Oscar-díjasok a mecenatúrás premierfilmekben

2018.09.26. 11:47 :: Sajtoiroda

Az amerikai filmakadémia által háromszor is díjazott Rózsa Miklós zeneszerzőről, valamint Zsigmond Vilmos és Kovács László munkásságáról mutat be dokumentumfilmeket a televízió a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában készült alkotásai közül. A Nyomtalanul című történelmi dokumentumfilm báró Atzél Ede második világháború végi eltűnésének körülményeit vizsgálja, a Lajos és Laci című animáció egy különös barátság történetét meséli el, és új részekkel folytatódnak Dorothy kalandjai az Egy komisz kislány naplójában. Új epizódokkal és az első rész ismétlésével jelentkezik az 1568-as tordai korszakváltó erdélyi országgyűlést és annak a világ vallásgyakorlására gyakorolt hatását bemutató ismeretterjesztő sorozat, a Vallás és szabadság is.

PREMIEREK:

Nyomtalanul (r.: Novák Tamás)

A történelmi dokumentumfilm a fiatal magyar politikus, báró Atzél Ede eltűnésének körülményeit járja körül. Atzél megalkuvás nélkül képviselte Erdély és a magyarság ügyét a két világháború között és a második világháború alatt. Korabeli visszaemlékezések szerint 1944 decemberében, Budapest ostromakor ment át a fronton a szovjet főparancsnokságra, hogy a Magyar Nemzeti Felszabadítási Bizottságot összekösse a Vörös Hadsereggel, amikor nyomtalanul eltűnt. A film Atzél nyomait kutatja fel, bemutatva a báró életét és az események történelmi kontextusát is. Az alkotás elkészítését a Médiatanács történelmi dokumentumfilmeket támogató pályázata támogatta. Duna World, szeptember 30., vasárnap, 13.50, ismétlés október 1., hétfő, 4.05

Vili és Laci – Történetek a Magyar Operatőri iskoláról (r.: Novák Emil)

Az ismeretterjesztő film amellett, hogy bemutatja Zsigmond Vilmos és Kovács László legendás barátságát és életét, a két filmkészítő nemzedékén keresztül ismerteti a magyar operatőr iskolát, a XX. század második felében a magyar mozgóképgyártás kialakulását, bemutatva a különböző világítási helyzeteket az általuk forgatott filmek részleteinek restaurálásával. A filmben megszólal többek között Vittorio Storaro, Sára Sándor, Koltay Lajos, Vagyóczky Tibor, Koltay Péter és Káel Csaba. Az alkotás elkészítését a Kollányi Ágoston-pályázat támogatta. Hír Tv, október 4., csütörtök, 11.00

Lajos és Laci (r.: Simonyi Balázs)

Az animációs kisjátékfilm főhőse a túlsúlyos és magányos Lajos, aki napi öt kiló kenyeret, ugyanennyi párizsit és egy liter tejet töm magába, míg végül mozdulni is alig tud. Egyedüli szomszédja, Laci segít neki: bevásárol, cipekedik és takarít. Laci még a munkáját is otthagyja, hogy Lajossal törődhessen, a nagydarab emberrel való törődésben pedig annyira megerősödik, hogy csodaizmokat növeszt. Tehetségére egy edző is felfigyel, aki elcsábítja a konditerembe, és Laci szorgosan gyűjteni kezdi a súlyemelő érmeket. A két jóbarát aztán közösen vág bele a súlyemelő világbajnokság megrendezésébe is. A film a Macskássy Gyula-pályázat támogatásával készült. M2, október 7., vasárnap, 23.25, ismétlés 3.40

Rózsa Miklós, a Filmzenekirály (r.: Babos Tamás)

Az amerikai filmakadémia összesen három Oscar-díjjal jutalmazta Rózsa Miklóst, harmadik alkalommal a Ben Hur című film zenéjéért. A hatalmas produkció kapcsán Rózsa azt mondta: „Ben Hur egyszer van az ember életében”. A dokumentumfilmben színészek elevenítik fel a zeneszerző művekben gazdag életútját, szakértők szólalnak meg és archív anyagok mutatják be Rózsa munkásságát, miközben az alkotás megidézi a harmincas évek végétől a hetvenes évek derekáig ívelő időszak Hollywoodját is. A dokumentumfilm elkészítését a Médiatanács Ember Judit-pályázata támogatta. Duna World, október 7., vasárnap, 13.50, ismétlés 4.05

 

VÁLOGATÁS A FUTÓ SOROZATOK ÚJ RÉSZEIBŐL ÉS AZ ISMÉTLÉSEKBŐL:

Vallás és szabadságHitvédő székelyek, Egy igazi transylvanicum, Köszönet a szabadságért (r.: Hevér Zoltán)

Folytatódik az 1568-as tordai korszakváltó erdélyi országgyűlést és annak a világ vallásgyakorlására gyakorolt hatását bemutató ismeretterjesztő sorozat. Az magyar találkozón a világon elsőként iktatták törvénybe a vallás- és lelkiismereti szabadságot. Egy olyan időszakban, amikor tőlünk nyugatra a vallás nevében az osztrákok háborút viselnek egymás ellen, amikor Franciaországban a Szent Bertalan-éji vérengzés több tízezer hugenotta halálát hozza, amikor a Habsburg-császár kijelenti, hogy inkább váljék lakatlan sivataggá az országa, de nem tűri meg a protestáns vallásúakat – Erdély a felekezeti béke földje. Az alkotást a Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázata támogatta. Duna Tv, Az 1. rész ismétlése: szeptember 27., csütörtök, 9.25, 2. rész: szeptember 30., vasárnap, 10.40, ismétlés október 4., csütörtök, 9.35, 3. rész: október 7., vasárnap, 10.55

Egy komisz kislány naplója – Hüvelyk Matyi; Otthon, édes otthon; Nyaral a család (r.: Gyulai Líviusz)

Folytatódik Gyulai Líviusz tizenhárom részes rajzfilmsorozata a nem mindennapi kislány kalandjaival. Dorothynak nincsenek kedvenc tantárgyai, legszívesebben az iskola mellé jár, ami azért érdekes, mert tele van tudásvággyal, hogyan kell a tanítót, az osztálytársait, családi környezetét halálra szekírozni… Mr. Barnum különös cirkuszának figuráitól ellesett nem egy „kunsztot”, amiket remekül hasznosít – tanúsítja naplója. Az igazság az, hogy csecsemőkorától készült a nagy betűs életre, álma ugyan rengeteg, de mindkét lábbal a kemény talajon áll, kivéve, ha el nem töri. Gyűjt a kelengyére – bár csak hét éves –, alapja egy aranyrög, amit egy hálás aranyásótól kapott vonatrablás közben, s minden szolgálatért behajtja a járandóságát, igazi amerikai leány, magyar beütéssel… A sorozat elkészítését a Médiatanács a Dargay Attila-pályázat keretéből támogatta. M2, szeptember 29., szombat, 13.10, október 6-7., szombat–vasárnap, 13.15

Fajmentők akcióban (r: Mosonyi Szabolcs)

Tudományos ismeretterjesztő sorozat Kárpát-medencei veszélyeztetett fajokról. Őshonos halfaj, spanyol ősökkel bíró nyúl, erdőlakó denevérek – fennmaradásért küzdő állatok történetei. M5, október 6-7., szombat-vasárnap, 10.40

Janó manó és az elveszett harmatcseppek (r: Miklósy Zoltán)

A különös mesefigura, Janó manó az erdő gondnokaként egy kocsányos tölgy törzsében él, ahol kis laboratóriumában különleges elixíreket készít harmatcseppekből. Egy nap nem leli a harmatot, így útnak indul Zizegő Zizzencs társaságában, hogy megtalálják az elveszett harmatcseppeket. M2, október 6., szombat, 19.30

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra