Mindenkiben megvan a játékosság – interjú Simonyi Balázzsal a Margitfilmről

2019.07.15. 14:55 :: Sajtoiroda

Földessy Margit máig aktív színjátszó- és drámastúdiója a nyolcvanas években indult. Sokan évtizedeken át jártak hozzá. Ilyen kitartó résztvevő volt Simonyi Balázs is, aki a dokumentumfilm eszközeivel eredt a legendás közösség titkainak nyomába. A mecenatúratámogatással készült Margitfilmet július 17-én 15:00-kor vetíti az M5.

Az alkotóról dióhéjban

balazs_simonyi_portrait_1.jpgSimonyi Balázs filmrendező, fotográfus, újságíró, atléta. Büntetőkör címen saját podcastot is vezet. Hangját azonban már a jóval podcast műfajának elterjedése előtt is hallhattuk, többször, mint gondolnánk. Simonyi szinkronszínészi karrierje már hatévesen, 1986-ban elkezdődött: az ő hangján szólalt meg magyar változatban többek között az Oroszlánkirály Simbája és húsz éven át Bart Simpson is.

Dokumentum- és rövidfilmjeit a rendszeresen műsorra tűzik a televíziók. Forgatott dokumentumfilmet többek között antikváriusokról, afrikai gyerekkatonákról, Viktória-tavi halászokról, Borlai Gergő dobosról, Benkő Imre fotográfusról, Földessy Margit drámastúdiójáról. Legismertebb filmje talán az ultramaraton-futókról készített HBO-koprodukciós kreatív dokumentumfilm, az Ultra. A Médiatanács támogatásával készítette el Zrínyi Miklós költő halálának körülményeiről készült dokumentumfilmjét, egy animációs filmet Lackfi János meséjéből, egy párhuzamos portrét madárdoktorokról (Madárszabadítók), továbbá két rövidjáték filmet: az Indiánt, (melynek kapcsán már beszélgettünk vele) és a Banalityt.

Simonyi Balázs igazi reneszánsz ember: filmet rendez, fotózik, ír, fut. És egyiket sem amatőr szinten: a futást például ultramaraton formájában űzi, fényképeivel Sajtófotó-díjakat nyert, Ultra című dokumentumfilmjét a 2017-es Európai Filmdíj jelöltjei között láthattuk, ő maga pedig TEDx-videóban is feltűnt már, egy ideje pedig saját podcastot is vezet Büntetőkör címmel. Hatévesen, 1986-ban csatlakozott Földessy Margit személyiség- és kreativitásfejlesztő drámastúdiójához, amelynek közel húsz éven át tagja is maradt. Mi tartotta őt és társait évtizedeken át ebben a közösségben? Erről szól a Margitfilm, amelyben a címszereplőn kívül megszólalnak olyan „margitosok”, mint Tóth Barnabás, Fenyő Iván, Kolovratnik Krisztián, vagy Litkai Gergely.

A Földessy Margit vezette stúdió célja, – ahogy a filmben is elhangzik – hogy játékos kedvű gyermekekből játékos kedvű felnőtteket képezzen. Ma ezt úgy mondanánk: kreatív, önismereti személyiségfejlesztés. A régi videókon és a mai visszaemlékezéseken is átüt Földessy Margit saját korát jócskán megelőző szemlélete, amiből ma is sokan profitálnak: a személyre szabott figyelem és a kreatív szabadság önismeret- és személyiségfejlesztő hatása.

A Médiatanács Magyar Médiamecenatúra programjának támogatásával készült film, július 17-én, 15:00-kor debütál az M5-ön.  A szerzőt egy hosszabb délelőtti futása közben, telefonon értük utol, hogy feltegyünk neki néhány kérdést a filmről.

A Margitfilm egy nagyon személyes és téttel bíró vállalkozásnak tűnik. Mikor vált egyértelművé, hogy film készül Földessy Margit stúdiójáról?

2012 telén kezdtem el egy leendő Földessy Margit-portréfilm ötletét kidolgozni, akkor készültek az első interjúk, és fél évre rá már a margitosok közösségi finanszírozásában el tudott indulni a forgatás, amit a Filmjus és a Mecenatúra támogatása egészített ki. Mindent hosszú távon csinálok, sokáig készülnek a dolgok, de a hatásuk is sokáig tart. A dokumentumfilm pláne éveket vesz igénybe, ezért csak olyan témához nyúlok, amit vagy akit jól ismerek, valamiért nagyon fontos a téma, vagy a személy munkássága nyűgöz le. Sok aprómunkával jár mindez, de mégis szívesen „cipelem” magammal akár egy évtizeden át. Ezek a filmek nagyon személyesek, mert „egyszemélyes” módon készülnek. A Margitfilmnél rengeteg időt és energiát igényelt az archív tévéfelvételek, házi videók, VHS-ek gyűjtése, digitalizálása, válogatása, szerkesztése. A koncepció része volt, hogy a filmben megszólalókról legyen archív anyag is, és ezeket helyezzük egymás mellé.

11133960_10204216191540698_1652049220687609107_n.jpg

Földessy Margit és volt tanítványai is elmondják, mit jelent nekik a „margitosság”, te magad azonban csak narrátorként jelensz meg a filmen, így nem tudjuk meg, neked mit adott az a két évtized, amit közöttük töltöttél. Nekünk most meg tudnád fogalmazni?

Helyettem is elmondják a megszólalók, a film az, ami én vagyok, és amit ez az egész adott. De ha mégis mondanom kell pár dolgot: a kultúra iránti éhséget, kíváncsiságot, asszociációs képességek fejlesztését és a másság iránti elfogadást emelném ki, illetve az a szemléletet, hogy merjünk hibázni, tanuljunk meg rögtönözni, őrizzük meg a gyermeki énünk játékosságát. Ezek olyan értékek, amit érdemes felmutatni, átadni másoknak is. Ma is mintha ciki lenne felnőttként játszani, önfeledtnek lenni. Könnyen lefagyunk, lemerevedünk, maszkot viselünk, viselkedünk. Vagy csak az alkoholtól oldódunk fel, ez pedig nem jó irány.

A filmben többször elhangzik, hogy a szombati foglalkozások mennyire mások, mint a résztvevők iskolai élménye. Sőt, az egyik megszólaló ki is emeli, hogy a bátorító, segítő légkör szöges ellentéte várt rá az intézményes színészképzésben. Elsősorban miben különbözött egymástól az iskolai és a margitos rendszer? Mitől tudott utóbbi ennyire maradandó hatást elérni?

Az iskola és a stúdió szinte egymás komplementerei voltak. Míg – a nyolcvanas-kilencvenes években legalábbis, amiről saját élményem van – az iskola arra fókuszált, mi az, amit nem tudunk, hol lehet „rajtakapni” a feleletben vagy a dolgozatban a fiatalt, hogy mit nem tanult meg, addig Margit és közege mindig arra figyelt, mit tudunk, mire lehetünk képesek. Nála is kellett memoritereket tanulni – hiszen tudnunk kellett „alapanyagokat”, verseket, dalokat, szerepeket ahhoz, hogy legyen mivel játszani –, de ha valaki nem akart vagy nem tudott szerepelni, az sem volt probléma, az is szivacsként szívta magába, amit fontosnak tartott. Ha pedig az ember egy darabig jelen volt a stúdióban, előbb-utóbb felizzott benne valami: zene, tánc vagy írás, bármi – és elindult a kiteljesedés, önazonosság felé. Inkubátorvilág volt. Félszavakból-értés. Fontos volt egymást meglepni, felülmúlni, viccesebbnek, drámaibbnak, intimnek és kitárulkozóbbnak, világmegváltóbbnak, egyszóval kreatívabbnak lenni. Rengeteg hatás ért minket.

Ez megmagyarázza, miért bírt ekkora jelentőséggel az ott eltöltött idő a résztvevőknek. De felveti a kérdést, milyen lehetett ebből a közegből visszalépni a hétköznapi, gyökeresen különböző életbe.

Amennyire áldás, annyira átok is. Hiszen aki sokat jár ebbe a kreatív közegbe, annak az a sajátos kód- és jelrendszer, az a háttérismeret, azok a gondolattársítások válnak természetessé, amit Margittól és a közegtől megtanultak, kialakítottak. Ha ez a sajátoddá válik, te is ezt várod el humorban, reakciókban, asszociációk terén. Egy idő után mindenki már kicsit szürkének tűnik, és nehezen érteted meg magad a külvilággal. Nem biztos, hogy ez a fajta tájékozottság mindig előnyt jelentett, lehet, hogy mások, kívülállók szemben zavaró fölényt jelzett, nekünk pedig meg nem értettséget, túlképzést. Nem biztos, hogy az az érték, amit margitosként hozunk, feltétlenül kompatibilis és hasznos a mai világban.

scan10001.JPG

Emiatt van a filmnek az öröm és az ünnep mellett egy gyászos, szomorú rétege is? Mintha gyászolná, hogy a világ nem olyan, mint a stúdió külön világában.

Igen, ezt a kontrasztot a film is érzékelteti. A margitosok közül többen színészek lettek, de még többen nem, és azt hiszem, ők jártak jobban, hiszen a játékosság, a rögtönzési készség az élettel arra is megtanít, hogy a befeszülés helyett tanuljunk meg minden helyzetben alkalmazkodni. A színészlét nem könnyű, még ha valami bűvkör is veszi körül.

Ma a kreativitás és az önismeret fejlesztése jól menő üzletággá fejlődött, erős versennyel, miközben az általuk kínált értékek továbbra is hiánycikkek a társadalomban. Látsz ma olyan karaktert, csoportot, irányzatot, amelyet Földessy Margit utódjaként meg tudnál nevezni?

Nincs rálátásom erre a területre és a stúdiók, tanárok felkészültségére, minőségére. De még mindig jobb csinálni, mint nem csinálni. Ha minél többen járnak hasonló körökbe, közösségekbe, minél többen járnak olyasvalakihez, aki segíti a személyes fejlődésük kibontakozását, és akiben megbízhatnak, annál jobb lesz a világ, és annál kevesebb szükség lesz gyógyszerekre és terápiára. Meg vagyok győződve, hogy mindenkiben megvan játékosság, csak erősen el van fojtva. Pedig több játékos emberrel szebb lenne a világ.

A játék maga talán nagyon is jelen van a fiatalok életében, csak mintha maga a szó is mást jelentene: magányosan, a monitor előtt történik.

A konzolt nyomogatva nem leszek több. Számomra a játék az, ami egy közösségben történik és létrejön valami új, eddig ismeretlen, mégis illékony dolog. Ez csak akkor történik meg, ha kapcsolatba lépek másokkal vagy – mint Karinthy két macskája – magammal játszom.

scan10015.JPG

Reméljük, hogy a Margitfilm erre ösztönzi majd a nézőket. A tévés premier után mi a tervetek a film forgalmazását illetően?

Már az alkotói folyamat elején egyértelművé vált, hogy – többéves munka ellenére – ebben a filmben nincs nemzetközi forgalmazásra való potenciál, mint az Ultra esetében, hiszen itt egy sajátos magyar mikroközösséget mutatunk be a lehetőségekhez képest a leginkább közérthetően, de mégis helyiérdekűen. Ennek külföldön nincs megfelelő referenciája, egy német, francia háttérrel nem könnyű azonosul az alaphelyzettel.  Hosszú távon egy honlapot építünk volt margitosokkal, ahol elérhető lesz a filmen kívül egy nagyobb archívum, dalokkal, játék- és gyakorlatleírásokkal, fotókkal, felvételekkel.

A margitos közösség vagy a szélesebb közönség a célcsoport?

Mindkettő, ezért készült a filmből két változat is. Az ötvenperces tévés változat szól elsősorban a nagyközönségnek, de az alapvetően egy két és fél órás rendezői változat vágott verziója. Tudatos döntés volt, hogy a vágást egy olyan vágóasszisztensre: Hernáth Csaba régi kedves kollégámra bíztam, aki nem volt margitos. Így az ő külső szeme döntötte el, mi az, ami másnak is érdekes. Ez elsősorban Margit sajátos pedagógiai módszereire koncentrál, a hosszabb változat, több személyes szállal pedig nyilván elsősorban azoknak szól, akik hosszabb-rövidebb ideig a közösség részei voltak, így voltaképpen a saját történetükre szánnak két és fél órát.  

A Margitfilm már nem az első olyan produkció, amit a Médiatanács mecenatúraprogramja támogat, hiszen ilyen volt a két kisjátékfilm az Indián és a Banality, valamint a Zrínyi és a vadkan, illetve a Madárszabadítók című ismeretterjesztő filmek vagy a Lajos és Laci című, animációs Lackfi-adaptáció is, így az együttműködés már hosszú távúnak is mondható. Mik az eddigi tapasztalataid a programról?

Örülök, hogy ezek a filmek elkészülhettek, de sajnos sok más projekt talonban maradt: a pályázati rendszer problémája, hogy rigorózus, rugalmatlan, nem enged hiánypótlást. Sokszor olyan apró produceri adminisztrációs hibán csúsztam el, ami nem a pályázat minőségén múlt. Bár nem szorosan a hatóság területe, de az is sokat segítene a hazai produkcióknak, ha a közszolgálati csatornák nem kora délután vagy éjjel és hajnalban, hanem főműsoridőben adná az újonnan elkészült filmeket, jobban promotálná őket, hiszen a többségük valóban értékes alkotás, és jó lenne valahogy szélesebb körben tudatosítani azt is, hogy ezek a műsorok a Médiaklikken az adás után heteken át visszanézhetők.

margitfilm_trailer_foto_2.jpg

Címkék: interjú dokumentumfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Simonyi Balázs

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra