádiós műsorvezető. Alkotásai számos hazai és nemzetközi filmfesztivál szereplői, Dr. Lala bohócdoktorról készült filmjét többek között a horvát Opuzen Film Festival és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál is díjazta. Forgatott a Váci Börtön színházának tagjairól, és indiai savtámadások túlélőiről. Jelenleg a Táncművészeti Egyetem hallgatóinak három generációjának tagjairól készít filmet a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával.

– A filmed a Recirquel társulat egy próbafolyamatát és közülük hat fiatal artistát mutat be, játékfilmes elemekkel. Miért kellenek fikciós részek is egy dokumentumfilmbe?

– Első pillanattól fogva világos volt, hogy nem egy egyszerű dokumentumfilmet szeretnék róluk készíteni, hanem valahogy bele szeretném vinni azt, ahogy ők léteznek. Mert ha elmész egy próbaterembe és nézed ezeket az artistákat, a kulisszák korántsem olyan csillogóak, mint a színpad. Látjuk az utat, látjuk a sok küzdelmet, izzadtságot, fájdalmat és a sérüléseket, de ennek ellenére, mindig egy pici csodával, létrejön egy trükk, egy kis varázslat. Ezért gondoltam, hogy a klasszikus dokumentumfilm mellett, ahol követünk egy próbafolyamatot és megismerjük őket a saját életterükben vagy a portrékon keresztül, beemelünk játékfilmes, fikciós jeleneteket, amikkel sikerül őket még jobban megismerni, hiszen ezeket a stáb velük együtt találta ki.

– Ez hogyan történt?

– Sokat beszélgettünk, és ilyenkor sok mindent megfogalmaztak magukról. Valaki elmondta egy vágyát, esetleg egy konkrét helyszínt, és arra építettük fel a jelenetét, másokkal hosszú hónapokig tartó beszélgetések után alakultak ki a jelenetek. Ezek a részek ők maguk, belőlük táplálkoznak, megmutatják, hogy ők milyen emberek, mitől félnek, mire vágynak, mit szeretnének megélni.

2_33.jpg

– Technikai szempontból miben volt más a fikciós jelenetek felvétele?

– Ezekben a betétekben játékfilmes technikát alkalmaztunk, más kamerákkal és kameramozgatókkal, például drónnal, a legfontosabb alkotótársaim Tiszeker Dániel és Pataki Ádám operatőr voltak. Egy ilyen filmben nagyon sok minden dől el a vágóasztalon, most már a vágóprogramban, Mészáros Attilával hónapokon keresztül vágtuk a filmet. Fontos alkotótársam volt, mert a vágásnál nagyon intenzíven formálódott a film. Három éve ugyan kitaláltam egy koncepciót, hogy a különböző síkok kiadnak majd egy egységet, amiben ők léteznek, de hogy ez a valóságban hogyan működik, az nagy részben a vágáson is múlt, hiszen azzal kellett egyensúlyba hozni a valóságot, a személyes történeteket és a fikciós részeket.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a társulattal?

– 2013-ban találkoztam a társulat vezetőjével, Vági Bencével és a csapat néhány tagjával, és nagyon rokonszenvesek voltak nekem. Akkor még nem volt ennyire magasan a csillaga a társulatnak, egy a Sziget Fesztiválon szerelemből, szeretetből, szerény anyagiak segítségével létrehozott előadással robbantak be a köztudatba, és lehetőséget kaptak, hogy fellépjenek a Művészetek Palotájában. Itt tartottak, amikor megismerkedtem velük. Feltűnt, hogy nagyon eredeti személyiségek vannak ebben a társulatban, mindenkinek van egy nagyon erős karaktere és sorsa e mögött, és ez már önmagában nagyon inspiráló volt. Nagyon gyorsan megfogalmazódott a fejemben, hogy kellene róluk készíteni egy filmet. Jókor találkoztunk, mert tudtam, hogy a következő müpás bemutatót megelőzi majd egy próbafolyamat, ez 2014 év elején el is indult. A cirkuszt gyerekkorom óta szeretem, nem volt kérdés, hogy valamikor készítek filmet ebben a témában. Magyarországon a Recirquelt megelőzően az újcirkusznak nem voltak ilyen professzionális művelői. Ezért meg akartam örökíteni azt, hogy az itthoni cirkuszi életben újdonságnak  számító  irányzattal mi történik, hogyan épül be a kulturális életbe vagy egyáltalán hogyan fogadják az emberek. El is mondja a társulat vezetője a filmben, hogy falakba ütközött, amikor elkezdte ezt itthon csinálni, és sokan szembementek vele a klasszikus cirkusz képviselői közül. Izgalmas végignézni, hogy egy ilyen nagyon személyes, önazonos műfajnak hogyan lesz egyszer csak terepe. A Meztelen Bohóc egy nagyon monumentális, sokszereplős, operai igényű produkció, előtte a társulat kisebb előadásokat csinált. Itt hosszabb a próbafolyamat, több a szereplő és a stressz, hogy a különböző műfajokból érkező emberek hogyan tudnak együttműködni. A mindezzel járó felelősség az artistákra ugyan úgy ráhárul, felmerül, hogyan birkóznak meg azzal, hogy most nagyban kell gondolkodni.

3_26.jpg

– Mennyi időt töltöttetek velük a próbák alatt, minden nap velük voltatok?

– Minden nap sajnos azért nem, de elég sűrűn mentünk hozzájuk, olyan ötvenórányi nyersanyagot vettünk fel a két és fél hónapos próbafolyamat alatt. Szerettünk volna minél többször jelen lenni, természetesen úgy, hogy ne zavarjuk őket, de azért mégis valahogy finoman a család részévé váljunk és belelássunk a részletekbe.

– Mennyi idő után szoktak meg titeket a társulati tagok? Úgy értem, mikor vált természetessé számukra, hogy dolgoznak, és eközben ott van mellettük egy kamera?

– Szerencsére hamar eljött az az idő, amikor jó értelemben nem vettek tudomást rólunk, de emellett nagyon együttműködőek voltak. Én 2013 tavaszától már ismerkedtem a társulattal, és 2014 év elején volt a forgatás, tehát nem érte őket váratlanul. Nem igazán lehetett érezni rajtuk, hogy feszélyezve lennének, vagy produkálni akarnák magukat a kamerának, legalábbis ezt ügyesen palástolták. Nyilván először van egy kicsi zavar a stáb és a társulat részéről egyaránt. Próbáltunk ügyesen-okosan láthatatlanná válni, és közben eggyé válni velünk. Nem volt probléma, hogy megnyíljanak nekünk. Egyrészt ők is érezték a kíváncsiságot és az elszántságot a mi részünkről is, másrészt nem tudok a nevükben nyilatkozni, de azt gondolom, hogy ez egy kivételes alkalom egy artista számára is, és büszke lehet rá, hogy megmutathatja az utat, ami egy ilyen produkcióhoz vezet. Kérdezte vaki, hogy nem félek-e attól, hogy leleplezzük a trükköt. Hiszen megmutatjuk, hogyan készül. De én inkább ebben az esetben azt érzem, hogy amit látunk a színpadon, talán még értékesebb azzal együtt, hogy tudjuk, milyen nehezen születik meg.

– Az eddigi filmjeid alapján nekem úgy tűnik, erősen foglalkoztat téged a hivatástudat megjelenítése. Ezt jól látom?

– Olyan témákat szoktam keresni – sokszor ezek maguktól megtalálnak –, amikben valóban olyan karakterek vannak, akik hisznek abban, amit csinálnak. Volt egy filmem a váci börtönnek az elítéltjeiről, akik börtönszínházat csinálnak, Dr. Lala bohócdoktorról, aki beteg gyerekeket látogat meg kórházakban és vidítja fel őket. 2016 őszén Indiába utaztunk, ahol savtámadások áldozatául esett lányokat kerestünk meg, akik a tragédia után találtak valamilyen kapaszkodót, aminek a segítségével talpra tudtak állni, és megtalálni a helyüket az életben. Talán inkább azt keresem, hogy nagyon reménytelen helyzetekben mi az, ami segít embernek maradni úgy, hogy akár másoknak is tudjanak ezzel segíteni. Ezek a kontrasztok érdekelnek leginkább. Azok, akiknek van egy hivatástudatuk, hogy vagy a saját határaikat vagy egyéb határokat is túllépve küzdenek valamilyen kitűzött célért.

4_15.jpg

Forrás: Takács Attila

– Most is egy dokumentumfilmen dolgozol, de azért voltak fikciós elemek a cirkuszos filmben. Készülsz esetleg műfajváltásra a jövőben?

– A közeljövőben tervezek egy tévéfilmet, az már teljes egészében fikciós film lenne. Igazából minden eddigi dokumentumfilmemben voltak játékfilmes elemek. Valójában mindig próbálok úgy hozzányúlni egy témához, hogy megtaláljam benne a valóságot és a mesét is, vagy, hogy mitől válik a történet elmesélhetővé. Nem tervezek teljes műfajváltást, mert jó, ha otthonosan tudok mozogni különböző műfajokban, de mindenképpen szeretnék fikciós filmeket is készíteni.

– Film–média szakon végeztél, hogyan jött a rendezés?

– Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jártam, és ott nagyon erős volt a gyakorlati képzés. Szabó Gábor volt az egyik osztályfőnököm, akitől nagyon sokat tanultunk a rendezésről, és Pálos Györgytől is tanultam dokumentumfilmezést.  Valójában ez az irány már tizenéves korom óta egyértelmű volt, mindig vágytam erre, aztán errefelé terelt azt élet. Nem érzem akkora hátrányát, hogy nem a színművészetin szereztem rendezői diplomát, mert az ELTE-n is volt egy olyan hátország, felkészítés, ami olyan alapot adott, amin el lehetett indulni.

5_15.jpg

Forrás: Takács Attila

– Mi a véleményed a Médiatanács mecenatúraprogramjáról?

– Most dolgozunk egy filmen Osváth Gáborral, a Mi ez a cirkusz? producerével, amit szintén a Mecenatúra támogat. A Táncművészeti Egyetem három generációját mutatja be, hogy mi történik egy fiúval, amikor belép 10 évesen, félidőben, majd 19 évesen elhagyja az intézményt. Nagyon pozitív dolog, hogy ezeket a műfajokat és témákat is, amik nem kapnak akkora reflektorfényt, felkarolja a mecenatúraprogram. A dokumentumfilmek között is akadhatnak gyöngyszemek, és ugyan úgy megtalálhatják az utat akár a szélesebb közönség felé is, nagyon jó, hogy a program úgymond gyöngyhalászatot folytat.

Címkék: interjú dokumentumfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Ember Judit-pályázat Halász Glória

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra