Szabó Magda-regényt visz filmre a Kockaember rendezője – Forgatási riport Dombrovszky Lindával

2018.11.15. 10:00 :: Sajtoiroda

Szabó Magda Pilátus című regényét dolgozza fel első készülő tévéfilmjében Dombrovszky Linda rendező. Az alkotás elkészítéséhez a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programja 120 millió forinttal járult hozzá. A stáb a napokban a Pest megyei Tökön forgatta le a vidéken játszódó jelenetek egy részét. A rendezővel és a két főszereplővel – Hámori Ildikóval és Györgyi Annával – itt, az ebédszünetben beszélgettünk többek között a generációk együttéléséről és a forgatás kihívásairól.

Az alkotóról dióhéjban

Dombrovszky Linda a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett rendező szakon, Almási Tamás osztályában. A Centro Sperimentale di Cinematografia ösztöndíjasaként fél évet töltött a római filmakadémián. Több kisjátékfilm és dokumentumfilm rendezője. Legutóbbi, Kockaember című munkája eddig több mint nyolcvan fesztiválon szerepelt, ahol harmincnál is több nemzetközi  díjat zsebelt be.

A ’60-as évek elején megjelent regény egy anya-lánya kapcsolatot dolgoz fel. A megözvegyült Annát lánya, Iza magához költözteti vidékről a fővárosba. Az elvált orvosnő inkább anyagiakban igyekszik mindent megadni az idős asszonynak, és nem veszi észre, hogy Annának leginkább a lánya társaságára lenne szüksége, és arra, hogy újra hasznosnak érezze magát.

A helyszínkeresés során az alkotók a Budapesttől néhány kilométerre lévő Tökön találtak rá Anna házára, amely a díszlettervező, Hujber Balázs és csapata segítségével némi átalakítás után már megidézi azt a világot, ami a regényben is elénk tárul. A többi külső jelenetet Kisorosziban és Pilisvörösváron készítették, illetve sok budapesti helyszínen is forgattak.

A kis település, a regénybeli Mama háza és a környék maga a nyugalom szigete. Amikor megérkezünk, éppen azt a jelenetet forgatják, amikor Iza hazatér a szülői házba apja halálának napján, és megbeszéli édesanyjával, hogy „felviszi magához a városba“.  A stábtagok a türelmünket kérik a szünetig, amikor majd beszélhetünk Lindával és megnézhetjük a díszletet. A mai napot délelőtt 10 órakor kezdték, hogy a kinti esti jeleneteket már éjszakai fényben rögzíthessék, így az ebédszünet is a szürkületbe tolódik. Addig is körbejárjuk az udvart, ahol egykor igazi gazdálkodó élet zajlott, de mára a csirkék és a nyulak helye üresen tátong. Aztán megérkezik a rendező, mosolyogva fogad minket. Mint megtudjuk tőle, ez a mai idén az utolsó forgatási napok egyike, a munkálatok jól haladnak, a stáb lelkes és profi munkát végez.

Miközben Linda megmutatja nekünk a főszereplő karakter, Anna házát, arról kérdezem, hogy van-e kedvenc helyisége vagy berendezése a díszletben.

– Ezt a házat egy egységnek látom, annak ellenére, hogy háromszobás. Direkt ilyet kerestünk, mert bár több helyiségből áll, valójában egy tér. A helyszínválasztás során fontos volt, hogy átlátható terek legyenek Anna házában, és Iza városi lakásában ugyanez volt a szempont.

1_82.jpg

Átlátható terek a vidéki helyszínen

– Ez lesz az első tévéfilmed, előtte kisjátékfilmeket rendeztél. Mennyire érzed ezt különbözőnek, mint az eddigi munkáidat?

– Olyan szempontból nem érzem másnak, hogy a lecke ugyanaz: írni kell egy jó forgatókönyvet, kiválasztani a megfelelő színészeket, a helyszíneket, a jelmezeket, és így tovább. Ez történik a kisfilmnél is, csak kevesebb ideig tart. Az eddigi leghosszabb forgatásom öt nap volt, most pedig 16 napot forgatunk. Bár én sokat dolgoztam sorozatokban, ott simán dolgoztunk 20-30 napot egyhuzamban, de saját film esetében ez azért mégiscsak másfajta koncentráció.

– Miért egy Szabó Magda-regényt választottál az első tévéfilmed alapjául?

– Szabó Magdának csodálatos regényei vannak, gyerekkorom óta vonz valami a világához. Talán annak is van köze ehhez a kötődéshez, hogy mindketten debreceniek vagyunk, a háza nem messze volt a gyerekkori otthonomtól. Régi vágyam volt, hogy valamelyik írásából filmet készítsek, de ez egyáltalán nem egyszerű feladat – Szabó Magda nem adaptálható könnyen. Az időkezelése bonyolult, általában nem egyenes a történetvezetés, sőt, gyakran történet sincs, hanem inkább dialógok és belső hangok – a Pilátus például szinte egy belső monológ. Sokat dolgoztunk Somogyi György és Szélesi Sándor forgatókönyvírókkal a regény átírásán. Elsősorban a szülő-gyermek kapcsolat összetettségét és a generációs szakadék nehézségét akartuk megmutatni az adaptálás során. Ez egy univerzális téma, mindenkihez szól, nem köti meg sem idő, sem tér.

2_74.jpg

Dombrovszky Lindával a főszereplő, Anna konyhájában beszélgetünk, ahol a rendező szerint „szépen megmaradt az idő”

– A generációk közötti nehézkes párbeszéd napjainkban talán még inkább aktuális, mint ötven évvel ezelőtt, amikor a regény megjelent. Ezért döntöttetek úgy, hogy átültetitek a történetet a jelenkorba?

– Igen, a film napjainkban játszódik, kiszedtünk belőle mindent, ami a ’60-as éveket idézi. Viszont a film időkezelése szándékosan kicsit eklektikus és elemelt. Ebben a díszletben azért szépen megmaradt az idő, és a ruhák esetében is lebegtetjük, hogy a film pontosan mikor játszódik.  Nem megfogható, de érzed, hogy mai. Iza lakása is egyszerre modern és nagypolgári. Más filmjeimre is jellemző, hogy szeretem nyitva hagyni, mikor is játszódik a történet, és azt is, hogy pontosan hol. A történetek időtlensége érdekel, amint – ahogy a görög drámákat is – bármikor, bárhol el lehetne képzelni, mert alapvetően az emberi természetről szól.

3_60.jpg

4_33.jpg

A hálószóba díszletei 

– Most éppen forgattok, és feszült a munkatempó. Melyik szakaszát szereted a legjobban a filmkészítésnek?

– A forgatást, mert ott hirtelen minden testet ölt, és az előkészítést, mert akkor még lehet álmodozni.

– Tényleg? Nem túl stresszes a forgatás?

– Nekem nem, én szeretem, sőt, lételemem. De nagyon szeretem azt is, amikor snitteljük a filmet, és kialakul a szabályrendszere, filmnyelve. Hartung Dávid opeatőrrel sokat dolgoztunk azon, hogy a forgatásra jól megismerjük ennek a filmnek a világát, hogy szépen el tudjuk mesélni a történetet.

– A film elkészítéséhez a mecenatúraprogram 120 millió forintos támogatással járult hozzá. Ez az összeg a laikusok számára soknak hangzik, valójában mennyire elég ez egy egészestés tévéfilm elkészítéséhez?

– Én úgy látom, erre az 52 perces filmre szépen be lehetett osztani, de erről a producer, Köves Ábel és a gyártásvezető, Pajor Dóra többet tudna mesélni. Én azt tudom, hogy amit elképzeltem, azt meg tudtuk csinálni, nem kellett lemondanom az elképzeléseimről.

– Mi a véleményed a programról?

– Nagyon szerencsés vagyok, mert már két kisjátékfilmet – a Hetvenest és a Kockaembert – és két dokumentumfilmet – A boldog festőt és a Piros rózsát – készíthettem a mecenatúraprogram támogatásával, és további két, most készülő filmre is kaptam támogatást. Más lehetőség nincs is kisjátékfilmek támogatására, dokumentumfilmet a Filmalapnál lehet még készíteni, de ott csak egészestés filmekre adnak pénzt.

– Milyen munkákat várhatunk tőled a Pilátus után?

– Szintén mecenatúrás támogatásból készítek egy kisjátékfilmet, ami egy barakkban játszódik majd a Gulágon, Újjászületés címmel (munkacím: 601-es barakk – a szerk.). Egy másik mecenatúrás dokumentumfilmet is készítünk, A szanszírók kapitánya címmel, a film főhőse nehéz sorsú cigánygyerekeknek tart fociedzéseket. Emellett szeretnénk a Filmalapnál is pályázni egy nagyjátékfilmtervvel, és van egyéb tévéfilmtervem is.

5_20.jpg

Györgyi Annával beszélgetünk

Elengedjük Lindát a kései ebédszünetére. A mai jeleneteket a két főszereplővel vették fel, őket faggatom kicsit. Györgyi Anna Izát, az elvált orvosnőt alakítja, aki nehezen érez rá, hogyan kellene támogatnia megözvegyült édesanyját. Elmondása szerint a szerepe nagyon ellentmondásos, éppen ettől izgalmas is. Mikor Lindáról kérdezem, nagyon lelkesen beszél:

– A vizsgafilmjében dolgoztam vele együtt először (Harmadnapon – a szerk.), aztán a Kockaemberben.  Ő nagyon alapos, nagyon érzékeny, csodálatos rendező, és ezt nem azért mondom, mert szerepelek a filmjében. Rendkívül nagy bizalma van a színészekben, ugyanakkor jól vezeti őket. Addig nem megy tovább, amíg olyan nem lesz a felvétel, amilyennek ő szeretné. Én és szerintem Ildikó is teljesen rábíztuk magunkat.

6_13.jpg

Hámori Ildikó arról beszél, hogy a Pilátus története mindenki életében megjelenik

Az édesanya, Anna karaktere nehezen találja meg a helyét az új, fővárosi környezetben. Az őt alakító Hámori Ildikót is a szerepéről kérdeztem:

– Nagyon jó szerep, és Szabó Magda számomra egyébként is különösen fontos. A pályám egyik meghatározó szerepe volt Rickl Mária a Régimódi történetben, és ettől függetlenül is nagyon kedveltem Szabó Magda írásait, majd a sors összehozott vele, és barátságba keveredtünk. A Pilátust is ismertem és olvastam. Ez is egy olyan történet, ami mindannyiunkkal megtörténik. Ha nem velem vagy veled, akkor a szomszédodnak vagy a nagynénédnek van egy ilyen története. Benne van az életünkben, hogy a generációk szétválnak, majd valamiért mégis össze kell kerülniük, és ez mennyi nehézséggel jár. A mi családunkban együtt lakik több generáció, és nagyon jól tudunk így élni. Ez egy ritka dolog. Amikor egy nagyobb házat kerestünk, ahol három család is elfér, az ingatlanos eléggé értetlenkedett, és azt mondta, hogy mióta ebben a szakmában van, ő olyat nem hallott, hogy a családok össze akarnak költözni, csak olyat, hogy szét. Nem vagyunk elég toleránsak, és sajnos ez nem csak erre vonatkozik, hanem általában az életre, csak a Pilátusban nagyon megfoghatóan ott van. Emellett fantasztikus dolognak tartom, hogy a ma készülő televíziós műsorok között egy ilyen értékre áldoznak pénzt. Azt gondolom, hogy ez lenne a televízió feladata. Ez, és nem más.

– Azzal együtt, hogy a munkáját végzi, hogy érzi magát a forgatáson?

– Nagyon jó az egész stáb, édesek és fiatalok, és én imádom a fiatalokat. Remek, hogy Lindának biztos elképzelése van mindenről, és úgy érzem, jól tud minket vezetni.

 

Mikor búcsúzunk, már teljesen besötétedik. A stábtagok már egyeztetnek, a lámpákat rendezgetik, az ebédszünet rövid nyugalma után újból beindul rendezett, de azért lendületes tempójú sürgés-forgás, mi pedig hagyjuk is őket tovább dolgozni.

A filmmel kapcsolatos munkálatok májusig tartanak majd. A Pilátust várhatóan 2019. második felében vetíti majd a televízió.

komment

Címkék: ajánló interjú Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Györgyi Anna Dombrovszky Linda Hámori Ildikó

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása