A kertész, az őrnagy és a vájár – animációs és dokumentumfilmek premieren

2017.11.22. 10:53 :: Sajtoiroda

Most vasárnap ismét itt a Vad Szigetköz, az első decemberi hétvégén pedig három alkotás is debütál a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának művei közül. A Don-kanyar tragikus pilótáiról szóló Hová tűnt Mocsáry őrnagy? című dokumentumfilm december 2-án kerül képernyőre az M5 csatornán, Tompa Borbála Volt egyszer egy kertész című rajzanimációja ugyanaznap lesz az M2-n, míg a vájárok életéről szóló 580 méter című film másnap következik a Duna Worldön. Ismétlésként további mecenatúrás animációs filmek és sorozatok, dokumentum- és természetfilmek is bekerültek a televíziós programba a következő két hétre.

PREMIEREK:

Jelenet a Hová tűnt Mocsáry őrnagy című film forgatásáról

Hová tűnt Mocsáry őrnagy? (r: Szuchy Zsuzsanna)

Mocsáry István őrnagy repülőgépét 1942. augusztus 14-én lőtte le a szovjet légvédelem Urivnál. Mivel a területen hónapokig folytak a harcok, ezért a gépben maradt személyzetet nem tudták eltemetni. A lezuhant repülőt „elfelejtették”, de 2015-ben orosz kutatók megtalálták a feltételezhető becsapódási helyet. A Magyar Roncskutató Egyesület expedíciója során többek között ezt a területet kutatta át, azonosította a gép maradványait, exhumáló feltárást végzett. A dokumentumfilm egyszerre irányítja a figyelmet a múltra és az azzal foglalkozó emberekre: két, párhuzamosan futó idősíkban mutatja be a magyar roncskutatók különleges munkáját, valamint az expedíció apropóján a Don-kanyar tragikus sorsú repülőseinek történetét. A film a Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázatán készült el. M5, december 2., szombat, 18.00; ismétlés: 4.00

Volt egyszer egy kertész (r: Tompa Borbála Eszter)

Jelenet a Volt egyszer egy kertész című animációs filmbőlA rajzanimációs film Máté Angi Ez egy susogó levél című elgondolkodtató történetéből készült feldolgozás.

A négyperces, „atmoszférikus” sztori egy burjánzó kert és a hatalmas növényeket ápoló aprócska kertész különleges kapcsolatáról.

A kertész naponta öntözi, permetezi, nyesegeti a kis kert gondoskodásért áhítozó élőlényeit, ám ki hitte volna, hogy a kertész elfeledkezik róluk a legfontosabb napon? Mi történt?

A Médiatanács a Macskássy Gyula-pályázaton járult hozzá az animációs film elkészüléséhez. M2, december 2., szombat, 19.45

580 méter (r: Böszörményi Zsuzsa)

Kárai Sándor „Keszeg” ma már nyugdíjas vájár. 2003 óta, több mint tíz éven keresztül, szinte állandóan filmezett a mélyben. Mindent dokumentált, ami körülötte történt. A több száz órányi filmanyaga rendkívül értékes, megismételhetetlen kordokumentum arról a hihetetlen nehéz munkáról és küzdelemről, ami 580 méter mélyen folyt. Pályafutása végére a magyar szénbányászat jelentős strukturális változáshoz ért: az utolsó mélyművelésű szénbánya, a Márkushegyi Bányaüzem 2014-ben bezárt. Húsz év szünet után ugyanakkor három szakiskolában mégis újraindult a vájárképzés… A Médiatanács az Ember Judit-pályázaton támogatta filmet.  Duna World, december 3., vasárnap, 15.00

580_meter.jpg

ISMÉTLÉSEK:

Kortárs gyerekversek és dalok (r: Bognár Éva Katinka)

Az animációs sorozat epizódjai többek között Lackfi János, Varró Dániel és Tóth Krisztina munkáit dolgozzák fel. A filmeket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció tanszékének alumnis hallgatói készítették, a sorozat pedig elsősorban az óvodásokat és a kisiskolásokat szólítja meg. M2, november 22-23., szerda-csütörtök, 11.20; december 1., péntek, 11.25; december 4., hétfő, 6.20

Amit csak a madár lát, 1-2. rész (r: Széles Tamás)

Magyarország számos olyan helyet rejt, amely a nyilvánosságtól elzártan őrzi annak az ősi tájnak a maradványát, amely egykor jellemezte a Kárpát-medencét. Érintetlen helyszínek, amelyek csak a szakértők, a terület őrzői és a filmek megtekintői előtt nyílnak meg. M5, november 24., szerda, 12.00 és 12.25; ismétlés: november 27., hétfő, 8.40 és 9.05

Egy komisz kölyök naplója (r: Gyulai Líviusz)

A nyolcéves Georgi születésnapjára egy naplót kap, ebben örökíti meg családja és környezete életét. Számára ez remek szórakozás, a körülötte lévők azonban csapásként élik meg a tevékenységét. M2, november 25-26., szombat-vasárnap, 14.05; december 2-3., szombat-vasárnap, 13.40

Safari a nagyvárosban (r: Stodulka Gábor)

A tudományos ismeretterjesztő sorozat Varga Livius zenész segítségével egyszerre szórakoztató és informatív módon mutatja be a nagyvárosokban élő, az emberhez hozzászokott állatfajokat, mint például az európai sün vagy a közönséges kullancs. Spektrum, november 25-26., szombat-vasárnap, 19.50 és december 2-3., szombat-vasárnap, 13.50

A természetfilmezés kulisszatitkai (r: Lerner János)

A természetfilmes azon ritka fajok egyike, amelyik földünk legextrémebb helyein is előfordul. A 16 részes sorozat rendezők, szerkesztők és operatőrök segítségével a természetfilmezés háttérmunkáját mutatja be. Spektrum, november 26. és december 3., vasárnap, november 27., hétfő, 4.45

A béke ára – a dél-tiroli autonómia (r: Klein Judit, Ducki Witek)

A félmillió lakosú Dél-Tirol tartományt az első világháború után csatolták el Ausztriától, és került Olaszországhoz. Kisebbségkutatással foglalkozó intézmények, sőt a tartomány politikusai is szívesen hasonlítják a helyzetét Székelyföldéhez. A film segít megérteni az egyedülálló modellt, és magyarázatot ad egy autonómia lehetőségeire. Duna World, november 26., vasárnap, 14.55

Vad Szigetköz (r: Mosonyi Szabolcs)

Többszörös fesztiválnyertes természetfilm Európa legnagyobb szárazföldi deltájának változó vízi világáról. Magyarország iparilag fejlett nyugati részében az autópályák, ipari parkok, erőművek mellett azonban található egy hatalmas hordalékkúp, szigetszerű falvakkal, erdőkkel, rétekkel, nádasokkal övezve. A természet ádáz harccal őrzi gazdagságát. M5, november 26., vasárnap, 18.00; ismétlés: 1.20

Ily korban szabadon (r: Erdélyi János)

Lehet-e szabadon élni egy olyan korban, amikor az egyén szabadsága ugyan deklarált, valójában azonban egy túlszabályozott, ezernyi elvárással, életviteli és fogyasztási szokással terhelt világ szorongat mindenkit? A film szereplői – gazdálkodók, földművesek, béklyóiktól szabadulni vágyó emberek – megpróbálnak kilépni ebből a fogyasztásvezérelt, pazarló világból a saját természetközeli létükbe. Duna World, november 26., vasárnap, 21.35

Egy kupac kufli (r: Pálfi Szabolcs, Jurik Kristóf)

Dániel András népszerű mesekönyve alapján készült rajzfilmsorozat a hét kufliról. A kuflik bár nagyon boldogok új otthonukban, az Elhagyott Réten, a letelepedés után számos hétköznapi és egészen különleges kihívással kell szembenézniük – még egy árvízzel is –, de ezeket közös erővel mindig sikerül megoldaniuk, annak ellenére, hogy egymástól teljesen különböző személyiségek. Mindemellett természetesen marad idejük a szórakozásra is, idejüket a játék, a bújócska és egymás születésnapjának megünneplése tölti ki. M2, november 27.–december 1., hétfő–péntek, 11.15

Donkey Xote (r: Bánovits Ottó)

Egy magyar származású amerikai ejtőernyős egyre magasabbról próbál ugrást végrehajtani, ám amikor Budapestet veszi célba, egy alföldi tanyára érkezik. A kisjátékfilm főszereplője így a Hősök tere helyett Ivánon landol, aki épp egyetlen barátját, a szamarát készül eltemetni… M2, november 26., vasárnap, 23.10; ismétlés: 3.25

Szárnyakat a magasba! (r: Tóth Zsolt Marcell)

Az ismeretterjesztő film a Kárpát-medence madárvilágát – kiemelve a parlagi sas életét, vándorlását – mutatja be szinte kizárólag légi felvételek segítségével. Az égből a világ, ahogy eddig csak a ragadozó madarak látták. Spektrum, november 30., csütörtök, 6.00

Néma harang – Alsóorbó (r: Erhardt Ágoston)

Erdélyben mintegy 150 olyan, egykori magyar falu van, ahol néhány évtizeddel ezelőtt még működött a templom, mára azonban a legtöbb településen ezek a műemlékek romosak, elszomorító látványt nyújtanak. Az ismeretterjesztő sorozat ezeket a felbecsülhetetlen kulturális értéket hordozó, még ilyen állapotban is gyönyörű épületeket mutatja be. Duna Tv, december 1., péntek, 12.50

Boxi (r: Klingl Béla)

A belgrádi GREEN FEST Nemzetközi Zöld Kultúra Fesztiválon díjazott animációs sorozatban Kartomi, a csintalan papírfiú és Boxi, a kartonkutya különös történetei elevenednek meg egy gyermek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült világában. A sorozat szereplői a valóságban is kivághatók és összehajtogathatók papírból. M2, december 2-3., szombat-vasárnap, 6.30

Borka és a varázsruha – A kistestvérek(r: Gurmai Beáta, Benkovits Bálint)

A mesefilmben Borka dédnagymamájától örökölt ruhájával csuda dolgokra képes: egy varázsigével és tapssal elhívhatja a ruhán lévő állatokat, amelyek lesöndörödnek onnan és segítségére sietnek. M2, december 3., vasárnap, 19.45

komment

Címkék: ajánló Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása