Mi csak csináltunk egy filmet a legjobb belátásunk szerint – interjú az Aki bújt, aki nem rendezőjével

2018.06.12. 10:15 :: Sajtoiroda

Ismét moziforgalmazásban látható egy mecenatúrás kisfilm. A gyermekkereskedelemről szóló, a Friss Hús rövidfilmfesztiválon debütált Aki bújt, aki nem című alkotás már számos méltató kritikát bezsebelt. A rendezővel, Schwechtje Mihállyal a forgatásról és a jövőbeli terveiről beszélgettünk.

komment

Címkék: interjú kisjátékfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Huszárik Zoltán Schwechtje Mihály

Televíziós premierek: Mikes Johanna, Reményik Sándor és a madárkirály

2018.06.04. 10:42 :: Sajtoiroda

Mikes Johanna grófnő életét, a róla szóló legendákat dolgozza fel ma este Az utolsó nagyasszony című történelmi dokumentumfilm Ugron Zsolna és Bertha Lívia rendezésében a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában támogatott filmjei közül. Vasárnap lesz premieren az Öröktűz című kétrészes portréfilm Reményik Sándor költő életéről, és bemutatják az Irijám és Jonibe című animációt is, amelyben Rofusz Kinga egy lehetetlen szerelem történetét dolgozza fel. Újabb hat epizóddal folytatódik a Kalandozások a világjáró nagypapával című tudományos-ismeretterjesztő sorozat. Az ismétlések között ajánljuk a Perczel Zita színésznő életét feldolgozó alkotást és a magyar természetfotósokat bemutató sorozat részeit.

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

Tizenegy mecenatúra-programos film lesz látható Gödöllőn a hétvégén

2018.05.24. 13:53 :: Sajtoiroda

A gödöllői IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál programjába tizenegy, a Médiatanács által támogatott alkotás került be és lesz megtekinthető ingyenesen május 25. és 27. között. Újabb három premiert hoz a következő két hét mecenatúra-támogatással: most vasárnap délben, az M5-ön lesz először látható a Vadásztársak című dokumentumfilm, amely a fiatal generációhoz hoz közelebb egy több mint ezer éves hagyományt az ember és a kutya kapcsolatán keresztül. Az M2-n elindulnak az ötperces Kalandozások a világjáró nagypapával, azaz Juhász Árpáddal az esőerdőn, a szavannán és a sivatagon át egészen az Északi-sarkig. A már futó sorozatok új részei és a tévés ismétlések közül is érdemes lesz válogatni: új résszel érkezik a Menjek/Maradjak sorozat Édes otthon címmel, folytatódnak a Lengemesék a nádtengeren, újra műsoron a Budapest Inferno – A Molnár János-barlang, A dunavirág mentőakció és a Volt egyszer egy kertész is.

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

„Attól, hogy valamire másik ruhát aggatunk, az még ugyanaz marad” – Hajdu Szabolccsal beszélgettünk az Obiectiva Theodora című rádiójátéka kapcsán

2018.05.24. 09:14 :: Sajtoiroda

A Karc FM-en volt először hallható április 30. és május 4. között a Hajdu Szabolcs által rendezett, de feleségével, Török-Illyés Orsolyával közösen készített ötrészes, részben személyes indíttatású Obiectiva Theodora című rádiójáték. A Médiatanács Cserés Miklós-pályázatának támogatásával létrejött alkotásban a hetvenes, nyolcvanas évek ikonikus erdélyi magyar színésznőjének, Illyés Kingának az életébe hallgathatunk bele – szó szerint. A mű ugyanis a Securitate, a román kommunista diktatúra titkosszolgálata általi megfigyelések és lehallgatások anyagaiból állt össze, azokból részleteket kiemelve, de a dialógusokat változatlan formában meghagyva. A történetnek nemcsak a rádiójátékban nincs vége, szimbolikusan sem, hiszen az alkotóknak számos tervük van vele: a „transzmedialitás” jegyében szövik tovább hamarosan a szálakat.

komment

Címkék: interjú rádiójáték Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Hajdu Szabolcs Cserés Miklós-pályázat

Az egyik kedvenc magyar összeesküvés-elmélet kapott filmes feldolgozást

2018.05.08. 15:55 :: Sajtoiroda

Zrínyi halálának körülményeit járja körül a Vadkanvadászat című tévéfilm a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában támogatott filmjei közül, amelyet május 18-án mutat be a Duna Televízió. Premieren egy Kallós Zoltán néprajztudósról készült portré is pünkösdvasárnap. Folytatódik a többszörösen díjazott Lengemesék című animációs sorozat új évada is. Az ismétlések között musicalt és ismeretterjesztő filmeket is ajánlunk.

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

„Nekem luxus, pedig valójában ez a normális” – helyszíni riport Tóth Barnabás első tévéfilmjének forgatásáról

2018.05.02. 13:05 :: Sajtoiroda

Tóth Barnabás, az Újratervezés című kisfilmmel ismertté vált rendező, Akik maradtak címmel, a Médiatanács 120 milliós támogatásával forgatja első tévéfilmjét. A mozis igényességgel készülő kamaradráma az ötvenes években játszódik, és egy nőgyógyász (Aldó – Hajduk Károly) és fiatal páciense (Klára – Szőke Abigél) között kialakuló barátságról, kötelékről szól. A filmben mások mellett feltűnik Jordán Adél, Lukáts Andor és Nagy Mari is. Az alkotást ősztől várhatjuk majd a Duna TV képernyőjére, ahol kiderül – a rendező szavait idézve –, hogy „lélegzik-e a film”. Helyszíni riportunk a forgatásról.

komment

Címkék: interjú tévéfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Fehér György Tóth Barnabás

Az éteren át üzennek Orszáczky Jackie egykori zenésztársai

2018.04.24. 08:50 :: Sajtoiroda

Két premier: az első balettintézeti dokumentumfilm és a Syrius zenekar egykori énekeséről és basszusgitárosáról készült emlékfilm debütál vasárnap a Duna Worldön a Médiatanács támogatásával.  Folytatódnak Boxi kutya kalandjai és a Lengemesék is, a következő két hét tévés ismétlései közül pedig ajánljuk A nagy fafilmet, a Disznóvágás című kisjátékfilmet, a Recirquelt bemutató Mi ez a cirkusz?-t és a többszörös fesztiválnyertes En Passant-t is. Emellett most szerdán az MTA Filmklubban is látható a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készült film, az Isten veled, Görgei, Baranyi Gábor Benő Bújócska című alkotása pedig a Brüsszeli Rövidfilmfesztiválon versenyez a napokban.

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

Irinyi mindig újrakezdi – Interjú Cibulya Nikol rendezővel

2018.04.12. 12:21 :: Sajtoiroda

Irinyi Jánosról mindenkinek a gyufa feltalálása jut eszébe, pedig a kémikus élete és tevékenysége jóval sokrétűbb volt ennél. A hazafias feltalálóról Cibulya Nikol készített „többé-kevésbé valós eseményeken alapuló” kisfilmet Irinyi címmel, amely a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon debütált a nagyközönség előtt. A történet a forradalom után mintegy tíz évvel játszódik. A rendezővel az ötletről és a forgatás körülményeiről beszélgettünk.

komment

Címkék: interjú kisjátékfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Huszárik Zoltán Cibulya Nikol

Varga Ágota legújabb dokuja a televízióban a bipoláris depresszióról

2018.04.11. 15:58 :: Sajtoiroda

A Duna Worldön magyar fejlesztésű holdjáró robotokról, a Hír TV-n egy család életén keresztül a bipoláris depresszióval való küzdelemről mutatnak be alkotásokat a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programja által támogatott filmjei közül. A legkisebbek sem maradnak premier nélkül: Berg Judit könyve alapján Hisztimesék címmel animációs sorozat első része debütál az M2-n. Folytatódnak Dorothy kalandjai az Egy komisz kislány naplójában, és lezárul Kolovratnik Krisztián saját rendezésű kerékpáros magazinja, a Bringás Brigantik. Az ismétlések között érdemes visszanézni az egy újlipótvárosi csillagos ház 1944-es eseményeit felidéző Beágyazott emlékeink című dokumentumfilmet, vagy a számítógépes játékfüggőséget feldolgozó Egyjátékos mód című kisfilmet.

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

„Már csepeli lakótelepi gyerekként is természetbúvár voltam”

2018.03.29. 10:43 :: Sajtoiroda

Premier előtti interjú Mosonyi Szabolccsal, a Vad Balaton rendezőjével

Húsvétvasárnap este 18.40-től, a Dunán láthatnak először a nézők egy lenyűgöző új természetfilmet, a Vad Balatont, aminek hosszabb változata április közepén kerül a mozikba, és amelyet a Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázata támogatott. Az alkotók mocsárban, hegytetőn, víz mélyén és barlangban is forgattak, de sem a hőség, sem a hideg, sőt, a legnagyobb viharok sem jelentettek akadályt – éppen ettől olyan lélegzetelállító a végeredmény. A három éven át tartó, 150 forgatási napot magában foglaló munkáról a Balázs-Béla díjas rendezőt, Mosonyi Szabolcsot kérdeztük, aki Bagladi Erika forgatókönyvíróval és társrendezővel közösen készítette el a filmet.

komment

Címkék: interjú természetfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Kollányi Ágoston Mosonyi Szabolcs

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása