„Vannak sikertörténetek, vannak, ahol vért izzadnak, és van, amikor csak a dokumentálás marad” – interjú Margittai Gábor és Major Anita rendezőkkel

2019.06.25. 13:40 :: Sajtoiroda

Dokumentumfilm kategóriában kapott különdíjat az idei Savaria Filmszemlén Margittai Gábor és Major Anita az erdélyi szórványmagyarsággal és nemességgel foglalkozó Tiltott kastélyok kilencrészes online sorozatának legutóbb közzétett két epizódja, a Küküllővári Hallerek és a Marosvécsi Kemények. A szérián a Médiatanács támogatásával dolgozó alkotópáros arról is mesélt blogunknak, hogy milyen szerepet talál magának a mai nemesség, mit jelent Erdélyben egy térdig érő kastély, és miként egyeztethető össze a mackónadrág az arisztokráciával.

Az alkotóról dióhéjban

mgma.jpgMargittai Gábor és Major Anita már három évtizede foglalkozik szórványkutatással, ezzel a céllal alapították meg a Külső Magyarok Kisebbségkutató és Médiaszolgáltató vállalkozást. A páros a Magyar Nemzet szerkesztő-újságírója, de más kulturális folyóiratokban is publikáltak. A mecenatúrás Tiltott kastélyokon kívül a Médiatanács támogatásával készülhetett el, szintén a Neumann János-pályázat keretében A legvörösebb föld, a Rostás Pál feltámadása, a Przemyśl 100 és a Kassa, a skizofrén város. Az Ember Judit-pályázat a Szamár-sziget rabjai  létrejöttét tette lehetővé, míg az Escher Károly-pályázat az Erdély és Románia „uniójának” 100 éves évfordulója témájú alkotás forgatásához járult hozzá. A készítők könyvekkel és kiállításokkal együtt teszik elérhetővé, organikussá és aktuálissá témáikat.

- Érzékeny témát választottak. Érték Önöket emiatt atrocitások a forgatásokon? Akár magánemberek, akár a román hatóságok gátolták a munkájukat?

- Anita: Alapvetően minden rendben volt, kisebb atrocitások voltak csupán. Sokat változott – főleg a fiatalabb – román kutatók szemlélete. Az utca emberével eddig sem volt nagyon rossz élményünk, de most már azt látjuk, hogy az értelmiségiek közül is egyre többen próbálnak igazságosabban és kiegyenlítettebben gondolkodni.

- Gábor: Jó példa a fiatalabb román nemzedékek segítőkészségére, hogy ajándékba kaptunk drónfelvételeket vagy dokumentumfotókat. Rengeteg történetet meséltek. Erdélyben mindenki született szereplő: remekül beszélnek, és tökéletes dramaturgiával adnak elő.

A forgatásban az is segített, hogy kis infrastruktúrával dolgozunk, ami azt is jelenti, hogy sokkal természetesebben lehetünk jelen; „könnyűhadtestként” – kétszemélyes „kommandóként” – tekintünk magunkra: gyors bevethetőséggel, mozgékonysággal, észrevétlenséggel. Vannak azonban veszélyes helyzetek is: például a marosújvári Teleki-kastélynál többször megpróbáltak bennünket fizikailag is elűzni. Ha ott kiszáll egy nagyobb stáb, akkor abból sokkal nagyobb botrány kerekedhet.

Igazából sok múlik a helyi önkormányzatokon is, hogy az adott kastély körül éppen milyen érzelmek dúlnak. Számos régi angolparkot, francia kertet felparcelláztak a kommunizmus alatt, és kiosztották a települések lakosainak: tömbházak épültek oda konyhakertekkel. Ezeket már szinte lehetetlen visszaszerezni, viszont a helyiek indulatosak, és félnek attól, hogy elveszik a lakóhelyüket.

A sorozat első része a Bánffy-családdal foglalkozik.

- Mi a filmek struktúrája? Hogyan született meg egy-egy epizód forgatókönyve?

- Anita: Alapvetően hárompillérű projektről beszélünk. Könyv formájában kezdtük feldolgozni a témát, amelyből szintén sorozatot tervezünk. Az első kötet már kapható, és a film előtanulmányaként is felfogható. Tiltott kastély címmel jelent meg, ami arra utal, hogy ezeknek a családoknak – és a magyaroknak – már nincs hozzáférésük egykori tulajdonukhoz: a román állam 1949-ben mindent elvett tőlük – fizikai értelemben mindenképpen. Úgy véltük, hogy családról családra járva sorozat formájában dolgozhatnánk fel a történeteket, sorsokat. Eddig négy részt készítettünk el a kilenc film közül. A könyv és a sorozat mellett a harmadik pillér a vándorkiállítás, ahol szintén a témát dolgozzuk fel. A sorozat részei különálló alkotások, ugyanakkor az erdélyi főnemesi családok számos ponton kapcsolódtak és kapcsolódnak egymáshoz. Mondhatjuk, hogy ma is sorsközösséget alkotnak. Például a második részben Mikes Borbála történetét dolgoztuk fel, és most az ötödik, a keresdi Bethlenekről szóló részben visszatérünk hozzá. Szentkirályi Miklós, a neves restaurátor, aki máskülönben Bethlen-leszármazott, ugyanis helyreállított időközben egy Mikes Borbála tulajdonában lévő Madonna-festményt.

- Gábor: Mi már a rendszerváltás óta kifejezetten a határon túli magyarsággal foglalkozunk, és ezen belül a határon túli arisztokrácia kutatásával is. Minden családtaghoz, minden kastélyhoz annyi történet tapad, hogy láttuk: ezt muszáj láncolatban feldolgozni. Ez történelmi oknyomozó munka: hiába van az embernek kész forgatókönyve, akkor lesz jó a film, ha ezek a helyzetek valóban élőek. Volt, hogy az egyik filmünkben a báró unokája mackónadrágban volt csak hajlandó interjút adni nekünk. Ezt kifogásolták egy fesztivál zsűrijében, amit mi kerek perec visszautasítottunk. Ha ő így gondolja a jelenlétét, akkor mi nem fogjuk átöltöztetni, sem díszmagyarba, sem más ruhába – és a beszélgetés ettől lett jó és bensőséges.

- Anita: Többször visszamegyünk ugyanarra a területre és ugyanazokhoz az emberekhez. Évente beszélgetünk velük, így folyamatában látjuk a fejlődést vagy épp a romlást. Ezért is fogadnak bennünket szívesen, bíznak bennünk, mert látják, hogy nem száguldó riporterként jelenünk meg röpke tíz percre a területen, hanem elmélyülten próbálunk közelíteni a témához.

- A családtagok egzisztenciájukat hagyták ott, hogy egykori birtokaikért küzdjenek. Hogyan viszonyulnak hozzájuk azok a családtagok, akik nem akarnak ezzel foglalkozni?

- Gábor: Találkoztunk olyan családokkal, ahol egy-egy kastély visszaszerzése konfliktust gerjesztett a leszármazottak között. Egy szélesebb rokoni körben többen lehetnek, akik azt mondják, hogy az életüket nem fogják feláldozni egy számukra kilátástalannak tűnő ügyért. Ugyanennek a családnak a másik része elvállalja, vagy életcéllá teszi, és a leszármazottainak is életcélul tűzi ki a jóvátételi küzdelmet. Ez családi magánügy, és tapintattal kezeljük, ilyen belső ügyeket nem akarunk bolygatni a filmjeinkben.

- Anita: Vannak pompázatos sikertörténetek, csodálatosan felújított, új funkcióval ellátott kastélyok. Vannak olyan arisztokrata leszármazottak, akik vért izzadnak, és lépésről lépésre kicsinykét haladnak, vagy éppen a puszta fenntartás a cél. És vannak rettenetes állapotban lévő, „térdig érő” kastélyok, ahol már semmit nem lehet csinálni, sajnos csak az elmúlást dokumentálni.

A második rész az uzoni Mikeseket dolgozza fel.

- A filmben szó esik arról, hogy milyen szellemi értékeket is kellene képviselnie a nemességnek. Ez mennyire valósul meg? Mennyire próbálnak a mai erdélyi arisztokraták e szerint élni?

- Anita: Haller Béla az arisztokrácia 21. századi szerepéről szólva a gyönyörű "megszenvedett humanizmus" kifejezést használja. Semmiképpen nem nagyzoló életformában és gazdasági értelemben gondolják ők a nemesség mostani szerepét, hanem erkölcsi és szellemi alapon. Szintén ő fogalmazta meg azt – és mi is ezt tapasztaltuk –, hogy egyesek hajlamosak feltétel nélkül rajongani a nemességért, míg mások történelmi bűnöket rónak fel nekik, és nem tudnak megbocsátani. Való igaz, hogy valahol a kettő között kell az igazságot keresni.

- Gábor: A mai arisztokráciáról sok a pejoratív közhely, pedig nagyon fontosnak tartják, hogy azt a klasszikus szellemi és erkölcsi értelemben vett nemességet sugározzák, amelyet például a Bethlenek nyolcszáz éven át de bármely más erdélyi nemesi családot is említhetnénk. Bethlen Anikó, aki gyermekbénulásban súlyosan lebetegedett és ágyhoz kötött, mozgáskorlátozott ember, azért tart fönn könyvkötő műhelyt, hogy hasonlóan mozgáskorlátozott embereknek munkát adjon. A keresdi várkastélyt Böjte Csabáéknak adta át a Bethlen-család, hogy ott oktatási központot hozzanak létre. Haller Béla gimnáziumi tanár, a humanizmus megtestesülése. A Mikesek Zabolán jótékonykodással és alapítványépítéssel kifejezetten közösségépítők. A háromszéki Kálnokyakról is elmondható ugyanez.

- Van ehhez anyagi hátterük is?

- Gábor: Mindegyik család erősen dolgozik azon, hogy gazdasági hátteret teremtsen mindehhez: van például, aki kastélyszállót hozott létre, van, aki erdőgazdálkodásra adja a fejét, és persze van, aki munkabérét, egyéb bevételeit fordítja visszaszerzett ingatlanjai megőrzésére, fejlesztésére. Valamiből fenn kell tartani ezeket a helyszíneket, és ez a legkeservesebb dolog, mert az adott államhatalom mindent megtesz azért, hogy ez ne sikerüljön. Többek között megakadályozza, hogy a kastélyt egykor fenntartó birtokokat a jogos tulajdonosok visszakaphassák. Voltunk olyan várkastélyban, ahol télen még egy mosdóhelységet sem tudtak rendesen kifűteni, minden szétfagyott. Azóta persze itt is sokat javult a helyzet a tulajdonosok erőfeszítéseinek és áldozatvállalásának köszönhetően. És ha egy színromán faluba egy magyar ember visszaköltözik, és fenn tudja tartani a kastélyát, mint Bánffy Farkas Fugadon, az azt mutatja, hogy igenis van remény. Ahol nincs kellő anyagi háttér, azért ott is van egyfajta törekvés, hogy a kastély újra gazdasági és szellemi bástya lehessen.

- Románián kívül más országok is biztosítottak restitúciós lehetőségeket?

- Gábor: Tudomásom szerint régiónkban a leginkább hasznavehető restitúciós törvények Romániában születtek meg – más kérdés a jogalkalmazás…. Magyarországon szó sem volt ilyen törvényekről. Jól tudjuk, hogy a rendszerváltás egyik leginkább elrontott fejezete a kárpótlás kérdése. A felvidéki arisztokráciával foglalkoztunk még behatóbban riportokban, és sajnos Szlovákiában is tapasztalható diszkrimináció a kisebbségi restitúciós igények teljesítésével kapcsolatban. Ausztriában többnyire magántulajdonban vannak a kastélyok, de ott is láttunk ijesztően rogyadozókat. A legtöbb esély most Romániában van, de talán a legtöbb probléma is.

- Anita: Románia maga is megbánta, hogy meghozta ezt a törvényt, minden jogi eszközzel megpróbálja ellehetetleníteni az érvényesülését a gyakorlatban, például kirakja a pereket több száz kilométerre lévő színromán területekre, illetve koncepciós pereket kreálnak, háborús bűnösnek nyilvánítanak felmenőket, hogy az utódok már ne lehessenek jogosultak a visszaigénylésre.

A küküllővári Hallerek a harmadik epizód főszereplői.

- Nagy lélegzetű, harminc-ötven perces részekből álló sorozatot készítettek, amelynek epizódjaihoz az online alkotásokat támogató Neumann János pályázaton nyerhettek támogatást, pedig a dokumentumfilmes Ember Judit pályázaton nagyobb forrás érhető el. Miért?  

- Gábor: Az a szándékunk, hogy több generáció felé nyissunk, és az online megvalósítás közvetlenül elérhetővé teszi a filmeket a világ minden táján, mindenkinek – állandóan. Nehéz történeteket dolgozunk fel, de azt gondoljuk, hogy nem lehet ma úgy felnőni a Kárpát-medencében, hogy ne tudjuk: ma is élnek és küzdenek egykor elkobzott örökségükért Bánffyak, Bethlenek, Hallerek, Mikesek vagy Telekiek. Ők nem csupán a történelemkönyvek lapjairól ismerős családok figurái, hanem hús-vér személyek is.

- Anita: Kilenc részre kaptunk bizalmat a Médiatanácstól, és nagyon jó tapasztalatunk van a Magyar Média Mecenatúra programmal. Már pályáztunk az Ember Juditra is a Szamár-sziget rabjai című filmünkkel, és voltak más témajavaslataink is. Egyébként az online pályázatok elérhetőbbek, mint a nagyfilmes lehetőségek, ez is az egyik oka annak, hogy ezt választottuk, bár kizárólag az online keretből azért nem olyan könnyű nagyfilm minőségű munkát produkálni.

- Gábor: Minket a Mecenatúra indított el a filmes pályánkon. Bizonyára előbb vagy utóbb ”kibukott” volna belőlünk a filmes alkotó is, de a kezdőlökést, a hátteret és a motivációt a Mecenatúra adta.

A jelenleg elérhető utolsó történet a marosvécsi Kemény-családra összpontosít.

2_76.jpg

Major Anita interjút készít gróf Bethlen Anikóval Marosvásárhelyen

- Érzik a filmek hatását?

- Gábor: Hogyne. Az egész projekt folyamatossága által elérhetjük azt, hogy a köztudatban a kastélyok ne csak rogyadozó műemlékek, „halott házak” legyenek az út szélén, hanem élettel és történettel újra megtöltődő helyszínek. A magyar művelődéstörténet és jelen részei ugyanúgy, mint a magyarságtudat alkotóelemei.

- Lesz folytatásuk is ezeknek az epizódoknak?

- Gábor: Persze! Feltétlenül, mert ezek a kastélyok olyan jóvátételi folyamatban szerepelnek, amelyet az állam koholt vádakkal próbál szabotálni. A nyilvánosság erejével szeretnénk figyelmet biztosítani ezeknek a családoknak. Ezek tényleg nem befejezett történetek. Nem lehet azt mondani, hogy kész a film. Igaz ez a hamarosan, július közepén bemutatandó új epizódunkra, a Keresdi Bethlenekre is: a keresdi várkastély sorsa folyamatosan alakul – szerencsére most a lehető legjobb irányban.

3_62.jpg

Margittai Gábor Nagy Kemény Gézával, báró Kemény János unokájával az erdélyi Istenszéke szikláin

Címkék: interjú online film Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Margittai Gábor Major Anita

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra