A jó történet csapda – interjú Holtai Gáborral, a Papírlélek rendezőjével

2019.07.03. 13:56 :: Sajtoiroda

Furcsa szerelmi háromszögnek lehetünk tanúi a Papírlélek című kisfilm nézése közben. Ági, a volt kedves ugyanis szellem alakjában kísért régi szerelme, Dani lakásán, közben pedig a férfi bimbózó kapcsolatát próbálja szabotálni. A Magyar Média Mecenatúra Program Huszárik Zoltán-pályázatán támogatott kisfilmet július 7-én, vasárnap, 23 óra 5 perckor tűzi műsorára a Petőfi TV. A film kapcsán a rendezővel, Holtai Gáborral többek között a kísértetfilmek létjogosultságáról, a jó történetekről és a nehéz rendezői döntésekről beszélgettünk.

Az alkotóról dióhéjban

5_22.jpgHoltai Gábor rendező, zeneszerző. A Budapesti Corvinus Egyetem elvégzése mellett kezdett filmezéssel foglalkozni, 2016 óta főleg a rendezésre koncentrál. A The Disappearance című rövidfilmjét az In the Same Garden nemzetközi szkeccsfilm részeként többek között a Szarajevói és a Varsó Nemzetközi Filmfesztiválokon vetítették. 2017-ben saját erőből és a Focusfox technikai segítségével forgatta Válaszfal című független rövidfilmjét, és a Sir Alexander Korda Kisfilm pályázat nyerteseként készíthette el a Kék Linzer című kisfilmet. 2018-ban a Médiatanács Huszárik Zoltán-pályázatának támogatásával készítette Papírlélek című kisfilmjét. 2019 őszén forgatja a Második kör című rövidfilmet, szintén a Huszárik Zoltán-pályázat támogatásában.

Az esetek többségében az jellemzi a mecenatúrás rövidfilmeket, hogy a rendező írja magát a forgatókönyvet is. A Papírlélek esetében Veres Attila jegyzi a forgatókönyvet. Hogyan indult a közös munkátok?

Már évek óta együtt dolgozunk Attilával, aki egyszerre regényíró és forgatókönyvíró is, és nagyon kedvelem azt a fajta furcsa, szürreális, weird fiction – horror vonalat, amit ő képvisel. Amikor elolvastam egy-egy novelláját, éreztem, hogy ez olyan alapanyag, amit szívesen megpróbálnék vászonra vinni. Néha, amikor szürreális történetekkel dolgozik az ember, el kell gondolkodnia, hogy ezt a szürrealitást hogyan lehet vászonra adaptálni. Sok olyan történet van, ami csak regényben vagy más írott formában működik, mert ott az olvasó képzelete a vászon, ami sokkal több mindent elbír, mint a valódi filmvászon. Ez indított el köztünk egy beszélgetést, hogy hogyan lehetne azt a történetmesélési formát, amit ő a novelláiban és regényében alkalmaz forgatókönyvre, majd filmre adaptálni. A Papírlélek történetének az alapja, vagyis a kvázi szerelmi háromszög és a szellem figurája az én ötletem volt, de az, hogy ez egy sokkal többrétegű történet legyen, Attila plusz munkájának az eredménye.

1_84.jpg

A film főszereplője, Zsigmond Emőke

A Papírlélek az első rendezéseid között van; miben lett más, mint a korábbiak?

A Papírlélek az első olyan filmem, ami egy támogatott, élhető produkciós költségvetésből készült, és profi körülmények között tudtuk előállítani. Úgy gondolom, hogy a nézőket nem kell, hogy érdekelje egy film produkciós háttere, de a filmkészítők között gyakori téma, hogy egy-egy alkotásuk milyen körülmények, költségkeretek között született. Elég ritka, amikor azt mondja egy stáb, hogy úgy érzi, optimális feltételek mellett csinált valamit, amire büszke. A Papírlélek esetében én pontosan ezt érzem. Nem szabad a produkciós keretek hiányai mögé bújni, de amikor realitásokról beszélünk, akkor nem lehet attól eltekinteni, hogy a filmkészítés pénzbe kerül. Egy bizonyos korszakban még meg lehet élni szívességekből, de ez az időszak lezárul egy ponton azért, mert az ember érzi, tovább akar lépni, vagy egyszerűen az eddig szívességet tevő kollégák azt mondják: ne haragudj, de már eleget segítettünk. Én már túl vagyok ezen a ponton.

Mi jelentette a legnagyobb rizikót a készítés során?

A stáb visszajelzései alapján is elmondhatom, hogy a forgatás nagyon jó hangulatú és gördülékeny volt, de tény, hogy a film nagyon feszítette a kereteit: mind időben, mind költségekben, mind koncepcióban. Mikor először leültem a producerrel, Fülöp Péterrel beszélgetni, és elmondtam neki, hogy többek között egy komoly épített díszletet is szeretnék, akkor az első reakciója az volt, hogy kisfilmeknél ez nem reális, főleg költségvetési okokból. Az ő és a gyártásvezető, Farkas Ádám, valamint a látványtervező Erdős Júlia Luca kemény munkája és tehetsége árán mégis sikerült az elképzelésemet megvalósítani. Ettől függetlenül nem volt ez egy reális koncepció. Ugyanakkor az a véleményem, hogy az mutat igazán a minőség irányába, és akkor hozzuk leginkább a maximális produkciós értéket, ha olyat valósítunk meg, ami elsőre lehetetlennek tűnik.

2_77.jpg

Rátóti Zoltán a forgatás szünetében

Hogyan választottad ki a színészeket?

Már évek óta szerettem volna Zsigmond Emőke főszereplésével forgatni egy filmet, így amikor a szereplőválasztásra került sor, leszögeztem, hogy mindenképpen vele szeretnék dolgozni. A további castingban most is Mátyássy Bence volt a segítségemre, csakúgy, mint az előző filmjeimben. Katona Kingának egyébként ez volt az első filmszerepe, és megdöbbentően jó volt. A legnehezebb kérdés Rátóti Zoltán karaktere volt. Az Emőkével közös jelenete egy nagyon hosszú, egy beállításban felvett jelenet, ami azt jelenti, hogy sok szöveget és mozgást hiba nélkül kellett kilenc percen keresztül hozni. Mindezt Szőke Dani operatőrnek és az általa vezetett kameracsapatnak ugyanúgy hiba nélkül kellett felvennie. Ez egy aránylag erős kihívás akkor, amikor kevés időnk van a megvalósításra, arra a jelenetre összesen két órát próbáltunk, és kilencszer futottunk neki a felvételnek. Az utolsó kettő jól sikerült, és ezek közül választottuk ki, hogy melyik kerüljön bele a filmbe. Rátóti Zoltán azért volt tökéletes párja Zsigmond Emőkének ebben a szerepben, mert azon kívül, hogy a karaktere szinte pontosan ugyanaz, amit kerestem, Emőkéhez hasonlóan hatalmas alázattal és munkabírással ment neki a szerepnek, és ez nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy ennyire jól működik a jelenet.

Honnan jött a késztetés, hogy egy szellemről készíts filmet?

Én nem a filmművészetin végeztem, és amikor valaki nem iskolában tanul filmezni, nagyon fontos, hogy legyen egy víziója, egy hajtóerő, ami végigtolja őt azon az 5-10 éves szakaszon, amíg tulajdonképpen gyakorlat útján kitanulja ezt a szakmát. Számomra mindig nagyon erős aspektusa volt a filmnek, hogy egy tökéletes médium a szürrealitás és a realitás keverésére, s az így kapott eredmény koherens történetként való prezentálására. Egy filmben tulajdonképpen nem a valódi, hanem a nem valódi érdekel. A szellem az egyik legalapvetőbb olyan szimbólumunk, ami a valóságban nem létezik, mégis nagyon valós dolgokat szimbolizál. Egy kísértet mindig egy elnyomott feszültségből, belső hiányból származik, amit a szereplő vetít ki. A történetekben szereplő szellem egy regény esetében az olvasó képzeletében él, a film teszi lehetővé számunkra, hogy megmutassuk őt a nézőnek. Amint ez megtörténik, csomó érdekes dolgot lehet csinálni. A Papírlélekben például ott van egy szellem egy panellakásban, és azt szemléli, hogyan múlik nélküle az élet. Ő egy egyéniség, egy valaki, akivel tudunk empatizálni és szimpatizálni, de ez a szellemlét semmit nem ad a kezébe, amivel hatni tudna bármire is. Ugyanakkor hogy tud így főszereplője lenni bármilyen történetnek? Ez foglalkoztatott igazán ebben a filmben.

Nagyon sok szellemtörténetet ismerünk, így nem feltétlen az újítás vágya vitt erre a témára. Felállítottam az alapszituációt, viszont ezt még tovább kellett gondolni, hogy a történet érdekessé váljon. A jó történet egy csapda, ami egy pontig olyan, mintha valami lenne, és csak akkor derül ki, hogy nem az, amikor már nincs menekvés. Úgy gondolom, ez az érzés az, ami megragadja a nézőt, ami végigviszi a történeten, és ami végül vele marad, miután felkapcsolódtak a lámpák.

3_63.jpg

Szűcs Péter Pál, Zsigmond Emőke és Katona Kinga a filmben

Általában egy kisjátékfilm maximum 20-25 perces szokott lenni. A 29 perces játékidő a Papírlélek esetében tudatos koncepció volt?

Nem pontosan, egy 25 perces alkotást terveztünk, ez technikai okokból alakult másképp. Mikor kétórában beszélünk el egy történetet, akkor mindenre egy picit több idő van, de ha húszpercben, akkor ahhoz, hogy kerek maradjon a sztori, mindennek egy kicsit gyorsabbnak kell lennie. Ugyanakkor a rövidebb nem mindig jobb. Egy jelenet optimális hossza nem biztos, hogy dinamikailag összhangban van a film teljes hosszával. Kovács Éva Vica vágóval többször kerültünk olyan döntés elé, hogy vagy rövidítjük a filmet, hogy a hossza konvencionális legyen, vagy hosszabbra hagyjuk, és ezzel bevállalunk egyéb rizikókat. A 30 perc közeli rövidfilm kicsit senki földjévé vált, például egy filmfesztiválon két 15 perceset lehetne a helyére rakni. Ugyanakkor nekem nagyon fontos volt, hogy ez a film a lehető legközelebb maradjon ahhoz a rendezői vízióhoz, amit elképzeltem, ezért úgy döntöttem, vállalom, hogy egy majdnem félórás film lesz. Benne hagyok mindent, ami szerintem szükséges, elfogadva azt, hogy lesznek fesztiválok, amik ezt a játékidőt nem fogják preferálni.

Szerintem egyébként sem szabad tudatosan trendirányúan filmet csinálni. Aki filmet készít, annak van valami belső késztetése arra, hogy elmondjon, vászonra vigyen egy történetet, hogy tegyen egy állítást. Ha ez adott esetben fesztiválsikereket vagy egyéb elismerést is szerez, az nagyon pozitív. Viszont amint valaki abban gondolkodik, hogy olyan filmet akar csinálni, ami biztosan sikeres lesz, az egy olyan út, ami könnyen félre mehet. Egyrészt bele lehet keseredni, ha nem sikerül, másrészt nagy eséllyel nem is fog működni. Véleményem szerint a nézők a szerzői film mögött rejlő egyéniséget és egyediséget keresik, ami csak akkor tud megjelenni, ha a filmen dolgozó csapat azt csinálja, amit őszintén jónak tart, és nem azt, amit sikeresnek vél.

Mi a véleményed a mecenatúraprogramról?

Az a tény, hogy a Papírlélek elkészülhetett, a mecenatúraprogramnak köszönhető – pedig egy eléggé meredek koncepció volt. Ha itthoni történetmesélési trendeket nézünk, akkor a realista dráma és a szociálisan érzékeny téma érdekli leginkább az embereket, és ilyen típusú történekeket igyekeznek az alkotók megvalósítani. Ilyen értelemben a Papírlélek nem kifejezetten trendi. Az, hogy mégis elkészülhetett, a program nagyon komoly megnyilvánulása arról, hogy ők szívesen elfogadnak és támogatnak bármilyen filmötletet, ha azt elég jónak tartják. Ugyanakkor ha megnézzük egy első kisjátékfilm és egy első nagyjátékfilm költségvetését, és kiszámolunk egy fajlagos napi költséget, akkor ebben a támogatási összegben szignifikáns különbséget fogunk látni. A kisfilmes alkotóknak minőségben mégis ugyanazt kell nyújtaniuk, mint egy mozifilm húsz percének. Persze én megértem azt a hozzáállást is, hogy inkább tizenkét film készüljön el, mint tíz; inkább több alkotó kapjon lehetőséget kevesebb pénzzel, mint kevesebb alkotó több pénzzel.

4_36.jpg

A rendező instruálja a stábtagokat az épített díszletben

Nagyon nehezen találtam információt rólad, a filmjeidről az interneten. Ez szándékos?

Eléggé visszafogott vagyok az online-jelenlétben és az önreklámozásban. Szerintem akkor érdemes felhívni az emberek figyelmét egy filmre, amikor azon túl, hogy elkészült, már mást is fel tud mutatni. Amikor felkérnek egy interjúra, mint most, az azért jó, mert anélkül tudom proponálni a filmemet, hogy self-promócióba keverednék, amit nem kedvelek, mert szerintem a filmnek a filmről kell szólnia és nem az alkotóról. Egy alkotásnak először önmagában kell megállnia a helyét, és ha utána a néző megkérdezi, hogy egyébként kik készítették, akkor azt is lehet prezentálni. Ez nem a leghatékonyabb promóciós módszer korunk médiakommunikációjában, ahol mindenkinek nagyon előre kell tolnia magát, hogy őt vegyék észre. Az én személyes döntésem volt, hogy azt szeretném, először a filmjeimet vegyék észre, és aztán kérdezzék meg, hogy egyébként ki vagyok. Még akkor is, ha tudom, hogy ez kevésbé hatékony.

Milyen jövőbeli terveid vannak?

Szerencsére újra támogatást kaptam a mecenatúraprogram kisjátékfilmes pályázatán, ősszel fogunk majd forgatni. A 15-20 perces film címe Második kör lesz, szintén egy szürreális felvetéssel: a történet egy olyan alternatív Magyarországon játszódik, ahol a gyerekvállalás pályáztatáshoz kötött. A filmben egy fiatal pár második körös interjúját követhetjük majd végig.

Címkék: interjú kisjátékfilm médiatanács Magyar Média Mecenatúra Huszárik Zoltán Holtai Gábor

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra