„Valahol nem normális, aki ennyi időt tölt önszántából lent a sötétben” – Premier előtti interjú Lerner Balázzsal, az Inverse Everest rendezőjével

2019.02.08. 08:21 :: Sajtoiroda

A Duna Televízió nézői láthatják először vasárnap délután 13.55-től Lerner Balázs Inverse Everest című új tudományos-ismeretterjesztő filmjét. A mecenatúra-támogatással készült alkotás egy 2016-os magyar expedíció útját kíséri végig bolygónk akkori legmélyebb ismert barlangjába. A film írójával és rendezőjével egyebek mellett a nehéz forgatási körülményekről, a kevés pénzből alkotó magyar természetfilmesek nemzetközi megítéléséről beszélgettünk, és arról, hogy miért esik egy díj gyakran egyszerre jól és rosszul is.

Az alkotóról dióhéjban

portre_lerner_balazs.JPGLerner Balázs rendező, forgatókönyvíró, operatőr. A Budapest Underground (2013), a Víz alatti vadon, Szudán (2017), a Budapest Inferno – A Molnár János-barlang titka (2017) és az Inverse Everest (2019) rendezője, A természetfilm magyar találmány? (2015) operatőre, A dunavirág mentőakció (2016) vágója, forgatókönyvírója és szerkesztője, de közreműködött a nemrég bemutatott A vízipók tényleg csodapók (2018) című filmben is mint vágó és mint a rendező munkatársa. Filmjeit számos nagy televízió bemutatta, szerepeltek a világ legrangosabb dokumentumfilm-fesztiváljain, itthon a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, Gödöllőn, a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon, Szolnokon, illetve a Magyar Filmhéten is több alkalommal.

A Kaukázus nyugati peremvidékén, Abházia szakadár államban található Krubera-Voronya barlang 2197 méteres mélységével az Everest föld alatti megfelelője, a legmélyebb ismert barlangrendszer volt 2017-ig, amikor orosz kutatók a közelében felfedezték az új rekordert. Feltárását az 1970-es években szovjet kutatók kezdték meg, a magyar Inverse Everest expedíció 2016 augusztusában azzal a céllal indult el a búvárfelszerelés nélkül megközelíthető legmélyebb pontjára, a 2080 méter mélyen fekvő Game Over terembe, hogy a barlangról először készítsen professzionális fotódokumentációt a nagyközönségnek. Hiába kíséri ugyanis évtizedek óta hatalmas nemzetközi érdeklődés a képződményt, kevés olyan kutató van, aki egyszerre meg tud felelni a fizikai és technikai kihívásoknak, és közben képes magas színvonalú képanyag készítésére is – már a megközelítés is komoly logisztikai kihívást jelent a rengeteg felszereléssel és több tucat emberrel, nem beszélve a barlangon belüli szállítás koordinálásáról. A kutatók mellett azonban az expedícióval utazó filmes stáb tagjai is egyedülálló felvételeket rögzítettek, így készülhetett el az első ismeretterjesztő film a barlangról a budapesti Filmdzsungel Stúdió gyártásában. A dokumentáció a felfedezők személyes beszámolóival, illetve a barlangrendszer tudományos leírásával ötvözve egyedi, hiánypótló anyag.

inverse_everest_01.jpgMár csak néhány kilométer a barlang bejárata

Abházia szakadár terület a Kaukázusban erős orosz befolyással, de a legtöbb állam Grúzia részeként ismeri el. Mennyire volt nehéz bejutni?

Tartottunk tőle, hogy lesznek problémák, de végül egyáltalán nem volt nehéz, az előzetes aggodalom nagyobb volt. Egészen addig, amíg az expedíció tagjai át nem mentek, egyébként senkit nem engedtek át. Csak a szerencsén múlt, hogy éppen akkor nyitották meg a határt a külföldiek és a helyiek előtt is.

A barlang legmélyebb pontjára ukrán barlangászok jutottak le 2004-ben, azóta sok expedíció célja, de igazából képekben ti, magyarok dokumentáltátok először. Tartottatok tőle, hogy ebből azért lehet majd némi feszültség a „babérok learatásával”?

Igen, de végül nem tapasztaltunk ezzel kapcsolatban feszültséget. Egy ennyire mély barlangban egymásra vagyunk utalva. Az ukrán – illetve most már nemzetközi – expedíció nélkül megvalósíthatatlan lett volna a vállalkozásunk. Már a végpontig rögzített kötelek és kiépített táborok várták a magyar csapatot, amelynek már tulajdonképpen „csak” haladnia kellett a rögzített kötelek mentén. Természetesen a fotós és filmes felszerelés és annak használata is egy átlagos barlangászcsapathoz képest jelentősen lassította a haladást. Az ukránok tartottak attól, hogy a magyarok a dokumentálás miatt akadályozni fogják a munkájukat, de aztán látták, hogy nagyon jól képzett barlangászok, jól mozognak. Pedig a hidegben, fáradtam még technikai eszközökkel is „bíbelődni” nagyon embert próbáló. Egyetlen normálisan bevilágított fotó elkészítése abban a közegben akár több óra is lehet. Nem véletlen, hogy ezt eddig senki sem vállalta. Az ottani 2 Celsius-fokot nem úgy kell elképzelni, mint itt a városban, ugyanis a barlang vizes, nyirkos, és az ember hiába van speciális ruhában, átázik, átfázik. Ez iszonyatos mennyiségű hőt szív ki az emberből. Csak a tábori sátorban a főzés emeli meg pár fokkal átmenetileg a hőmérsékletet, csak egy forró tea és a hálózsák rántja vissza az embert kicsit a komfortzónájába.

inverse_everest_02.jpgFöld alatti bivak, azaz barlangi tábor éjszakára

Ekkora mélységben a zord körülmények, a folyamatos nedvesség mennyire igényel speciális forgatási eszközöket vagy filmkészítési hozzáállást?

Az ennyire extrém körülmények közötti filmezésben a legnehezebb mindig a folyamatos küzdelem az ember saját akaraterejével. A legfáradtabb állapotban is elő kell tudni venni a kamerát és felvételeket készíteni vele. Az eszközökről meg csak annyit tudok viccesen mondani, hogy semmilyen speciális eszközre nincs szükség, hiszen minden eszköz tönkremegy a víztől és az ütközésektől, akármennyire speciális is. Persze természetesen nem árt, ha valamennyire bírja ezeket a körülményeket az adott kamera vagy mikrofon.

Tehát voltak technikai gondjaitok?

Gondok folyamatosan vannak ilyen közegben, ez valahol természetes, meg kell ezeket valahogy oldani. Az, hogy egy mikrofon csak két-három napig hajlandó működni ilyen körülmények között, vagy hogy az akkumulátorok teljesen máshogy viselkednek, mint ahogy az elvárható lenne, az borítékolható. Abban a sötétben, fáradtan nagyon könnyű leejteni egy kamerát, mert azt hisszük, hogy már magunkhoz kapcsoltuk – ilyen korábban számtalanszor előfordult velünk is. Szerencsére most az előbb említett kisebb nehézségeknél nagyobb problémánk nem lett. A magyar kutatócsapat a harmincnapos expedíció alatt folyamatosan kilenc napot volt lent. Nagy segítségünkre voltak a film elkészítésében, ők is sokat forgattak magukról, közöttük ifj. Adamkó Péter volt az operatőr, de a fotós, Ambrus Gergely szintén nagyon jó szemmel van megáldva. Egyébként mind az írást, mind a rendezést ketten vállaltuk Balázs Gergely kollégámmal. Szinte az összes eddigi film, ami a neve vagy az én nevem alatt futott, kettőnk közös munkája volt. Ahogy nem szabad elfelejteni a film producerét és vezető operatőrét, Tóth Zsolt Marcellt sem, aki szintén nagyon sokat tett hozzá a vállalkozásunkhoz.

Miben különbözik egy „barlangos film” a többitől?

A barlangi filmeknél – és ezt sokszor el szoktuk mondani – szinte lehetetlen teljesen dokumentarista eszközökkel élni. Egyrészt nem lenne valami látványos, mert annyi fény összesen nincs egy barlangtúra során, ami a képernyőn vagy vásznon is élvezetessé tenné a filmet. Másrészről a különböző kameraállások, a látványos képek kidolgozása annyi pluszenergiát igényel, hogy teljesen megtöri a barlangtúra menetét. Egy ilyen forgatás az eddigi tapasztalataink szerint majdnem olyan, mint egy játékfilmes forgatás. Az ember storyboardot rajzol, megtervezi a lámpák helyét, a kutatók pedig bizonyos értelemben eljátsszák az adott jelenetet. Nem színészkednek, csak a felvétel kedvéért adott esetben háromszor is végigmennek a kötélpályán. Ha az ember nem így csinálja, akkor az eredmény olyan is lesz.

inverse_everest_03.jpgEgy rendesen bevilágított fotó elkészítése több órát is igénybe vett

Mi volt a legnehezebb ebben az egészben?

Elképesztő mennyiségű felvétel készült, nagyon sok időt, legalább fél évet töltöttünk utómunkával. A legnagyobb fejtörést a sztori formálása jelentette, hogy hogyan lehet bemutatni magát az expedíciót, annak tagjait úgy, hogy az előkészületektől a befejezéséig teljesen megismerhető legyen a barlangászat. Egy egészséges kompromisszumot kellett kötnünk az „ökörködés” és a tudományos mondanivaló között. Valahol nem normális, aki ennyi időt tölt önszántából lent a sötétben több ezer méter mélyen. A barlangászok elképesztő figurák, és egy ilyen út során rengeteg vicces helyzet adódik. Persze, ha csak erre helyeznénk hangsúlyt, nagyon nehéz lenne elmondani azokat a geológiai ismereteket, amelyek segítenek megérteni, hogy hogyan alakult ki az adott barlang. Ennek a kompromisszumnak a kialakítása, a kaland, a személyes portrék és az ismeretanyag átadása közötti arány megtalálása volt talán a legnehezebb.

Honnan jön a teljesen egyértelmű elkötelezettséged a természetfilm iránt?

Több irányból is. Egyrészt mindig imádtam moziba járni. Másrészt kulturális antropológia szakot végeztem Miskolcon, ahol nagyon sokat foglalkoztunk vizuális antropológiával, fotóval, filmmel. A természetfilm pedig azért vonzott, mert sokat dolgoztam olyan filmes projektekben, ahol emberekkel foglalkoztam, és jólesett egy kicsit más irány. Így kötöttem ki végül a tudományos ismeretterjesztő műfajnál, ahol emberek is vannak és természet is. Persze édesapámat, Lerner Jánost is meg kell említenem, aki tízéves koromban elment egy féléves afrikai expedícióra, ahonnan a hosszú, kézzel írt leveleiben részletesen beszámolt az ottani élményeiről – ez szintén nagy hatással volt rám. Egyébként hiába készítünk mindketten filmeket, és dolgoztunk is már egymás produkcióiban többször, de még soha nem készítettünk közös filmet.

A téma nemzetközi is és különleges is. Mekkora külföldi érdeklődésre számítotok?

Meg fogjuk próbálni, hiszen az eddigi tapasztalataink nagyon jók. A Budapest Inferno az egyik legnépszerűbb magyar ismeretterjesztő film volt nemzetközi fesztiválokon az utóbbi időben. Nagyjából harminc fesztiválon szerepelt és körülbelül a feléről díjat is elhozott az Egyesült Államoktól Indiáig. A Víz alatti vadon, Szudán is nagyon szépen szerepelt számos országban. Ez a mostani film talán kicsit kevésbé nagyravágyó. Amik nagyon divatosak most a világban, azok a szélsőségesen extrém kalandokat bemutató ún. adventure-filmek. Ezeket én nem nagyon kedvelem, mindig kicsit „műmájernek” éreztem ezt a vonalat, mert nem arról szól, hogy valójában hogyan működik az adott dolog. A kisebb fesztiválokon azonban remélhetőleg ez a film is népszerű lesz.

inverse_everest_04.jpg

Úton a felszín felé

Milyennek látod a magyar természetfilm helyzetét?

Mivel ebből megélni nem lehet itthon, a magyar természetfilmesek „szerelemből” dolgoznak, és éppen ezért kiváló alkotások születnek. Három-négy olyan alkotóműhely is van ma itthon, ahonnan nagyon színvonalas filmek jönnek ki. Neveket szándékosan nem mondok, nehogy kihagyjak valakit. A magyar természetfilm ott van a világ élvonalában, rangos nemzetközi fesztiválokon folyamatosan nyerik a díjakat, ráadásul úgy, hogy a filmjeink nagy része tizedannyiból készül, mint mondjuk egy külföldi produkció.

Min dolgozol mostanában?

Nagyon sok filmtervünk van, ezeket próbáljuk most valahogy „gatyába rázni”. Gergővel mi egyébként barlangi búvárok vagyunk, ezért két-három ilyen típusú ötlet mindig van a tarsolyunkban. Folytatni szeretnénk Dr. Kriska Györggyel is a közös munkát, akivel többek között A dunavirág mentőakciót is készítettük. Az abban bemutatott, az élővilágra egyre nagyobb veszélyt jelentő poláros fényszennyezés nemzetközi téren is a figyelem középpontjában van most. Megérdemelne ez a téma is egy hosszabb filmet.

inverse_everest_05.jpg

Adamkó Péter, a kutatócsapat „privát” operatőre

A film a Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázatának támogatásával készült, és már a hetedik olyan mecenatúraprogramos alkotás, amelyben közreműködtél. Mekkora segítség a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programja?

Ebben a kategóriában szinte ez volt az egyetlen lehetőségünk az elmúlt években, hogy filmeket készítsünk. A támogatási összegek nemzetközi mércével mérve nagyon alacsonyak, de magyar mércével mérve meg elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember professzionális segítséget vehessen igénybe olyan munkafolyamatoknál, amihez nem ért, amit nem képes egyedül megoldani. Mondok egy példát: valamennyi, Balázs Gergővel közös filmünknek Ruskó Péter és Székely Márton szerezte a zenéjét. Nem kellett stock zenéket vásárolnunk, minden filmünkben másodpercre pontosan, az adott jelenthez van megírva a zene. Ez nem valósulhatna meg egy „gerillaprodukcióban”. Így történhetett meg, hogy a srácok megnyerték a NaturVision, a legnagyobb német természetfilmfesztivál legjobb filmzene díját a Budapest Infernóval, ami hatalmas elismerés. A világ legjobb természetfilmzenéjét írták meg.

Melyik díjadra vagy a legbüszkébb?

Erre az említett zenei díjra, ami valójában nem is az enyém, csak egy általam létrehozott film nyerte. Ez nagyon különleges díj a számomra is, pedig a Budapest Inferno ugye tucatnál is több díjat nyert számos kategóriában és országban. Valami miatt mégis ez a legkedvesebb. Mindig jólesik persze, ha az ember filmjét díjjal ismerik el, de közben furcsa is, hiszen minden fesztiválon van legalább öt-hat nagyon kiemelkedő film, és az ember végül nem érti, hogy miért pont az övé kapta a díjat. Nem szeretnék álszerénynek tűnni, de nekem ez tényleg mindig egyszerre esik jól is és rosszul is.

***

Trailer:

Címkék: interjú ismeretterjesztő film Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Kollányi Ágoston Lerner Balázs

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra