Médiatanács-blog

Interjú Novobáczky Sándor rendezővel a magyar népi gyógyászattal foglalkozó filmjéről

Gyógynövényekről, mágikus eljárásokról és a tudományos megbízhatóságukról szól az az idén elkészülő ismeretterjesztő film, amely a Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázatán nyert támogatást. A rendező, Novobáczky Sándor a magyarországi helyszínek mellett Erdély és Kárpátalja eldugott zugait is feltérképezi a még élő hagyományok után kutatva.

– Miért tartja fontosnak, hogy filmet forgasson a népi gyógymódokról?

– Mert mostanában divatossá vált gyógynövénygyűjtéssel, természetgyógyászattal foglalkozni, amit azonban sokan összemosnak a népi praktikákkal. Úgy gondoltam, jó lenne ezzel kapcsolatban tisztábban látni. Másrészt ez eltűnőfélben lévő kulturális érték is, amelyet érdemes lenne megmenteni. A film ennek a szolgálatában is áll. Egyébként már tíz éve próbálkozom a témára támogatást szerezni, és végre sikerült.

– Mit gondol, mi az oka, hogy nyertesnek nyilvánították a pályázatát?

– Az emberek jelentős része egyre inkább a természetes anyagok, az organikus táplálkozás felé fordul, és – úgy gondolom – a bírálóbizottság szerint emiatt várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a filmet. Az is számít, hogy korábban nem volt ennyire a témához igazított pályázati kiírás. Úgy látom, hogy bár nem ítélték meg a teljes igényelt összeget, azért a kapott pénzből vállalható kompromisszumokkal színvonalas anyagot tudok letenni az asztalra, és jól meg tudom oldani a feladatot. Szerencsére azt tapasztaltam, a pályázatot kezelő munkatársak elég rugalmasan állnak a jelentkezőkhöz, és hasznosak a konzultációk is. A téma igen gazdag, a 26 percbe pedig ehhez képest relatíve kevés dolog fér bele, ezért pályáztam a Médiatanácshoz a folytatásra is – ez még elbírálás alatt van. A mostani filmhez még sokat kell forgatni, hiszen a gyógynövényszezon egyik csúcsa késő tavasszal-kora nyáron van, de őszre, a megadott határidőre rendben meglesz a kész anyag a bemutatót vállaló Duna TV számára.

– Találkozott-e olyan gyógymóddal a film forgatása során, amit nem ismert?

– Az egyik meglepő praktika a reumatikus fájdalmakra ajánlott méhszúrás-terápia volt, amit Kárpátalján egy méhésznél ki lehetett volna próbálni, de én végül nem mertem. De ha már méhek, szintén azon a vidéken találkoztunk azzal az egyedülálló szokással, amikor a kaptárakat egy kis házikóban tartják, amit pihenésre is használnak. A méhkasládákra széles deszkát tesznek, lócát készítenek belőle, ahova el lehet vonulni, lazítani a kellemes zümmögésben, virágillatban.

Relaxációs méhes ház a kárpátaljai Nagyráton

Erdélyben találkoztunk kenőembereknek hívott masszőrökkel, akik a falu gyógyító specialistái a csontkovácsok, füvesasszonyok mellett olyan vidékeken, ahol az orvos csak messze érhető el. Tehát a manapság divatos thai vagy a svédmasszázs mellett kárpát-medencei hagyományokra is támaszkodhatunk, ha egyáltalán tudunk róla. Amit viszont nem ajánlanék kipróbálásra, az az istállóban gyűjtött friss – ahogy ott mondják – „lóganyé”, illetve a belőle facsart lé, amit néhol meghűlésre használnak.

– Magyarországon egyre inkább a reneszánszát éli a természetgyógyászat, népszerűek a gyógynövénygyűjtő tanfolyamok, sokan a modern orvostudomány hiányosságait próbálják a terület újrafelfedezésével kipótolni. Ön mit tapasztalt, a népi gyógymódok mennyire elterjedtek és milyen presztízzsel bírnak a határon túli területeken?

– Egyrészt egyfajta önellátásra kényszerülnek azok, akik a nehezen megközelíthető helyeken élnek,  például a havasokban; ők magukra vannak utalva a gyógyítás terén. A kisebb nyavalyákat ezért saját maguk kúrálják ki, aminek valóban kialakult a saját önálló kultúrája. Láttuk, hogy ezt a fajta segítséget akár az ottani orvos is igénybe veszi. Az ennek a tudásnak a birtokában lévő embereket, a fűgyűjtőket nagy megbecsülés övezi. A kezelésben megjelenhetnek mágikus elemek is, például a betegségek okát firtatva, amikor viaszöntéssel derítik ki, hogy egy legyengült állat valójában rontás miatt lett rosszul. A komoly bajokkal azonban mindenhol igyekeznek a kórházba jutni, és a modern egészségügyi ellátást választják. Tudatában vannak a népi gyógymódok határainak.

Tímár Julianna az erdélyi Hidegségben ritka növényt mutat a stábnak

– Kik a film szakértői?

– A film általános szakértője dr. Babulka Péter népiorvoslás- és gyógynövénykutató, aki a filmhez részletes szakanyagot írt. Ő, valamint Nádorfi Lajos és jómagam alkotjuk a film utazó alapstábját. A néprajzi és antropológiai vonatkozások szakértője dr. Hoppál Mihály néprajztudós. Bernád Ilona Marosvásárhelyen élő népigyógyászat-kutató pedig különösen az erdélyi hagyományos gyógyászat terén nyújt segítséget. A helyszínek kiválasztásában is ők és a kapcsolati hálójuk volt a meghatározó. A helyszíneket és a helyi embereket remekül ismerű szakemberek közül többen is kalauzolnak bennünket. Így többek között az erdélyi Csíkban Nagy Balázs gazdálkozó-néprajzkutató, Moldvában a csángók életét kutató Halász Péter,  antropológus, a kárpátalji Bereg-vidéken Kész Margit, a beregszászi főiskola tanára, Ung megyében Kótyuk Erzsébet, a budapesti Semmelweis Múzeum munkatársa.

–A filmben foglalkoznak a népi gyógymódok hatásosságával is. Kik végeznek jelenleg Magyarországon kutatásokat ezen a területen?

– A budakalászi Gyógynövénykutató Intézet folyamatosan vizsgálja az egyes növények alkalmazhatóságát az egyes betegségekre. Amennyire tudom, a Pécsi Tudományegyetem, a budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi kara és több más intézmény is bekapcsolódik a téma kutatásába. Mélyebben még nem ismerem a tudományos kritikákat, mert a forgatásnak ez a része még hátravan.

– Milyen jövője lesz a népi gyógyászatnak Ön szerint?

– Attól tartok, hogy lassan elkopik ez a tudás. Egyre csökken az élő ismeretanyag, sokan még talán tudják, hogy egy adott növényt érdemes gyűjteni, de már elsikkad, mire is jó pontosan és főleg, hogy miként kell használni. Mert nem mindegy, hogy a hatóanyag tavasszal vagy ősszel begyűjtve a legjobb – egyesek szerint még a holdciklusra is ügyelni kell, hogy a szárát vagy a virágját szedjük, hogy milyen mennyiséget kell a kezelésben alkalmazni, milyen más növényekkel együtt fejti ki a hatását leginkább stb. Ha azonban folyamatában nézzük, látjuk, hogy a modern gyógyszerészet is ebből a tudásból fejlődött ki, tehát egy része fennmarad.

Csipkebogyó a nagyszőlősi piacon Kárpátalján

– Hogyan lehetne a leghatékonyabban megőrizni ezt a kultúrkincset?

– Például úgy, hogy filmet csinálunk róla. Meg kell ismertetni az emberekkel, hogy létezik ez a tudás. A filmben közreműködő szakértőink saját munkájuk során is ezt a célt próbálják elérni, úgy, hogy a lehető legtöbb „adatközlőtől” összegyűjtik az ismereteiket. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak az emberi gyógyítással kapcsolatban, hanem az állatgyógyászatban is számos praktikát lehet feljegyezni, és kár lenne, ha mindez eltűnne. A természet kimeríthetetlen forrás a gyógyítóknak, csak legyen, aki képes meríteni belőle.

Medvetámadás után milyen gyógynövényt használjunk? – részlet a készülő műből