Városi legendákról készít animációs sorozatot Glaser Katalin a Médiatanács támogatásának köszönhetően. A rendezőnő Három nagymamám volt című animációs filmjét, amellyel díjat is nyert, és osztatlan sikert aratott a nézők körében, szintén a Macskássy-pályázaton keresztül finanszírozta a Médiatanács. A most készülő sorozat hasonlóan bájos, ugyanakkor humoros és szarkasztikus lesz. Az alkotót a készülő filmről, jövőbeli terveiről és rendezői tevékenységéről kérdeztük.
Az alkotóról dióhéjban:
Glaser Katalin 2008-2009-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán, ahol 2009 óta tanít is, jelenleg vizuális stúdiumokat. Három nagymamám volt című filmje, amit a Médiatanács forrásából készített el, többszörös díjnyertes. 2013-ban a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon elnyerte vele a legjobb forgatókönyvért járó díjat, valamint megkapta az Országos Diákzsűri díját is.
- Látom, hogy a Városi legendák van most a monitorodon. Ez a fő projekt?
- Igen. Bár a Macskássy-pályázatnál a Mecenatúra oldalán úgy látszik, hogy csak három részt csinálunk, de valójában tizenhármat, mert nyertünk a Dargay-pályázaton is, ez is megtalálható az oldalon (A Magyar Média Mecenatúra program külön animációs sorozatok készítésére kiírt pályázata. A szerk.). Éppen a hatodik rész animatikján dolgozom.
- Mi az animatik? Melyik fázisban tart most a munka?
- A storyboardra, ami úgy néz ki, mint egy képregény és a forgatókönyv megírásában segít, sajnos nekem most nincs időm. Az animatik tulajdonképpen mozgó storyboard. Tehát amit a storybordon látsz egy kockában, azt az animatikon már mozgásban látod, vagyis tudod,hogy mennyi idő alatt, kik, mit csinálnak, milyen hangulatban vannak és milyen atmoszféra van alatta.
- Ezek már végleges látványtervek?
- Van, ami már végleges, például ez, amit láthatsz, nem sokban különbözik egy végleges látványtól. Ez egy papírkivágásos film, ami azt jelenti, hogy technikáját tekintve a Frakkal lesz analóg, csak persze digitálisan készül. Szeretnénk kollázshatású filmet csinálni.
Azért választottam ezt a technikát, mert fontos, hogy legyen benne néhány valódi fotó is a festett elemek mellett, mert ez az egész „városi legendaság” is ilyen. Ahogy szájról szájra járnak a történetek, úgy változnak, egy kicsit olyanok, mint a szemét: sodorja őket a szél és az egész tulajdonképpen hordalékszerű.
A kollázstechnikában keverednek a rajzolt és a valódi fotós elemek
- Hogyan gyűjtötted össze a sztorikat, amiket feldolgozol?
- Benne vannak a fejemben. Ezek a városi legendák vagy beugrottak az ablakon, vagy megtörténtek velem, mert az én életemben minden megtörténik.
- Elmesélsz egy konkrét esetet?
- Most például egy olyan részt csinálok, amiben van egy nagypapa, aki fiatalon beleugrik egy fenyveserdőbe és fenyőfává változik. Maga a sztori ez egyik exem nagypapájáé volt, aki tényleg beugrott egy fenyveserdőbe katonakiképzés közben és aztán öregkorában is lehetett még néha fenyőtüskéket kinyomni a bőre alól, ami hihetetlenül gusztustalan és rémisztő.
Mindenkinek vannak hasonló történetei. Amikor kiderült, hogy még megcsinálhatunk tíz részt, akkor fél óra alatt összeírtam azt a tízet, de gyakorlatilag naponta kitalálok újakat. Ha történik valami, ami csak simán feldolgozhatatlan, akkor az egyetlen dolog, amit csinálhatsz, az a nézőpontváltás. A szegedi árvízről szóló rész például akörül forog, hogy hogyan lehet ezt az egészet úgy túlélni, hogy nincsen benne semmi borús annak ellenére, hogy egy árvíz rémisztő és borzalmas. A sorozat egész univerzuma olyan, hogy mindenből megpróbálja az emberit és a legpozitívabbat kihozni.
A szegedi árvízről szóló rész látványterve
- Van olyan, hogy súlyos témához súlyosan nyúlsz, és nem teszed rá ezt a nézőpontváltást?
- Ennél a munkánál nem nagyon. A Három nagymamám volt azért kapott egy 12-es karikát. De jelen esetben három perc alatt nem lehet drámázni, nem szabad. De persze ezek a filmek a derűsségük mellett szarkasztikusak is.
- Fontos számodra, hogy a személyes történeteid is belekerüljenek a filmjeidbe?
- Pontosan nem kerülnek bele igaziból, de ez egy olyan felület, ahol én nem tudok kibújni önmagamból. Olyan képet szeretnék felfesteni, amilyet magamnak is szeretnék. Egy olyan világot, ahol mindenki elfogad minden devianciát, szeretettel. És megpróbálja élvezni a másik társaságát függetlenül attól, hogy ő fenyőfa alakú vagy sem.
- Törekedsz arra, hogy a filmjeid sok korosztályosak legyenek, vagyis hogy fiatal és idős egyaránt megtalálja benne azt, ami neki tetszik?
- Nem törekszem erre, hanem én vagyok sok korosztályos. Egyszerre vagyok olyan, mint egy ötéves, olyan mint a Yoda meg közben anyuka. Ezek nagy amplitúdóval váltakoznak. Fél órával ezelőtt még egyetemi tanár voltam, most interjút adok neked, két óra múlva megyek brünnyögni a bölcsődébe, közben meg lehet, hogy idén doktor leszek. Itt például néha főnöknek kell lenni, ami nem megy annyira könnyen. Szóval nem törekszem arra, hogy sokrétegű legyen a dolog, hanem így folyik ki belőlem. Az általános problémák ugyanúgy érintik a gyerekeket, mint a felnőtteket, csak ők máshogy fejezik ki magukat.
Glaser Katalin történetei minden generációnak élményt nyújtanak
- A szövegeket Domonyi Ritával írjátok?
- Igen, vagyis én megírom, ő pedig elég erősen átnézi őket. Itt a legendáknál az az alapvetésünk, hogy mindent szabad, csak az a lényeg, hogy az a végére összeálljon.
- Kik narrálják az egyes epizódokat?
- Az egyik résznek például én leszek a narrátora. Ezt a zeneszerzőnk találta ki, szerinte mondjuk az összesnek én kellene, hogy legyek a hangja. Felvettük, és aztán én is úgy gondoltam, hogy tényleg jó lett, pedig nem szeretem visszahallgatni a hangomat és nem is gondolom, hogy színész vagyok. A többi részhez olyan színészeket keresünk, akiknek nem ismert a hangja, mert sztorizósra akarjuk csinálni az egészet, mintha „bárki” mondaná.
- Fontos neked, hogy ne legyenek sértőek a történeteid?
- Fontos, hogy ne legyen szélsőséges semmilyen irányban, sem vallásilag, sem sehogy ne legyen kifogásolható. Most mondjuk lesz egy jézusos rész, abban azért meg kellett gondolni, hogy mit rakjunk bele és mit ne. Az epizódban egy rosszul látó néni mindenben Jézus arcmását látja, és okosan kellett azt csinálni, hogy miben jelenjen meg ez az arc. A felhő és a bejgli például átment a rostán.
Jézus megjelenik a felhőkben
- Mi volt az a rész, ami lehet, hogy problémás lett volna?
- Jézus egy cipőre ragadt rágóban jelnet meg. Nekem ez képileg nagyon tetszett, szép, rózsaszín rágó, de közös megegyezésre kivettük a filmből. Egy film fejlesztése közben gyakori, hogy felül kell bírálni és elengedni egyébként dédelgetett kis ötleteket. Egyébként sem szeretnék senkit megsérteni vagy támadási felületet biztosítani, hiszen ennek a sorozatnak nem ez a célja.
- Gyakran felülírod egy-egy ötletedet?
- Ha tényleg bántó, akkor azt nem szabad csinálni. Azért nem, mert ha rossz energiákat hagysz magad után, akkor ott rossz energiák maradnak. Ha el lehet őket kerülni, akkor el kell őket kerülni és kész. Számomra fontos, hogy szabadon értelmezhetőek legyenek a dolgaim. Hogy amikor megnézi valaki, akkor azt a szeletet kapja meg, ami neki abból jó.
- Gondoltál rá, hogy csinálj egészestés animációt? Van rá ihletet?
- Még nem érzem készem magam rá, de például soha nem gondoltam azt sem, hogy képes vagyok sorozatot csinálni. A formanyelv, amit megtaláltam és alkalmazok, azt hiszem, hogy a végtelenségig variálható. Szóval hogy van-e erre ihletem? Nincs. Lesz? Hát, ha kell, akkor igen.
- Hány percesek a Városi legendák részei és mikor lesznek láthatóak a televízióban?
- A részek három percesek, tehát a tizenhárom rész összesen majdnem 40 percnyi mozgóanyag lesz, ami nem kevés. Az első három rész kész anyagát áprilisig kell leadni, utána lesz majd a bemutató a tévében. Húzós lesz, mert sok munka lesz még vele, de persze elkészülünk.
- Hogy viszonyulsz a díjakhoz?
- Én annyira sok díjat szerencsére nem kapok. A KAFF-os díjnak azért örültem, mert azt a diákzsűritől kaptam és az menő, mert ha nálam fél generációval fiatalabb srácok azt mondják, hogy amit csináltam, az nekik egyértelműen a legjobban tetszett, az azt jelenti, hogy technikailag nem elavult, amit csinálok, tartalmában pedig nagyon is értelmezhető és szórakoztató olyan embereknek, akik laikusok. Nagyon sokan a filmeseknek csinálunk filmet. Egy fesztiválon a legmodernebb technikát, a legszebben mesélt tartalmat, a legújabb módon feldolgozott mindent akarjuk látni és ezt próbáljuk megfejelni, ehhez próbálunk igazodni. Amikor pedig egy kívülálló azt mondja, hogy neki az összes film közül ez adja a legtöbbet, akkor én attól boldog vagyok.
Az egyik rész egy papagájt tartó néniről szól, aki szeret horgászni. Ezen a képen is jól látható, hogyan működik együtt a rajzolt és a fotószerű képi világ.
