„Debrecen Európa egyik jazzfővárosa volt a hetvenes években”

2019.02.22. 09:23 :: Sajtoiroda

Bokor Attilával, a Jazz, avagy a szabadság szimbóluma című dokumentumfilm rendezőjével beszélgettünk.

Bokor Attila a Color együttes dobos-énekesként már tizenévesen a hetvenes évek egyik fontos fúziós rockzenekarában zenélt, majd feleségével, Bánfalvy Ágnessel Amerikába költözött, és egy Godard-film forgatásán beleszeretett a filmezésbe. Most a magyar jazz aranykorát dolgozza föl a Jazz, avagy a szabadság szimbóluma című dokumentumfilmben, amely a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készült el, idén tavasszal vetíti le az Echo TV.

ba3.jpg– A rendezést és a produceri szakmát Amerikában tanulta, a Los Angeles-i UCLA-n. Az amerikai filmes paradigma az ismeretterjesztő műfajban is különbözik annyira az európaitól, mint a nagyjátékfilmek terén?

– A szemléletbeli különbséget átsugároznak itt is. Amerikai szakemberektől sokszor hallottam, hogy nem értik, ha Arisztotelész és a görög dráma szabályai, a dramaturgia ősi alapjai mind Európában születtek meg, akkor miért nem használjuk őket. Az európai film sokszor arra törekszik, hogy mindent megújítson, az amerikai jobban ragaszkodik a bevált és működő receptekhez, és annak keretein belül próbál újat mondani. Az ismeretterjesztő műfajban például Oliver Stone Amerika elhallgatott történelme című dokumentumsorozata számomra a jazz-filmnél is példa volt: határozott koncepció, következetes, erős narráció. A megszólalókat föl- és lekonferálta a narrátor, feszesen tartva a dramaturgiát. Ez erős sodrást ad a produkciónak. Ilyen, lendületes filmet szerettem volna csinálni a magyar jazz történetéről is.

– A mecenatúraprogram keretében készült már dokumentumfilm a magyar jazzdobosokról (Szabálytalanul szabályost játszani) és a jazzt nemzetközi perspektívában áttekintő online dokumentumfilm is, amely közel 50 ezres nézettséget ért el (Free the jazz) Ön hogyan talált rá a magyar jazzre és annak hőskorára mint témára?

– Bár a szakmám a filmezés lett, mindig is a zene volt a lételemem. A film nagy részben szervezőmunka: embereket kell mozgatni, hogy amit szeretnék, megtörténjen. A végén persze nem az történik, de rendezőként arra törekszem. A zene egészen más, az mindig a jelenben történik. Aki zenél, azon a Teremtő árad át.

berki_tamas.jpg

Sokat mozogtam a film és a zene határterületén: dolgoztam koncert- és musicalfilmen, a Duna TV-ben is szerkesztettem könnyűzenei műsort az egyik legfontosabb magyar jazzénekessel, Berki Tamással közösen. Megfogalmazódott bennem, hogy kellene egy film, ami összefoglalja a magyar jazzt. Ehhez a téma egyik legismertebb szakértőjét, Jávorszky Bélát hívtam segítségül, aki a táncházmozgalom, a jazz- és rocktörténet kutatója. Először a teljes magyar jazztörténetről szerettünk volna filmet készíteni, de a Médiatanács javaslatára szűkítettünk a témán, és a virágkorra, a hetvenes évekre koncentráltunk, hogy beleférjünk az időkeretbe. De remélem, dolgozunk még együtt Bélával. A jazzről is lenne még mit mondani, és szívesen forgatnék a magyar rocktörténetről is.

– Az ő jelenléte nagyon erős, a filmben vissza-visszatérő motívum, ahogyan ő ül a gépnél és ír, mintha csak az ő fejében járnánk, amint épp fogalmazza a könyvet.

– Gondolkoztunk, hogy bevonjunk-e egy színészt, és Béla csak a narráció szerzője legyen, de mivel ez egy személyes műfaj, úgy gondoltam, a végeredmény hitelesebb és szerethetőbb, ha az ő hangján szólal meg, az írás mozzanata pedig a jelenidejűséget hivatott érzékeltetni, amely a jazznek is jellemzője.

– A film a hetvenes évekre teszi a magyar jazz aranykorát. Hogyan jelent meg itthon ez a jellegzetesen amerikai zene egy olyan időszakban, amikor a nyugati kulturális importot nem nézte jó szemmel a hatalom?

– Érdekes módon – ahogy a filmből is kiderült – a fővárosi vendéglátóhelyeken zenélő roma zenészek figyeltek föl először a jazzre még a műfaj hajnalán, a harmincas években. Közülük sokan külföldre is eljutottak, legtöbbjük virtuóz tehetség volt. Néhányan közülük elkezdtek jazzt is játszani, majd egy idő után volt, aki véglegesen ezt a műfajt választotta. Az ötvenes években valóban volt egy időszak, amikor minden nyugati zenével együtt a jazz is imperialista mételynek számított, de a hetvenes években ez megváltozott: a hatalom már nem érezte magára veszélyesnek a jazzt, sőt, a hatóságok éppen mellé álltak, hiszen az amerikai kapitalizmus által elnyomott színesbőrű munkásosztály zenéjét látták benne.

A rockzenéhez képest (mivel szöveg nélküli zene) éppen kevésbé tűnt veszélyesnek, talán ezért is népszerűsítették itthon. Tény, hogy a jazz-zenészek népszerűsége ebben a korszakban a popsztárokéval vetekedett.

– Az aranykor tehát egyszerre vonatkozik a minőségre és a népszerűségre?

– Igen, sőt, a magyar zenészek hazai és nemzetközi népszerűségére is. Dolgozott a rádióban egy Kiss Imre nevű vezető, aki egyébiránt nem szerette különösebben a jazzt, mégis neki köszönhető, hogy a magyar jazz kivirágzott. Kiadták a legfontosabb nemzetközi lemezeket, és a rádió jóvoltából komoly jazzfesztiválok is indultak: Székesfehérváron 1967-től az Interjazz, Debrecenben 1972-től a Jazznapok, olyan fellépőkkel, mint Jan Garbarek, Johnny Griffin vagy Albert Mangelsdorff, és persze a magyar színtér színe-java. Debrecen Európa egyik jazzfővárosa volt a hetvenes években. A fellépőket játszotta a rádió, a koncerteket is rögzítették, közvetítették. Soha ennyi embert nem ért el a jazz, mint ekkor, hiszen a rádió is monopolhelyzetben volt.

– A magyar jazz tehát – ahogy a film címe is fogalmaz – szimbóluma volt ugyan a szabadságnak, de valójában ekkor már nem volt lázadás?

– Direkt politikai értelemben nem, sőt, rétegműfajhoz képest erős hátszelet kapott. Voltak persze a bátrabbak, avantgárd újítók, például Szabados György, aki már a hatvanas években free jazzt játszott: ő sokáig nem jutott fellépésekhez, szerepléshez, de a nyolcvanas évek elejére neki is beérett az elismertség.

szabo_gabor.jpg

Amiben viszont tetten érhető volt a cenzúra, az az, ahogy a külföldön befutott zenészek sikereit itthon elhallgatták. Szabó Gábor nevével például Amerikában találkoztam először: ott mindenki a legnagyobb gitárosnak tartotta, én pedig csak néztem, mikor egy barátom feltette a lemezét. Ahogy a filmben is szerepel: 1956-ban emigrált, és a hetvenes években már világhírű zenészként látogatott haza, ahol legendás tévéfelvételeket készített Kovács Katival, Pege Aladárral, Másik Jánossal és Kőszegi Imrével.

– A film utómunkái a napokban fejeződtek be. A közönség mikor láthatja a filmet?

– Konkrét premierdátumot sajnos még nem tudok mondani: az Echo TV, amellyel megállapodtunk a vetítésről, átszervezés alatt áll, de annyi biztos, hogy még tavasszal, május vége előtt műsorra tűzik.

– A film a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával jött létre, amelyet jól ismer, hiszen 2010 és 2014 között minisztériumi filmfőosztályvezetőként a Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázat bírálóbizottságának is tagja volt. Jelenleg, kívülről, alkotóként hogyan látja a programot?

– Úgy látom, a bizottság odafigyeléssel, gondosan segíti a filmek létrejöttét és remek produkciók születnek. Ahol szükségét látnám a változásnak, az a terjesztés: jó lenne, ha a köztévén létrejönne egy bejáratott műsorsáv az ismeretterjesztő és dokumentumfilmeknek, amit megszokna ennek a műfajnak a közönsége. Azt gondolom, a születő művek minősége megérdemelné, hogy azok minél szélesebb közönséget érjenek el, itthon és a nemzetközi színtéren is. Mivel a filmekhez angol felirat készül, az olyan nemzetközi dokumentumfilmfesztiválokra és tematikus csatornákra is el lehetne őket juttatni, mint például a Sundance filmfesztivál és tévécsatorna.

Címkék: interjú dokumentumfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Bokor Attila

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra